Szakaszosan tervez bevetni fejlesztések az idény hátralévő részében a McLaren, ezzel pedig nemcsak az idei konstruktőri világbajnoki versenyfutásra koncentrálnak, hanem már a 2027-es autó előkészületeire is.
Míg a Magyar Nagydíjon és az azt követő versenyeken a McLaren hatalmasat lépett előre, az utóbbi hetekben mintha ütemet tévesztett volna a konstruktőri címvédő istálló. Olyannyira, hogy immár nem ők veszélyesek a Ferrarira a vb-tabellán, hanem a keleti tripla során feltámadó Red Bull kezdett ráesni a nyakukra.
Andrea Stella csapatfőnök szerint azonban ilyen az új szabályrendszer első szezonjának dinamikája az állandó fejlesztésekkel: „Összességében szerintem nincsenek nagy meglepetések. Jó volt látni, hogy itt Szingapúrban ott voltunk, ahova vártuk magunkat” – idézi Stellát a Motorsport.
„Azt hiszem, Verstappen és a Red Bull kihasználják a hozott fejlesztéseiket. És ezt hívjuk idén pingpongozásnak: gyakorlatilag amikor valaki fejlesztést hoz, akkor tesz egy kis lépést előre, és ez még a Mercedes esetén is így van, akiknek gondjai voltak. És még ha itt a Red Bull nagyjából domináns is volt, hozzánk képest három tized volt az előnyük, ami az a tartomány, amit egy fejlesztéssel hozzá lehet adni.”

Stella azt is elmondta, hogy természetesen ők sem állnak le az újításokkal, de nem is csak az idei vb-harc, hanem már a 2027-es autó tervezése is a szemük előtt lebeg a fejlesztésekkel:
„Tervezünk néhány fejlesztést. Reméljük, hogy képesek leszünk áthidalni azt a lemaradást, amivel rendelkezünk a legjobb autókhoz képest, és olyan helyzetbe hozni a McLarent, hogy erőből a dobogókért harcolhassunk. És hogy képesek leszünk-e a győzelemért is csatázni, azt szerintem valószínűleg az utolsó három versenyen látjuk majd meg, mert szakaszosan hozzuk majd a fejlesztéseket.”
„Fontos számunkra, hogy jöjjenek újítások, mert szoros harcban állunk a bajnokságban, de azt is szeretnénk bizonyítani, hogy néhány alapvető koncepciónk, amelyet át fogunk vinni a következő évi autóra is, működnek. De néhány dolog talán nem működik, mert az aerodinamika kezd elég bonyolulttá válni két év után, ha úgy számoljuk, hogy 2025 januárjában kezdődött a munka.”
Főnökéhez hasonló gondolatokat fogalmazott meg amúgy a Szingapúri Nagydíjon elért negyedik helye után Lando Norris is, aki úgy fogalmazott, hogy jelenleg a McLaren a leggyengébb a nagycsapatok közül, és messze is vannak a többiektől:
„Valami alapvetőbbre van szükségünk annál, mint hogy egyszerűen csak leszorítóerőt adunk az autóhoz. Ahogy az a következő futamokon történni is fog anélkül, hogy alapjaiban változtatnánk meg más szempontokat” – nyilatkozta a brit pilóta.