DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Rali

Interjú: Vincze lenyűgözte Ostberget

A világklasszis norvég a Formula.hu-nak adott exkluzív interjút: elárulta, hogy miért vív idén szorosabb csatákat a helyiekkel, mint tavaly, hogy ott lesz-e a hátralévő két magyar bajnoki futamon és arról is beszélt, hogy látjuk-e még a WRC-ben.

Idén már második szezonját tölti Magyarországon Mads Ostberg: a korábbi WRC-futamgyőztes és WRC2-es világbajnok norvég klasszis 2021-ben nem tudott bajnok lenni, mert két versenyt kihagyott, egyszer defekt, egyszer pedig technikai hiba miatt veszítette el a győzelmet. 2022-ben eddig sokkal gördülékenyebb a szezonja: ötből négy versenyen állt rajthoz, mindegyiket megnyerte és vezeti a tabellát. Mint mondta: így nyugodtabban tud versenyezni.

„Szerintem nyilván sokkal könnyebb, amikor már másodszor térek vissza Magyarországra. Az első idényben még csak ismerkedtünk mindennel és bár most is vannak még számunkra új futamok, de komfortosabban érzem magam idén és jobban is tudom élvezni az egészet. A szezon is jól alakul eddig, ettől még jobban érzem magam” – válaszolta a Formula.hu érdeklődésére Ostberg.

ostberg2



Kíváncsiak voltunk arra, hogy mit gondol a magyar mezőny erejéről. 

2021-ben amikor nem volt problémája, akkor magabiztosan a többiek fölé tudott nőni: a Boldogkő Ralin 50 másodperccel vezetett Hadik András előtt, amikor defektet kapott és az első kör után minden szakaszt megnyert, a Mecsek Ralin 33,6 másodperccel győzött Hadikot megelőzve és a tíz szakaszból nyolcat megnyert, a Vértes Ralit 48,5 másodperccel húzta be szintén Hadik előtt úgy, hogy a tizenegy gyorsaságiból kilencszer övé volt a legjobb idő, Nyíregyházán pedig annak ellenére is ő győzött 26 másodperccel (megint csak Hadikot megelőzve), hogy egyszer hibázott, amivel közel egy percet veszített, valamint egyszer defektet is kapott – ezt a két gyorsaságit leszámítva pedig az összes többin ő volt a leggyorsabb.

Ehhez képest idén jóval szorosabb csatára készteti őt Vincze Ferenc és Velenczei Ádám. Ostberg a Salgót 16,4 másodperccel nyerte Vincze és 24,9-cel Velenczei előtt úgy, hogy a kilenc gyorsaságiból négyet húzott be, a Boldogkőn 17,6 és 25,5 másodperc volt az előnye a végén és a kilencből öt szakaszt nyert meg, a Mecsekben 13,9-cel előzte meg Vinczét és 18,8-cal (a tízmásodperces büntetést kapó) Velenczeit, miközben csak három szakaszon volt a leggyorsabb. Majd jött a Székesfehérvár-Veszprém Rali, ahol mindenki küzdött különböző problémákkal, a norvég klasszis a hegyesdi szakaszon messze a mezőny fölé nőtt, így összességében másfél perccel került Vincze elé, de a power stage-et ott sem tudta megnyerni: furcsa, de idén eddig négyből négyszer volt nála valaki gyorsabb a pluszpontokat érő szakaszon. Mit gondol ő minderről?

„A tavalyi szezon elején volt egy kis balszerencsénk, szerintem ez az év eddig egy kicsit jobb és valószínűleg egy kicsit én is kevésbé erőltetem most. Ugyanakkor meg kell mondanom, hogy Ferenc és Ádám nagyon erős tempót diktál és nagyot kell csatáznom velük minden győzelemért. Idén egy kicsit próbálok megfontoltabban menni, vigyázni az autóra és nem kockáztatni a defekteket. A futamgyőzelmekre koncentrálok és bár nyilván a power stage-sikerek is segítenének, de őszintén szólva a (helyi versenyzők) színvonal(a) nagyon magas, szerintem egyértelműen magasabb idén, mint tavaly, ezért nem olyan könnyű a dolgom. Összegezve azért mindenekelőtt a futamok megnyerésére koncentrálunk” – mondta Ostberg, majd külön kérdésre kitért arra is, hogy mit gondol a helyiek tudásáról: képesek lennének megállni a helyüket az ERC-ben vagy akár a WRC-ben?

„Igen, én azt gondolom, hogy a magyar pilóták szintje nagyon jó, elég megnézni a tavalyi Rally Hungaryt, amikor három-négy magyar versenyző is ott volt az elejében. Ez is jelzi, hogy magas a színvonal, illetve azt gondolom, hogy (Vincze) Ferenc és (Velenczei) Ádám a legerősebbek közé tartozik. Ha egyet kell kiemelnem, akkor Ferencet mondanám, ő tényleg lenyűgöz engem idén, fiatal, nincs túl sok tapasztalata, nincs benne túl sok kilométer, de a sebessége hihetetlen. Őszintén szólva azt gondolom, hogy ő nemzetközi szinten is jól teljesítene. Ha lehetnének kívánságaim, az egyik az lenne, hogy ő kapjon jó lehetőséget nemzetközi szinten, mert szerintem nagyon jó eredményeket érhetne el” – beszélt rendkívül elismerően a világbajnok a jelenlegi legközelebbi riválisáról, Vincze Ferencről.

ostberg1_1

A bajnokság következő futama az az Ózd Rali lesz, ahol Mads tavaly technikai problémákkal küzdött, de a királdi és a sátai pályára így is ismerősként térhet vissza, amennyiben bekerülnek a programba.

„Az Ózd Ralin tavaly végig motorproblémákkal küzdöttünk, szóval nem volt könnyű magunkat akárkihez is mérni, mert nem volt erő az autóban. Idén remélhetőleg nem lesznek már gondjaink és ismerni fogjuk már a szakaszokat tavalyról. Várom a futamot, szerintem jó móka lesz. Szerintem ez a gyorsabb versenyek közül való nyíltabb terepen, de jó futamról beszélünk.”

A norvég azt is elárulta: a Rally Hungaryt sem hagyja ki.

„Igen, jövök a Rally Hungaryre, tervezem a bajnokságból hátralévő két futamot, megerősíthetem, hogy ott leszek. Jó verseny volt ez tavaly, kicsit sajnálom, hogy idén nem ERC-futam lesz, de tény, hogy a tavalyi egy kicsit zűrös volt, emlékszem pár incidensre, amelynek nem szabadott volna megtörténnie, szóval remélem, hogy ezeket megoldották és jó versenyünk lehet szervezői oldalról is. A szakaszok nagyon-nagyon jók és várom, hogy újra rajthoz álljak rajtuk.” 

Ami pedig a magyar bajnokságon kívüli programjait illeti: idén nem indul sem a vb-n, sem az Eb-n, viszont edzősködik, más versenyzőkkel is foglalkozik. 

„Természetesen idén a magyar bajnokság az egyik fő célom ebben az évben, nem indulok WRC-futamokon, de rajthoz állok néhány aszfaltos olasz versenyen, arra is figyelek, ezen felül nyertem egy futamot Mexikóban és most éppen Chilébe utazok egy versenyre – ez és a mexikói is WRC-kandidáló futam. Ahogy említetted, valóban edzősködöm is idén, ez is érdekes munka. Ebben a szezonban a legtöbbet Miko Marczykkal, a lengyel WRC2-pilótával dolgozom, tényleg érdekes ezt csinálni, élvezem ezt is.”

Na de Mads: te világszinten a tíz legjobb raliversenyző közé tartozol, mikor térsz vissza a WRC-be?

„Jelenleg nincs igazán tervem jövőre a WRC-vel kapcsolatban, dolgozom rajta és természetesen szeretnék újra ott lenni. Köszönöm a kedves szavakat, nagyra értékelem és persze én is úgy gondolom, hogy jól tudnék teljesíteni, remélem, hogy indulhatok újra nemzetközi futamokon. Most a jelenlegi versenyeimre koncentrálok és itt akarom megmutatni a bennem rejlő potenciált, aztán meglátjuk. Dolgozom több opción is, de nem tudom, hogy lesz-e lehetőségem a WRC-ben vagy a WRC2-ben indulni. Nyitott vagyok, keresem a lehetőségeket és még mindig nagyon motivált vagyok, remélem, hogy lesz még esélyem visszatérni a nemzetközi színtérre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: