DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Retro

F1-Archív: Ralf Schumacher megvette Cora aktjait

Tudtátok, hogy Cora Brinkmann nem idén kavart először nagy port azzal, hogy ledobta magáról a textilt, hanem már jó 14 évvel ezelőtt is ezzel hozta kellemetlen helyzetbe akkori vőlegényét, Ralf Schumachert?

És azt, hogy Jacques Villeneuve napra pontosan kilenc évvel ezelőtt vette feleségül később születő gyermekeinek édesanyját, miközben arról énekelt, hogy „Nők jönnek, nők mennek”? És azt, hogy Juan Pablo Montoya 15 évvel ezelőtt is nyert már egy Indy500-ast, és éppen ezzel hívta fel magára Sir Frank Williams figyelmét?

Május 30-a legizgalmasabb F1-es hírei következnek az elmúlt 16 évből.

 



2014: Lewis Hamilton a Twitteren tudatta követőivel, hogy a Monacói Nagydíj időmérő edzésén történtek által kiváltott konfliktust utólag tisztázták csapattársával, Nico Rosberggel, és továbbra is barátok. A Mercedes két vb-aspiránsa azok után zördült össze, hogy Rosberg az időmérő utolsó etapjának végén hibázott gyorskörében, ami miatt a mögötte érkező Hamiltonnak a sárga zászló következtében el kellett vennie a gázt, és már nem tudott javítani legjobb idején. A pole így Rosbergé lett, Hamilton szerint pedig a német szándékosan hibázott, hogy keresztbe tegyen neki. Ezután néhány nappal jött az állítólagos békejobb.

2013: Pastor Maldonado nyilatkozatában elismeri, hogy még mindig fájdalmat érez testében a Monacói Nagydíjon elszenvedett hatalmas bukását követően, de megerősíti, hogy ettől függetlenül ott lesz a soron következő Kanadai Nagydíj mezőnyében.

2012: A Sauber egy videó kedvéért félbevágta F1-es autóját, mint ha az csak egy alma lenne! Igazi technikai ínyencség volt ez a rajongóknak, elevenítsük csak fel!

2011: Jackie Stewart éles kritikát fogalmaz meg Lewis Hamiltonnal szemben, aki szerinte jobban tenné, ha inkább magába nézne, és nem mindig másokat okolna hibáiért. A korábbi legendás világbajnok azután érezte ezt fontosnak a nyilvánosság előtt elmondani, hogy Hamilton nyíltan kritizálta a versenyigazgatóság döntéseit, és „viccnek” nevezte, hogy a Pastor Maldonadóval és Felipe Massával történt koccanásáért is őt büntették a Monacói Nagydíjon.

2010: Sebastian Vettel és Mark Webber házon belüli rivalizálása ezen a napon, a Török Nagydíjon ért a csúcspontjához, amikor a Red Bull kettőse az élen haladva összeütközött, ez által Lewis Hamiltonnak ajándékozva a győzelmet.

2009: A Ferrari elnöke, Stefano Domenicali nyilatkozatában kifejti, a FOTA-t alkotó kilenc F1-es csapat ahhoz a feltételhez köti jövő évi F1-es indulását és nevezését, hogy előbb írják alá az új Concorde-egyezményt, és az FIA módosítson a 2010-ben bevezetni tervezett szabályokon, a csapatok igényeit figyelembe véve. Az istállók a leginkább a radikális költségsapka miatt tiltakoztak, és fenyegettek a sportágból való kiszállással.

2008: „Vesztesekként távozni? Soha! Így vagy úgy, de még hosszú-hosszú évekig az F1-ben fogunk maradni” – nyilatkozta a Renault igazgatója, Carlos Ghosn, elhessegetve azokat a pletykákat, miszerint a francia gyártó utóbbi időben tapasztalt formahanyatlása miatt a sportágból való kiszállást fontolgatja.

2007: Az FIA lezárta nyomozását a Monacói Nagydíjat követően, és úgy találta, a McLaren semmilyen szabálysértést nem követett el, amikor a verseny hajrájában arra kérte a csapatrádióban Lewis Hamiltont, ne támadja élen haladó csapattársát, Fernando Alonsót. A brit újonc kikérte magának a csapatutasítást, ami lényegében küzdelem nélkül a spanyol kezébe adta a győzelmet, ám hiába helyezett Bernie Ecclestone is komoly szankciókat kilátásba, ezekre végül nem került sor.

2006: Jacques Villeneuve e naptól kezdve házas ember, miután egy szűk családi körben tartott svájci esküvőn feleségül vette Johanna Martinezt, aki nemsokára két fiúgyermekkel ajándékozta meg őt, 2009-ben viszont elváltak. Az 1997-es F1-es világbajnok egyébként esküvője napján jelentette be azt is, hogy az év későbbi részében önálló zenei albumot ad ki. Erről hallgassunk meg most egy számot, amely a „Women Come, Women Go”, azaz a „Nők jönnek, nők mennek” sokatmondó címet viseli…

2004: Juan Pablo Montoya Oliver Panist okolja a nürburgringi Európa Nagydíj rajtjánál történt incidensért, amely során a kolumbiai kigolyózta a versenyből BMW Williamses csapattársát, Ralf Schumachert. Montoya szerint Panis szorította őt rá a németre, aminek ő már közvetlenül az eset után, az autóban ülve is jelét adta egy egyértelmű kézmozdulattal.

2003: Paul Stoddart, a Minardi csapatfőnöke komoly kritikával illeti mclarenes és williamses kollégáját, Ron Dennist és Sir Frank Williamst, amiért a korábbi ígéretükkel ellentétben végül nem támogatták a „küzdő alap” létrehozását, amely a kiscsapatok F1-es életben maradását segítette volna elő.

2002: Paul Stoddart nyilatkozatában kijelenti, csapata, a Minardi nem fogja tudni befejezni az idei szezont, és a drámaian megnövekedő költségek nyomán Alain Prost csapata után alighanem nekik is hamarosan csődöt kell jelenteniük az F1-ben.

2001: Hiába vásárolta meg mind a 360 aktfotó szerzői jogait, melyek menyasszonyáról, Cora Brinkmannról készültek, Ralf Schumacher nem tudta megakadályozni, hogy a képek nyilvánosságra kerüljenek Jens Bruggemann „Erotic Acts” címet viselő kiállításán. Cora idén keretbe foglalta házasságukat azzal, hogy válásuk után megint ledobta a textilt, és a Playboyban mindent megmutatott magáról.

 

2000: Juan Pablo Montoya múlt vasárnapi győzelme a legendás Indy500-as versenyen még inkább felerősítette azokat a pletykákat, miszerint Sir Frank Williams a kolumbiait igazolná le jövőre Ralf Schumacher mellé F1-es csapatába, miután az újonc Jenson Button teljesítményével nem igazán elégedett. 

1999: Michael Schumacher a bokszba lassan kifelé „piszmogó” Arrowst okolja második helyezése elvesztéséért a Spanyol Nagydíjat követően, szerinte ugyanis a lekörözésre váró pilóta úgy csoszogott ki a bokszba, mintha épp egy kávéra állna meg a benzinkúton! A Ferrari németje szerint egyértelműen ezen dőlt el, hogy végül David Coulthard lett Mika Hakkinen mögött a második, nem ő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: