DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
Rali

Lángba borult a Ford Fiesta R5 Turán Frigyesék alatt

Szombaton 90 indulóval rajtolt el a várva várt szlovák-magyar futam, a 41. Kassa Rallye. Turán Frigyeséknek jól indult a verseny, ám egy váratlan fordulat következtében az egyik gyorsasági szakaszon kigyulladt Friciék autója, így fel kellett adniuk a küzdelmet.

„Nagyon csalódottak vagyunk, mivel szuperül sikerült a felkészülési időszakunk, a teszten is gyorsak voltunk és maximálisan eltaláltuk az autó beállításait. Jól indult a verseny is, gyorsról gyorsra nőtt a tempónk, a 4. gyorsasági szakaszon összetettben második helyen végeztünk, amelyet egyébként a magyar értékelés szerint meg is nyertünk. Azonban a technika nem a mi oldalunkon állt, meghibásodott a Fiesta, sőt ki is gyulladt alattunk az autó és végül szomorúan, de be kellett látnunk, így nem folytathatjuk a versenyt“ – mondja Turán Frigyes. 

TMS_Kassa_1



„Nagyon el vagyunk most kenődve, hiszen versenyképesek voltunk mi is és a Ford Fiesta is, bíztunk egy jó helyezésben. Reméltük, hogy az előző sikerünket követően elkaptunk egy felfelé ívelő pályát, de úgy néz ki, hogy még egy kicsit rögös ez az út. Persze nem adjuk fel, a következő megmérettetésre is maximális erőbedobással készülünk és ismét  rábízzuk magunkat Fortunára“ – teszi hozzá Frici navigátora, Zsiros Gabi.

 

Rali Országos Bajnokság, 6. futam, Kassa Rallye (11 gyorsasági szakasz, 139,7 km):
1. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Ford Fiesta R5) 1:16:23.3 óra
2. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot 208T16 R5) 13.8 másodperc hátrány
3. Velenczei Ádám, Toma József (Mitsubishi Lancer Evo IX) 24.3 mp h

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: