Idén már nem hoz több ADUO-motorfejlesztést az Audi
https://formula.hu/parc-ferme/40791
Bár az FIA mérései révén két fejlesztésre lenne jogosult a 2026-os F1-es idényben a lemaradásuk okán, az Audi idén már nem fog több újítást bevetni a motoron. A Formula-1-be idén beszálló négykarikás márka részéről többször elmondták, hogy a hátrányuk nagy része az erőforrásból adódik – amit vissza is igazolhatott a Magyar Nagydíj, hiszen a karosszériák erősségeit kidomborító Hungaroringen konkrétan a középmezőny élén csatáztak –, ezt pedig az FIA számai is alátámasztották, hiszen az idén a lemaradásban lévő motorgyártók megsegítésére bevezetett ADUO-rendszerben két fejlesztést eszközölhetnek idén és jövőre is.
Mármint elméletben, ugyanis a barcelonai első lépcső után a következő már csak 2027-ben érkezik – árulta el Allan McNish, az Audi versenyigazgatója a Motorsportnak. Ennek oka pedig a költségplafon. „Mindenkinek kompromisszumokat kell kötnie a fejlesztések kapcsán a karosszéria és a motor között, valamint abba is, hogy mire költi a pénzét. Mert nem is lehet mindent egyszerre elkölteni, mert akkor később nem tudsz miből harcolni. Úgyhogy menedzselni kell ezt, és nem is csak egyetlen szezonon, hanem több idényen keresztül” – magyarázta McNish.
„És ami minket illet az ADUO kapcsán: Barcelonában egyből hoztunk valamit, ami egy apró módosítás volt, de remekül működött és segített az utunkon. És aztán azt mondanám, a nagyobb részek 2027-ben fognak érkezni, úgyhogy addig nem fogunk látni semmi jelentőset az erőforrás oldaláról” – fogalmazott az F1-et is megjárt Le Mans-győztes pilóta. Hozzátette: túl korai lenne még megmondani, mekkora előrelépést jelenthet a jövő évi fejlesztés, mindenesetre a Barcelonában bevetett frissített motor hozta a várakozásokat, Nico Hülkenberg szerint főként vezethetőség terén – hogyan reagál a motor a gázpedál használatára, hogyan adja le a nyomatékot, eléggé simán és konzisztensen működik-e – értek el javulást.

Videó: A Svéd Rali legjobb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/24552
A WRC-szezon második állomásának hivatalos összefoglalói:
Ilyen egy kör Misanóban a pilóta szemszögéből az Alpha Taurival
https://formula.hu/parc-ferme/24551
A minap már be is járatták az ex-Toro Rosso első autóját az olasz pályán, az első métereket pedig az egyre több autós versenysorozatban elterjedő Driver’s Eye kamerából is megtekinthetjük:
Tíz baleset, amelyet az F1 szerint elfelejtettünk
https://formula.hu/parc-ferme/24550
Legalábbis a videó címe alapján azt gyanítják a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornáján, hogy nem emlékszünk Ralph Firman hungaroringi bukására, amelynek köszönhetően Baumgartner Zsolt bemutatkozhatott, vagy épp Nick Heidfeld és a safety car bizarr incidensére… Ezek és ehhez hasonló baleseteket szedtek össze a videosorozat második felvonásában (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
Pattanj be Hamilton mellé a 2020-as Mercedesszel teljesített első körére!
https://formula.hu/parc-ferme/24549
Pénteken filmforgatási nap keretében vitte pályára a W11-est a címvédő, most pedig onboard felvételen is láthatjuk a brit pilóta első megtett métereit az idei versenygéppel:
Jump onboard our 2020 @F1 car - the all-new W11 - as six-time Champ @LewisHamilton heads out for his first lap of the new season pic.twitter.com/hTfpSCn646
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 16, 2020
Lemaradtál a Formula-E mexikói futamáról? Mutatjuk a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/24548
Parádés csatákat, ütközéseket és drámát hozott a szombati verseny a sima győzelmet arató Mitch Evans mögött, itt is az összefoglaló róla:
Visszatér régi sisakszíneihez Esteban Ocon
https://formula.hu/parc-ferme/24543
Néhány hozzáadott dologgal, ahogy ő fogalmaz. A megvalósítás az ő és a barátai közös ötlete volt.
Very proud to show you my 2020 helmet, designed by me and my friends. We are coming back to my colors with some new addition !
— Esteban Ocon (@OconEsteban) February 14, 2020
Awesome job by Bell for the painting as always #EO31 #backtobasics pic.twitter.com/5nTf7LKxA9
Soha nem élt még át hasonlót az IndyCar újonca
https://formula.hu/parc-ferme/24544
Alex Palou saját megfogalmazása szerint gyorsabban ment átlagban (!) az IndyCar téli ováltesztjén, mint addig szárazföldön valaha.
OMG
— Alex Palou Montalbo (@AlexPalou) February 15, 2020
What a day! First time on an Oval and this thing is QUICK!
Loved every single lap around Texas and broke my land speed record at 215.150mph or 346.250kmh average!
This people is crazy and I love it. pic.twitter.com/xGzOCGy6tv
Már a McLaren is mozgásban – videó!
https://formula.hu/parc-ferme/24547
Nemcsak a csapatbemutatók zajlanak az F1-ben, hanem egyre több istálló pályára is viszi az autóját: a Red Bull, a Mercedes, az Alfa Romeo és az Alpha Tauri után ezúttal a McLaren volt a soron, az MCL35-össel Lando Norris hajtott ki a bokszból Barcelonában, ahol ma még filmforgatós napot tart a wokingi gárda, de néhány nap múlva megkezdődik az első hivatalos teszt is. Íme, az új McLaren első megtett méterei:
The #MCL35 takes to the track for the first time. #FearlesslyForward pic.twitter.com/FHpkfSScai
— McLaren (@McLarenF1) February 16, 2020
#MCL35 vibes.#FearlesslyForward pic.twitter.com/pMkU8XPesJ
— McLaren (@McLarenF1) February 16, 2020
Ne feledd: 13 órakor kapcsolj a FIX TV-re!
https://formula.hu/parc-ferme/24546
Merthogy akkor kerül adásba szerkesztőségünk Motorsporthíradójának legújabb adása, benne többek között Michelisz Norberttel, az Africa Race-szel és Bernd Maylanderrel. Szóval vasárnap 13 óra, FIX TV!

Kiszivároghattak az első fotók az új Racing Pointról: eltűnt a névadó szponzor
https://formula.hu/parc-ferme/24545
Bár a csapat csak hétfőn tartja a hivatalos bemutatóját, a Redditen és egyéb internetes felületeken már szombat este terjedni kezdett néhány kép az istálló 2020-as autójának festéséről. Ha a fotók valódiak, akkor a színvilágot továbbra is a rózsaszín és némileg a kék határozza meg, viszont eltűnt róla a tavalyi névadó szponzor, a SportPesa. Hétfőn kiderül, hogy valóban ilyen lesz-e Sergio Perez és Lance Stroll idei versenygépe:
Leaked image of the Racing Point. No more Sport Pesa and a full pink BWT livery. pic.twitter.com/qkl5FbRvFb
— WTF1 (@wtf1official) February 15, 2020
Sneak Peek of the new Racing Point livery on 2019 chassis #F1 #F12020
— Androsid (@AndroSid93) February 15, 2020
Source - https://t.co/XklvZ7AbCh pic.twitter.com/XAEjhEMQje
Az F1-től még olasz nyelvleckéket is kaphatunk
https://formula.hu/parc-ferme/24542
A mai kifejezésünk a Grazie ragazzi.
DeF1nitions: Grazie Ragazzi
— Formula 1 (@F1) February 15, 2020
Nothing quite like a @ScuderiaFerrari celebration! #F1 pic.twitter.com/5qx8xXNxbN
Lökdösődés, kakaskodás és 0,010 másodperc különbség a NASCAR Truck-futamának befutójánál
https://formula.hu/parc-ferme/24539
A sorozat történetének legszorosabb finise.
NASCAR RACING AT ITS BEST! @GrantEnfinger edges @j66anderson at the line to win the #NextEra250 at @DISupdates! pic.twitter.com/uVVoEX9kxn
— NASCAR Gander Trucks (@NASCAR_Trucks) February 15, 2020
A Rosberg-család Valentin-napi fotója szinte már a retro kategóriája
https://formula.hu/parc-ferme/24537
A feleség, Vivian Instagram-bejegyzésében szereplő kép 18 éves korukban, azaz, ha utánaszámolunk, immár 16 éve készült, a szerelem pedig azóta is töretlen.
Raikkönenék Valentin-napi fotóin a gyerekek a főszereplők
https://formula.hu/parc-ferme/24538
„Legyen minden nap Valentin-nap!” - hirdeti Minttu Raikkönen Instagram-posztjában.
Az Alpha Tauri is megtette első lépéseit
https://formula.hu/parc-ferme/24541
Miután péntek este Salzburgban bemutatkozott a rajtrács nevében új istállója, az Alpha Tauri, a csapattagokat, köztük Pierre Gaslyt és Danyiil Kvjatot magángépre ültették. A cél Olaszország, Misano volt, ahol egy napra kibérelték a pályát, hogy bejárassák az AT01-et.
Számos csapat – a szabályokban foglalt filmforgatási nap lehetőségével élve – döntött úgy, hogy a jövő heti kollektív barcelonai teszt előtt megfuttatja új autóját rendszerellenőrzések céljából. A Red Bull szerdán Silverstone-ban, a Mercedes pénteken Silverstone-ban, az Alfa Romeo pénteken Fioranóban már pályára küldte az új konstrukciót, az Alpha így negyedik a sorban.
Entering the new era
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) February 15, 2020
The AT01 turns its first laps #F1 #AlphaTauriF1 pic.twitter.com/G7mqOU9uU9
Early start today!
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) February 15, 2020
Salzburg Misano
Time to put the AT01 on track #F1 #AlphaTauriF1 pic.twitter.com/oIlztVwX7k
Vasárnap Motorsporthíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/24536
Hírek és érdekességek az autóversenyzés világából: az AFM Motorsporthíradó februrári adásában szerepet kapnak az F1-es csapatbemutatók, az Africa Race, valamint a Michelisz Norbert és Bernd Maylander, akikkel interjú készült. Az időpont: vasárnap, 13 óra a FIX TV-n.

Most egy motoros csapathoz kerültek a Rich Energy szponzormilliói
https://formula.hu/parc-ferme/24535
Egy csonka szezonban is nagy zajt csapott a Formula-1-ben a brit energiaitalcég, a Rich Energy, amely hangzatos fogadkozással – a Red Bull legyőzését emlegetve – érkezett, majd a szezon végét sem megvárva, közösségi médiás ámokfutással egybekötve szakított a csapattal. Arról továbbra sincs konszenzus, a Rich Energy valóban létező, nagy példányszámban gyártott energiaital-e.
Nem számítottunk rá, hogy a Haas-bejelentésre egy évre a cég újra versenycsapat főszponzoraként kerül a hírekbe. Pedig ez történt, habár a szakállas nagyfőnök, William Storey ezúttal alacsonyabbra célzott: most csak a brit Superbike-bajnokság tavalyi futamgyőztes csapatával, az OMG Racinggel társultak, de a csapat közleménye szerint „több millió font értékű együttműködéssel”.
A fekete-arany színek idén James Hillier és David Johnson motorját ékesítik a BSB-ben, Man-szigeti TT-n és North West 200-on, míg a Haas visszaváltott hagyományos, szürke, fekete és piros dizájnjához.

Így hűtötte le magát Vogel Adrienn
https://formula.hu/parc-ferme/24532
Vogel Adrienn Finnországban, Armin Schwarz segítségével készül fel az idei szezonra, a kemény edzés után pedig a legegyszerűbb módját választotta annak, hogy lehűtse a testét: kiállt a hóra -14 fokos hidegbe, egy szál ujjatlan felsőben.
Itt követheted élőben az Alpha Tauri leleplezését
https://formula.hu/parc-ferme/24524
Az autóbemutatók hetén az imidzsváltáson átesett Alpha Tauri szolgáltathatja a a legnagyobb meglepetést, hiszen az istálló immár nem a Red Bull energiaitalát, hanem a cégcsoporthoz tartozó ruházati márkát fogja népszerűsíteni. Ennek köszönhetően minden esély megvan rá, hogy az autó és a csapatruházat drasztikus változáson ment keresztül. Minderre fény derül este nyolc órakor, amikor ezen és ezen a linken elindul az élő közvetítés.

