„12 éves koromban vezettem először autót” – kezdte az emlékek felidézését Vatanen. „Egészen addig nem volt gépkocsink, mivel néhány évvel azelőtt, amikor 8 éves voltam, az akkori autónkkal sajnos nagyon hamar balesetet szenvedtünk, melynek következtében édesapám életét vesztette.”
Vatanenék éppen egy temetésre igyekeztek, amikor hirtelen szembe találták magukat egy másik sávból áttért autóval. Az elkerülhetetlen frontális ütközésben a család többi tagja nem sérült meg komolyabban, viszont a tragédia mély nyomot hagyott a finn életében, a történtek után kezdett el komolyabban a vallás felé fordulni. A szerencsétlenség történetéhez hozzátartozik, hogy mint utólag kiderült, Vatanen édesanyja elnézte a dátumot és a temetést, amire úton voltak, már az előző nap megtartották.
„Ezután négy évig autó nélkül maradtunk, ugyanis édesanyámnak nem volt jogosítványa. Amikor 12 éves lettem, megszerezte azt és vásárolt egy kis Opel Kadett kombit. Ez 1964-ben történt. Elkezdtem vezetgetni a környező utakon és éppen azidőtájt érkezett először raliverseny a szülőfalumba, Tuupovaaraba. Egy nyári éjszakán hajnali kettőkor kiültem egy dombtetőre, és vártam, hogy az első autó megérkezzen. Négy óra várakozás után meg is jött az első, majd egészen este tízig ott ücsörögtem a versenyt figyelve. Amikor megpillantottam az első autót, azonnal megérintette a lelkem. A sztori folytatását pedig már ismerjük” – avatott be minket az első meghatározó ralis élményébe 1981 világbajnoka, majd a WRC felé vezető útjáról mesélt.
„Amikor részt vettem az első raliversenyeimen, még tanultam, ezért a családi megtakarításokból kellett felhasználnom a karrierem beindításához. Azonban fontos megjegyeznem, hogy abban az időben a raliversenyzés sokkal olcsóbb volt, mint napjainkban, és először csak kisebb versenyeken indultam, amelyek nem jártak túl nagy költségekkel. Hogy fedezzem a ralis kiadásaim, útépítéseknél dolgoztam, és utakat aszfaltoztam, mivel ez volt a legjobb munkahely, ahova felvettek. Emellett volt néhány elkötelezett barátom, akik az autóm szerelésében segédkeztek, 1974-ben pedig egyszer csak bemutatkozhattam a világbajnokságon, hazai pályán, az Ezer tó Ralin. Hasonló bemutatkozás nem történhetne már meg manapság. Fél évvel azelőtt még teljesen ismeretlen voltam, fél év elteltével pedig már egy Ford RS raliautó volánja mögött ültem! Roppant különös körülmények között történt mindez, mostanság már elképzelhetetlen lenne az ilyesmi.”
„Ma már jóval nehezebb a bemutatkozni a WRC-ben, mert az autók sokkal kifinomultabbak, ebből adódóan viszont sokkal drágábbak is. Először el sem tudtam képzelni, hogy egy nap profi autóversenyző válik belőlem, de imádtam vezetni, és minden megkeresést már egy álom beteljesüléseként éltem meg. Mindent megtettem annak érdekében, hogy pénzt takarítsak meg. Például megkíméltem a gumikat, hogy a következő ralikon is használhassam azokat, csakhogy újra átélhessem a vezetés élvezetét. Nem volt előre átgondolt tervem. Az egyetlen tervem az volt, hogy vezethessek. Raliról ralira versenyeztem, teljes mértékben tervek nélkül. Így aztán igencsak meglepetésként ért, amikor végre megtörtént, hogy indulhattam a világbajnokságon” – elevenítette fel fantasztikus történeteit Vatanen a pályafutása kezdetéről és az első világbajnoki induláshoz vezető útjáról.
„Az élet az álmaink megvalósításáról szól. Mindig az álmaimat kergettem. Sosem kérdeztem, hogy valami lehetséges vagy sem. Ez olyan, mint a zenei világ. Ha elhatározod, hogy meg szeretnél tanulni jól játszani egy hangszeren, majd később kiváló zongorista leszel, és ezáltal az emberek kíváncsiak lesznek rád és hallgatnak téged, az nagyszerű. Viszont ha igazi művész vagy, számodra az egész csak a zongorán való játékról fog szólni, mert az az, amit igazán szeretsz, és amiért csinálod” – vont párhuzamot az autóversenyzés és a művészet között Vatanen, akinek a jellegzetes, kockázatvállaló vezetési stílusa is abból fakad, hogy elmondása szerint mindig szívből vezetett, nemigen kalkulált és gondolt túl dolgokat. Úgy dolgozik, azaz vezet, mint egy művész, csak éppen az ecset szerepét nála az autója tölti be.
A finnt példaképeiről is kérdeztük, és mivel karrierje során megannyi kiemelkedő ralissal kellett megküzdenie, nem meglepő, hogy a felsorolt legendák többnyire saját riválisai. „Nyilvánvalóan voltak jó néhányan, akikre felnéztem. Tudja, főként Finnországból és a környező országokból. A finnek közül Timo Mäkinen és Hannu Mikkola, a svédektől pedig Björn Waldegård és Stig Blomqvist. De igazából mindenki, aki gyorsan vezetett!” – árulta el nevetve a legenda.
Az Ari Vatanennel készült interjúnk többi részét megtalálják az Autósport és Formula Magazin februári számában.
