DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Botka: Hajtásgondokkal is élvezetes a verseny

Botka Dávid és Mihalik Péter az Azori-szigeteken megrendezett ERC futam második napját is sikeresen teljesítette. A Botka Rally Team párosa kategóriája harmadik helyén, összetettben a 11. pozícióban áll a zárónap előtt.

’Voltak gondjaink, de így is nagyon élvezetes a verseny’ - összegezte a második versenynapot Dávid. Igazából mintha mi sem történt volna, összetettben ugyanott állnak, ahogy három gyorsasági után is mutatta az eredményközlő. Persze ehhez 8 gyorsasági szakaszt kellett végigautózniuk.

Az első körben a két kezdő szakasz jól sikerült, az elsőn megelőzte a kategóriatársakat, a másodikon is csak a helyi matador tudott jobban teljesíteni. A harmadikon sem mentek rosszat, majd a következett a verseny leghosszabb gyorsaságija, a híres Sete Cidades, a maga 29 kilométerével. Itt a pilóta szerint nagyon össze-vissza működött az autó, az eredmény sem lett fényes.

És mintha az élet nem akarna új forgatókönyvet írni, a második kör nem csak a pályáival egyezett, az eredmények is hasonlóak voltak. A napi utolsó szakaszra becsúszott egy kis hiba is, az autót a partoldal tette vissza az útra egy kanyarban, de csak egy jobb hátsó lengőkart kellett cserélni emiatt az esti szervizben.

botka_azores

A szervizparkban az is kiderült, hogy a hajtás computer rakoncátlankodik, többször megáll, majd újraindul, megnehezítve ezzel a Botka-Mihalik kettős dolgát.
Az eltört motortartó bak is hibalistára került, de ezt kicserélték a fiúk. A diffik megfelelő működését felügyelő egységben nem sikerült megtalálni a hibát, így ezt viszi magával a Mitsubishi a zárónapra is.

’Fárasztó, de nagyon élvezetes napon vagyunk túl. Vannak gyorsok, amik igazán fekszenek nekünk és vannak olyanok, amiken nagyon nehezen jutottunk át.’
Botka Dávid így folytatta: ’Hihetetlen, milyen tömegeket mozgat itt meg a rally. Olyan érzésem van, mintha az egész sziget a pályák mellett állna és szurkolna. A Sete Cidades szakasz méltán híres. Egyszer sem mentünk jót rajta, mégis a látvány és az a hatalmas mennyiségű szurkoló… Szenzációs!’



A zárónapon még több, mint 100 gyorsasági kilométer és 6 gyorsasági szakasz vár ránk.
Szeretnénk egy jót autózni, minél több ponttal hazamenni.
Ezúton is köszönjük szurkolást, a biztató üzeneteket! ’

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: