DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat

Szakadó eső miatt félbeszakították az F3-as főfutamot Silverstone-ban

Nagyjából a versenytáv kétharmadánál piros zászlóval félbe kellett szakítani az egyre hevesebbé váló esőzés miatt a Formula-3-asok silverstone-i főversenyét. Már eleve vizes aszfalton startolt el a vasárnapi futam, de így is csak a mezőny egy része szavazott esőgumikra, néhányan a slicken maradtak – többek között a bajnokságban élen álló Rafael Camara, valamint két üldözője, Tim Tramnitz és Nicola Tsolov is. Hamar kiderült azonban, hogy az esőgumi a jó választás, a slickesek rettenetesen hátraestek a mezőnyben, a vezetést pedig már az 1-es kanyarban Mari Boya ragadta magához. Az eső intenzívebbé válásával és a végül újraindítást nem hozó megszakítással a Campos pilótája be is húzta a győzelmet Theophile Nael és Noel Leon előtt.

f3-brit-eso

A bajnokság éllovasai egyaránt pont nélkül maradtak, így az összetett pontversenyt csak a pénteki időmérő és a szombati sprintfutam eredménye befolyásolta a brit hétvégén. A pole-ért Tsolov kapott két egységet, a sprinten viszont csak Camara végzett pontszerző, egész pontosan a nyolcadik helyen, így a brazil Ferrari-junior 27 ponttal vezet Tramnitz és 29-cel Tsolov előtt. A szombati viadalt egyébként a thai és szintén camposos Tasanapol Inthraphuvasak nyerte Martinius Stenshorne és Boya előtt.

A szombati sprintfutam végeredménye:

1. T.Inthraphuvasak Campos Racing  
2. M.K.Stenshorne Hitech TGR 1.748
3. Mari Boya Campos Racing 6.466
4. L.Van Hoepen ART Grand Prix 8.856
5. Ugo Ugochukwu Prema Racing 9.365
6. Christian Ho DAMS Lucas Oil 11.291
7. Noel León Prema Racing 12.083
8. Rafael Câmara Trident 12.757
9. Charlie Wurz Trident 15.354
10. Roman Bilinski Rodin Motorsport 16.767
11. Tim Tramnitz MP Motorsport 17.369
12. A.Giusti MP Motorsport 19.012
13. Noah Strømsted Trident 20.458
14. Brad Benavides AIX Racing 21.090
15. Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 21.449
16. James Wharton ART Grand Prix 22.072
17. Ivan Domingues Van Amersfoort Racing 22.443
18. Tuukka Taponen ART Grand Prix 22.785
19. Théophile Naël Van Amersfoort Racing 23.108
20. B.del Pino MP Motorsport 26.438
21. Louis Sharp Rodin Motorsport 28.237
22. Callum Voisin Rodin Motorsport 29.486
23. Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 30.069
24. Gerrard Xie Hitech TGR 30.735
25. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 31.715
26. James Hedley AIX Racing 32.180
27. Nikita Johnson Hitech TGR 32.703
28. N.Marinangeli AIX Racing 35.137
29. Nikola Tsolov Campos Racing 37.697
  Brando Badoer Prema Racing Kiesett

A vasárnapi főfutam végeredménye:

f3-fofutam-brit

Mire számíthat az a pilóta, aki helyett inkább visszahívták Danyiil Kvjatot?

Legutóbbi podcastadásunkban tíz olyan fiatalt vettünk sorra, akik akár már jövőre bekerülhetnek az F1-be, a listánk kilencedik helyezettjének személye viszont több szempontból is érdekes. Hallgassátok meg a róla és a brit utánpótlásról folytatott beszélgetésünket (meg persze a teljes műsort is!):

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

 

Csütörtökön Verstappenék is autóba ülnek, tesztel a Red Bull

A Motorsport olasz kiadása szerint egy médianapot elhasználva csütörtökön a Red Bull F1-es istállója is pályára gördül, hogy felkészüljön a július 5-i szezonnyitóra. A helyszín Silverstone lesz, a munkaeszköz pedig az RB16-ra keresztelt idei versenyautó. Max Verstappen és Alex Albon a szabályoknak megfelelően 100 kilométert vezetheti az idei gépet, amit speciális Pirellikkel szerelnek fel. 

Az idei autóval való tesztelés előnye, hogy a mérnökök adatokat gyűjthetnek az utoljára február végén használt gépekről, hátránya viszont, hogy a csapatoknak számos korlátozásnak eleget kell tenniük. A korlátlan privát tesztet az F1 csak a két évnél idősebb autókkal engedélyezi.

verstappen-2018-ausztralia-action

Fotó: DPPI

Akasztófahurkot találtak a NASCAR fekete versenyzőjének garázsában

Nemcsak a vihar miatti halasztással hívta fel magára a figyelmet az amerikai széria vasárnap, hanem egy elképesztő esettel is: Bubba Wallace csapatának garázsában ugyanis akasztásnál használt kötélhurkot találtak. A NASCAR egyetlen jelenlegi fekete pilótája igen aktív volt az utóbbi hetek Black Lives Matter-kampányában, ahogy maga a bajnokság is teljes mellszélességgel kiállt az ügy ellen. Wallace a történtek után úgy fogalmazott: „nagyon szomorú”, de nem hagyja, hogy megtörjék ezzel, a NASCAR pedig azonnali és alapos kivizsgálást indított az ügyben.

bubba-wallace-nascar

Még Alonsót is berángatta ebbe a propagandavideóba a spanyol állam

Tudjátok, miért látogatott el tavaly 84 millió külföldi Spanyolországba? Hát azért, mert ez a világ egyik legbiztonságosabb országa! - mondja az alábbi videóban Fernando Alonso, és hát kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük az autósport háromszoros világbajnokának szavait.

Spanyolország március óta főként csak negatív kontextusban került be a globális hírekbe, mint a koronavírus-járvány által legjobban súlytott európai államok egyike: szigorú karanténszabályokról, lakásukba zárt emberekről, sok halottról lehetett hallani, akik száma mostanra elérte a 28 ezer főt. A vírus lassan lecseng Európában, így a spanyoloknál is kezd visszatérni az élet a régi kerékvágásba, de a történtek fényében várhatóan egy ideig kétszer is meggondolják majd a turisták, hogy elutazzanak-e az Ibériai-félszigetre, ahol pedig a turizmus nélkülözhetetlen bevételi forrás. Ezért látta szükségesnek Spanyolország külügyminisztériuma, hogy leforgassa az alábbi országimázs-javító videót, amelyben a saját szakmájukban világhírű spanyolok beszélnek arról, hogy milyen jó hely is az ő országuk. Sportolói fronton Alonso mellett a teniszező Rafael Nadal, a labdarúgó Andrés Iniesta és az NBA-sztár Pau Gasol is feltűnik többek között.

"Amúgy a spanyolban a 'biztos' szó a szinonímája annak, hogy 'biztonságos'. Ez biztosan nem véletlen!" - mondja Alonso a seguro szó kettős jelentésére utalva, ami megkérdőjelezhetetlen érvként szolgál amellett, hogy máris foglaljunk egy repülőjegyet Spanyolországba.

Baldo Norristól a fűnyíróversenyen át banános Leclerc-ig – a karanténstreamek legjobb pillanatai

A fiatal generáció tagjai, mindenekelőtt a Lando Norris, George Russell, Charles Leclerc, Alexander Albon négyes a koronavírus-karantén hamarosan véget érő időszakát online versenyekkel és streamekkel töltötték ki, ezek legmókásabb pillanataiból készített top 10-es válogatást az F1 (a videó átkattintás után indul!):

 

Ezért nem lehetnek nézők a Magyar Nagydíjon

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója volt Zelinka Ildikó műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

A videós interjú ezen a linken megtekinthető!

pf6_15

Videó: Schumacher és Hamilton pályafutása egymás mellett

Újabb látványos infografikát készített a Racing Statistics YouTube-csatornája: ezúttal az F1 statisztikailag két legsikeresebb versenyzőjének karrierjét vetette össze az alapján, ki hol tartott bizonyos számú futam után. Látható, hogy Hamilton hamarabb lett ugyan világbajnok, Schumacher viszont kevesebb verseny alatt ért fel hétszer is a csúcsra (ebben persze szerepet játszott az is, hogy régebben kevesebb nagydíjat rendeztek egy szezonon belül).

 

Elhalasztották a NASCAR futamát, de nem a koronavírus, hanem az óriási vihar miatt

A NASCAR a többi szériához képest nagyon hamar vágott bele a szezonba a koronavírus miatti szünet után, a most vasárnapi futamát azonban megint el kellett halasztania - bár ezúttal nem a járvány okozott gondot. A pályát ugyanis olyan vihar érte el, hogy a szervezők inkább eltolták az egészet egy nappal, így ma, hétfőn rendezik a viadalt - ha nem lesz megint hatalmas villámlás és özönvíz. Amúgy ötezer néző is kiment volna megnézni a futamot...

nascar

fotó: NASCAR

Megnyerte debütáló F4-es futamát az ex-F1-es 14 éves lánya

Európában az első együléses versenysorozatként ébredt fel a koronavírus-járvány miatti kényszerálomból a dán Formula-4-es bajnokság, és rögtön egy érdekes eredmény rájuk is irányította a figyelmet. A szezonnyitón ugyanis Juju Noda nyert, az 1994-ben három futam erejéig az F1-ben is feltűnő Hideki Noda mindössze 14 éves lánya.

Juju Noda rendkívül fiatalon belekóstolt az autóversenyzésbe: a Crash.net megtudta, hogy mindössze 9 éves volt, amikor először F4-es autóba ült, majd csupán 11 évesen megdöntötte az okayamai pálya kategóriarekordját. Idén már Európában versenyez az említett dán F4-es szériában, ahol a győzelme mellett egy gumiprobléma miatti kiesést és egy 12. helyről harmadik helyig történő felzárkózást tudott még felmutatni, teljesítményével pedig több F1-es szakértő figyelmét is felkeltette.

noda-f4-1

Így köszöntötték édesapjukat az F1-es pilóták

Június harmadik vasárnapján ünneplik az apák napját, erről több Formula-1-es versenyző is megemlékezett a közösségi médiában. Lewis Hamilton az Instagram-sztoriban posztolt, Max Verstappen a Twitteren, míg Charles Leclerc szombaton emlékezett meg három éve elhunyt édesapjáról:

hamilton-apak-napja-1

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

3 years that you are gone...

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

A legrövidebb út az F1-be, avagy a Max Verstappen-jelenség

Legutóbbi podcastadásunkban tíz olyan versenyzőt soroltunk fel, akik akár már jövőre bemutatkozhatnának az F1-ben, de arról is beszéltünk, milyen múltbéli példák akadnak bizonyos típusú karrierutakra. Hallgassatok belénk!

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

 

Tíz éve elképesztő csatát vívott egymással Marc Marquez és Pol Espargaro

Csaknem napra pontosan tíz éve rendezték a 2010-es motoros Brit Nagydíjat, amelynek 125 köbcentis futamán Marc Marquez és Pol Espargaro csapott össze. A két spanyol néhány évvel később a Moto2-es vb-címért is megvívott egymással, s ha hinni lehet a sajtóhíreknek, jövőre már egymás csapattársai lesznek a MotoGP-ben a Repsol Hondánál. Már csak ezért is érdekes visszanézni, hogyan feszült egymásnak a két motoros, amikor még csak tejfelesszájú fiatalok voltak:

 

Véget ér egy korszak: három évtized után mond le az F1-ről a tv-csatorna

Rossz hírre ébredtek vasárnap a németországi Formula-1-es rajongók, az RTL ugyanis bejelentette, hogy 2021-ben már nem közvetítik a száguldó cirkuszt. Az RTL 1991-től kezdve tűzte műsorára az F1-et, azaz éppen Michael Schumacher debütálásának évében került hozzájuk a jog, amelynek révén a németek ingyenesen hozzáférhető csatornán élvezhették a versenyeket. Mostanra azonban már nem volt fenntartható a csatorna számára a közvetítés, így 30 év után lemondtak róla.

rtl-f1

Stabil Zanardi állapota, de az orvosok továbbra is óvatosak

Vasárnap késő délelőtt újabb közleményt adott ki a pénteken súlyos fejsérüléseket szenvedő Alex Zanardi állapotáról az olasz legendát ápoló kórház, amelyből kiderül, hogy bár vannak biztató jelek a mesterséges kómában tartott versenyző kapcsán, továbbra sem lehet kizárni, hogy rosszabbodni fog a helyzet:

„A páciens stabil szív- és légzőrendszeri, valamint anyagcsere-állapotban töltötte az éjszakát. A szervi funkciói kielégítők. Folyamatosan mesterségesen lélegeztetjük. A neurológiai vizsgálatok némi stabilitást mutattak, de óvatosan kell kezelni ezt, mert összességében továbbra is súlyos a neurológiai kép. A pillanatnyi általános stabil állapot továbbra sem zárja ki, hogy rosszabbra forduljanak a dolgok, így továbbra is óvatosak az előrejelzések.”

zanardi-dppi

Vakcinafejlesztésre gyűjtöttek a Virtuális Le Mans-on

Több, mint 21 ezer euró gyűlt össze a múlt hétvégén megrendezett Virtuális Le Mans-i 24 órás viadalon, amelyen a koronavírus elleni fejlesztésre lehetett adományokat beküldeni. A gyűjtést a futam rendezői Charlene monacói hercengé saját alapítmányával karöltve szervezték. Az összeget a GAVI nemzetközi szervezet kapja.

v24h1

Kiss Norbi és az újraéledő magyar autósport az AFM vasárnapi adásában

Újabb műsorral jelentkezik az Autósport és Formula Magazin a FIX TV-n, amelyben stúdióvendégünk a több év után ismét magyar csapattal versenyző kétszeres kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert lesz, de szó lesz a koronavírus-járvány után újrainduló hazai autósport első eseményeiről, így többek között a Kisvaszaron tartott raliversenyről is. Ne feledjétek: vasárnap 13 óra, FIX TV!

fix-tv-formula-kissnorbi

Vajon melyik pályán készült ez a hangfelvétel?

A Ferrari istállója invitált minket egy játékra. Melyik pályán készült ez a hangfelvétel? A választ megtudod, ha kijelölöd az alábbi szürke sávot.

Montreal, az év pedig 2019. A szezonban ekkor szerezte első pole-pozícióját Sebastian Vettel.

Újabb rekorddöntésre készül a Honda?

Sokat sejtető videó bukkant fel a Honda hivatalos Youtube-csatornáján #TypeRChallenge címmel. A felvétel főszereplője egy limitált kiadású Type R, ahogy egy gyors kört teljesít.

A felvétel érdekességét az adja, hogy a márka valószínűleg ezzel üzente a nagyvilágnak: visszatérnek a Nordschleifére, minden vérbeli versenyautó tesztpályájára, hogy újabb rekordot döntsenek. A Honda 2017-ben az akkori Type R-rel egy 7 perc 43 másodperces kört teljesített a Zöld Pokolban, ám 2019-ben jött a Renault Megane RS Trophy-R, ami három másodpercet faragott az idejéből. A márka az új Type R-rel vélhetően ezt a csorbát igyekszik kijavítani.

Nincs több válogatás, mostantól a Pirelli választ a csapatok helyett

Az utóbbi szezonok során megszokhattuk, hogy a versenyhétvégék előtt a Pirelli mindig beszámolt róla, a csapatok a különböző gumikeverékből hány szettet kértek pilótáiknak. Nos, ennek idén vége. Költségcsökkentési és logisztikai okokból kifolyólag a 2020-as szezonban maga a gumiszállító dönti el, a versenyzőknek hány szett áll rendelkezésére a felhasználható száraz pályás keverékekből. Mindenki egységesen ugyanolyan leosztásban kap a 13 szettből: kettőt a legkeményebből, hármat a közepesből, nyolcat a legpuhábból. Ezek mellett változatlanul szállítják az átmeneti és az esős keverékeket.

Természetesen a Pirelli a pályákhoz alkalmazkodva hétvégéről hétvégére más-más keverékekkel készül a versenyhétvégékre. Ezek megnevezésére továbbra is a C1-C5-ös skálát használják.

Alább az első nyolc hétvége abroncsfelhozatala.

Barbadostól Izraelig: négy srác, akit a száguldó cirkuszba várunk

Legutóbbi podcast-adásunkban a jövő F1-es pilótáról beszélgettünk. Hallgasd meg a vonatkozó részt!