MotoGP: Vinales révén KTM-vezetéssel indult a mugellói hétvége
https://formula.hu/parc-ferme/39484
Némi meglepetésre Maverick Vinales elsőségével zárult a MotoGP Olasz Nagydíjának pénteki edzésnapja. Azok után, hogy a délelőtti tréningen még ezredre azonos idővel végzett elsőként az apriliás Marco Bezzecchi és a KTM-es Pedro Acosta, a délutáni gyakorláson utóbbi Tech3-s márkatársa 1:44,634-es kört repesztve maga mögé utasította a Ducati-armadát, ami erős utalás arra, hogy előreléphetett az aragóniai teszten is próbálgatott aerodinamikai fejlesztésekkel az osztrák gyártó
Őt ugyanis Francesco Bagnaia, Marc Marquez és Alex Marquez, azaz a vb-összetett első három helyezettje követte a sorban, majd az ötödik helyen jött az a Fabio Quartararo a Yamahával, aki az edzés első felében bukott és a kificamított vállát is vissza kellett rakniuk az őt ellátó sportbíróknak. Bezzecchi és Acosta ezúttal hatodik és nyolcadik lett, közéjük a másik yamahás, Alex Rins fért be, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be a VR46-os duó, Franco Morbidelli és Fabio di Giannantonio jutott be – a többieknek már az időmérő első szakaszában is lesz jelenésük szombat délelőtt.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'44.634 | |
| 2. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'44.744 | 0.110 |
| 3. | Marc Márquez | Ducati | 1'44.780 | 0.146 |
| 4. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'44.787 | 0.153 |
| 5. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'44.945 | 0.311 |
| 6. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'44.995 | 0.361 |
| 7. | Alex Rins | Yamaha | 1'45.084 | 0.450 |
| 8. | Pedro Acosta | KTM | 1'45.100 | 0.466 |
| 9. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'45.144 | 0.510 |
| 10. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'45.279 | 0.645 |
| 11. | Miguel Oliveira | Yamaha | 1'45.404 | 0.770 |
| 12. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'45.405 | 0.771 |
| 13. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'45.441 | 0.807 |
| 14. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'45.486 | 0.852 |
| 15. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'45.610 | 0.976 |
| 16. | Joan Mir | Honda | 1'45.652 | 1.018 |
| 17. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'45.881 | 1.247 |
| 18. | Brad Binder | KTM | 1'45.898 | 1.264 |
| 19. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'45.998 | 1.364 |
| 20. | Takaaki Nakagami | Honda | 1'46.068 | 1.434 |
| 21. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 1'46.341 | 1.707 |
| 22. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'47.327 | 2.693 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Az Alpha Tauri is megcsinálta a kötelező röffentést
https://formula.hu/parc-ferme/24484
A Red Bull második csapata sem akart lemaradni a sorban, ők is tettek fel egy felvételt arról, hogy beindították az új motort.
Visszaemlékezett a dicső 2000-es évekre a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24481
Hat pilóta, hét konstruktőri világbajnoki cím, 101 futamgyőzelem: számokba foglalta a csapat a legnagyobb F1-es sikerekkel járó évtizedét.
The glory years
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) February 9, 2020
Drivers’
Constructors’ titles
race wins
sensational decade #essereFerrari pic.twitter.com/VaxmF3xnak
Leclerc már tudja, milyenek a Pirelli 2021-es kerekei
https://formula.hu/parc-ferme/24483
A Formula-1-es mezőnyből a Ferrari és Charles Leclerc próbálhatta ki először a Pirelli 18 colos kerekeit, amelyek a 2021-es szezonban debütálnak a királykategóriában. A szombati teszttel egy 25 napos sorozat kezdődött el, amely során minden csapatnak lehetősége lesz megtapasztalni a változásokat az új szezon előtt.
Miután a köd feloszlott, Leclerc pályára hajtott Jerezben, ahol 130 kört teljesített az átalakított SF90-es volánja mögött, amit felkészítettek a nagyobb kerekek használatára. Kép sajnos nem került nyilvánosságra, a csapat ezt megtiltotta a Pirellinek.
A teszt egész éves menetrendjét a gumigyártó osztotta meg:
Now that #Fit4F1 18-inch testing is done @circuitodejerez, here’s the schedule for our private #F1testing with all the teams for the rest of 2020, using mule cars with 18-inch 2021 prototype tyres @F1 pic.twitter.com/xFLh7zejtm
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) February 9, 2020
Ne maradj le, ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/24482
Legfrissebb adásunkban látható lesz az Africa Eco Race-en győzelmet arató Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő alkotta hármas, de rajtuk kívül még ott lesz a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás is, aki László Zoltánnak navigált. Ma 13:00, FIX TV, tartsatok velünk!

Hamilton új frizurát villantott
https://formula.hu/parc-ferme/24479
Ősember frizurának titulálja a hatszoros világbajnok. Hogy tetszik?
Így kell felkészülni egy F1-es szezonra
https://formula.hu/parc-ferme/24474
Aki bemutatja, az pedig nem más, mint Carlos Sainz. A McLaren pilótájának egy napját követhetitek figyelemmel az alábbi videóban, amibe belefér egy kis FIFA-zás, illetve nagyon-nagyon sok bokszolás.
A legviccesebb F1-es reklámok
https://formula.hu/parc-ferme/24476
Megvan még, mikor a terhes hölgy és férje azon vitatkoztak, hogy Nico Rosberg, vagy Michael Schumacher vigye be őket a kórházba?
Az Alfa Romeo is felcsigázza kicsit a rajongókat
https://formula.hu/parc-ferme/24477
Már tűkön ülünk, hogy végre megláthassuk az első 2020-as autókat, de addig is itt egy kis ízelítő videó arról, hogyan készíti el egy csapat több száz munkása a két Formula-1-es járgányt.
Videó: A 10 legemlékezetesebb autóbemutató
https://formula.hu/parc-ferme/24475
Jövő héten elkezdődnek a hivatalos autóbemutatók, bár a Haas már egy renderelt képsorozattal bemutatta idei festését, de az első valódi 2020-as autóra még keddig várnunk kell, ugyanis a Ferrari ekkor leplezi le új versenygépét. Lássuk, melyik volt a 10 legmegdöbbentőbb autóbemutató az F1 történetében. (A videó a YouTube-on tekinthető meg.)
Ha vasárnap, akkor AFM Ralihíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/24478
Az Africa Eco Race-en győzelmet arató Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő alkotta hármas látható az AFM Ralihíradó legfrissebb adásában, de rajtuk kívül még ott lesz a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás is – aki László Zoltánnak navigált. Az AFM Ralihíradó most vasárnap 13 órakor, az AFM Motorsporthíradó egy héttel később kerül adásba. Ne feledjétek, 13:00, FIX TV!

Videó: Még több pilóta, aki elveszíti vezető pozícióját
https://formula.hu/parc-ferme/24473
A videó első részét már láthattátok, most pedig még több ilyen esetet tekinthettek meg:
Indianapolisban a hó sem lehet akadály
https://formula.hu/parc-ferme/24472
Travis Pastrana, a korábban F1-es versenyen is induló Alexander Rossi és Greg Duffy bemutatóztak a havas indianapolisi pályán. A látvány káprázatos.
What do you get when you give the keys for @IMS to @TravisPastrana, @IndyCar's @AlexanderRossi, and @MotoDuff150?
— NBC Sports (@NBCSports) February 8, 2020
This epic stunt, that's what. pic.twitter.com/NQMU3RsLpH
Videó forrása: NBC Twitter
Perez nem viccel a téli edzéssel - videó
https://formula.hu/parc-ferme/24466
Lapozható fotós-videós posztot tett közzé a Racing Point mexikói F1-es pilótája - nem spórolja el az edzést...
Az F1-ben egy logó is hihetetlen precizitással kerül a helyére
https://formula.hu/parc-ferme/24470
A Mercedes idei autójának utolsó simításait végzi, mielőtt jövő héten pénteken lerántja róla a leplet. Az orrkúpra felkerült csillag is megkapta a kellő mértékű törődést.
Finishing touches... pic.twitter.com/FG5jgNHSxe
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 7, 2020
Túl jól sikerült a Mercedes csapatépítője, a főnök és a pilóta is felültette az autót
https://formula.hu/parc-ferme/24469
Egy F1-es csapat kapcsán nem is beszélhetnénk tartalmas téli szünetről, ha az nem foglalna magában némi autós mókázást a hóban. A Twitter tanúsága szerint a Mercedes talán némileg túlzásba esett, ugyanis előbb Toto Wolff csapatvezető, majd Valtteri Bottas szorult mentésre.
“I think I’m off the track...”
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 6, 2020
We see ice-driving’s going well, Toto pic.twitter.com/XXkjEZsHuS
OK, so we can forgive the boss for crashing! But now we’re starting to get worried...
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 7, 2020
Esteban and @ValtteriBottas have both put it in the ditch!
x @EstebanGtz’s Insta Stories pic.twitter.com/RcM22WplIE
Megható utolsó körös búcsú Andrettitől
https://formula.hu/parc-ferme/24468
Nehéz lenne az alábbitól szebb búcsút rendezni egy elhunyt autóversenyzőnek. John Andrettit 56 évesen a napokban vitte el a vastagbélrák, és a családja úgy döntött, utoljára még elviszi oda, ahol a férfi igazán jól érezte magát: a versenypályára. Mielőtt örök nyugalomra helyezték, Andretti megtehetett egy utolsó kört a legendás indianapolisi oválon.
Gone too soon.
— Dave Furst (@DaveFurst) February 6, 2020
The late John Andretti with one final lap around @IMS this afternoon followed by a number of members of the Andretti family. #RIPJohn #CheckIt4Andretti pic.twitter.com/dhu7hVkGox
Bemutatta új IndyCar-autóját a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/24471
Egy vadászgép és egy formulaautó keresztezésére emlékeztet minket a 2020-as gép, amelynek egyik látványos eleme az idei évtől előírt fejvédelmi eszköz, de az F1-ből ismerős papajasárga-kék színkombináció is visszaköszön az új versenyautón. A csapat Patricio O'Warddal és Oliver Askew-val vág neki az aktuális szezonnak. A két pilótát a különböző színű szárnyvéglapokról könnyedén fel lehet majd ismerni: előbbié a fekete, utóbbié a kék verzió.
Here they are, @ArrowMcLarenSP’s 2020 contenders. Can’t wait to see them out on track! @IndyCar pic.twitter.com/cinhe8zoT6
— Zak Brown (@ZBrownCEO) February 7, 2020


Újabb videós helyzetjelentés Zandvoortból
https://formula.hu/parc-ferme/24462
Lassan sorozat lesz abból, hogy megnézhetjük az átalakuló zandvoorti pálya állapotát - íme a legfrissebb epizód a február 5-6-ai állapotokkal:
Senki sem hibázott Anthoine Hubert halálakor
https://formula.hu/parc-ferme/24467
A Nemzetközi Automobil Szövetség lezárta a tavaly Spában történt tragikus kimenetelű Formula-2-es baleset nyomozását. Az augusztus 31-i futam során Anthoine Hubert a gumifalnak ütközött, majd onnan a pályára visszacsúszva Juan Manuel Correa elé sodródott, aki nem tudta elkerülni az ütközést, és közel 90 fokos szögben belerohant pilótatársa autójába. Hubert a helyszínen életét vesztette, Correa pedig súlyos sérülésekkel került kórházba.
A dokumentum szerint az eset négy közvetlen érintettje - Hubert-ren és Correán kívül Giuliano Alesi és Ralph Boschung - közül senki sem hibázott, a tragédiát szerencsétlen véletlenek sorozata okozta. A telemetriai adatok alapján Correa 218 km/h-s tempóval haladt, amikor 86 fokos szögben eltalálta Hubert-t. A végzetes ütközés 81 g erejű volt, ami 100 km/h-ra gyorsította fel a szinte egy helyben álló autót.

Ez a Toyota TCR-autója? - videó
https://formula.hu/parc-ferme/24464
Japánban jelent meg egy ilyen Toyota, de konkrét információ nincs róla. Mi ez?