DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Ostberg idei harmadik sikerét hozta a Mecsek Rali

Az első nap után még Velenczei vezetett az 55. alkalommal kiírt versenyen, a korábbi WRC2-es világbajnok azonban fordított, így minden eddigi fellépése során győzni tudott.

A hétvégén rendezték az 55. Mecsek Ralit, ahol a pénteki szakaszok után még Velenczei Ádám vezetett az összetettben. Mads Ostberg viszont szombaton reggel az élre állt: a WRC2-es kategória 2020-as világbajnoka a 10 gyorsasági szakaszból hármon bizonyult a leggyorsabbnak, de mindvégig az első háromban zárta az etapokat – kivéve az utolsót, melyen már a győzelmének megóvása volt a célja.

A Citroen Rally Team Hungary Citroen C3 Rally2-esével induló klasszis idén már a harmadik diadalát jegyezte a magyar bajnokságban, azaz az összes futamon nyert, ahol elindult. A Mecsek Ralit egyébként már másodszor húzta be, hiszen 2021-ben is ő győzött itt.

ostberg-mecsek-rali



Velenczei ráadásul a második helyet is elbukta a végén: az utolsó előtti szakaszon elütött egy gumilassított, amely miatt tíz másodperces büntetést kapott. Így az ezüstérmet a 2019-es abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc szerezte meg, aki két szakaszt nyert meg a viadalon.

A legutóbbi, Dunakanyar Ralin győztes Velenczei Ádámnak így be kellett érnie a harmadik pozícióval a Mecsek Ralin.

Az összetettben négy forduló után továbbra is Vincze Ferenc vezet. Az országos bajnokság egy hónap múlva, a Székesfehérvár-Veszprém Ralival folytatódik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: