DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
Ralikrossz

Ralikrossz-Eb: Hazai dobogósok Nyirádon

Wieszt Jankó vasárnapja a falban ért véget a vb-mezőnyben, de az Európa-bajnokság kategóriáiban két magyar harmadik helyezés is született Benyó Máté és Szabó Krisztián révén.

Először szerepel Magyarországon a Ralikrossz-világbajnokság, a mezőny egyetlen magyar résztvevője, a vendégszereplő Wieszt Jankó pedig bravúrosan tette le névjegyét a szombati versenynapon: a kaotikus döntőben harmadik helyezést szerzett, ezzel mindössze második magyarként állt az FIA világbajnoki sorozat dobogóján!

Az elődöntő pole-jáig jutott vasárnap Wieszt

Magasra volt téve a léc vasárnap, amely szintén önálló vb-fordulót képezett, az előfutamokon pedig ismét tündökölt a Renault Megane RX: Wieszt, akinek ma is kedvezett a sorsolás, két második helyezést ért el Klara Andersson mögött. Ezzel nyolc pontot szerzett, a második legtöbbet a teljes mezőnyben, ráadásul kiérdemelte a második elődöntő pole-pozícióját, a hatszoros világbajnok, Johan Kristoffersson előtt.

Az elődöntőben övé lett a legjobb reakcióidő, de hétvégéje ezen a ponton véget ért, az első körben balesetet szenvedett. A szemit megnyerő Kristoffersson behúzta a döntőt is: csapattársa, Ole Christian Veiby ismét második lett, legjobb elektromosként pedig Klara Andersson állt a dobogó harmadik fokán.



Négyből harmadik győzelme után Kristoffersson máris átlépte a százpontos határt a vb-összetettben: 101 egysége van, míg a második helyre fellépő Veibynek 76, a szombati nyertes Grönholmnak és Anderssonnak 67. Wieszt 28 pontot gyűjtött a hétvége folyamán, többet, mint a mezőny állandó tagjai, René Münnich és Anthony Pelfrene.

Benyó Máté először a pódiumon, Szabó Krisztián trófeával tért vissza

Az Európa-bajnokság azonban gondoskodott arról, hogy vasárnapra is jusson magyar dobogós siker. Az RX1-ben Benyó Máté gondoskodott a bravúrról: hazai pályán érte el első Eb-dobogóját a duplázó Patrick O’Donovan és második Jurij Belevszkij mögött. Kárai Tamás is döntőbe jutott, hatodikként végzett: Koncseg Zoltán azonban tizedekkel maradt le a bejutásról, annak ellenére, hogy az előfutamokon két elsőséget is szerzett.

Visszatért korábbi Európa-bajnoki sikerei helyszínére, az RX3 kategóriába Szabó Krisztián. 2016 és 2017 legjobbja a kihagyás ellenére rögtön felvette a tempót, és két előfutamot megnyert az Audival: az elődöntő második helyével a döntőbe jutott, ahol harmadik pozíciót ért el. A szintén előfutamnyertes Körmöczi Balázs hatodikként zárta a finálét, a svédországi szezonnyitón dobogós Kovács Sámuel azonban lemaradt a legjobb hatról. Ebben a géposztályban eredetileg Joao Ribeiro végzett elsőként Nils Volland előtt, de a stewardok ítélete alapján megcserélték a két versenyzőt.

A két Eb-kategóriában összesen 14 magyar versenyző indult, a mezőny közel fele, az RX2e-ben pedig Luigi képviselte a hazaiakat. A szezon folytatására Belgiumban kerül sor, augusztus 17-18-án.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: