Öt éven belül megvalósulhat az F1 és a MotoGP közös szuperhétvégéje?
https://formula.hu/parc-ferme/40832
Günther Steiner „nem zárná ki”, hogy hamarosan egyszeri alkalomként közös nagydíjhétvégét rendezhet a Formula-1 és a MotoGP. A téma azóta kerül elő időről időre, hogy az F1 kereskedelmi jogait lassan egy évtizede birtokló Liberty Media felvásárolta a Dorna 86 százalékát is, így egy kézbe került a két világbajnoki széria.
Persze a közös rendezés előtt számos kereskedelmi (pl. eltérő szponzorok), naptárat érintő és főleg biztonsági (más-más feltételeket követel meg egy pályától az F1 és a MotoGP) akadály áll, de a korábban a Haast, most a MotoGP-ben szereplő Tech3-t irányító Steiner szerint pár éven belül áthidalhatják ezeket, és még jelöltje is van arra, melyik helyszínen lehetne ezt megvalósítani:
„Szerintem oda fogunk jutni. Van néhány pálya, ahol ezt meg lehet csinálni, még ha nem is sok ilyen van. Silverstone például képes lenne rá” – fogalmazott Steiner az Up to Speed podcast adásában. „Egyszeri alkalomként klassz lenne. Csak egy egyszeri, különleges eseményként, ha van valami évforduló vagy bármi, akkor klassz lenne megcsinálni.”
„De hogy összejön-e ez a következő egy-két évben? Talán nem. Esetleg a következő öt éven belül? Nem zárnám ki. És szerintem igazából egy jó ötlet ezt megnézni, hiszen nyilván az F1 az autósport, a MotoGP pedig a motorsport csúcsa. Úgyhogy szuper lenne egy egyszeri ünnepként. De nem én vagyok a Liberty Media elnöke, szóval nincs szavazati jogom erről.”

Fotó: Mercedes
Videó: Világbajnoki riválisok legnagyobb összetűzései
https://formula.hu/parc-ferme/29604
Lángra lobbantotta az amúgy sem csak pislákoló idei világbajnoki harcot Lewis Hamilton és Max Verstappen silverstone-i ütközése. Már mindenki kívülről fújja az egész történetet, így ezt nem is nagyon ragoznánk, helyette inkább nézzétek meg a képre kattintva az F1 legújabb videóját, melyben felelevenítik, a múltban hogyan akadtak össze a legnagyobb riválisok, akik a vb-címért csatáztak.
Itt a nem kevésbé sűrű vasárnapi program!
https://formula.hu/parc-ferme/29608
Formula-E, DTM, a motorok szerelmeseinek Superbike. Vasárnap is lesz mit nézni, ne maradjatok le!
| Vasárnap (július 25.) | ||
| 09:00 - 09:45 | Formula-E, 3. szabadedzés | |
| 10:10 - 10:30 | DTM, 2. időmérő | (tv: DigiSport 1, élő) |
| 11:00 | Superbike, Superpole-futam | (tv: Aréna4, élő) |
| 11:00 - 12:00 | Formula-E, 2. időmérő és Superpole | |
| 12:30 | Supersport, 2. futam | (arena4.hu, élő; tv: Aréna4, 20:15, felv.) |
| 13:30 | DTM, 2. futam | (tv: DigiSport 1, élő) |
| 14:00 | Superbike, 2. futam | (arena4.hu, élő; tv: Aréna4, 21:15, felv.) |
| 15:00 | Formula-E, 2. futam | (tv: Eurosport 2, 20:30, felv.) |

Ricciardót teljesen kikészítette az allergia Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/29606
Miközben eddigi legjobb mclarenes eredményét érte el a Brit Nagydíjon Daniel Ricciardo, az ötödik helyen záró ausztrált komoly szénanátha kínozta az egész verseny alatt. "Egyszerűen kikészített. Ránéztem a kijelzőre, és láttam, hogy ez a 12. kör. Nagyszerű, akkor már csak 40 van hátra!" - viccelődött Ricciardo a leintés után, aki láthatóan megszenvedett az allergiával Angliában.
When you find out @DanielRicciardo had hay fever while securing his best result of the year.
— McLaren (@McLarenF1) July 23, 2021
There's more from #McLarenUnboxed on YouTube.
DTM: Megvan a Mercedes első győzelme a visszatérés óta
https://formula.hu/parc-ferme/29609
Megszerezte a Mercedes első győzelmét 2018 végi kiszállása után a DTM-ben Philip Ellis. A német márka versenyzője mögött - aki a kilencedik helyről nyerte meg az első futamot - a ferraris Liam Lawson ért célba a Lausitzringen, míg a pódium harmadik fokára Mike Rockenfeller állhatott fel. Alexander Albon a hetedik helyről indulva végül az ötödik helyen látta meg a kockás zászlót.

| Poz. | # | Versenyző | Autó |
|---|---|---|---|
| 1 | 57 | Philip Ellis | Mercedes |
| 2 | 30 | Liam Lawson | Ferrari |
| 3 | 9 | Mike Rockenfeller | Audi |
| 4 | 3 | Kelvin van der Linde | Audi |
| 5 | 23 | Alexander Albon | Ferrari |
| 6 | 22 | Lucas Auer | Mercedes |
| 7 | 11 | Marco Wittmann | BMW |
| 8 | 10 | Esteban Muth | Lamborghini |
| 9 | 31 | Sheldon van der Linde | BMW |
| 10 | 18 | Maximilian Buhk | Mercedes |
| 11 | 16 | Timo Glock | BMW |
| 12 | 12 | Dev Gore | Audi |
| 13 | 51 | Nico Muller | Audi |
| - | 36 | Arjun Maini | Mercedes |
| - | 5 | Vincent Abril | Mercedes |
| - | 8 | Daniel Juncadella | Mercedes |
| - | 4 | Maximilian Gotz | Mercedes |
| - | 99 | Sophia Floersch | Audi |
| - | 26 | Esmee Hawkey | Lamborghini |
Kulisszák mögött – így készülődik a Hungaroring
https://formula.hu/parc-ferme/29602
Jövő héten ilyenkor már javában zajlanak majd a 36. Magyar Nagydíj programjai. A 2020-as zárt kapus év után csütörtöktől – a megfelelő óvintézkedések mellett – újra megtelik élettel a pálya. Most sem csendes már azonban. A Formula-1-es versenyhétvége alapos előkészítést igényel, a Hungaroring munkatársai így már idejekorán megkezdték a helyszín minden szegletének tökéletesítését, hogy a csapatok érkezésére már minden kirakósdarab a helyére kerüljön. Hogy hogyan is öltöztetik a Hungaroringet F1-es díszbe, arról a pálya Facebook-oldalán tettek közzé egy rövid videót.
Formula-E: Lynné a pole-pozíció Londonban
https://formula.hu/parc-ferme/29607
Alex Lynn szerezte meg a rajtelsőséget a London ePrix első futamára, miután a superpole-ban ő bizonyult a leggyorsabbnak a félig fedett angol fővárosi pályán. A Mahindra Racing versenyzője a BMW-s Jake Dennist utasította maga mögé az időmérő edzésen, a harmadik helyet pedig a svájci Sebastien Buemi szerezte meg.
Az első kvalifikáció végeredménye:


Sheldon van der Linde a pole-ban a DTM első versenyén
https://formula.hu/parc-ferme/29605
Sheldon van der Linde szerezte meg a pole-pozíciót a DTM lausitzringi első versenyére, miután a Rowe BMW versenyzője volt a leggyorsabb a szombat délelőtti első kvalifikáción. Mellőle testvére Kelvin indulhat majd, a harmadik helyet pedig az audis Mike Rockenfeller szerezte meg. A korábbi F1-es pilóta, Timo Glock a nyolcadik helyet szerezte meg, Alexander Albon pedig a hetedik pozícióba kvalifikálta magát!
Az első tíz sorrendje:
1. Sheldon van der Linde
2. Kelvin van der Linde
3. Mike Rockenfeller
4. Esteban Muth
5. Liam Lawson
6. Arjun Maini
7. Alexander Albon
8. Timo Glock
9. Philip Ellis
10. Maximilian Buhk

Fotó: BMW Motorsport
Arra számítottál, hogy az F1-nek semmi köze sem lesz az olimpiához? Tévedtél!
https://formula.hu/parc-ferme/29603
Pénteken hivatalosan is megkezdődtek az olimpiai játékok Japánban, s bár a rendező város hivatalosan Tokió, ahogyan az lenni szokott, néhány közeli város segít lebonyolítani egy-egy sporteseményt. Hogy miként is kapcsolódik ez a Formula-1-hez? Nos, a Tokiótól 100 km-re található Fuji Speedwayen lesz a férfi országúti kerékpárosok befutója, akik a Musashinonomori Parkból indultak el 234 kilométeres útjukra. Lehet, hogy az olimpián nincs F1, de ez a sport megkerülhetetlen!

Das Hauptfeld ist zum ersten Mal am Fuji International Speedway. Noch gut 60 km bis zum Ziel #olympia #roadrace #dpareporter pic.twitter.com/pRBmvCQf97
— Tom Bachmann (@wielertom) July 24, 2021
Így pontoztuk a MotoGP-sek első félévben nyújtott teljesítményét
https://formula.hu/parc-ferme/29600
Újonnan indult Formula Motocast műsorunk első adásában főként a királykategória „első félidejének” történéseire koncentráltunk, s egyúttal a teljes mezőnynek kiosztottuk a félévi bizonyítványát. A vonatkozó részt 1:18:43-tól hallgathatjátok – ha pedig semmiről nem akartok lemaradni, ami MotoGP, csatlakozzatok Facebook-csoportunkhoz!
Hallgasd meg, hogyan készül hazai versenyére az F3 magyar indulója
https://formula.hu/parc-ferme/29597
Az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradójának júliusi adásában a Formula-3-ban a Campos Racing színeit erősítő Tóth Lászlóval is beszélgettünk – itt megnézhetitek a fiatal versenyzővel készített interjút:
Sűrű szombatunk lesz: FE, DTM, Superbike, WRX - íme a menetrend
https://formula.hu/parc-ferme/29591
Szerencsére itthon is nézhetünk szinte mindent, futamok, időmérők. superpole-ok szerepelnek a programban.
Szombat (július 24.)
09:00 - 09:30 Superbike, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
10:00 - 10:30 Formula-E, 2. szabadedzés
10:25 - 10:45 Supersport, Superpole (tv: Aréna4, élő)
10:30 - 10:50 DTM, 1. időmérő (tv: DigiSport 1, élő)
11:10 - 11:25 Superbike, Superpole (tv: Aréna4, élő)
12:00 - 13:00 Formula-E, 1. időmérő és Superpole
13:30 DTM, 1. futam (tv: DigiSport 1, élő)
14:00 Superbike, 1. futam (arena4.hu, élő; tv: Aréna4, 18:15, felv.)
15:15 Supersport, 1. futam (arena4.hu, élő; tv: Aréna4, 19:30, felv.)
16:00 Formula-E, 1. futam (tv: Eurosport 2, 20:30, felv.)
19:00 Ralikrossz-vb, Elődöntők és döntő

fotó: Formula-E Media
Eltűnhet a DRS 2022-től?
https://formula.hu/parc-ferme/29599
Nem lesz állítható a hátsó szárny a 2022-es autókon, legalábbis ha hihetünk a látványterveknek. A múlt hét csütörtökön bemutatott prototípusból hiányzik a DRS, ám állítólag ez nem tervezési hiba. Azt, hogy az új generációs versenygépeket az előzést segítő elem nélkül álmodták meg, Sam Collins, az F1 TV munkatársa szúrta ki. Bár hivatalos bejelentés még nem történt, ha valóban eltűnik az elem, az csak az F1 vezetőinek új szabályokba vetett hitét igazolja majd. Ez alaján a megváltozó technikai szabályok épp elegendőek lehetnek ahhoz, hogy az autók könnyebben tudják követni egymást. Ha tényleg búcsút int a sport a DRS-nek, és a szabályváltozások is úgy sülnek el, ahogy tervezik, Collins szerint egy sokkal tisztább Formula-1-et láthatunk majd, amit a rajongók már régóta hiányolnak.

Felgyorsítják a hajdúnánási MotoGP-pálya építését
https://formula.hu/parc-ferme/29601
Tavaly jelentették be, hogy vadonatúj versenypálya épül Hajdúnánás mellett, amellyel a fő cél, hogy a Dornával megkötött szerződés értelmében 2023-tól tíz éven át hazánkba látogasson a MotoGP (információink szerint a Superbike-világbajnokságot illetően is közel lehet a hasonló megállapodás).
Most a járvány utáni gazdasági újraindításért felelős operatív törzs nyolc terület- és gazdaságfejlesztési intézkedése között is feltűnt a projekt, ugyanis felgyorsítják a hajdúnánási MotoGP-pálya építését és megkönnyítik a szabadalmak bejegyzését - írja az MTI. Mindezt annak érdekében, hogy 2023-ban már versenyt lehessen rendezni a pályán - tette hozzá Szijjártó Péter miniszter.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Videó: Így fest egy kör a Formula-E félig fedett londoni pályáján
https://formula.hu/parc-ferme/29598
Különleges versenyeket rendeznek a hétvégén az elektromos világbajnokság mezőnye számára, hiszen a londoni nyomvonal áthalad az ExCel kiállítóközponton, így részben fedett pályán fognak körözni a pilóták. Mivel a shakedownra már sor került, Mitch Evans Jaguarjába ülve egy kört is mehetünk a rendhagyó vonalvezetésen:
We're onboard with @mitchevans_ for the first lap of the #LondonEPrix track during Shakedown
— Jaguar Racing (@JaguarRacing) July 23, 2021
What do you think of the indoor/outdoor layout, team? #JaguarElectrifies #RaceToInnovate #ABBFormulaE pic.twitter.com/wTiJMegAX9
Indy 500-győzelme után jövőre ismét teljes szezont fut Castroneves
https://formula.hu/parc-ferme/29595
Május végén Helio Castroneves negyedszer is megnyerte a legendás indianapolisi 500 mérföldes versenyt, tette mindezt a Meyer Shank Racinggel, amelynek korábban még nem volt győzelme. Ráadásul a brazil pilóta 2017-ben futott teljes idényt az IndyCarban – jövőre azonban újra így fog tenni, ugyanis a Meyer Shank bejelentette, hogy Castroneves lesz az egyik versenyzőjük 2022-ben. Az alakulat egyébként egyúttal azt is közzétette, hogy a másik autóban viszont nem Jack Harvey fog majd ülni.
A 46 éves Castronevesszel egyébként az Indy500-on aratott sikere után a Formula Podcastban is beszélgettünk:
Összetettebb okai lehetnek Vinales küszködésének és yamahás szakításának
https://formula.hu/parc-ferme/29594
Az újonnan induló Formula Motocast első, félévértékelő adásában természetesen nem mentünk el szó nélkül a Yamahától a szerződése ellenére az év végén távozó Maverick Vinales mellett – stábunk állandó tagja, Sebestyén Peti is érdekes bepillantást engedett abba, mi játszódhat le egy éppen szenvedő motoros fejében. A vonatkozó részt 40:23-tól hallgathatjátok – ha pedig semmiről nem akartok lemaradni, ami MotoGP, csatlakozzatok Facebook-csoportunkhoz!
Videó: így vívott igazi túraautós párharcot a Pure ETCR-ben Nagy Dani
https://formula.hu/parc-ferme/29593
A magyar pilóta szerint ez volt karrierje egyik legszórakoztatóbb csatája.
Albonnak munkát adtak: filmes napon vezethette a Red Bullt Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/29592
A teszt- és fejlesztési pilótaként dolgozó Alexander Albon élesben is beleülhetett egy Red Bullba Silverstone-ban:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
3D-s animáción elemzik a Verstappen-Hamilton balesetet - videó
https://formula.hu/parc-ferme/29590
A konklúzió az, hogy Verstappen méterekkel beljebb fordult a Q3-as köréhez képest, Hamilton bevágott a nyitva maradt ajtón, de mindketten túl gyorsan értek oda a kanyarhoz - Hamilton próbált még lassítani, de már nem volt mit tenni, összeértek, az ő kereke leforgatta Verstappenét és megtörtént a baj.
Talmácsi Gábor meghajtott egy BMW-t az Euroringen
https://formula.hu/parc-ferme/29589
A korábbi motoros világbajnok ezúttal egy autót tesztelt:
