DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat

Egy háromszoros F1-es világbajnok a helyszínről nézte a wimbledoni elődöntőt

Sir Jackie Stewart is ott ült a lelátón Andy Murray és Roger Federer teniszmeccsén. Mielőtt elkezdődött volna a torna egyik legjobban várt mérkőzése, a skót F1-es legendának még volt ideje két teniszlegendával fényképezkedni - a képen Björn Borggal és Rod Laverrel pózol.

EasyCapture1_18

Felhívás: Sürgősen vérre van szüksége Latyaknak

Szomorú felhívást tett közzé a ralikrosszos Csirmaz Brúnó a Facebookon. A ralis közösségben jól ismert Kelő-Gere László, becenevén "Latyak"  súlyos balesetet szenvedett kedden este, aminek következtében sürgősen véradókra van szüksége.

Emiatt szerdán, azaz ma reggel 9 órától várnak minden segíteni akarót és tudót Kecskeméten, a régi SZTK véradó épületébe irányított véradásra. Fontos jelezni, hogy név szerint Kelő-Gere Lászlónak szeretne vért adni, aki elmegy (született: 1975. 06. 23., TAJ-száma: 033 180 582. Latyak vércsoportja 0+). Adhat vért bárki, aki Covid ellen oltott, illetve cukorbeteg személy is. "Köszönet a család és Latyak nevében" - írta a Facebookon Csirmaz Brúnó.

 

Díszítettetek már karácsonyfát bekötött szemmel? Norris és Ricciardo megpróbálta…

Néhány nap és itt a karácsony, és az F1 tagjai éppúgy készülnek rá, mint bárki más. A McLaren például következő kihívását is karácsonyi díszbe öltöztette. Pontosabban inkább Lando Norrisnak és Daniel Ricciardónak volt ez a feladata, vagyis karácsonyfa-dekorálás, de nem akárhogy! A két pilótának bekötött szemmel kellett felöltöztetnie a csupasz műfenyőket, amit ők természetesen óriási nevetések közepette tudtak csak megtenni. No, és persze egymás cukkolása sem maradt el!

Különleges ajándékkal lepte meg Hornert az újdonsült világbajnok

Christian Horner különleges ajándékot kapott Max Verstappentől, amikor a diadalmaskodó Red Bull a múlt héten hazatért Milton Keynes-i gyárába. A hollandot és csapatát minden alkalmazott üdvözölte a bázison, ám Verstappen egy csendes pillanatban megragadta az alkalmat, hogy megajándékozza a csapatfőnököt az egyik szezonbeli versenysisakjával.

Horner azzal viccelődött, hogy a sisak idén jó szolgálatot tett; ahogy ő fogalmazott: „elvégezte a dolgát 2021-ben.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Christian Horner (@christianhorner) által megosztott bejegyzés

A Schumacher család is elköszönt Todttól

Jean Todt tizenkét évnyi szolgálat után idén év végén leköszönt az FIA elnöki pozíciójáról. A francia hosszú karrierje során letette névjegyét a száguldó cirkuszban, nemcsak a szövetség vezéreként, hanem csapatvezetőként is, és a paddock megannyi tagja sokat köszönhet neki.

Ferraris évei alatt egyik legközelebbi barátja lett Michael Schumacher, akivel az igazán nagy sikereket együtt érték el, és akihez még nyolc évvel ezelőtti, súlyos síbalesete után is hű maradt. A legenda családja most szívhez szóló üzenetet küldött a közösségi médiában a távozó Todtnak, megköszönve neki mindent, és kifejezve, mennyire büszkék rá, hogy egy ilyen embert tudhatnak maguk mellett. Todt válasza csak annyi volt: „Örökké szeretlek titeket.”

Akcióban az utánpótlás: ezek voltak az F2-es szezon legnagyobb előzései

A Formula-2-ben rengeteg szoros csatát hozott a 2021-es szezon, a száguldó cirkusz Youtube-csatornája pedig ebből készített egy top tízes listát - a videó ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf3_11

José Maria López is beült a Toyota TCR autójába

Bővül a TCR autók száma, miután a japán gyártó a Corollából fejleszti új versenygépét. A legelső menetpróbára már december 15-én sor került, öt nappal később azonban ismét pályára vitték, ráadásul nem is akármilyen nevek társaságában. A teszten meglepetésre nem valamelyik autóversenyző, hanem a Toyota Gazoo Racing Argentina elnöke, Daniel Herrero kapta meg az első lehetőséget, mielőtt átadta volna az autót Argentina egyik legjobb pilótájának, Matías Rossinak.

„A Corolla TCR első benyomása kiemelkedő volt. A Matíasszal végzett tesztek kemények, de ugyanakkor pozitívak voltak. Tetszett a motor reakciója, a kanyarsebesség és a fékezésrendszer is. Büszke vagyok arra, hogy én voltam a legelső, aki vezethette. Biztosíthatom, hogy az autóban nagy lehetőségek rejlenek” - idézte Herrero szavait a TouringCarTimes.

A portál feltöltött egy videót is a tesztről, illetőleg a Twitterre felkerült fotókon többen is kiszúrták a WTCC egyik legsikeresebb pilótáját, a háromszoros világbajnok José Maria Lópezt is.

Sebastien Loeb is indul a WRC-szezonnyitón – először egy Forddal

A kilencszeres ralivilágbajnok, aki utolsó teljes szezonja, 2012 óta 16 WRC-fordulón vett részt, rajthoz áll a 2022-es szezonnyitón, a januári Monte-Carlo Ralin. A 47 éves francia csapatot és márkát vált: miután pályafutása túlnyomó részét Citronnel teljesítette, az elmúlt két évben pedig a Hyundaijal vendégszerepelt bizonyos fordulókon, az M-Sporthoz csatlakozott, amelynek hibrid Ford Pumáját vezeti a versenyen. Loeb két alkalommal tesztelte már a Pumát, így a közös szereplés híre nem meglepetés, a bejelentés azonban egyelőre csak a szezonnyitóra szól.

Loeb az M-Sport negyedik Fordját vezeti a hétvégén: három csapattársa a teljes szezont futó Craig Breen, Gus Greensmith és Adrien Fourmaux lesz: utóbbi szerződtetését Loebbel együtt most jelentette be a csapat.

Visszatér a korábbi bajnok: Vincze Ferenc újra a Korda Racinggel indul

A 2019-es magyar ralibajnok 2021-ben egyetlen futamon sem tudott rajthoz állni, a Szilveszter Ralin azonban visszatér: Vincze Ferenc korábban háromszor nyerte már meg a versenyt, most pedig ez lehet számára a lehetőség arra, hogy lerázza magáról a rozsdát.

Vincze a Digisport Reggeli Start című műsorában beszélt arról, hogy idén egyáltalán nem is ült raliautóban, mint mondta, ennek anyagi okai voltak. Kifejtette, hogy 2022-ben nagyon szeretne indulni, nem 100%, hogy minden összeáll ehhez, de most jó irányba mennek a dolgok és azt is elárulta, hogy újra a Korda Racing lehet az a csapat, amellyek közösen állnak rajthoz – a Szilveszter Ralin biztosan, de a tervek szerint jövőre a teljes szezont együtt csinálják meg.

A korábbi bajnok elmondta, hogy ismét egy régebbi fejlesztésű (nem Evo) Skoda Fabia R5-tel indul – azzal, amivel két éve megszerezte az év végi első helyet.

vincze 2021

 

Visszatér a Ferrarihoz korábbi nagy szponzora

A spanyol Santander bank és a Ferrari istálló több évre szóló együttműködést kötött 2022-vel kezdődően – jelentették be a felek kedden. A szponzor prémium partner lesz, logókkal az autókon, overallon és sapkákon. A Santander támogatja a Ferrari egyik fontos törekvését, a karbonsemlegessé válást 2030-ig.

A Santander korábban már szponzorálta a Ferrarit: 2010-ben Fernando Alonsóval együtt csatlakoztak a fedélzetre, majd néhány évvel a kétszeres világbajnok távozását követően, a 2017-es szezon után váltak külön. A Ferrari azóta újra rendelkezik egy eredményes spanyol versenyzővel, Carlos Sainz személyében, aki 2021-ben ötödik lett az egyéni világbajnokságban.

1505 nap után ért véget Hamilton királysága

Zsinórban ennyi napon keresztül mondhatta el magáról Lewis Hamilton, hogy ő volt az aktuális F1-es világbajnok, aminek most Max Verstappen sikerével vége szakadt. A brit 2017. október 29-én szerezte meg negyedik vb-címét a Mexikói Nagydíjn, s onnantól egészen 2021. december 12-éig el is mondhatta magáról, hogy ő az F1 világbajnoka, amely időszak pontosan 1505 napot ölelt fel. Ez azonban korántsem a leghosszabb széria, amellyel természetesen Michael Schumacher büszkélkedhet, aki 1813 napon át uralkodott a száguldó cirkusz felett.

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol garantált a jó közösség és a téli szünetben sem hagyunk benneteket unatkozni!

 

Nem látott magasságokban az F1 népszerűsége az USA-ban

Rekordszámú néző követte figyelemmel a 2021-es Formula-1-es szezon alakulását a tengerentúlon. A Planet F1 beszámolója szerint a tavalyi futamonkénti átlagnézőszám 54%-kal emelkedett, ugyanis idén átlagosan 963000-en nézték az F1-es futamokat, a tavalyi 608000-es átlaggal szemben. Valószínűleg nagyban hozzájárult ehhez a számhoz Hamilton és Verstappen hatalmas vb-csatája, valamint az, hogy idén már három különböző csatornán volt látható a száguldó cirkusz az USA-ban, ahol további növekedésre számítanak, hiszen jövőre érkezik a Miami Nagydíj is a naptárba. A legnézettebb futam természetesen az austini verseny volt, melyen 1,2 millióan láthatták Max Verstappen győzelmét.

 

Videó: Oscar Piastri útja az F2-es sikerig

Idén Oscar Piastri nyerte a Formula-2-es bajnoki címet, ennek a videónak köszönhetően pedig most végigkövethetjük a 2021-es év számára legfontosabb és legemékeztesebb pillanatait. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Pierre Gasly is elköszönt Antonio Giovinazzitól

Bár sokáig úgy tűnt, akár a következő szezonra is maradhat, végül nem jutott hely a mezőnyben Antonio Giovinazzi számára. Az olasz pilóta 2019-től kezdve erősítette az Alfa Romeo csapatát, jövőre viszont már a Formula-E sorozatában láthatjuk. Pierre Gasly jó barátja lett a 28 éves versenyzőnek, a szezon végén pedig dedikálták egymás sisakjait, így a francia az ezekről készült képekkel és egy kedves üzenettel búcsúzott a hivatalos Twitter fiókján keresztül.

„Csodálatos sofőr és igazi barát. Nagyszerű vagy tesó! A legjobbakat kívánom a következő kalandjaidhoz, a legjobb még csak most jön” – írta Gasly.

Még mindig nem tértünk napirendre a MotoGP-szezon legérthetetlenebb döntése fölött

A Formula Motocast idei utolsó, szezonértékelő adásában nemcsak a versenyzők top 10-es rangsorát állítottuk fel, hanem néhány különdíjat is kiosztottunk – így a pilótapiac egyik legmeglepőbb igazolása mellett sem mentünk el szó nélkül. A vonatkozó részt 1:15:43-tól hallhatjátok:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Csodálatos karácsonyi képeslapokat kaptunk

Egy szép gesztus mindig jól esik az embernek, ezzel pedig mi sem vagyunk másképp, miután magazinunk egyik hűséges előfizetője már sok-sok éve küld számunkra gyönyörű karácsonyi üdvözlőlapokat. Kedves olvasónk januárjában ünnepli majd a 79. születésnapját, mi pedig ezúton szeretnénk neki megköszönni folyamatos jókívánságait!

 

Máris pályára gurult a Ducati MotoE-gépe – fotók

Néhány hónappal ezelőtt jelentették be, hogy 2023-tól már nem az Energica, hanem a Ducati lesz a MotoE Világkupa hivatalos motorbeszállítója. A bolognaiak pedig nem lustálkodtak, a gyártó első elektromos versenymotorja, amely a V21L kódnevet viseli, a napokban máris pályára gurult Misanóban. A nyeregben „természetesen” Michele Pirro, a Ducati tesztversenyzője ült, aki elmondta, hogy például a gázadás első fázisában és az ergonómiát illetően is sok a hasonlóság a MotoGP-géppel. Íme, néhány fotó a MotoE-masináról, amelyet tehát 2023-tól fognak használni a csapatok:

ducati-motoe-1

ducati-motoe-2

ducati-motoe-3

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Dobogóval zárta az idei évet Fernando Alonso

Kiváló eredménnyel ért véget az Alpine versenyzője számára a 2021-es esztendő. A Formula-1 kétszeres világbajnokának nem az Abu Dhabi Nagydíj volt az utolsó verseny ebben az évben, miután az előző hétvégén a Dubai Kartdrome Endurance Championship névre hallgató 24 órás gokartversenyen vett részt Dubajban. Alonso az MD Racing tagja volt, mely végül a harmadik helyen zárt, míg a győztes az EBC Brakes Racing lett, megelőzve a Superdryve Maffi Racing alakulatát.

A spanyol versenyző az Instagram profiljára is feltöltött egy képet az eseményről, melyhez az alábbi üzenetet írta: „Egy újabb 24 órás verseny a Dubai Kartodrome Circuiton ezzel a csodálatos csapattal. Hihetetlen hangulat és csúcsszervezés volt, mint mindig” – írta Alonso a közösségi oldalán.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

Ecclestone: Flavio Briatore kell a Ferrarinak

A két Formula-1-es öregfiú köztudottan jó kapcsolatot ápol egymással: a sportágat évtizedeken keresztül irányító, 2017-ben visszavonult Bernie Ecclestone most az olaszok nemzeti csapatánál ajánlotta be régi ismerősét, a Renault-t vezető, F1-ből szingapúri ütközésbotrány miatt 2009-ben távozott Flavio Briatorét.

„A Ferrari sosem volt közömbös számomra, nagy-nagy-nagy támogatójuk vagyok. A csapat azonban akkor volt igazán sikeres, amikor nem kizárólag olaszok vezették. Semmi baj nincs az olaszokkal, de ha egy helyre kerülnek, mindegyikük irányítani akar, ami nem lehetséges” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak Ecclestone, aki úgy véli, egyetlen ember kezébe kellene adni az irányítást. Nem meglepetés, kiébe.

„Flavio fantasztikus lenne, mivel elrabolná a megfelelő embereket a többi csapattól, nem foglalkozva azzal, mi a nemzetiségük. Aki pedig nem jó, azt kidobná. Szóval a Ferrarinak jót tenne, ha Flavio pár évre visszajönne” – vázolta fel Ecclestone, hogy az olasz problémát egy olasszal oldaná meg.

A bajnok nem kedveli a sprinteket, bár ez is kellett a vb-címéhez

Ugyan sok apróságra mondhatjuk, hogy az döntötte el az idei világbajnoki harcot Max Verstappen és Lewis Hamilton között, de az egyik ilyen faktor akár a sprinteken nyújtott teljesítmény is lehet. Verstappen a silverstone-i győzelmével, valamint a monzai és interlagosi teljesítményével összesen hét pluszpontot gyűjtött be a három szombati eseményen, míg Hamilton összesen csak kettőt - a világbajnok ennek ellenére nem nagy rajongója az újításnak.

"Igazából ez mindig káoszt okoz az extra rajt miatt. Ha megkérdezzük a pilótákat, akkor a legtöbbjük nem szereti túlságosan ezt a sprintet. Én önmagában az egész formátumot nem szeretem, de hát ez van" - mondta Verstappen a Ziggo Sportnak.

max_6

fotó: dppi

Így alakultak az F1-es másodosztály küzdelmei az év során

Az „F1.5” fantázianév a Mercedes és a Red Bull nélküli mezőnyt takarja: a 2021-es szezon során Lando Norris gyakorlatilag végig az élen állt, és hol kisebb, hol nagyobb előnyben volt üldözői, a két Ferrari előtt, akik minimális különbséggel zártak mögötte – miközben Pierre Gasly elhappolta Daniel Ricciardo elől a második helyet.

A pontozásnál kivették a versenyek eredményeiből a négy élcsapatot, így osztották le a 25, 18 stb. pontot, ezért lehetséges, hogy a képzeletbeli másodosztályt Norris nyerte, holott a világbajnokságban a legvégén átlépte őt Carlos Sainz, és a spanyol lett az összetett ötödik.