DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 18. vasárnap

IndyCar: McLaughlin uralta a szezonzárót Laguna Secában

Scott McLaughlin a pole-ból indulva uralta az IndyCar 2026-os szezonjának utolsó futamát Laguna Secában: a Team Penske pilótája két év után tudott újra győzni. Mögötte Kyle Kirkwood futott be másodikként, ennek köszönhetően pedig az Andretti amerikai versenyzője az összetettben is ebben a pozícióban végzett az ötödik bajnoki címét már egy héttel korábban bebiztosító Alex Palou mögött, megelőzve Christian Lundgaard és Pato O’Ward Arrow McLarenjét, illetve a legjobb Penske-pilótaként végző David Malukast.

A Laguna Seca-i dobogóra Alexander Rossi állhatott még fel – ő is két esztendő után végzett újra pódiumon –, míg Palounak ezúttal helyenként a tapadással küszködve be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Az év újonca pedig annak ellenére Dennis Hauger lett Mick Schumacher előtt, hogy már az első körben kiütötte őt Sting Ray Robb.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott McLaughlin Team Penske  
2. Kyle Kirkwood Andretti Global 1.3739
3. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 2.8108
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.2886
5. David Malukas Team Penske 14.5880
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 16.5000
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 21.8125
8. Alex Palou Chip Ganassi Racing 28.0442
9. Marcus Ericsson Andretti Global 40.2262
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 40.7676
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 43.0208
12. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 43.7468
13. Will Power Andretti Global 49.3535
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 53.4054
15. Josef Newgarden Team Penske 55.1028
16. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 55.7301
17. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 57.6243
18. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 1'00.6920
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'04.6683
20. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1'08.1740
21. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'09.1276
22. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 1'10.7713
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /20.2642
24. Nolan Siegel Arrow McLaren 1 kör /22.2924
25. Dennis Hauger Dale Coyne Racing Kiesett

Szimulátorverseny Imola helyett: Albont kizárták, Norris elhülyéskedte

A törölt Emilia-romagnai Nagydíj helyett két virtuális eseményt is rendeztek – az egyik ötletgazdája a Williams volt, a 25 %-os távú imolai futammal az áradások károsultjai számára gyűjtöttek. A csapat pilótái közül indult Alex Albon, de végül kínosan ért véget számára a pótverseny – kék zászlók figyelmen kívül hagyása miatt diszkvalifikálták. A futamon főleg szimulátorversenyzők indultak, de ott volt a Williams-csapatfőnök James Vowles is, aki tizedik lett.

Több neves pilóta indult a Team Redline szimulátoros csapat által összehozott, szintén jótékony célra gyűjtő Real Racers Never Quit nevű eseményen, mindenekelőtt Max Verstappen, aki a háromból két futamot is megnyert. Rajta kívül a Red Bull szinte komplett juniorcsapata is rajthoz állt, akárcsak Felipe Drugovich – az utolsó menetben pedig meglepetésre csatlakozott az addig csak néző Lando Norris. A fiatal brit másokhoz hasonlóan nem vette túl komolyan a versenyt, a 25 ezer streamelőt szórakoztatva a rajtnál kiugrott és megelőzött mindenkit, majd Verstappennel csatázva tömegbalesetbe keveredett.

Egy hét után derült ki, hogy eltört Bagnaia bokája Le Mans-ban

Az első orvosi vizsgálat alapján Francesco Bagnaia sérülés nélkül megúszta a Maverick Vinalesszel Francia Nagydíj vasárnapján történt ütközést. A versenyt követő napokban még duzzadt volt a 2022-es MotoGP-világbajnok bokája, aki a probléma ellenére csütörtökön Misanóba utazott, utcai motorral edzeni a VR46-akadémistákkal.

Bagnaia azonban olyan fokú fájdalomra panaszkodott, amely miatt félbe kellett hagynia az edzést. A misanói orvosi központban megvizsgálták, és megállapították: a versenyző jobb bokájának ugrócsontja részleges törést szenvedett.

A Ducati ma kiadott közleménye kiemeli: a sérülés kicsi, mivel pedig az Olasz Nagydíjig három hét hátravan, Bagnaia várhatóan teljesen felépül és részt vehet a hazai versenyen. Mugellóban terv szerint újra az állandóan felállással áll rajthoz a gyári Ducati, mivel Bagnaia csapattársa, Enea Bastianini a sikertelen jerezi próbálkozás után visszatérhet, miután felépült Portugáliában szerzett vállsérüléséből.

F1 Academy: Két új győztes és elhúzó bajnoki éllovas

Új nyerteseket avattak a női utánpótlás-sorozat idei harmadik állomásán, Barcelonában. Az első futamra a holland Emely de Heus szerzett rajtelsőséget, a starttól fogva azonban Léna Bühler vezette a futamot. A Sauber-akadémista a 14. körig tartott első formulaautós sikere felé, de váltóhiba miatt félre kellett állnia – a svájci helyett De Heus örökölte meg első győzelmét, annak ellenére, hogy korábbi legjobb helyezése csak egy hatodik volt.

A fordított rajtrácsos futamon a vezetést rajtnál átvevő Amna Al Qubaisi futott be magabiztosan az első helyen: az emirátusokbeli hölgy már második győzelmét szerezte a szezonban. A harmadik versenyen, amelyről szintén időmérő döntött – a 30 perces első és harmadik futam kvalifikációját közvetlenül egymás után tartják – Bühler korrigált, és a pole-ból kezdve megszerezte első győzelmét a nyitófutam balszerencséje után.

A Barcelona előtt hatból három futamot megnyerő Marta Garcia ezúttal győzelem nélkül maradt, de hazai pályán három dobogót (egy második és két harmadik helyezést) szerzett, ezzel előnyét a bajnokságban jelentősen növelte – 41 pontra Hamda Al Qubaisi és 52-re Bühler előtt.

Fotók: F1 Acedemy

Domenicali: Beszéltem Verstappennel; nem hinném, hogy egyhamar visszavonulna

Max Verstappen már korábban is sokszor szóba hozta, hogy nem feltétlenül szeretne sokáig a Formula-1 aktív részese maradni, mert őt nem a rekordok döntögetése élteti. Első vb-címe után azt nyilatkozta, hogy már elérte, amit akart, most már minden egyéb csak ráadás. Az F1 sprinthétvégékkel való állandó variálása után újfent felhozta a holland, hogy amennyiben nem fog neki tetszeni a rendszer, lelép.

Stefano Domenicali, F1-vezér A Daily Mailnek nyilatkozott Verstappen szavait illetően: „Beszéltem Max-szal a Miami Nagydíjat megelőzően arról, mit gondol problémásnak. Azt is elmondta nekem, hogy imádja ezt a sportot és azt is, amit csinál. Ő egy világbajnok, aki zsinórban a harmadik címére hajt, egy született versenyző. Úgy gondolom, hogy még nálam is tovább lesz itt, amivel nekem nincs is semmi problémám" - nyilatkozta Domenicali.

Így ütötte el az időt hétvégén Bottas: kerékpárverseny és egy sör

Valtteri Bottas nem hagyta, hogy versenyzés nélkül múljon el számára ez a hétvége, miután törölték az imolai futamot. A finn négyről két kerékre váltott, és elindult az UCI Gravel Worls Series skóciai fordulóján, a The Grallochon. "Azt hiszem, hogy nagyjából a 114. lettem végül a több mint 1000 fős mezőnyben, míg a hős Tiffany Cromwell megnyerte a női kategóriát" - írta Bottas a Facebookon, utalva ausztrál barátnője sikerére. A finn megtartotta jó szokását, és a verseny után robbantott egy dobozos sört is. 

Így reagáltak Miniék az F1-es verseny törlésére

Elmarad a hétvégi Formula-1-es futam az észak-olaszországi esőzések és áradások miatt. Ennek következtében a verseny összefoglalója helyett egy rendhagyó Minihíradót kapunk a készítőktől.

„Bajnok”: Megvan Robin Raikkönen első gokartos győzelme

Beindult Robin Raikkönen versenyzői karrierje! A mindössze nyolcéves fiatalember már 11 esztendős gokartosok ellen méretteti meg magát különböző versenysorozatokban, első hétvégéjén pedig rögtön a harmadik helyen zárt idősebb társaival szemben, most pedig megszerezte a győzelmet is. Hogy pontosan melyik versenysorozatban versenyez a 2007-es világbajnok fia, arra vonatkozó információt nem találtunk, de figyelemreméltó, hogy a 11 évesek között ilyen eredményeket képes elérni.

Taroltak a McLarenek az Indy500 első időmérőjén

Csettinthettek a McLarennél, az Indy500 időmérőjének első felvonása után, ahol biztossá vált, hogy a csapat mind a négy versenyzője rajthoz állhat a jövő vasárnapi legendás verseny 107. kiadásán. A legjobb átlagtempóra Felix Rosenqvist volt képes, 233,947 mérföld/órával, őt Alexander Rossi követte, majd Alex Palou végzett a harmadik pozícióban. A tavalyi győztes, Marcus Ericsson a 10. helyen jutott tovább.

Nem úgy az Andrettinél, akik csapnivalóan kezdtek, hiszen egyik versenyzőjük sem kvalifikálta magát a top 12-be: a legjobb eredményt Kyle Kirkwood érte el, aki a 15. leggyorsabb volt, Romain Grosjean pedig a 19. helyen végzett.

Összesen 34-en pályáztak idén a 33 fővel elrajtoló versenyre, az első időmérőt követően pedig a 13-30. hely közötti helyezések már eldőltek. A legjobb 12 közép-európai idő szerint este 20:00-kor feszül egymásnak, amit a pole-pozícióról döntő Fast 6 követ, végül pedig az utolsó három helyre pályázók Last Chance-ével zárul a 107. Indy 500 kvalifikációja, ahol Christian Lundgaard, Sting Ray Robb, Graham Rahal és Jack Harvey dönti el, hogy melyikük marad le idén a versenyről.

Ide kattintva megtudhattok mindent az idei Indy500 lebonyolításáról!


Fotók: IndyCar

Az Astonnál azt hitték, hogy a szimulátor rossz, amikor meglátták az adatokat

Felipe Drugovich beszélt arról, hogy alig akartak hinni a szemüknek az Astonnál, amikor a tél folyamán meglátták, hogy a szimulációk szerint mennyi időt találtak 2022-ről 2023-ra. Ma már tudjuk, hogy a valószerűtlenül nagy javulás reális volt, és jelenleg az erősorrend második helyén áll az istálló, de ezt elsőre nekik is nehéz volt elhinni...

„Tavaly szeptember óta ott voltam a szimulátorban, láttam az érkező fejlesztéseket. Láthattuk a megnyert időket is a szimulátorban teljesített köreim alapján, de én úgy voltam vele, hogy valószínűleg rosszak azok az adatok. Bahreinben több másodperces javulást mutatott. Azt tudtam, hogy fejlődünk, mert minden egy irányba mutatott, de a fejlődés mértéke abszolút meglepetés volt” – mesélte a csapat tesztpilótája.

drugo

fotó: dppi

40 év egy F1-es csapatnál: Enstone legrégebbi dolgozóját ünneplik

Reece Witchellt ünnepli az Alpine F1-es csapata: az istálló tájékoztatása szerint már negyven éve dolgozik Enstone-ban. 1983-ban, 17 esztendős korában kezdett akkor, amikor még Tolemannek hívták a csapatot, dolgozott együtt Ayrton Sennával, már régi motorosként élte meg a csapat világbajnoki címeit, és ott volt, ott is maradt minden egyes névváltás, profilváltás, tulajdonosváltás után.

Most negyven éves az enstone-i munkaviszonya, ezzel természetesen ő a csapat legrégebbi alkalmazottja, a szerepe hivatalosan elég vegyes, de vezető beosztásban dolgozik.

pf

Videó: Driftelésben is elképesztő a WRC világbajnoka

A regnáló ralivilágbajnok Kalle Rovanpera előszeretettel indul egy-egy driftversenyen, amikor ráér a főállása mellett, ilyenkor a baráti társaságával együtt utazik, ők a szerelői, ő maga pedig kedvére driftel. Így tesz ezen a hétvégén is a Formula Drift Japan sorozatban, ahol az időmérőn rögtön az első helyet szerezte meg - videón a teljesítménye:

 

Pole, technikai hiba és győzelem Kiss Norbi szombati mérlege

Felemás napot teljesített a Kamion-Eb első hivatalos versenynapján, Misanóban Kiss Norbert: a címvédő magyar pilóta megszerezte a pole-pozíciót az első futamra, ám ott két kör után egy elektromos hiba miatt fel kellett adnia a versenyt. A fordított rajtrácsos második futamon viszont már nem volt ellenfele, a 11. helyről rajtolva átvágott a mezőnyön, és megszerezte idei első győzelmét - folytatás vasárnap 13:50-kor a harmadik, majd 16:05-kor a negydik futammal.

kissnorbert

fotó: Kiss Norbi Facebook

Az imolai futam helyett Verstappen szimulátorozni fog vasárnap

A Red Bull kétszeres világbajnokáról köztudott, hogy a Team Redline nevű szimulátoros csapat igazolt versenyzője, így ott is vannak elfoglaltságai, az áradások miatt elmaradt Emilia-Romagna-i Nagydíj helyett pedig ismét a virtuális világban villanthatja meg tudását.

Csapata ugyanis egy újabb versenyt szervezett a Real Racers Never Quit nevű eseménysorozat részeként, amelyen Max Verstappen mellett több ismert autóversenyző, így például többek között Antonio Felix da Costa, Felipe Drugovich, vagy éppen az ausztrál Supercars sorozat nagymenője, Shane Van Gisbergen is jelen lesz, de több F2-es pilótával is találkozhatnak az érdeklődők, hiszen nekik is felszabadult némi idő az olaszországi versenyhétvége törlésével.

A verseny vasárnap 15:30-kor kezdődik-

Szupergyors autókkal indulhat el a motorsport-világbajnokság

Izgalmas terv látott napvilágot a sajtóban: másfél évtized után újra megpróbálnak létrehozni egy olyan versenysorozatot, ahol a pilóták nem csapatok, hanem országok színeiben versenyeznek majd. Az évezred első évtizedében az A1GP követett hasonló koncepciót, melynek négy bajnoka Franciaország, Németország, Svájc és Írország volt olyan versenyzőkkel, mint Nico Hülkenberg, Neel Jani vagy épp Niclas Lapierre, mielőtt a gazdasági világválság pontot tett a történet végére.

A tervek szerint összesen 20 csapat alkotná a bajnokságot, s fenntartható üzemanyag hajtaná a 350 kilométer per órás végsebességre képes egyenautókat, amivel a világ egyik leggyorsabb versenysorozatát hozná létre a 2012-es londoni olimpiai pályázatot vezető, Sir Keith Mills nevével fémjelzett, 100 millió dolláros projekt. A hírek szerint többek között Marcin Budkowski és Mike Gascoyne is szerepet vállalhat a motorsport-világbajnokság létrehozásában.

a1gp

Így kereste meg az Aston Martin Fernando Alonsót

Nemrégiben a New York Timesnak adott interjút a spanyolok kétszeres F1-es világbajnoka, ahol szóba került az is, miért csatlakozott az Aston Martinhoz, illetőleg az is, hogyan kereste meg őt az istálló tulajdonosa Lawrence Stroll. Mint azt Alonso elárulta, az ismert üzletember telefonon kereste meg az előző esztendőben, reménykedve abban, hogy nem kötelezte el magát az Alpine gárdájánál. „Jött egy telefonhívás Lawrence részéről. Megkérdezte, elköteleztem-e már magamat az Alpine-hoz? Azt mondtam, hogy még nem. A beszélgetéseim a csapattal előrehaladottak voltak, de papíron még semmi sem volt leírva. Azt mondta, ha ma küld nekem valamit papíron, akkor fontoljam meg. Elküldte, örültem neki, és mivel a másik oldalról nem volt semmi komoly, ezért könnyű döntés volt. Az évek során kialakult kapcsolatnak köszönhetően minden gyorsabban ment” – mesélte Alonso, aki eddig úgy tűnik, jó döntést hozott, hiszen az Aston Martin jelenleg a második helyen áll a konstruktőrök pontversenyében.

Mindig is ide akartam tartozni – Vowles a Williamsről

Miután 13 évet töltött el a Mercedesnél, James Vowles egy új kihívás előtt állt, amikor elfogadta a Williams ajánlatát. A szakember a grove-i alakulat csapatfőnöke lett, amivel elmondása szerint egyik régi álma vált valóra. Bár egy élmezőnyben lévő csapatot hagyott el a brit istállóért, döntését továbbra sem bánta meg. „Sokat dolgoztam azért az életemben, hogy eljuthassak idáig. Mindig is ehhez a szerzvezethez akartam tartozni. Nem véletlen tehát, hogy ezt tartom életem egyik legjobb döntésének” – mondta el a csapat közösségi oldalára feltöltött videójára.

A zöldebb jövő miatt ment egy brit egyetemre Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok a Londonban található tudományegyetemre, vagyis az Imperial College London intézményébe látogatott el, miután a Mercedes kiemelt támogatója, a Petronas segítségével több malajziai diák tanulhat itt. A tanulók egy a cég által patronált program keretein belül az üvegházhatású gázok csökkentését célzó zöld technológiák kifejlesztésén dolgoznak, ami teljesen lenyűgözte a rutinos versenyzőt. Hamilton szerint ez is csak azt mutatja, hogy a Petronas igenis elkötelezett a fenntarthatóbb jövő iránt, ami az F1-re is igaz. „Érdekes élmény volt első kézből látni, hogy a Petronas miként dolgozik együtt az Imperial College intézményével a jövő technológiáinak közös fejlesztésén. Lehetőségünk nyílt beszélgetni néhány, a Petronas által támogatott malajziai diákkal az itt az Egyesült Királyságban szerzett tapasztalataikról”- idézte Hamilton szavait a GPFans.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Newey majdnem csődbe vitte az Aston Martint?

Christian Horner idézte fel egy interjúban azt az időszakot, amikor Adrian Newey a Red Bull istállótól kicsit hátrébb lépett és az Aston Martinnak dolgozott a Valkyrie fejlesztésén – és bár nem tudni, mennyire gondolta komolyan, mindenesetre úgy fogalmazott, hogy a sztártervező kis híján csődbe vitte a legendás brit márkát…

„Nagyon másfajta tapasztalat volt a számára, hiszen egy független gyártónak, egy kicsi gyártónak, mint az Aston, a költségek mindenben szerepet játszanak. És akkor ott van egy Adrian Newey, aki jó eséllyel azt sem tudja, hol van a pénzügyi részlegünk!” – mondta Horner nevetve a Financial Timesnak. „Egy egészen hihetetlen autót alkotott, de majdnem csődbe vitte az ASton Martint!”

A brit csapatvezető egyébként azt is elmondta, hogy az energiaitalosok Advanced Technologies részlege számára roppant hasznos tapasztalat volt ez a munka, hiszen megkötések nélkül dolgozhattak az F1-gyel ellentétben.

horner-newey-marko

Váltás: már a monacói közvetítésért is az F1 felel

A Mirror és a motorsportos közvetítésekben jártas Motorsport Broadcasting weboldal is arról számolt be, hogy hosszú évek után idén már nem a Tele Monte Carlo, azaz a helyi tv-csatorna, hanem központilag a Formula-1 gyártja majd a nemzetközi közvetítést a jövő hétvégi Monacói Nagydíjon. Míg korábban sok helyszínen előfordult, hogy helyi társaság felelt a közvetítésért, egy ideje már csak a hercegségnek volt meg ez a privilégiuma, amelyet azonban a hírek szerint a tavaly megkötött új, 2025-is szóló szerződés értelmében már ők is elveszítettek. Ez azt is jelenti, hogy a száguldó cirkusz történetében először idén fordul elő, hogy az összes nagydíjon központilag az F1-es tv-stábja gyártja majd a nemzetközi közvetítést.

Ez pedig az elmúlt évek tapasztalatai alapján jó hír a rajongók szempontjából, ugyanis sokszor érte kritikai a monte-carlói tévéseket a közvetítés minősége miatt: a legemlékezetesebb „incidens” 2021-ben történt, amikor a futam kvázi egyetlen akciója, a bokszból kiérkező Sebastian Vettel Pierre Gaslyval való összecsapását sikerült „lekeverniük” és helyette egy lényegtelen ismétlést bejátszaniuk Lance Strollról – ez a jelenet természetesen egyből mémesedett is a közösségi médiában.

f1-monaco_1

fotó: DPPI

Elképesztő jelenet az Indy 500 edzésén

A legendás verseny második edzésnapján a pitből kifelé tartó Pato O’Ward mellett nagy sebességgel zúgott el a mindössze második Indy 500 hétvégéjén részt vevő RC Enerson, amiből óriási baleset lehetett volna – állítólag a spottere kommunikációs probléma miatt nem tudta figyelmeztetni a veszélyhelyzetre az amerikai pilótát. Az eset és a McLaren pilótájának reakciója az alábbi videón látható: