DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
Rali

Kazár Miklós: Aranyból csináltunk ezüstöt

Nagyon úgy tűnik, hogy az idei bajnoki szezon az ezüst jegyében telik Kazár Miklósék szemszögéből. A bajnoki második hely után ugyanis a hétvégén megrendezett Mikulás Ralin is az ezüstérem jutott a Maximmun Racing Team versenyzőjének, akin ezúttal Dallos Ferenccel állt rajthoz a Veszprém környéki murvás pályákon. Kazárék pedig mindent megtettek a győzelemért – három szakaszt is megnyertek a hatból –, ám egy bosszantó technikai hiba miatt ismét lemaradtak az összetett első helyéről. A duó nem keseredett el, és már most megfogadták, az év végi Szilveszter Rallye-n senki és semmi sem gátolhatja meg a sikerüket.

A bajnokság lezárását követően sem csökkent a versenyláz, és az egyik legnépszerűbb, a bajnoki versengésbe nem számító Mikulás Rallye-n szinte mindenki rajthoz állt, aki számít valamit a sportágban. A Maximmun Racing Team is ott volt a veszprémi versenyen, igaz, ezúttal a Mitsubishi Lancer EVO IX irányító Kazár Miklós számára ezúttal Dallos Ferenc diktálta az itinert, míg az idei navigátor, Ferencz Ramón szigorú csapatfőnökként tett meg mindent a győzelemért. Ami meg is lett volna, ám a harmadik szakaszon egy bosszantó technikai hiba miatt már az sem lett elég az összetett első helyéhez, hogy a hat szakaszból hármat – 2., 4. és 5. – megnyert a Kazár, Dallos duó.

2015Mikulás Rallye-Kazár Miki-beszámoló2



„Tudtuk, hogy ez egy buliverseny, amit imádnak a nézők, ennek megfelelően remek viadalon vagyunk túl. Feri igazán kitűnően helyettesítette Ramónt, és úgy érzem, tényleg kihoztuk a maximumot magunkból. Sajnos azonban ez most nem lett elég, és egy technikai hiba miatt a biztos aranyból csináltunk ezüstöt. Noha nyerni szerettem volna, mégsem vagyok elégedetlen a teljesítményünkkel. Egy biztos, a Szilveszter Rallye-n mindenképpen győzni akarok, hogy egy sikerrel feltöltődve indulhassunk a 2016-os szezonba, hiszen jövőre Ramónnal mindenképpen szeretnénk visszaszerezni a bajnoki címet” – jelentette ki Kazár Miklós.

A csapatfőnökként debütáló navigátor elárulta, ezt a szerepkört most kipróbálta ugyan, de inkább marad a kaptafánál, azaz az itinernél.

2015Mikulás Rallye-Kazár Miki-beszámoló3

„Bevallom, nagyon bosszant, hogy egy technikai hiba miatt elveszítettük ezt az agyonnyert versenyt. Elégedett voltam a csapat teljesítményével, és most legalább átérezhettem, miért is idegeskednek, amíg mi kinn vagyunk a pályán. Én is nagyon izgultam, hiszen amíg Mikiék nem értek vissza, addig semmit sem tudtam róluk. Nem török csapatfőnöki babérokra, maradok navigátor, és bízom abban, hogy az idei ezüstök jövőre arannyá válnak” – fogalmazott Ferencz Ramón.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: