DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Montreali nagy balesetek, I. rész

Montreal kíméletlen pálya, ami a baleseteket illeti. Sorozatunk első epizódjában a ’90-es évek nagyobb kanadai ütközéseit élhetjük újra. Schumacher, Hill, Villeneuve, Alesi, Panis, mind pórul jártak már itt.

A teljesség igénye nélkül, csak a nagyobb karambolokat vettük figyelembe, ennél sokkal több ütközés történt természetesen. Az 1990-es futam esős pályán kezdődött, ám a pálya fokozatosan felszáradt. Ez Nanninivel és Alesivel is kibabrált, óriásit csattantak mindketten, Boutsen pedig egy előzési manővert nézett be nagyon és ütötte ki Larinit. Egyikük sem sérült meg.

Alesi éppen Nannini autójába csapódott bele, szerencsére az olasz előtte kiszállt

1992-ben Ivan Capelli nagy szerencsével megúszta a betonfalnak csapódását, a feje csak centikkel kerülte el a kőkemény falat, a Ferrarit azonban leírta. Capelli egyébként egész évben esett-kelt a Scuderia színeiben, pedig a korábbi években háromszor is dobogóra állhatott, sőt, 1990-ben Franciaországban hajszál híján győzni is tudott a gyengécske Leyton-House Juddal.

1997-ben ismét rostálta a mezőnyt a pálya. Ralf Schumacher sérülés nélkül úszta meg karambolját, ám Olivier Panis lábtörése a pályafutását is kettétörte, mert pár hónapos kihagyása után amikor visszatért, már soha többé nem volt ugyanolyan gyors, mint korábban.

1998-ban két rajtbaleset is történt, ebből az első volt a nagyobb, ami után piros zászlóval le is állították a futamot és új startot rendeltek el. Wurz, Herbert, Alesi, Panis és Trulli is részese volt a tömegkarambolnak, szerencsére egyikük sem sérült meg.

1999 is bővelkedett ütközésekben, itt kapta a „Bajnokok Fala” elnevezést a célegyenes bejárati kanyar utáni külső ívnél található betonfal, három világbajnok is eltalálta ebben az évben, Hill, Schumacher és Villeneuve is. A verseny vége felé egyébként Frentzen is ütközött fékhiba miatt, ő hajszálrepedést szenvedett a térdében, de futamot nem kellett kihagynia. Annyira nem, hogy a következő állomást, Magny-Course-t megnyerte.

1999-ben négy világbajnoki cím kenődött fel ugyanarra a falra
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: