DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 12. hétfő

Büntetés után új győztes az F3 nyitóversenyén, Tóth László a 27.

A borús, és tegnaphoz képest hűvös szombat délelőtt a Formula-3 mezőnye nyitotta a napi programot, első versenyükkel a háromból. A pole-pozícióból a Red Bull-támogatott Jonny Edgar indult, mögüle pedig Lorenzo Colombo és Ayumu Iwasa. A bajnokságot vezető Dennis Hauger csak a 11. helyről kezdhette a futamot, a sorozat magyar résztvevője, Tóth László pedig a 29. pozícióból várta a lámpák kialvását.

A rajt sima volt, a harminc versenyző megúszta bármilyen komolyabb történés nélkül, az egyetlen incidens az első két helyen haladó Edgarhoz és Colombóhoz kötődik, előbbi ugyanis kicsit arrébb tessékelte ellenfelét, de annyira nem, hogy a sorrend változzon. Az izgalmakat ezután főleg ez a duó szolgáltatta; a Hungaroringnek az a tulajdonsága, hogy nehéz rajta előzni, az F3 versenyén is megmutatkozott. A két élmenő csatája is hamar véget ért azonban, miután Edgar a 8. körben lelassult, és feladni kényszerült a küzdelmet.

Ezt követően folytatódott a vonatozás, Colombo bármiféle zavaró tényező nélkül az élen maradt, még a Frederik Vesti technikai hibája és veszélyes leparkolása miatt beküldött Safety Car sem változtatott a helyzeten. A verseny embere a bajnoki éllovas volt, a kevés előzés többségét Hauger mutatta be, aki végül a hatodik helyen zárt, és fő riválisa, Vesti kiesésével az előnyét is növelte. A futam végére jutott még egy sárga zászló Ido Cohen és Jak Crawford ütközése miatt, aminek következtében előbbi nem láthatta meg a kockás zászlót.

A verseny győztese tehát Lorenzo Colombo lett, először diadalmaskodva idén, Ayuma Iwasával és Olli Caldwell-lel osztozva a dobogón. Tóth László a 27. helyen végzett első F3-as versenyén hazai közönség előtt.

FRISSÍTÉS: Alig három órával a leintés után elvették Colombo győzelmét! Az olasz pilóta a biztonsági autós fázis alatt túl nagy távolságból követte Bernd Mayländert, ami miatt a felügyelők 5 másodperces időbüntetést szabtak ki rá. A győztes így Iwasa lett, Caldwell és Sargeant előtt, Colombo pedig a nyolcadik helyre esett vissza.

Fotórészletekkel csigázza az érdeklődést az F1-be „visszatérő” Honda

Újabb mérföldkőhöz közelít a Honda kusza Formula-1-es története, hiszen miután 2021 végén hivatalosan kiszálltak a sportból, de valójában végig maradtak a Red Bull technikai partnerei, az előttünk álló szezonban tényleges teljes gyári valójukban visszatérnek motorgyártóként – csak immár az Aston Martinnal partnerségben.

A Honda a nagy pillanat okán még külön F1-es motorbemutatót is fog tartani január 20-án Tokióban, amelyen leleplezik az új szabályrendszer szerint épített hajtásláncukat – ebben egyetlen másik gyártó sem követi a példájukat, a többiek „csak” csapat- vagy festésbemutatót rendeznek (igaz, a Mercedes például két részletben teszi meg ezt). Mindenesetre a japánok már most „szivárogtatnak”, hogy ezzel is csigázzák az érdeklődést: az utóbbi napokban két fotót is megosztottak a motorjuk egyes részleteiről. Íme:

Grosjean öt évvel a balesete után fogta ismét kezébe akkori F1-es sisakját

Bő öt év telt el Romain Grosjean emlékezetes és ijesztő bahreini balesete óta, amikor a Haas autója a szalagkorlátnak csapódva kettészakadt, a francia pilóta pedig közel fél percig a felcsapó lángok között tartózkodott, mielőtt kiszállt az autójából. Grosjean csodával határos módon kisebb égési sérülésekkel megúszta a kezén, ami jól mutatja, mennyit fejlődött az évek során a Formula-1-ben a biztonság. Ennek egyik fontos alapkövét jelentik a bukósisakok – Grosjean pedig most először vette kézbe azt, amelyik azon a szahíri estén védte a fejét:

„Öt évvel 2020. november 29-e után újra találkoztam az akkori versenyzői sisakommal” – írta friss Instagram-posztjába. „Nem tudtam, hogy készen állok-e rá, hogy lássam, de a gyerekeim nagyon szerették volna megérteni, hogyan védett meg annyira jól a tűzben és mi történt azon az estén. Örökké hálás lesz a Bellnek és az Alpinestarsnak [előbbi a sisak, utóbbi a versenyzői overall gyártója – szerk.], hogy olyan jól megvédtek abban a pillanatban. Az élet megy tovább és felejtünk, de ez emlékeztet arra, hogy mennyire ki kell használnunk minden nap az életünket.”

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

Buemi: Marko megváltoztatta a motorsport világát

Sebastien Buemi szerint dr. Helmut Marko a motorsport-világot változtatta meg a Red Bull juniorprogramjával – maga Buemi is a 2025 végén „visszavonuló” osztrák által menedzselt akadémiájáról került ki, és lett többszörös világbajnok autóversenyző.

„Azt mondanám, hogy a Red Bull rendelkezik a legkonzisztensebb utánpótlás-programmal. Talán azért, mert két csapatuk van az F1-ben, de minden bizonnyal ez a legkonzisztensebb utánpótlás-program, ami valaha létezett” – mondta a svájci a Racingnews365-nek.

Buemi szerint Marko mert kockáztatni is. Ezek a kockázatok gyakran megtérültek, és a svájci szerint még a motorsport szerkezetét is megváltoztatták: 

„Olyan dolgokat tett, amiket előtte senki sem, például 16 évesen beültette Max Verstappent az autóba, vagy Sebastian Vettelt és engem is. Akkoriban nem volt szokás ilyen fiatal pilótákat bevonni.”

„És ha megnézzük, mit tett például a Mercedes Kimi Antonellivel... Nem hiszem, hogy ezt megtették volna, ha Helmut nem tette volna meg Maxszal. Olyan döntéseket hozott, amelyek véleményem szerint megváltoztatták a motorsport világát.” 

f1-redbull-marko

fotó: Red Bull Content Pool

Árverésre kerül Schumacher 1992-es Benettonja, több, mint 3 milliárd forintot kérnek érte

Január 23-a és 30-a között a Broad Arrow Auctions online árverésén elérhető lesz Michael Schumacher 1992-ben használt B192-es F1-es Benettonja.

A Broad Arrow Auctions 8,5 euró (jóval több, mint 3 milliárd forint) fölé értékeli az autót, és ha elkel ennyiért, akkor ott lesz a világ legdrágábban eladott F1-es autóinak top tízes listáján.

Ezt a konkrét autót a z teszi különlegessé, hogy Schumacher ezzel nyerte meg 1992-ben a Belga Nagydíjat, vagyis ezzel aratta karrierje első futamgyőzelmét a száguldó cirkuszban, és ez az utolsó manuális, H-váltós F1-es autó, amely célba ért egy nagydíjon – akkoriban a legtöbben már a szekvenciális, kormányról kapcsolt váltókat használták, a Benetton viszont még mindig a hagyományos H-váltóval dolgozott.

A B192 csak Barcelonában debütált az év közben, Schumacher végül hat dobogós helyezést szerzett vele, és a bajnoki tabella harmadik helyén zárt az idény végén, megelőzve Ayrton Senna McLarenjét – csak Nigel Mansell és Riccardo Patrese Williamse győzte le.

schumacher benetton

Montoya: Perez panaszkodhat, de a Red Bulltól lehetőséget (is) kapott

Nyíltan beszélt a Red Bullról alkotott véleményéről nemrégiben Sergio Perez, akit 2024 végén küldtek Milton Keynesből, kihagyott egy évet, 2026-ban pedig a Cadillac versenyzőjeként tér vissza a rajtrácsra – beszélt arról, hogy Christian Horner tudta, hogy minden „második pilótát” elfogyasztja a csapat, és arról is, hogy néha teljességgel vezethetetlen volt számára az autó, amin az istálló nem igazán segített.

Erre reagált az AS Colombia kérdésére a korábbi F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya:

„Ha egy mexikói Perez-szurkoló szemszögéből nézzük, akkor lehet azt mondani, hogy a Red Bull nem kezelte őt teljesen sportszerűen, de ahogy ő maga is elmondta: tudta, hogy mibe ugrik bele. Sportszerűtlen vagy sem, de a Red Bull hozzásegítette őt öt futamgyőzelemhez. Szóval mennyire panaszkodhatsz?” – tette fel a kérdést a kolumbiai.

„Lehet panaszkodni arra, hogy néha vezethetetlen volt az autó, de volt sok jó dolog is, a Red Bull sok lehetőséget is adott neki, és amikor jól érezte magát az autóban, akkor remek munkát végzett. Egyébként ha nem oda igazol, akkor hova? Mármint inkább leszel második opció a Red Bullnál vagy a McLarennél, mint hogy az Alpine-nál, vagy a Haasnál legyél mondjuk 2025-ben. Nyilván az emberek panaszkodnak, de kívülről úgy látszik, hogy a Red Bull magas polcra helyezte Perez státuszát.”

perez1_2

fotó: Red Bull Content Pool

Honda: Max olyan már Japánban, mint Senna volt

A Honda elnöke, Koji Watanabe elismerte, hogy a 2025-ös szezonzárónak volt egy szomorú hangulata is számukra – ez volt az utolsó versenyük (egyelőre) a Red Bull-lal és Max Verstappennel, akikkel négy egyéni és két konstruktőri világbajnoki címet nyertek a hét közös szezonjuk során.

Watanabe Verstappent külön is méltatta:

„Rendkívül hálás vagyok, hogy egy ilyen kivételes pilótával dolgozhattam együtt, aki őszintén és tisztelettel bánt a csapatunkkal. Ezt nagyon nagyra értékeljük benne. És ez is az oka annak, hogy az együttműködésünk olyan jól zajlott” – idézte Watanabét a FormulaPassion.

„Max egyébként hihetetlenül népszerű Japánban. Az emberek már összekötik őt a Hondával, ugyanúgy, ahogy annak idején Sennát. Sokat jelentett a cégünk számára. A viselkedése és a mérnökeinkbe vetett bizalma mindig motiváló volt, és Max mindig ott lesz a szívünkben” – tette hozzá.

f1-verstappen-honda-redbull

fotó: Red Bull Content Pool

Videó: Antonelli üléspróbán járt a 2026-os F1-es Mercedesben

A Mercedes F1-es csapata kitett egy videót arról, hogy Andrea Kimi Antonelli elvégzi a 2026-ra szánt üléspróbáját – az új autó cockpitjébe ül bele, és próbálnak mindent beállítani, eligazítani hozzá.

Már ahogy beleül, jelzi, hogy a 2026-os autót szűkebbnek érzi, mint az előzőt, majd szépen végigmennek a különböző metódusokon, beülés/kiszállás, kormánymozdulatok, biztonsági öv, stb., kalibrálnak, próbálnak – a csapat már a legelején szól, hogy az autó eltérő kialakítása miatt a kormány máshova került, de a tavalyi adatok alapján igyekezetek ehhez hozzáigazítani minden mást.

Az olasz végül mindent rendben talál, csak a csípőjénél érzi túl szorosnak az ülést, azon kér majd változtatást, bejelöli – majd kiszáll, elköszön, letudta a feladatot. Az ifjonc viccelődik, videót mutat Peter Bonningtonnak, érezhető a jó hangulat…

A videó angol felirattal tekinthető meg!

Steiner: Mekies elhozta a nyugalmat a Red Bullhoz

Nyugalmat és stabilitást hozott a Red Bullhoz Laurent Mekies, ezzel segítette a legtöbbet Christian Horner után – fogalmazott a Red Bull feljavulásával kapcsolatban Günther Steiner, a Haas korábbi F1-es csapatfőnöke.

A Sport Krone kérdezte arról, hogy vajon Mekies miatt lett-e ennyire sikeres ősszel az energiaitalos csapat, de Steiner szerint az autót értelemszerűen nem a szakvezető gyorsította fel ennyi idő alatt.

„Szerintem azzal egy kicsit túl sokat látnánk bele. Az biztos, hogy Mekies nyugalmat hozott a Horner-fennforgás után, de az autóban nyilván ott volt már ez a teljesítmény, mert Laurent azt nem tudta megváltoztatni két hét alatt, ennyire nem jó…” – fogalmazott Steiner.

„De nyugalmat hozott, és ez önmagában nagy különbséget jelent. Bizonyára segített ezzel Max Verstappennek is, nem volt folyamatosan, minden futamon valami dráma a csapat körül. Auz emberek végre arra tudtak koncentrálni, ami lényeges.”

f1-redbull-mekies

Nem rendez bajnoki ünneplést Norrisnak a McLaren

Nem tart külön ünneplést Wokingban Lando Norris világbajnoki címe miatt a McLaren – tavaly februárban a csapat bajnoki címét egy külön eseménnyel ünnepelték meg, a 2025-ös duplázásnál viszont erre nem lesz lehetőség.

Csütörtökön a BBC megkérdezte a McLarent, hogy hogyan tervezik megünnepelni Norris győzelmét, de egy szóvivő azt válaszolta: 

„Sajnos ezúttal nem rendezünk ünnepséget Wokingban, mert a csapat nagyon elfoglalt a következő szezonra való felkészüléssel.”

Mint ismert, január 26–30-án egy zártkapus teszten vesznek részt a csapatok Barcelonában, a McLaren február 9-én tart festésbemutatót, 11-e és 13-a között már Bahreinben rendezik az első, 18-a és 20-a között pedig a második tesztet, és két héttel később jön a melbourne-i szezonnyitó – a megszokottnál sokkal sűrűbb lett az F1-es istállók téli szezonja.

f1-norris-mclaren

fotó: McLaren

Japán-szlovák F4-es bajnokra csapott le a Williams

Leigazolta a versenyzői akadémiájába a Williams a 2025-ben az olasz F4-es bajnokságot megnyerő Kean Nakamura-Bertát – közölte az istálló. A japán–szlovák kettős állampolgárságú pilóta a sikeres gokartkarrier után 2023 végén váltott formulaautózásra: a dél-kelet-ázsiai és a közel-keleti Formula-4-es sorozatokban pallérozódott, akkor még az Alpine programját erősítve.

Az enstone-i gárda 2024 végén elengedte a kezét, de az áttörést így is a tavalyi szezon hozta meg számára, hiszen bajnok lett az olasz F4-ben és az E4-es szériában egyaránt. Ezek után szerződtette most a Williams a 18 éves Nakamura-Bertát, aki a Formula Regional közel-keleti, majd európai kiírásaiban fogja a grove-i alakulatot képviselni.

kean-nakamura-berta-williams

Russell nem a pályán tanult a legtöbbet Hamiltontól

George Russell elmondása szerint nem valamilyen vezetéssel vagy a hétvégék felépítésével kapcsolatos kérdés, hanem Lewis Hamilton hozzáállása jelentette számára a legnagyobb tanulságot abból az időszakból, amikor a Mercedesnél csapattársként szerepeltek: „Az volt a legfontosabb dolog, amit tőle tanultam, ahogy fenn tudta tartani a csapat morálját még a nehéz időszakokban is” – fogalmazott a Maximnak adott interjúban.

A brit szerint Hamilton valódi vezetőként működött a csapaton belül: „Igazi vezéregyéniség volt, és elképesztően keményen dolgozott. Ő érkezett elsőként, és ő ment el utoljára, ezzel pedig mindenki más számára is meghatározta a mércét” – mondta.

Aztán szóba került, hogy Russell a többségnél határozottabban áll ki más versenyzőkkel szemben… „Nem, nem erről volt szó” – nevetett, amikor arról kérdezték, Hamiltontól tanulta-e ezt a fajta fellépést, majd kiemelte, hogy ez egészen másból fakad: „Egyszerűen kiállok a saját értékeim mellett. Nem a közönség elismeréséért teszem, hanem azért, mert így neveltek a szüleim.”

hamilton-russell

Kiderült, milyen nevet kap a 2026-os F1-es Ferrari

Nem töri meg az előző évek hagyományait a Ferrari az új szabályrendszer első évére építendő autójával: az SF-26-os nevet fogja viselni Charles Leclerc és Lewis Hamilton idei versenygépe. Ez a koncepció 2023 óta változatlan, azaz Frederic Vasseur irányítása alatt végig az SF betűk (ami természetesen a Scuderia Ferrarit jelenti) és az adott évszám kapott helyet az autó nevében.

Pedig a korábbi esztendőkben változatosabb névadási technikákat alkalmazott a maranellói gárda: 2022-ben például az istálló alapításának 75. évfordulója előtt tisztelegve F1-75-re keresztelték az autót, 2020-ban az ezredik F1-es nagydíjukra emlékezve SF1000 névre hallgatott a versenygép, míg az előző évtized közepén gyakran feltűnt a T vagy a H betű is a kódnévben, utalva a turbó hibrid motorokra. A számok hol az évre, hol a Ferrari fennállásának évfordulóira utalnak, a legérdekesebb névválasztás pedig alighanem a 2011-es volt az utóbbi időkben, ott ugyanis Olaszország egyesülésének 150. évfordulóját ünnepelte az istálló – sőt, az eredeti F150-es név miatt még jogi vitába is keveredett a Forddal.

Mindenesetre az SF-26-ost január 23-án mutatja be a Ferrari, amelyet a tervek szerint Fioranóban be is járatnak, mielőtt pár nappal később már a barcelonai zárt kapus teszten lesz jelenésük vele.

Az F1-es Ferrarik nevei ebben az évezredben:

Év Név 2013 F138
2026 SF-26 2012 F2012
2025 SF-25 2011 150° Italia
2024 SF-24 2010 F10
2023 SF-23 2009 F60
2022 F1-75 2008 F2008
2021 SF21 2007 F2007
2020 SF1000 2006 248 F1
2019 SF90 2005 F2005
2018 SF71H 2004 F2004
2017 SF70H 2003 F2003-GA
2016 SF16-H 2002 F2002
2015 SF15-T 2001 F2001
2014 F14 T 2000 F1-2000

ferrari-auto-f1

Utolsóként mutatja be 2026-os F1-es festését a McLaren

Utolsóként árulta el bemutatója időpontját és utolsóként is fogja leleplezni idei festését a McLaren: a konstruktőri világbajnok február 9-én, hétfőn, magyar idő szerint délután 16 órától tartja online szezonindító eseményét már a bahreini pályáról, ahol az ezt követő napokban a második téli tesztet fogják tartani.

Sűrű nap lesz egyébként ez az F1-es prezentációk szempontjából, hiszen előtte éjjel a Cadillac rántja le a leplet a dizájnjáról a Super Bowl szünetében, ahogy az Aston Martin is aznap tartja a maga eseményét, csak épp Szaúd-Arábiában – és vélhetően pár órával a regnáló konstruktőri világbajnokot megelőzően.

Az összes F1-es csapat bemutatójának időpontja IDE KATTINTVA böngészhető.

Herbert: Piastri óriási ziccert hagyott ki

Johnny Herbert szerint Oscar Piastri 2025-ös szezonja összességében erős volt, mégsem érez együttérzést a világbajnoki esély elszalasztása miatt. A háromszoros F1-es futamgyőztes úgy véli, a McLaren pilótája ideális helyzetben volt, ám nem tudta végigvinni az idényt. A brit expilóta szerint Piastri év eleji formája különösen meggyőző volt.

„Nagyon erősen zárta a szezont, és elképesztően erősen kezdett, minden az ő javára alakult. De valamiért kicsúszott a kezéből. Az a minőség, amit addig láttunk tőle, egyszerűen elpárolgott” –  – mondta Herbert, aki szerint a közvélemény túlértékeli Piastri mentális erejét:

„Sokan mindig a mentális erejéről beszélnek. Valójában szerintem éppen ezen a téren kellene még erősödnie. Egy kihagyhatatlan ziccert hagyott ki, erősebbé kell válnia. Abban a helyzetben, amiben volt, el kellett volna döntenie a maga javára. Maxszal ez nem történhetett volna meg, ahogy Landóval sem történt meg a végén. Ő előrelépett, és átvette az egyes számú versenyző szerepét a csapaton belül.”

piastri-singapore-2

Videó: pályán az Audi első F1-es autója

audi11

A mai napon Barcelonában tart filmforgatási napot az F1-be frissen megérkező Audi, amely a 11 csapat közül elsőként mozgatja át vadonatúj, 2026-os autóját.

Az első próbálkozások a hírek szerint problémamentesen zajlanak, és kezdenek érkezni az első kalóz, keveset mutató, pályaszéli videók és képek is a helyszínről:

Az első videó itt megtekinthető!

 

 

 

odi

 

 

Új sorozatot indít Lewis Hamilton apja

Anthony Hamilton egy HybridV10 névre hallgató motorsport-széria elindításán dolgozik – ezt a Hybrid Group Holdings jelentette be.

A leírás szerint ez egy „új, független motorsport-fesztivál” lesz, amelynek célja egy jó hangzású, érdekes motorsport-esemény lebonyolítása – 48 autó állhatna rajthoz, 24 hibrid V8-as és 24 hibrid V10-es motorral szerelve.

24 csapatra lenne szükség és a V10-es lenne a csúcskategória, a pilótákat pedig egy úgynevezett „Motorsport Draft League” alapján választanák ki.

Egy fontos dolgot a közlemény is hangsúlyoz, és talán ez a lényeg: ez a Hybrid World Commission (HWC) bajnoksága lenne, ezen dolgozik Anthony Hamilton, és ez minden szempontból külön kezelendő az FIA-tól – nem a Nemzetközi Automobil Szövetség égisze alatt működne.

anthony hamilton

Brown: A tankolás új dimenziót adna az F1-nek

A 2009-es szezon végéig évtizedeken át a Formula–1-es versenystratégia egyik kulcseleme volt a tankolás: a csapatok nemcsak a gumikat és a kiállásokat tervezték meg aprólékosan, hanem az üzemanyag-mennyiséget, a etapok hosszát és a kockázatvállalást is. A tankolás biztonsági okokból tűnt el, és helyét a nehéz autókkal rajtoló modern F1 vette át.

Zak Brown szerint azonban eljött az idő, hogy újragondolják ezt a döntést. A McLaren vezérigazgatója úgy véli, a tankolás visszahozása látványosabbá és kiszámíthatatlanabbá tenné a versenyeket: „Szerintem menő lenne, ha visszatérne a tankolás” – mondta Brown a talkSPORTnak. „Ez nemcsak a bokszkiállásokat tenné izgalmasabbá, hanem egy teljesen új stratégiai dimenziót is adna.”

„Ha van tankolás, a súly óriási különbséget jelent. Nehéz autóval mész hosszú etapot, vagy könnyűvel indulsz a jobb rajt érdekében? Ezek mind olyan kérdések, amelyek szerintem rendkívül érdekessé tennék a stratégiát.”

brown-celebration-3

Raikkönenhez hasonlítva méltatta Strollt az Aston Martin technikai igazgatója

Mindkét versenyzője visszajelzéseit méltatta Enrico Cardile, az Aston Martin F1-es műszaki igazgatója. Fernando Alonso esetén aligha meglepő, hogy a szakember a veterán spanyol memóriáját és eszét emelte ki: elmondása szerint pontosan emlékszik arra is a pilóta, hogy egyes kanyarokban hogyan viselkedett egy korábbi autója. Viszont Cardile Lance Strollt is dicsérte, sőt:

„Rendkívül tehetséges srác. Kevesebbet beszél, mint Fernando, talán még élesebb is nála abban, amit mond” – idézi szavait a MotorsportWeek.com. „Ami jó számunkra, hogy eléggé összhangban vannak egymással, ami egyszerűsíti az életünket, hiszen ugyanabba az irányba mutatnak a visszajelzéseik. Eltérő érzékenységük van a vezetés különböző aspektusairól, de ezek csak részletek.”

Amikor felvetették neki, hogy Stroll szűkszavúsága Kimi Raikkönen legendás hozzáállását idézi-e, a finnel anno a Ferrarinál ugyancsak együtt dolgozó Cardile helyeselt: „Igen, határozottan. Ismeritek Kimit. Egyértelműen igen.”

stroll-aston-f1

Peter Sauber elárulta: anno kis híján megszerezték Hamiltont

Érdekes és eddig nem igazán ismert történetet osztott meg a korábbi legendás F1-es csapatfőnök, Peter Sauber. Az idei szezonra már az Audi gyári istállójává alakuló hinwili gárda ugyanis az elmondása szerint a karrierje elején kis híján megszerezte ideiglenesen a bemutatkozásra váró Lewis Hamiltont:

„Alig tudják néhányan, hogy körülbelül 20 évvel ezelőtt Lewis Hamilton majdnem nálunk versenyzett” – nyilatkozta Sauber a német Blicknek. „A brit a McLarenhez tartozott, és Hinwilbe akarták őt küldeni Formula-1-es tréningekre. Szóval a McLaren delegációja találkozott Lewisszal és az apjával, ahogy a mi házon belüli jogászunkkal, Monisha Kaltenbornnal és velem a Kloten repülőtéren. Az üzlet meghiúsult, mivel a McLaren csak egy évre akarta kölcsönadni őt, mi viszont ragaszkodtunk a két évhez!”

hamilton-2007

fotó: DPPI

Több gokartot is elloptak Bianchi családjától

A néhai Jules Bianchi apja, Philippe Bianchi a közösségi oldalán tette közzé a hírt, miszerint tolvajok előző este több gokartot is elloptak tőlük. A poszt szerint kilenc JB17-es vázat tulajdonítottak el a tolvajok, ráadásul ellopták azt a KZ 125 ART GP modellt, amely Jules Bianchi utolsó gokartja volt, sőt eltűnt Philippe Bianchi unokájának minikartja is. „A gépek értéke mellett az érzelmi érték fáj nekünk igazán” – írta az egykori versenyző édesapja.

Bianchi a 2014-es Formula-1-es Japán Nagydíjon szenvedett komoly balesetet, súlyos sérüléseibe kilenc hónappal később, 2015 júliusában halt bele, ezzel máig az F1 utolsó halálos áldozatának számít.