1988, Monza - A legszebb Ferrari-győzelem
A McLarenek egész évben érinthetetlenek voltak, az égiek mégis úgy intézték, hogy az Olasz Nagydíjon mindkét piros-fehér autóval történjen valami. Alain Prost Honda-motorja felrobbant, Ayrton Sennát pedig az élete első és egyetlen futamán induló Jean-Louis Schlesser ütötte ki, így megnyílt az út a Ferrari kettős győzelme felé, Berger-Alboreto-sorrendben. Alig egy hónappal a csapatalapító Enzo Ferrari halála után Hollywood-ban sem találhattak volna ki szebb tiszteletadást a Commendatore előtt.
1988, Adelaide - „Legalább a közönséget akarom szórakoztatni”
A turbómotorok utolsó évében a Ferrariknak igencsak leszabályozott erőforrásokkal kellett futnia, hogy egyáltalán befejezzék a versenyeket. Miután a negyedik helyre kvalifikált, Berger úgy döntött, hogy százszázalékos turbónyomással (2,5 bar) teljesíti az Ausztrál Nagydíjat, akkor is, ha a végén fel fogja adni a futamot. Tény, hogy az osztrák nem ért célba, de egyáltalán nem olyan módon, mint azt ő elképzelte. Korábbi nyilatkozatához hűen pazar show-t csinált, hiszen az ötödik körben Sennát, a tizennegyedikben pedig Prostot is megelőzte, így átvette a vezetést! Versenyébe azonban a dicső korszakát már rég maga mögött hagyó René Arnoux kavart bele, aki a 23. körben olyan lassan haladt az őt lekörözni készülő Berger előtt, hogy összekoccant a Ferrarival - a BBC kommentátora, James Hunt ráhúzta a vizes lepedőt a franciára, de a balhét megelőzendő, Berger később elismerte, hogy autója fékrendszere volt a ludas az ütközésben…
1989, Imola - Az őrangyal készenlétben állt
Nagyon sikertelen volt ez az év Berger számára, hiszen az első tíz versenyét kénytelen volt kihagyni különféle okok miatt - a legemlékezetesebb a San Marinói Nagydíj volt, ahol bombaként robbant a Tamburello falába a harmadik körben, és több megpördülés után még ki is gyulladt alatta a Ferrari. A pályabírók néhány másodpercen belül eloltották az autójából felcsapó lángokat, de ez is elég volt ahhoz, hogy az osztrák másodfokú égési sérüléseket szerezzen, eltört bordái mellé. Az viszont már valóságos csoda, hogy csak egy versenyt kellett kihagynia, és öt héttel később már ott volt Mexikóvárosban.
1991, Suzuka - A világbajnok előzékenysége
A futam előtt nem úgy tűnt, hogy a Japán Nagydíj dönt majd a bajnoki címről, de mégis így lett, amikor Nigel Mansell kicsúszott a 10. körben, így a McLaren jutalomjátékává vált a szezon utolsó előtti versenye. Mivel nem volt vesztenivalójuk, Senna később megelőzte a pole-ból induló Bergert, de harmadik vb-címe tudatában az utolsó kanyarban lelassított, maga elé engedve csapattársát, aki ezzel első mclarenes diadalát szerezte.
1993, Monza - Amikor a csapattársak nem értik egymást
Az Olasz Nagydíj időmérőjét leintették, a Williams újabb pole-pozíciót ünnepelt, de a leglátványosabb esemény még hátravolt: Jean Alesi levezető körében az őt félistenként tisztelő tifosinak integetett harmadik helye után, az Ascari sikán előtt azonban olyan lassan gurult, hogy a mögötte rohamtempóban érkező Berger nem tudott szabályosan elmenni mellette. Csak úgy kerülte el az ütközést, hogy balra rántotta a kormányt, így viszont előbb a korlátnak, majd a kavicságyon átszánkázva a szemközti gumifalnak csapódott. Noha ki kellett segíteni az autóból, másnap már ott állt a rajtrácson - érdemes megnézni, ahogyan az egyik fotós magát és felszerelését kímélve menekül a felé tartó Ferrari elől.
1993, Estoril - Nem keresztben szokás átvágni a mezőnyön…
Egy évvel azután, hogy Riccardo Patrese megmászta McLarenjét célegyenesben, Berger ismét félelmetes pillanatoknak volt részese, ezúttal egyedül. A bokszutca végén, szokás szerint szeretett volna visszatérni a pályára, ám túl nagy gázt adott, a Ferrari pedig keresztbevágódott a pályán, szerencsére két autó között.
1994, Hockenheim - Egy hosszú sorozat vége
Gerhard Berger a Ferrari történetének legínségesebb időszakának vetett véget, hiszen az 1990-es Japán Nagydíj után 59 versenyen keresztül nem sikerült a maranellói gárdának feljutnia a dobogó tetejére. A sikert előrevetítette, hogy a Ferrari kisajátította az első sort, de nagyban a segítségére volt a számtalan kiesés, valamint a Benettonok és a Williamsek eltűnése. Berger a végén majd egy perces előnnyel népszerű győzelmet aratott: ha már Schumacher kiesett, a hockenheimi közönség örült egy másik németajkú diadalának.
1996, Monaco - Amiért nem meszelték el Schumachert
Csak a kétszeres világbajnok hitte azt, hogy leintették a monacói időmérőt, de Gerhard Berger még gyors körön volt, pont az ő Ferrariját utolérve az alagútban. A német próbált félrehúzódni, de Berger már elrántotta a kormányt, menetiránynak háttal érkezve meg a sikánba. Autóikból kiszállva mindketten a saját igazukat védték, de az FIA csak tessék-lássék módon büntette meg a népszerű Schumachert, némi pénzbírságot kiróva rá. Ha valami, ez még jobban bosszantotta Bergert, mint a feltartás…
1997, Hockenheim - A legjobbkor jött utolsó diadal
Az, hogy Gerhard Bergernek szörnyű nyara volt ebben az évben, nem fejezi ki eléggé helyzet súlyosságát. Amíg háromfutamos kényszerpihenőjét töltötte arcüreggyulladás miatt a Spanyol Nagydíj után, repülőgép-balesetben elveszítette édesapját, Johannt. Az osztrák mégis leporolta magát, és a korábbinál jobb formában tért vissza: megszerezte a pole-t a Német Nagydíjra, és a futamon is végig érinthetetlen volt - Giancarlo Fisichella csak a benettonos kiállásai után vette át a vezetést, de Berger végül visszaszerezte az őt megillető pozíciót. Ez volt az osztrák és a Benetton utolsó győzelme, ahogyan az elsőt is együtt szerezték meg, 1986-ban, Mexikóban. Több volt ez, mint elégtétel az elmúlt hetek nehézségei után.
+1 - Az a fránya tükör
Berger első benettonos korszaka alatt történt ez a mókás jelenet, ahogyan az osztrák állítgatni próbálja a visszapillantóját, amely egyszer csak eltörik. Miután elmorog egy „ó, a francba”-káromkodást, a „legjobbkor” szólal meg a Benetton egyik munkatársa: „A tükröt nem lehet mozgatni…!” Köszi szépen!
