DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Tragédia Csehországban: Meghalt Milos Vagner

A csehországi Krkonose Rali második szakaszán a versenyben vezető Milos Vagner halálos balesetet szenvedett – a világbajnokságot is megjárt navigátorát súlyos állapotban vitték kórházba.

Tragikus baleset miatt kellett félbeszakítani a csehországi Krkonose Ralit. A 35 esztendős Milos Vagner délelőtt fél tíz körül a második gyorsaságin elveszítette uralmát az autója felett, és egy épület oldalának csapódott. A cseh versenyző életét már nem lehetett megmenteni, navigátorát a korábban a világbajnokságon is szereplő Peter Grosst pedig nagyon súlyos állapotban kellett kórházba szállítani.

krk_baleset



A rendőrséget képviselő Ivo Kormosova elmondta, hogy az autó egy jobbkanyarban nagysebességgel hagyta el az utat, a hatóságok pedig vizsgálatba kezdtek, hogy vajon a rali szervezői felelőssé tehetőek-e az esetért. A verseny szervezői nem kívánnak nyilatkozni addig, amíg le nem ázrul a vizsgálat.

A mentők részéről Ivo Novak elmondta, hogy egyetlen percen belül a helyszínen voltak, a Skodában két eszméletlen férfit találtak. „A versenyző kritikus állapotban volt, kollégáink mesterségesen lélegeztették, és negyven percen keresztül folyamatosan próbálták újraéleszteni. Bár minden eszközt és gyógyszert bevetettek, nem sikerült a szívműködést helyreállítani.”

krk_vagnergross

Azt egyelőre még nem tudni, hogy Gross felépülhet-e súlyos sérüléseiből, állapota a mentők szerint stabil, de súlyos.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: