Steward
Bognár Viktor
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 15. szerda
F1

Színt váltott a Mercedes: Befeketül a W11

Váratlanul új festést mutatott be a mezőny címvédő istállója: a 2020-as szezon előtt sötétebb színt kapott a Mercedes W11, ezzel jelezve, hogy a márka elkötelezett a rasszizmus és diszkrimináció elleni harc iránt.

„Bemutatjuk új 2020-as fényezésünket” – írta Twitter-posztban a Mercedes, első körben egyetlen képet megmutatva a W11-ről. „Ezzel teszünk ígéretet, hogy javítani fogunk csapatunk és sportunk sokszínűségén, és jelezzük a Csapat elkötelezettségét a rasszizmus és diszkrimináció minden formája elleni harc mellett.”

A Mercedes látványos lépése váratlan és előzmény nélküli: korábban nem szólt hír, sem pletyka arról, hogy a csapat hagyományos ezüst alapszíne – amelyet a 2010-es gyári visszatérés óta viseltek az F1-es modellek – megváltoztatására készül.



Kevésbé közvetlen előzménye természetesen bőven van a címvédő istálló átszínezésének: a Formula-1 Egyként Versenyzünk címen kampányt indított a faji megkülönböztetés ellen és a koronavírus-küzdelem mellett, melynek jeleként a sokszínűséget jelképező szivárvány szimbóluma kerül az autókra. A Williams és a McLaren halója belső oldalán futtatta körbe a szivárványt, a Mercedes azonban úgy döntött, sokkal szembetűnőbb módon jelzi elkötelezettségét a mozgalom iránt.

A csapat lépését szintén nagyban befolyásolhatta, hogy versenyzője, az F1-es mezőny egyetlen fekete tagja, Lewis Hamilton a Black Lives Matters (A Fekete Életek Is Számítanak) mozgalom mögé állt be teljes mellszélességgel, és közösségi csatornáin hirdeti a rasszizmus elleni harcot. Ő szólította fel a versenyzőket és az autósport közösségét, hogy hagyják abba a némaságot, és csatlakozzanak küzdelméhez.

A Formula1.com-on közzétett hírből kiderül, hogy az autó mellett a két versenyző overallja is fekete lesz, valamint Hamilton és Valtteri Bottas sisakjának dizájnja is módosul. A W11-re két fontos üzenet kerül fel: a „Vessünk véget a rasszizmusnak” felhívás a halón lesz olvasható, az „Egyként Versenyzünk” kampányszlogen a visszapillantó tükrökön.

„A rasszizmusnak és diszkriminációnak nincs helye társadalmunkban, sportunkban vagy csapatunkban: ez a Mercedes szilárd meggyőződése” – idézi az F1.com Toto Wolff csapatfőnököt. „A helyes meggyőződés és helyes gondolkodás azonban nem elég, ha némák maradunk. Szeretnénk a hangunkat és globális platformunkat arra felhasználva, hogy tiszteletért és egyenlőségért emeljünk szót, ezért az Ezüst Nyíl fekete színben fog versenyezni a teljes 2020-as szezonban, hogy ezzel mutassuk meg elkötelezettségünket egy a nagyobb sokszínűség iránt csapatunkon és sportunkon belül.”

A Mercedes egyúttal sokszínűségi programot is hirdetett, mivel a munkaerő csupán 3 %-a tartozik kisebbségi csoporthoz, valamint 12 %-a nő. Wolff azt ígérte, a jövőben szélesebb rétegekből érkező tehetséges szakemberek számára fogják lehetővé tenni, hogy a Formula-1-be jussanak, hogy „erősebb és sokszínűbb csapatot” építhessenek fel. A program részleteit még a szezon vége előtt kidolgozzák.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?