DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Haas év végén kiszállhat az F1-ből

A Formula-1 amerikai csapatának tulajdonosa szerint az idei szezon első versenyei fognak dönteni arról, hogy a Haas hajlandó lesz-e pénzt pumpálni a projektbe egy következő ötéves időszakra. Az eddigi eredmények nem sok jót sejtetnek.

A Haas 2016-ban csatlakozott a Formula-1-es világbajnoksághoz, első olyan csapatként, amely könnyített feltételekkel tehette ezt meg, hiszen technikai partnerétől, a Ferraritól az autó több olyan összetevőjét is megvásárolhatja, amelyekre a korábbi szabályozás értelmében még nem volt lehetőség. A csapat ugyan újonchoz mérten jól kezdett, ám leragadt a középmezőny alsó felében. 2018-at leszámítva, amikor az év végi konstruktőri 5. helyezés bizakodásra adott okot, eddig két 8. és egy 9. helyet tudnak felmutatni a szezon végi tabellákon – tavaly csak a Williamst előzték meg.

haas_1



Az istálló tulajdonosa, Gene Haas már a kezdetektől hangsúlyozta, hogy nem elégszik meg a középmezőnybeli poszttal, és záros határidőn belül nagyobb eredményekért akar küzdeni csapatával, máskülönben nem látja értelmét az F1-es szereplésnek. Ebből a szempontból az idei év vízválasztó lesz, hiszen a csapatoknak hamarosan dönteniük kell arról, hogy maradnak-e a sportban még legalább öt évet az új szabályok által fémjelzett korszakban, az alapító pedig nem zárja ki az év végi kiszállás lehetőségét sem.

„Előbb látni akarom, hogyan indul a szezonunk, de egy újabb rossz év nem sok jót fog jelenteni” – mondta Haas az Autosportnak. „Már az ötödik évünkben vagyunk, ezt az időszakot pedig próbának szántuk: mindig is azt tartottuk, hogy ennek az öt évnek a kiértékelése után döntünk a folytatásról. Nem jelentem ki, hogy nem leszünk itt jövőre. Tényleg utána kell számolnunk. De egy újabb öt év komoly elköteleződéssel járna.”

„Nagy kérdés, hogy a 2021-ben érkező új szabályok milyen költségekkel járnak. Rengeteg változás érkezik, és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy tényleg érdemes-e ennyit kiadni rájuk. Tudom, mindenki azt gondolja, hogy a változás jó dolog, de ember, drága is!”

A Haas helyzetét bonyolítja, hogy a NASCAR-ban, ahol szintén szerepel a csapat, szintén szabályváltozások közelegnek, a tulajdonos pedig jelen állás szerint nem látja jövedelmezőnek két ilyen nagy versenyprogram működtetését.

„Az üzleti modell nem kedvez a kisebb csapatoknak. Mindenki tudja, hogyan működik a pénzelosztás az F1-ben: a bevételek 70%-a a három nagycsapathoz kerül, a maradék 30%-on pedig a többi hét osztozik. Ez nem egy jó modell. De legalább mi olyan feltételek mellett vagyunk itt, hogy nagyjából csak a harmadát kell fizetnünk annak, amibe egy Formula-1-es csapat kerül. Nemcsak nehéz és drága sport ez, hanem időigényes is. A csapatok nagy igénybevételnek vannak kitéve, és az első négy-öt helyen végzőt leszámítva a többieknek nem is igazán hoz hasznot” – adott további vészjósló jeleket, amelyek akár annak lehetőségét is magukban hordozzák, hogy 2021-re kilenccsapatosra zsugorodjon a mezőny.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: