MotoGP: Di Giannantonio rekordidővel a Marquezek előtt pénteken a Sachsenringen
https://formula.hu/parc-ferme/39561
Sokáig úgy tűnt, hogy várakozásoknak megfelelően Marc Marquez elsőségével veszi kezdetét a Német GP hétvégéje pénteken a Sachsenringen, amely a vb-éllovas spanyol egyik legerősebb pályája: 2010 és 2021 között zsinórban 11 győzelmet aratott rajta. A délutáni egyórás gyakorlás legvégén azonban jött Fabio di Giannantonio, aki 1:19,071-es körrekordot futva zárt az élen a VR46 Ducatival. Mögötte ráadásul nem is Marc, hanem Alex Marquez végzett másodikként: a gresinis úgy remekelt, hogy két hete kézsérülést szenvedett az asseni bukása során.
A három ducatis mögött a yamahás Fabio Quartararo és a KTM-es Pedro Acosta következett, majd jött a másik VR46-os Franco Morbidelli és a tréning elején bukó Marco Bezzecchi. A top 10-be és ezáltal a Q2-be Jack Miller, Francesco Bagnaia és Brad Binder fért még be, Maverick Vinalesnek és a hajrában eleső Johann Zarcónak azonban már a Q1-ben is jelenése lesz a szombati időmérőn. Hiányzott a mezőnyből az edzésbalesetet szenvedő Somkiat Chantra és a vakbélgyulladással kórházba kerülő Enea Bastianini (illetve természetesen Jorge Martin, akinek kapcsán friss hír, hogy talán mégis maradna az Apriliánál 2026-ra).
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'19.071 | |
| 2. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'19.408 | 0.337 |
| 3. | Marc Márquez | Ducati | 1'19.461 | 0.390 |
| 4. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'19.524 | 0.453 |
| 5. | Pedro Acosta | KTM | 1'19.560 | 0.489 |
| 6. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'19.592 | 0.521 |
| 7. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'19.595 | 0.524 |
| 8. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'19.637 | 0.566 |
| 9. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'19.698 | 0.627 |
| 10. | Brad Binder | KTM | 1'19.733 | 0.662 |
| 11. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'19.780 | 0.709 |
| 12. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'19.964 | 0.893 |
| 13. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'20.004 | 0.933 |
| 14. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'20.005 | 0.934 |
| 15. | Joan Mir | Honda | 1'20.099 | 1.028 |
| 16. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'20.191 | 1.120 |
| 17. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'20.202 | 1.131 |
| 18. | Luca Marini | Honda | 1'20.309 | 1.238 |
| 19. | Alex Rins | Yamaha | 1'20.668 | 1.597 |
| 20. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 1'20.722 | 1.651 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Rossi visszatérésétől Miller esős bravúrjáig – tíz emlékezetes MotoGP-győzelem az elmúlt tíz évből
https://formula.hu/parc-ferme/27678
A MotoGP YouTube-csatornája top 10-es rangsort készített az előző tíz év győzelmeiből. Az nem teljesen világos, hogy pontosan mi volt a rendszerezési szempont, hiszen azért voltak az alábbi listában szereplőknél meglepőbb vagy épp nagyobb csatában eldőlők is, de talán azt vették figyelembe, mely sikereknek volt a legkomolyabb jelentősége. S így érthető, miért került be az összeállításba például Cal Crutchlow első diadala, amellyel a britek 35 éves átkát szakította meg, vagy épp Marc Marquez első győzelme, amellyel a legfiatalabb futamgyőztes lett a királykategóriában. A videó a YouTube-ra átkattintva nézhető meg:
Egy zavarba ejtő közös fotó: Mikor írt alá a Red Bull-lal Perez?
https://formula.hu/parc-ferme/27677
A Red Bull az Abu Dhabi Nagydíjat követő pénteki napon jelentette be, hogy Sergio Perez lesz 2021-es versenyzője: a hivatalos álláspont szerint csak azt ezt megelőző napokban döntöttek pilótájukról – ezt támasztja alá, hogy Nico Hülkenbergnek is csak az utolsó pillanatban szóltak, hogy nem őt választották.

A bejelentéssel egyidejűleg tettek közzé egy fotót, amelyen Perez látható a Red Bull Racing fejesei, Christian Horner és Helmut Marko társaságában. Az Internet szemfüles népe azonban a háttérben levő függöny alapján kiszúrta, hogy a fotó a Yas Marina pályán található hotelban készült. Sőt mi több, minden bizonnyal vasárnap, hiszen Perez ugyanazt az inget viselte, amit a verseny után, mikor Sebastian Vettellel sisakot cseréltek. Ezek szerint már a szezonzáró hétvégéjén eldől a Perez–Red Bull házasság – aminek apropóján elkészült a közös fotó is –, holott a csapat álláspontja szerint ekkor még javában mérlegeltek? Helmut Marko így magyarázta a látszólagos ellentmondást:
„Nem egy fotótól függ egy szerződés aláírása. Akkor csak találkoztunk, még semmi sem volt száz százalékosan biztos. A képet arra az esetre készítettük, ha szükség lesz rá. Manapság elektronikusan is alá lehet írni” – mondta a Motorsport.com-nak Marko. A tanácsadó beismerte, a fotón több árulkodó jel szerepelt: „Perez ugyanazt a pólót viselte, mint amikor Vettel átadta a sisakját. Ez még jobban elárult minket, mint a függöny…”

Már március közepén elkezdődik a hazai autósportszezon
https://formula.hu/parc-ferme/27675
Összeállította a 2021-es versenynaptár tervezetét az MNASZ. Eszerint március 13-14-én tartják az első hazai autósporteseményeket, az Orfű Ralit és egy gokartversenyt Kecskeméten. Március 27-28-án beindul a Rali1 szezonja Salgótarjánban, egy héttel később pedig a ralikrosszé Máriapócson. Április 16-18-án a Hungaroringen is elkezdődik a versenyek sora a Laptiming Kupával.
A legfontosabb versenyidőpontok, amelyek egy rajongó naptárából sem hiányozhatnak, a Formula-1-es Magyar Nagydíj augusztus 1-jén, a WTCR május 16-án, valamint a Rally Hungary október 22-24-én. Összesen 77 versenyidőpont szerepel a naptárban – reméljük, ezúttal már semmilyen vírushelyzet nem fogja felülírni a terveket.
Az MNASZ naptártervezete itt érhető el.

Horner négyéves kisfiának mindegy, csak zöld legyen és motor hajtsa
https://formula.hu/parc-ferme/27674
A közösségi médiában legaktívabb F1-es csapatfőnök mindenképpen Christian Horner, aki a szabadság alatt szívesen osztja meg a családjával töltött pillanatokat is a követőivel. Ebből derül ki, hogy az énekesnő Geri Halliwell-lel közös kisfiuk, a 2017 januárjában született Monty - alighanem erős atyai sugallatra - máris ismerkedik a motoros járművekkel. Egyik nap még a karácsonyra kapott kis quaddal köröznek a kertben, a következőn pedig már egy traktorral ismerkednek közelebbről. Talán a karrierút már ki is van kövezve számára a műszaki ágazat felé, már csak a méretről kell dönteni...


Sainz-mesterkurzus: így hámozd át magad egy gokartos mezőnyön
https://formula.hu/parc-ferme/27673
"Tűnődtél már valaha azon, hogyan boldogulna egy F1-es versenyző egy beltéri gokartpályán az utolsó helyről indulva? Így csinálja a smooth operator" - írja Carlos Sainz az alábbi videóhoz, amelyben megnézhetjük, ahogyan két perc alatt - a felgyorsítások nélküli videóban 3 perc alatt - a 16. helyről az élre küzdi magát.
Ever wondered how an @F1 driver would do on a normal indoor go kart center starting last? Here is how the smooth operator does. @CSainz_Karting
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) December 30, 2020
-#Carlossainz pic.twitter.com/cOhJJEi9gE
Leclerc nem találta ki Vettelt, pedig ott ült vele szemben
https://formula.hu/parc-ferme/27672
Sebastian Vettel távozásával alighanem utolsó epizódjához érkezett Ferrari 2020-as játéksorozata, amelyben a csapat két idei versenyzője mérte össze tudását és ügyességét különféle feladatokban. Ezúttal igazi fináléhangulatot teremtve a mezőny összes versenyzőjét bevonták, még ha csak játékkártyákon is, Vettelnek és Leclerc-nek ugyanis barkóbázva kellett kitalálnia, hogy társuk kinek az arcképét választotta. Csak külsőbeli tulajdonságokra lehetett rákérdezni, Vettel viszont hiába próbált rávezetni arra, hogy ő a megfejtés, amikor még a szemüvegét is levette, miután Leclerc a kitalálandó versenyző szemszínére kérdezett rá...
Így alakult az F1-es futamgyőztesek listája 1950 óta
https://formula.hu/parc-ferme/27671
Az F1 Instagramja egy infografikával mutatta meg, hogy az első versenytől kezdve hogyan alakult a győztesek sorrendje:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hamilton mellett Roscoe-nak is mozgalmas éve volt
https://formula.hu/parc-ferme/27670
Akárhová ment a világbajnok, kedvenc kutyája vele tartott:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ferrari-orr helyett Mercedes-orr kerül az Alfa Romeókra?
https://formula.hu/parc-ferme/27669
Úgy tűnik, hogy kevésbé lesz szoros a kapcsolat a Ferrari és az Alfa Romeo (Sauber) között a jövőben, legalábbis a hinwilliek már beszéltek arról, hogy más felé néznének - mint ahogy a Ferrari is inkább a Haasban látja a potenciális második számú csapatot, ezért oda ült be Mick Schumacher és több értesülés is arról szól, hogy Günther Steinerék az igazi "kiszolgálók". Az Alfa könnyen lehet, hogy visszaalakul Sauberré a nevében is - az mindenesetre érdekes, hogy a fejlesztést merre viszik.
Az olasz Motorsport ugyanis úgy tudja, hogy az Alfánál az autó kialakításánál hátat fordítanak a Ferrarinak - Fred Vasseurék a Mercedes által kitalált orrkúpot preferálják és ahhoz fogják igazítani az autó elejét. Az első tengely tapadása komoly probléma a Ferrarinál, de az olaszok egyelőre kitartanak a koncepció mellett - ők, a Haas és a Williams használja még az orrkúp többiektől eltérő verzióját, azt, amit eddig az Alfa is alkalmazott.
Az új orrnak viszont még át kell mennie az FIA töréstesztjén, mielőtt bevetik.

fotó: dppi
Mennyire emlékszel a MotoGP 2020-as szezonjából?
https://formula.hu/parc-ferme/27668
Ha szeretnéd próbára tenni tudásod a gyorsaságimotoros-világbajnokság őrült 2020-as idényével kapcsolatban, akkor legújabb kvízünket neked találták ki: játssz IDE vagy a képre kattintva!
Videó: A 2020-as F1-es szezon – mémként elmesélve
https://formula.hu/parc-ferme/27665
Mi sem mutatja jobban, hogy a Formula-1 új vezetése felismerte a közösségi média fontosságát, mint az alábbi összeállítás Spaniel Ricciardóval, Hülkenbackkel, Baldo Norrisszal és a többiekkel (a videó a YouTube-ra átkattintva nézhető meg!):
Inkább a Ferrariban látná Perezt a világbajnok
https://formula.hu/parc-ferme/27666
Elismerő véleménnyel van a Red Bull új szerzeményéről, Sergio Perezről 1996 világbajnoka, Damon Hill. A brit szerint azonban egy másik csapatba jobban illene a Szahíri Nagydíj futamgyőztese: a Ferrariban tudná elképzelni Perezt.
„Nagyszerű igazolás, de már jó ideje mondom, hogy szívesen látnám a Ferrarinál. Azt látom, hogy erősen hozza az eredményeket az aktuális csapata számára, szemlátomást nem politizál és nagyon szeretik. Nagy hatást tett rám az első Mexikói Nagydíjon, ahol agyondolgozta magát, mert ő volt a helyi hős, mégsem tűnt el a mosoly az arcáról. Mindenkinek megadta, amire vágyott, ezért volt olyan nagy a lelkesedés Mexikóban. Akkor arra gondoltam, ha egy Ferrariba ültetnék, teljesen megvadulnának az emberek. Egész Amerika megőrülne érte” – mondta az In The Pink podcastben Hill, aki arról is beszélt, a Red Bullnak hallgatnia kell Perezre, mert tapasztalatából kifolyólag értékesebb tanácsokat adhat az autófejlesztésben, mint Verstappen.

Koronavírus-fertőzés miatt kórházba került a legendás MotoGP-csapatfőnök
https://formula.hu/parc-ferme/27667
Nem túl jó hírek érkeztek Olaszországból: helyi lapok egybehangzó értesülései szerint elkapta a koronavírus-fertőzést Fausto Gresini. A korábbi 125 köbcentis világbajnok, akinek a csapata jelenleg a gyorsaságimotoros-vb mindhárom kategóriájában érdekelt – sőt, a MotoGP-projektjük kapcsán nemrégi hír, hogy 2022-től újfent teljesen független istállóként, nem pedig az Aprilia gyári alakulataként folytatják –, a hírek szerint karácsony előtt nem sokkal észlelte magán az influenzaszerű tüneteket, utána mutatták ki nála a fertőzést. Mivel az állapota az utóbbi napokban valamelyest rosszabbodott, elővigyázatosságból kórházba szállították Gresinit, ahol folyamatosan megfigyelés alatt tudják tartani.
Nem Gresini az első a MotoGP világából, aki elkapta a koronavírust: Valentino Rossi, Jorge Martin és Iker Lecuona, valamint számos csapattag kénytelen volt versenyeket kihagyni a 2020-as évad során emiatt.
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Raikkönenék mindent megtettek, de az autó nem engedett többet
https://formula.hu/parc-ferme/27659
4-4 pont, ennyi csak, mi jutott Kimi Raikkönennek és Antonio Giovinazzinak a 2020-as F1-es szezonban. Érdekes módon a konstruktőri helyezésük ugyanúgy a 8. lett, mint egy évvel korábban, a relatív teljesítmény terén viszont látványos visszaesés volt tapasztalható a hinwiliektől. Az Alfa Romeo a podcastunk évértékelőjében is a nyolcadik pozícióba került, alább pedig próbáltuk is kielemezni a csapat vívódását a sereghajtók között.
Apa és fia együtt Le Mans-ban? Magnussen szerint nem olyan egyszerű az!
https://formula.hu/parc-ferme/27664
Kevin Magnussen jövőre már nem lesz a Haas és a Formula-1-es mezőny tagja, helyette a Chip Ganassi csapatát fogja erősíteni az IMSA sportautó-bajnokságban, ahol az első jelentős versenye a január végi Daytonai 24 órás lesz számára. A dán viszont már korábban beszélt arról, hogy egy másik legendás egynaposon, Le Mans-ban is elindulna, méghozzá édesapjával, Jan Magnussennel egy csapatban: az idősebb pilóta 1999 óta állandó résztvevője a viadalnak, 2004 és 2019 között pedig a Corvette pilótája volt. Csakhogy most már nem tartozik a gyár kötelékeibe, ez pedig megnehezíti számukra a közös nevezést:
„Mindig meg akartuk ezt csinálni, de szerintem ez nehezebbé vált, amióta apám nem gyári versenyző” – magyarázta az ifjabb Magnussen az Autosportnak nyilatkozva. „Amikor a Corvette pilótája volt, lett volna néhány lehetőség erre, mivel a Corvette be tudott volna rakni az autójába Le Mans-ra. Viszont a logisztika és az idő miatt ez nem jött össze, hiszen fel kellett volna készülni. Emellett az is nehézség a Corvette szempontjából, hogy a többi nagy versenyre mást kellett volna az autóba ültetniük. Most pedig, hogy apám már nem gyári pilóta, LMP2-ben vagy a GTE Am kategóriában kellene megcsinálnunk, ami azért nehéz, mert mindketten platina besorolású versenyzők vagyunk. Nem tudom, meg tudjuk-e ezt csinálni.”

Megálmodták az Alpine F1-es autóját
https://formula.hu/parc-ferme/27663
A Renault identitást vált a következő szezontól, és a cégcsoporthoz tartozó Alpine márkát népszerűsíti. A nagy múltú Alpine tradicionális színe a kék: egy tervező, Arturo Garcia Mend meg is álmodta, hogyan fog kinézni a megújult csapat, amelynek kékját a francia zászló pirosával és fehérjével egészítette ki. Az autó már a 2022-es szabályokat tükrözi.



Quartararo magára tetoválta első MotoGP-s győzelme utáni ünneplését
https://formula.hu/parc-ferme/27662
Rögtön az idei első futamon, a Spanyol Nagydíjon megszerezte karrierje első királykategóriás sikerét Fabio Quartararo, aki sokáig a vb-t is vezette, hullámzó teljesítménye révén viszont egészen a nyolcadik helyig csúszott hátra a tabellán. A jerezi diadal viszont olyan jelentőséggel bírt számára, hogy a dobogós ünneplésének képét magára is tetoválta a yamahás. „Sok-sok éve álmodtam róla, hogy versenyt nyerjek a MotoGP-ben, s ez 2020. július 19-én sikerült. Erre a pillanatra egész életemben emlékezni fogok” – írta a francia az Instagramon.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Alonso most épp izotóniás itallal döntögetne gátakat
https://formula.hu/parc-ferme/27661
Fernando Alonsónak lassan már több cégben van üzleti érdekeltsége, mint ahányféle versenyautót kipróbált, hiszen az F1-be visszatérő spanyol most éppen megint beszállt valamibe. Részvényes lett ugyanis a RAW nevű cégben, amely 100%-ban organikus alapanyagokból készült izotóniás oldatokat forgalmaz, és nem is csak az egészséges étrendhez, de korunk generációs fogyasztási szokásainak megváltoztatásához és a környezettudatosság mozgalmához is szeretne hozzájárulni.
"A RAW-nál gátakat döntögetünk, Fernando pedig hajtani fog minket, hogy még tovább jussunk" - szól a cég új szlogenje. A bejelentéshez készült videóban viszont épp az a lényeg, hogy Alonso nem döntöget semmit a gokartjával, különösen nem az italos flakont.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Leclére-től Baumgartneren át Leclerc-ig - a Renault-nevelde 50 éve
https://formula.hu/parc-ferme/27660
Aligha van motorgyártó, amely többet tett volna az autósportban a fiatal tehetségekért, mint a Renault, hiszen nem is nagyon lehet úgy haladni bármilyen formulaautós csúcskategória felé, hogy a versenyző útját ne keresztezze olyan széria, amelybe a francia gyártó szállítja a technikát - és ez így van már pár évtizede. A Formula Renault-program idén ünnepelte fennállása 50 évét, ennek alkalmából összegyűjtötték a Hírességek csarnokába mindazon ismert versenyzőket, akik karrierjének előrelendítésében ők is közrejátszottak. És igen, alig vannak páran az utóbbi két évtized nagyságai közül, akik hiányoznának ebből a listából.
Idén végre jó volt McLaren-szurkolónak lenni!
https://formula.hu/parc-ferme/27658
Amikor 2020 előtt legutóbb felhőtlenül tudott örülni egy narancssárga szerelésbe öltözött rajongó, az valószínűleg akkor volt, amikor a 2007-es Európa Nagydíjon a beugró Markus Winkelhock egy biztonsági autós szakasz erejéig az utolsóról az első helyre varázsolta a Spykert. Most azonban már más időket élünk, a McLarennél pedig végre nemcsak nyomokban lelhető fel a felfelé ívelő forma, hanem egy konstruktőri harmadik hely révén nagyon is kézzelfogható jelét adták ennek. Podcastcsapatunk év végi erősorrendjében a második helyen zártak, ezt tárgyaltuk ki a legutóbbi adásban.
