1926-ban épp ezen a napon született Pat Flaherty, az 1956-os Indy 500 győztese, aki ezzel hivatalosan világbajnoki futamgyőztesnek és bajnoki ötödik helyezettnek mondhatja magát annak ellenére, hogy szigorúan véve egyetlen F1-es futamon sem indult – minthogy az Indy 500-akat természetesen nem Formula–1-es szabályrendszer szerint futották. Flaherty születésnapja kapcsán röviden áttekintjük, kik voltak azok a futamgyőztesek, akik sosem indultak más futamon az Indy 500-on kívül.
Johnny Parsons: Az újoncként elért 1949-es második helyet követően 1950-ben megnyerte az 500 mérföldes futamot, amivel az azévi világbajnokság 6. pozícióját szerezte meg – 9 ponttal, 8-at kapott a futamgyőzelemért, 1-et pedig a leggyorsabb körért. 1958-ig indult Indianapolisban, de kezdeti sikereit nem tudta többé megismételni.
Lee Wallard: Negyedik próbálkozásra tudta megnyerni az 500 mérföldes futamot 1951-ben, a bajnokságban pedig a hetedik helyet szerezte meg 9 pontjával. Egyetlen héttel a győzelem után aztán súlyosan megégett egy balesetben, s bár 1954-ben még egyszer eljutott Indianapolisba, a versenyre sem tudta kvalifikálni magát.
Bill Vukovich: A „csendes szerb”, ahogy nevezték, az egyik legsikeresebb a csak Indy 500-on indult F1-esek közül. Két győzelme és három leggyorsabb köre összesen 19 bajnoki pontot ért a számára, az 1954-es világbajnokságot hatodikként zárta. Harmadik győzelme felé tartva érte végzetes baleset az 1955-ös futamon.
Bob Sweikert: Egy másik tragikus sorsú győztes: Bill Vukovich végzetes balesete után örökölte meg az 1955-ös Indy 500 első helyét, de alig több mint egy évvel később életét vesztette egy sprint car-futamon. Máig az egyetlen versenyző, aki egyazon évben nyerte meg az Indy 500-at, a bajnoki címet és a Midwest Sprint Car-bajnokságot. Az 1955-ös szezont nyolc ponttal a hetedik helyen zárta.
Pat Flaherty: Összesen hat Indy 500-on indult, melyek közül az 1956-osat pole-ból rajtolva megnyerte. Nem sokkal később súlyos balesetet szenvedett, így csak 1959-ben térhetett vissza az 500 mérföldes futamra, amikor is 11 körön át szintén az élen állt. Később versenygalambászatba fogott.
Sam Hanks: A második világháború alatt indult első 500 mérföldesén, s bár többször is a dobogóra állhatott, a győzelem csak nem akart összejönni a számára. 1956-ban már vissza akart vonulni, de csapatfőnöke meggyőzte, hogy még egyszer fusson neki – és milyen jól tette! Hanks 1957-ben, 13. próbálkozásra végül megnyerte az Indy 500-at, s azonnal bejelentette visszavonulását. Összesen 20 bajnoki pontot szerzett, s az 1957-es bajnokság 8. helyén értékelték.
Jimmy Bryan: Az első kivételével az összes „F1-es” Indy 500-on ott volt, 1954-ben második, 1957-ben pedig harmadik lett, mielőtt 1958-ban végül összejött neki a győzelem. A legjobb világbajnoki helyezése az 1954-es 10. helye 6 pontjával – hiszen a kevesebb futam miatt ez többet ért, mint 1958-as 8 egysége. 1960-ban veszítette életét, épp azon a napon, amikor Bristow és Stacey kettős tragédiája történt Belgiumban.
Jim Rathmann: Mindenki másnál több, 29 világbajnoki pontot szerzett úgy, hogy csak Indy 500-akon indult: 1960-as győzelme előtt már volt három második és egy ötödik helye, valamint összesen két leggyorsabb kör is jutott neki – egyszer 8., kétszer pedig 10. lett a világbajnokságban. Visszavonulása után autókereskedő lett, jó barátságot ápolt az első amerikai űrhajóssal, Alan Sheparddal, s több ízben vezette Indianapolisban a pace cart is.
Megjegyzés: az 1952-es győztes Troy Ruttman, valamint az 1959-es első Rodger Ward egy, illetve kéz ízben tényleges F1-es futamon is rajthoz állt, így nem felel meg a cikk témájának.