Steward
Bognár Viktor
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 15. szerda
Egyéb

Újabb műtéten esett át a kómában fekvő Zanardi

Az állapotában beállt változás miatt hétfőn ismét idegsebészeti beavatkozáson kellett átesnie a másfél hete súlyos fejsérülésekkel kórházban fekvő Alex Zanardinak.

A kétszeres CART-bajnok és négyszeres paralimpiai aranyérmes június 19-én egy olaszországi kerékpárversenyen szenvedett súlyos fej- és arcsérüléseket, amikor kézzel hajtott háromkerekűjével nekiütközött egy szemből érkező teherautónak. Az olasz sportolót helikopterrel szállították a sienai Santa Maria alle Scotte kórházba, ahol még aznap este műtéten esett át. Azóta súlyos, de stabil állapotban mesterséges kómában tartották, hétfőn azonban ismét megműtötték.

zanard-portre-1



A kórház közleménye szerint „a páciens állapotában történt változás szükségessé tette a második idegsebészeti beavatkozást”, ami két és fél órán át tartott. Zanardit ezt követően visszavitték az intenzív osztályra, ahol továbbra is kómában tartják. Szív- és légzőrendszeri, illetve anyagcsere-állapota stabil.

Zanardival kapcsolatban ezt megelőzően múlt szerdán, június 24-én adtak ki legutóbb közleményt. Akkor súlyos, de stabil állapotról számolt be a kórház, ami megegyezett a családdal, hogy csak akkor hoz nyilvánosságra információkat a sportolóról, ha annak állapotában jelentős változás áll be.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?