DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Benik Balázs úgy kezdte, ahogy két éve abbahagyta!

A Veszprém Ralin 2017-ben az abszolút második helyet szerezte meg a korábbi háromszoros bajnok, Benik Balázs. Most újra belevágott az amúgy sikeres vállalkozó, akinek két évente egy hétvége fér bele az idejébe, hogy kedvenc sportjának hódoljon.

Bunkóczi Lászlóval az oldalán a legjobb időket autózták a shakedown-on, aztán a kvalifikáción szerzett defekt megpecsételte a futam sorsát. Az utolsó előtti szakaszon ráadásul egy kő kifordította a futóművet, de ennek ellenére Balázsék hatalmas mosollyal és jó érzésekkel emlékeznek vissza az idei ralival eltöltött hétvégéjükre.

DuEn_VeszpremRallye2019_1037_resize



Már a futam előtt is végig mosolygott a bajnok, amikor a rallyról kérdezték. „Pezsgett a vérem!” – mondta és ez látszott is rajta! „Nagyon vártam a futamot, már a teszteken és a pályabejáráson is próbáltam száz százalékot beleadni!”

Jól kezdődtek a mért szakaszok, hiszen a legjobb 15 autónak kiírt szombati shakedown-on két alkalommal lehetett végigmenni a kijelölt pályán és mindkétszer a legjobb időt autózta Skoda Fabia R5-ös versenyautójával a Benik Balázs – Bunkoczi László egység. „Aztán a kvalifikáción defektet kaptunk és igazából ez eldöntötte számunkra az eredményt, hiszen viszonylag rossz pozícióban várhattuk a rajtsorrend választást, ami murván kifejezetten fontos dolog. Két évvel ezelőtt nagyon nagy por volt, akkor többször is meg kellett állnunk még a kétperces indítások ellenére is, hogy egyáltalán lássunk valamit. Erre emlékezve döntöttem úgy szombat este, hogy inkább mi rajtolunk elsőnek, mintsem 6-7.nek.”

DuEn_VeszpremRallye2019_2768_resize

A versenynapon tehát Balázsék indultak elsőnek. „Most nem volt por, hiszen fújt a szél, elfújta a port az erdős részeken, ráadásul a futam végére még eleredt az eső is. Utólag belátom, hogy nem volt a legjobb döntés elsőnek rajtolni, de ennek ellenére most is ezt a helyet választanám az adott körülmények között.” – vallja be őszintén a pilóta.

A futamon abszolút negyedik időt is autózott a páros, még így is, hogy nekik kellett lesöpörni az utat… És végül nem sikerült célbaérniük. „Sajnos az utolsó előtt szakasz rajta után 20 méterrel egy kanyart szűkebbre vettem a kelleténél és egy bent lévő kő kifordította a futóművet, ott fel kellett adnunk a futamot.” – mondta kicsit csalódottan a pilóta. „Ha többet versenyeznék, ez talán nem fordult volna elő, de ennek ellenére is nagyon jól éreztük magunkat!

Bunkoczi Laci barátommal a barátság mellett ez a hétvége is jól telt, mindketten kellőképpen fel voltunk spannolva a futamra, jó volt versenyezni. Ahogy jó volt a Skoda Fabia R5 versenyautó is, amit az Eurosol Racing Team bocsájtott a rendelkezésünkre és szervizelt a verseny alatt. A csapat és az autó is tökéletesen végezte a dolgát, a kvalifikációs szakaszon szerzett defekt az én hibám volt.”

Az idei egyetlen murvás bajnoki futamon sok néző látogatott ki a Veszprém környéki pályákra, sokan talán Balázsék miatt is. „Csodálatos érzés volt újra ennyi ember előtt autózni! Nagyon jó volt látni a szurkolókat a pályák mellett, a rajtokban, a kanyarokban, a szervizparkokban. Nem győzök hálálkodni nekik, hiszen nélkülük nem lenne az a rally, ami: Egy ízig-vérig autósport, tele kihívással és rengeteg pozitív visszacsatolással! Köszönöm mindenkinek, aki ott volt!”

DuEn_VeszpremRallye2019_2614_resize

Balázs az elmúlt két évben több Barátját is elveszítette, akiket az autósportnak köszönhetett. „Akik nem lehettek ott, azokra is emlékeztünk! Az autón vittük a matricát elhunyt Barátaink emlékére és a futam alatt, a szervizben, az autóban is többször eszünkbe jutottak…”

Az élmezőny 56 indulójából végül csak 29 páros látta meg a céldobogót. A futam győztese - Benik Balázshoz hasonlóan szintén csak ’beugró’ - Bútor Róbert lett, akivel már a futam előtt is sokat nevetett azon a Benik Motorsport pilótája, hogy az ’öregek’ mit keresnek itt ezen a versenyen. A futam végén Balázs őszintén gratulált Robi győzelméhez és nem utolsó sorban apósának, Garami Zoltánnak is, aki előfutóként, a hatvanadik születésnapjára kapott Lada VFTS versenyautójával hiba nélkül teljesítette a Veszprém Ralit.

Természetesen egy ilyen versenyen való elindulásnak fontos része a támogatók és partnerek kiszolgálása. A rengeteg HAJRÁ BENIK feliratú poszter a pálya mellett és a kis apró ajándékok a közelmúltat idézték a szervizparkban, amikor még aktívan részt vett Balázs ebben a sportban. „Köszönjük a támogatóinknak, a partnereinknek, a Skoda Magyarországnak, hogy el tudtunk indulni ezen a futamon!” – köszönt meg minden támogatást a háromszoros bajnok.

Hogy mikor lesz legközelebb? Erről nem tudott biztosat mondani Benik Balázs.

„Ha lesz, előtte mindenkit értesítünk! :)”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: