Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. szeptember 29. szerda
F1

Megérkezett az első 2022-es F1-es

A Formula-1 az új szabályrendszernek megfelelő bemutatóautót vitt a Brit Nagydíjra, melyet a csütörtöki nap folyamán lepleztek le online formában, valamint a pályára is kigurították.

Mint ismert, az eredetileg 2021-re kitűzött új aerodinamikai szabályrendszert a koronavírus-világjárvány miatt elhalasztották, így végül 2022-ben mutatkoznak be az átalakult versenygépek a világbajnokságra. Az F1 azonban már előre elkészített egy életnagyságú modellt, amelyet Silverstone-ban a csütörtöki napon, 16 órakor prezentált a nyilvánosságnak.

A Formula-1 közösségi felületein streamelt videóban az új szabályrendszer kidolgozása mögött álló két szakember, az F1 sportfőnöke, Ross Brawn, valamint az FIA együlésesekért felelő igazgatója, Nicholas Tombazis mutatta be az autót. Ugyanakkor a modellt a pályára is kigördítették a mezőny pilótáinak társaságában, akik az adásban véleményezték is az agresszív külsőt kapó versenygépet.



A 2022-es koncepció legfontosabb újdonsága a szívóhatás alkalmazása: ennek nyomai azonban nem láthatók a képeken, mivel az autó alján található csatornák generálják. Megfigyelhető viszont a lapos orrkúp, a leegyszerűsített első és hátsó szárny, az oldalsó légterelők, a bargeboardok hiánya, a 18 colos kerék belső oldalán elhelyezett elem. A szívóhatás és a leegyszerűsített elemek célja, hogy az üldöző autó számára megkönnyítsék a követést. A számítások szerint a 2022-es autók mindössze a leszorítóerő 15 %-át veszítik el egy ellenfél mögött haladva, míg jelenleg ez a szám az 50 %-ot is megközelítheti – így az előzés sokkal egyszerűbbé válik.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?