DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 1. péntek

Dán fiatal váltja Russellt a bahreini szabadedzésen

Frederik Vesti fogja vezetni George Russell Mercedesét a soron következő Bahreini Nagydíj első szabadedzésén. A német istálló tartalék- és szimulátorversenyzője, aki mercedeses kötelezettségei mellett idén az IMSA sportautó-bajnokságban versenyez, először fog beülni a W16-os volánja mögé – mármint élőben, mivel Bradley Lord, a csapat kommunikációs vezetője úgy fogalmazott, hogy Vesti vezette eddig a legtöbbet a Mercedes idei autóját, viszont csakis virtuálisan.

A Formula-2-es bajnokság 2023-as második helyezettje 2023-ban és 2024-ben már vezette Mercedes-juniorként a csapat akkori autóit a szezonzáró teszteken Abu Dhabiban. Elképzelhető, hogy bahreini jelenése mellett még egyszer láthatjuk majd a dán pilótát Russell helyén az idei szezonban, ugyanis a szabályok szerint minden csapat mindkét autóját kétszer egy újonc pilótának kell vezetnie F1-es szabadedzésen. Ezt a kötelezettségét Andrea Kimi Antonellivel már abszolválta az alakulat Ausztráliában és Kínában, amíg az olasz fiatal még kellően kevés tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy megfeleljen az előírásoknak.

Nem Vesti lesz az egyetlen újonc fiatal, aki F1-es versenyzőt „helyettesít” a bahreini első szabadedzésen: korábban a Ferrari jelentette be, hogy Charles Leclerc autóját Dino Beganovic vezeti majd, míg a Haasnál a frissen leigazolt tartalékos, Ryo Hirakawa kap lehetőséget.

Montázs: Így töltötték a pilóták a karácsonyt

Családdal, barátokkal, háziállatokkal teltek az ünnepek a Formula-1 versenyzői számára. Lando Norris most is kitett magáért, ő egyenesen a Télapóként ábrázolta magát.

plb58v5iou641

Ez az idei év legjobb F1-es karácsonyi üdvözlőlapja

Vettel és Leclerc egymással viaskodik, Bottas rendszerfrissítést végez, Ricciardo avokádónak öltözve feszít - a The Circus készített készített egy különleges üdvözlőlapot az F1-es mezőnyről.

3Ob0uGvMUYbOK3hsGDik9s-_PwTJv6fVwZNz1ulvtDg (1)

Ezek voltak a Formula-2-es szezon legszebb előzései

A Racing Pointnál nagyot dobtak karácsonyi üdvözlő-témában is

Tudjuk, hogy a Racing Point social media-felelősei a legjobbak közé tartoznak a maguk szakterületén... Nincs ez másként karácsony-tematikájú posztjukkal sem, amely szerény véleményünk szerint erős versenyző a legjobb karácsonyi üdvözlések kategóriájában. A karácsonyfához való fenyőt szállító Racing Point egy kellemesen elborult koncepció.

 

Eladta leányvállalatát a Williams

A Williams Advanced Engineering a Williams Group technológiai szolgáltató részlege: 2011-ben indult, mára 300 alkalmazottjával különböző projektekkel az autósport, autóipar, repüléstechnika, sőt egészségügy területén is érdekelt. Például ez a cég látta el akkumulátorokkal a Formula-E-t a negyedik szezonig.

A mostani megállapodás értelmében az anyavállalat elengedte a technológiai cég kezét: a Williams Grand Prix Holdings eladta többségi tulajdonrészét az EMK Capital magántőke-befektető társaságnak. A Williams kezében kisebbségi tulajdonrész maradt. A tranzakció nincs hatással az F1-es csapat, a Williams Grand Prix Engineering tulajdoni eloszlására.

Így fog kinézni egy olasz sportlap szerint a 2020-as Ferrari

A 671-es munkacímen futó jövő évi F1-es versenygépről látványtervet közölt a Gazzetta dello Sport. Megújul az autó első felfüggesztése és orra, a felszín alatt pedig a V6-os motor alakul át, elsősorban az égéstér és az ERS vezérlése. A 2020-as autó bemutatását február 11-re tűzték ki.

Forrás: La Gazzetta dello Sport

A Mercedes szerelőitől a joviális nyugdíjasok karácsonyi ünneplése sincs biztonságban

A Mercedes zseniális Instagram-videójában azt láthatjuk, ahogy az előtérben egy nyugdíjas pár ropja a karácsonyi zene ütemeire, és a nézőközönségük is főleg korukbeliekből áll... aztán egyszer csak megjelenik néhány szerelő a csapattól, hogy eloltsa a kandalló tüzét, hiszen számukra nincs annál károsabb dolog, mint amikor a környékükön ég valami.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sorry for crashing the party! But we're #AlwaysRacing

Mercedes-AMG F1 (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés,

Mi lenne, ha a Mikulás észak-amerikai autóversenyző lenne?

Saját csapata lenne North Pole Racing néven, ő lenne a saját csapat versenyzője is, és még karácsonyfát is vinne magával autója tetején. Legalábbis a NASCAR Twitter-posztjának elképzelése szerint.

 

Szenteste sem állt le a rehabilitációval Robert Wickens

Robert Wickens, az IndyCarban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai versenyző számára nincs olyan, hogy ünnepnap. Cserébe viszont óriásit lépett előre a gyógyulási folyamatban, a szó szoros és átvitt értelmében is: ebben a videóban immár elég volt neki egy bot is ahhoz, hogy járni tudjon.

 

Cukiságbomba: Buttonék „kis ajándékot” találtak a fa alatt

Ez az első karácsony, hogy a 2009-es F1-es világbajnok, Jenson Button és felesége, Brittny Ward nyáron született közös gyermekükkel, Hendrix Jonathan Buttonnal tölthették a karácsonyt, és jelezve, hogy számukra idén ő volt a legnagyobb ajándék, be is rakták a kisfiút a fa alá.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Found a little gift under our tree! @hendrixbutton

Jenson Button (@jensonbutton) által megosztott bejegyzés,

 

Ötletes képeslappal kíván boldog karácsonyt az F1

Bernie Ecclestone hagyományos, pikírt üdvözlőlapjáról már hírt adtunk, de a Formula-1 hivatalos Twitter-csatornáján is megosztottak egy igen ötletes képeslapot. Érdemes néhány részletet külön is kiemelni róla, mint például a szárnyakat kapó Red Bull-osok, a jakuzzizó finnek vagy épp a cipőjéből ivó Ricciardo:

f1-karacsony-1

Forrás: Formula-1 Twitter

Hamilton kutyáját is annyira elkapta a karácsonyi hangulat, hogy kedve támadt dalra fakadni

Legalábbis úgy tűnik a hatszoros F1-es világbajnok által megosztott videón, mintha Roscoe énekelni próbált volna…

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton) on

Így karácsonyozik a friss világkupagyőztes Michelisz Norbert

Bő egy héttel ezelőtt még a WTCR sepangi szezonzáróján szerepelt és nyert bajnoki címet, de úgy tűnik, Norbiéknak azért jutott ideje például a karácsonyfa-vásárlásra is. A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét elérő pilóta felesége és két kislánya társaságában kíván boldog karácsonyt:

 

Tudjátok, hány bokszkiállás volt 2018-ban összesen?

A Grill the Grid elnevezésű videósorozatban ezúttal bónusz kérdésként megkapták a pilóták, hogy szerintük hány bokszkiállás történt a 2018-as szezon során. Nem lőnénk le előre a poént, de annyit elmondunk, hogy az egyik csapat szinte telibe eltalálta a háromjegyű számot!

A tökéletes csúcsdísz nem léte...

De bizony, hogy létezik! Mi kiégtünk az angyalszárnyas Lando Norristól, aki még bólogatni is képes!

 

A Raikkönen család gyönyörű tájról kíván boldog karácsonyt

Kimi Raikkönen, felesége Minttu Virtanen és két gyermekük, Rianna, valamint Robin a meseszép svájci Alpokból kívánnak boldog karácsonyt szerte a világon.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Merry Christmas from Räikkönen family!

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Így készül a 2020-as Dakarra Carlos Sainz

A kétszeres Dakar-győztes Carlos Sainz, a jelenleg a McLarennél versenyző Carlos édesapja már javában készül a jövő évi sivatagi kihívásra: "Az előttünk álló versenyen szinte alig lesznek emelkedők, viszont óriási lesz a hőség, éppen ezért ehhez illő edzéstervet dolgoztunk ki. Azok, akik szeretik a sportot, sosem hagyják abba a gyakorlásokat, de én idén szeptembertől még keményebben edzem. Ha valaki ilyen sokáig ül és ennyi bukkanót kell elviselnie, az bizony hatással lesz az ember nyakára. Büszke vagyok rá, hogy ismét részt vehetek ezen a viadalon, ahogyan arra is, hogy én vagyok a Dakar legidősebb győztese. Már nincs túl sok időm az autósportban, de kiélvezem, hogy még mindig itt lehetek, amíg azt nem érzem, hogy ideje megállnom" - mondta Carlos Sainz.

 

Kellemes ünnepeket kíván az Autósport és Formula Magazin

Valentino Rossiék is boldog karácsonyt kívánnak

Az öltözékek alapján nagy karácsonyi buli készül a MotoGP-versenyzőknél.

 

Az év legviccesebb pillanatai - mikor egy F1-es visz el egy körre

Sztárok, hétköznapi emberek, egy Formula-1-es pilóta oldalán nem számít ki vagy, biztos lehetsz benne, hogy nem marad rajtad szárazon ruhadarab, ha beülsz mellé egy körre. 2019 legviccesebb pillanatai a Pirelli Hot Laps akcióból: