Kevés kegyetlenebb dolgot lehet elképzelni egy autóversenyző számára, mint ha a leintés előtt néhány kilométerrel önhibáján kívül elveszíti a győzelmet, és kénytelen a pálya széléről végignézni, ahogy a percekkel előbb még mögötte haladó rivális a tiszteletkörét futja. Mika Hakkinennel ez a dráma esett meg április 29-én Spanyolországban, s ki tudja, talán ez is hozzájárult ahhoz a döntéséhez, hogy a szezon végén elhagyta a száguldó cirkuszt.
Túlzás nélkül állíthatjuk: a Spanyol Nagydíj lehetett a kétszeres világbajnok utolsó reménye, hogy életben tartsa bajnoki álmait. Az első négy futamon ugyanis mindössze négy pontot szerzett Hakkinen, miközben legfőbb riválisa, Schumacher 26-ot, s még olyan versenyzők is megelőzték a tabellán, mint a sauberes Heidfeld. Barcelonában viszont hagyományosan erős volt a McLaren ekkoriban, ráadásul Hakkinen zsinórban három győzelemnél tartott e helyszínen.
A pole-pozíció viszont, ha csak minimális, egy tizednél kisebb különbséggel is, de Michael Schumacheré lett, akárcsak az előző évben – a németet Hakkinen, Coulthard, Barrichello és az előző hétvégén első győzelmét szerző Ralf Schumacher követte. Az egyetlen kellemetlen meglepetés Montoya 12. rajtkockája volt – a két Benetton, Fisichella és Button 19. és 21. helye bár kétségkívül csalódást jelentett, nem volt igazán megdöbbentő a mélyrepülést folytató csapattól.
Az egyik McLaren győzelmi esélyei már a rajt előtt elszálltak, hiszen Coulthard autója a felvezető körön megállt, így kénytelen volt a mezőny végéről rajtolni, ráadásul egy rajt utáni koccanás miatt még a bokszba is ki kellett állnia. Az első sorból induló párosnak semmi gondja nem volt viszont, simán eljöttek az első két helyen, s hamarosan le is szakították magukról Rubens Barrichellót.
A háttérben komoly helyezkedés zajlott, különösen Montoya előretörése volt szembetűnő, aki Barrichello kiesését követően már dobogós helyen tartózkodott. Ekkor már nem Michael Schumacher vezette a versenyt, hanem Hakkinen, aki második kiállásoknál megelőzte a németet, s növelni is tudta az előnyét, miután Schumachernek az utolsó szettel problémái támadtak. Biztosnak tűnt tehát, hogy sorozatban negyedszer is a finn nyer majd Barcelonában, aki az utolsó kört közel 40 másodperc előnnyel kezdte meg, így készülhettek az ünneplésre a McLarennél...
Ám ahogy megkezdte a 65. kört, a McLaren motorja minden előzetes figyelmeztetés nélkül megadta magát. Hakkinen lelassult, sorra mentek el mellette az autók, köztük Schumacher is, majd a hetes kanyarban lehúzódott a pályáról – mint később kiderült, egy hidraulikai szivárgás okozta kuplungprobléma volt a felelős a történtekért. A címvédőnek ezzel az ölébe hullott a győzelem, mellé az élete első dobogóját szerző Montoya és a pódiumra közel három év után visszatérő Jacques Villeneuve állhatott fel.
A tiszteletkörön Schumacher mindenekelőtt sajnálatát fejezte ki Hakkinen felé: „Most láttam Mikát, nagyon sajnálom szegényt” – mondta a finn riválisról, akit David Coulthard felvett, s autóján befuvarozott a bokszba. Amikor megérkeztek, Schumacher karrierje egyik legszebb gesztusával a mérlegelés helyett odaszaladt a McLarenhez, hogy megölelje nagy ellenfelét, és elnézést kérjen tőle a történtek miatt – bár persze nem ő tehetett róla. Erről később így nyilatkozott a sajtótájékoztatón:
„Egyszerűen elmondtam, hogy sajnálom, elnézést akartam kérni tőle. Neki kellene most itt ülnie, egyetlen hibát sem követett el... Ám a versenyzés ilyen, néha kemény tud lenni. Sajnálom, hogy ilyen kevéssel a vége előtt történt ez a dolog. Ha mondjuk húsz kör még hátra van, könnyebben el lehet fogadni, ám így nagyon sokkoló lehetett számára...” – mondta a német, akinek sportszerű gesztusát a közönség ujjongással fogadta, nehéz lett volna akkor elhinni, hogy két héttel később, Ausztriában már a német és csapata sportszerűtlensége lesz a téma.
A verseny után Hakkinen így nyilatkozott: „Hihetetlenül csalódott vagyok, Jézusom... Fantasztikus eredmény lett volna, minden olyan simán ment addig. Azt gondoltam, ejha, negyedszerre is győzni fogok Barcelonában. Ha ez sikerül, az valami hihetetlen dolog lesz. Aztán az utolsó körben azt mondtam magamnak, most már értem... Ez túl jó volt ahhoz, hogy igaz legyen.”
