Egy szürreális bakit és a McLaren-junior balesetét hozta az F3 időmérője
https://formula.hu/parc-ferme/39116
A Formula-1 mellett a juniorkategóriák számára is megkezdődött a 2025-ös szezon Ausztráliában. A Formula-3 újoncokkal teletűzdelt mezőnye gurult ki először a pályára a széria időmérőjére, amelyet nem úsztak meg piros zászló nélkül: pár perccel a kvalifikáció vége előtt a McLaren-junior Brando Badoer – a korábbi F1-es versenyző Luca Badoer fia – hibázott, és tette háttal a falba a Premát.
.jpg)
A hátralévő pár percben sem folytatódhatott zavartalanul a körözés. Először Theophile Nael csapata, a Van Amersfoort Racing bakizott egy hatalmasat, ugyanis rajtahagytak a pilóta autóján egy hűtőberendezést, és így engedték vissza a pályára. Majd Christian Ho autója állt le a pályán, piros zászlós megszakítást okozva, amely után már nem folytatták a kvalifikációt.
Végül a Trident sajátította ki az első két helyet: Rafael Camara szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Noah Stromsted zárt. Nael a VAR buta hibája ellenére is jól járt, ugyanis maradt a harmadik helyen. A Formula-3 hétvégéje magyar idő szerint szombat hajnali 1:15-kor folytatódik majd a sprintfutammal, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.
A Formula-3 melbourne-i időmérőjének végeredménye:
| Hely | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | ![]() |
| 1 | Rafael Câmara | Trident | 1:34.999 | ||
| 2 | Noah Stromsted | Trident | 1:35.128 | 0.129 | |
| 3 | Théophile Naël | Van Amersfoort Racing | 1:35.566 | 0.567 | |
| 4 | Nikita Bedrin | AIX Racing | 1:35.770 | 0.771 | |
| 5 | Tim Tramnitz | MP Motorsport | 1:35.825 | 0.826 | |
| 6 | Charlie Wurz | Trident | 1:35.839 | 0.840 | |
| 7 | T.Inthraphuvasak | Campos Racing | 1:35.924 | 0.925 | |
| 8 | Ugo Ugochukwu | Prema Racing | 1:36.038 | 1.039 | |
| 9 | M.K.Stenshorne | Hitech TGR | 1:36.119 | 1.120 | |
| 10 | Roman Bilinski | Rodin Motorsport | 1:36.125 | 1.126 | |
| 11 | Matías Zagazeta | DAMS Lucas Oil | 1:36.232 | 1.233 | |
| 12 | Santiago Ramos | Van Amersfoort Racing | 1:36.268 | 1.269 | |
| 13 | Josh Dufek | Hitech TGR | 1:36.292 | 1.293 | |
| 14 | A.Giusti | MP Motorsport | 1:36.336 | 1.337 | |
| 15 | Louis Sharp | Rodin Motorsport | 1:36.344 | 1.345 | |
| 16 | Nikola Tsolov | Campos Racing | 1:36.490 | 1.491 | |
| 17 | L.Van Hoepen | ART Grand Prix | 1:36.655 | 1.656 | |
| 18 | Callum Voisin | Rodin Motorsport | 1:36.669 | 1.670 | |
| 19 | Brando Badoer | Prema Racing | 1:36.702 | 1.703 | |
| 20 | Noel León | Prema Racing | 1:36.742 | 1.743 | |
| 21 | F.J.Sagrera | AIX Racing | 1:36.818 | 1.819 | |
| 22 | James Wharton | ART Grand Prix | 1:36.988 | 1.989 | |
| 23 | Christian Ho | DAMS Lucas Oil | 1:37.181 | 2.182 | |
| 24 | Mari Boya | Campos Racing | 1:37.426 | 2.427 | |
| 25 | Tuukka Taponen | ART Grand Prix | 1:37.574 | 2.575 | |
| 26 | Gerrard Xie | Hitech TGR | 1:37.819 | 2.820 | |
| 27 | I.F.Domingues | Van Amersfoort Racing | 1:38.117 | 3.118 | |
| 28 | N.Marinangeli | AIX Racing | 1:38.786 | 3.787 | |
| 29 | Nicola Lacorte | DAMS Lucas Oil | 1:49.362 | 14.363 | |
| 30 | B.del Pino | MP Motorsport | 1:36.971 | 1.972 | |
![]() |
![]() |
Kizárták a Formula-2 futamgyőztesét
https://formula.hu/parc-ferme/29014
A szombat reggeli második versenyt követően a versenyfelügyelők diszkvalifikálták az újoncként második futamgyőzelmét szerző Liam Lawsont, miután megállapították, hogy a Hitech autóján a rajtnál nem az előírt gázadás-térképet használták, megszegve a technikai szabályzat 3.6.5 pontját.
Ennek megfelelően a futam minden helyezettje nyert egy helyet: Dan Ticktum örökölte az első, Oscar Piastri a második, Jüri Vips a harmadik pozíciót. Robert Svarcman is örülhet a hírnek: a tizedik helyre került, ami azt jelenti, hogy így már megkaphatta a leggyorsabb körért járó két pluszpontot.

Kollégánk épp telefonjába mélyedt, mikor hátulról megveregette vállát Nicholas Latifi
https://formula.hu/parc-ferme/29012
A Formula.hu Monacói Nagydíjon tartózkodó újságírója, Mészáros Sándor az alábbi rövid beszámolót küldte szombat reggel:
Egy kis időjárás, egy kis sztorizás. A helyzet már teljesen jó, a nap sugarai is előbújtak. Az F2-es futam után értem a paddock felé vezető bejárathoz, de épp le volt zárva, mert hordták ki az autókat és a csapatok felszereléseit. Épp mailt írva a telefonomba voltam merülve, amikor hátulról valaki megveregette a vállamat. Nicholas Latifi volt az, aki azzal indított: „Mondtam neked, hogy ma találkozunk!” Itt van Nickyvel a barátnője, a szépséges lengyel Sandra Dziwiszek is, akivel én magam most találkoztam először. Az időjárás megvitatása mellett természetesen jutott idő arra is, hogy Sandrának megtanítsam: Polak-Wegier dwa bratanki, azaz lengyel-magyar, két jóbarát! Lájkolta!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Már négy éve történt: Túl fiatalon ment el Nicky Hayden
https://formula.hu/parc-ferme/29011
2017-ben ezen a napon tragikus hír rázta meg a motorversenyzés világát. A pályafutását Honda és Ducati márkákkal teljesítő, 2006-os MotoGP-világbajnok Nicky Hayden öt nappal olaszországi kerékpárbalesete után életét veszítette a kórházban. A „Kentucky Kölyök” mindössze 35 éves volt.
A mellékelt kép az egyik ikonikus fotó Haydenről: az amerikait elöntötték az érzelmek, mikor 25 évesen, Valenciában megszerezte a világbajnoki címet.

A Williams még jövőre is megtartaná Russellt, hátha...
https://formula.hu/parc-ferme/29009
A Williams vezérigazgatóját, Jost Capitót kérdezték arról a Monacói Nagydíj sajtótájékoztatóján, hogy vajon jövőre is George Russell lesz-e az egyik versenyzőjük, vagy elviszi a Mercedes. Capito egy nevetéssel válaszolt: "Ne is kérdezzetek ilyet tőlem! George évek óta a Mercedesé és nem hiszem, hogy elengednék őt..." - mondta, de aztán kicsit kibontva árnyalta a véleményét. "Meglátjuk, van még időnk tárgyani, egyelőre nem beszéltünk erről. Mi nyilvánk szerződnénk vele több évre, mert fantasztikus munkát végez. A kapcsolatunk jó és szerintem illene is a Williams jövőjébe. Ha ő is hisz ebben a jövőben, akkor lehet esély a megtartására" - hangzott el a sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is jelen volt.

fotó: dppi
Videó: így kell támadni egy pole-pozícióért
https://formula.hu/parc-ferme/29010
Az első monacói F2-es futam legszebb előzését a verseny legutolsó kanyarjában mutatták be azért a pozícióért, amely talán a legtöbbet éri az első futamon: Marcus Armstrong egy rendkívül kemény manőverrel tette odébb és előzte meg Jehan Daruvalát a tizedik helyért, egyúttal a második futam pole-pozíciójáért, az indiainak így csupán a 11. rajtkocka jut. Nagyon nem mindegy...
LAST LAP. PENULTIMATE CORNER. FOR REVERSE-GRID POLE!@MarcusArmstrng gave it everything to secure P10 #MonacoGP #F2 pic.twitter.com/j7XZ27pJgH
— Formula 2 (@Formula2) May 21, 2021
Mire lehet elég a Ferrari? Így mozog az autó Sainz alatt Hamilton Mercedeséhez képest - videó
https://formula.hu/parc-ferme/29008
A csütörtöki szabadedzések sztárja mindenképpen a Ferrari volt Monacóban, parádés időket futott Carlos Sainz és Charles Leclerc, úgyhogy mindenki azt találgatja, hogy az időmérőn és a versenyen mire lehet majd elég a Scuderia. Ennek kiderítéséhez itt egy összehasonlító videó Sainz és Lewis Hamilton nagyon hasonló gumikon futott köreiről:
F1-es időmérő, F2-es és Superbike-futam - ez a szombati menetrend
https://formula.hu/parc-ferme/29007
Mutatjuk a szombati programot a tv-közvetítésekkel együtt.
Szombat
8:20-9:10 Formula-2, futam (M4 Sport)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
14:00 Superbike, első futam (Eurosport 1)
15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
17:15-18:20 Formula-2, harmadik futam (20:40-től M4 Sport)

fotó: dppi
Tíz ikonikus pillanat a Williams 750 nagydíjáról – egy Magyar Nagydíj is bekerült
https://formula.hu/parc-ferme/29005
A Williams történetének 750. versenyét teljesíti Monte-Carlóban. Ennek apropóján készült el az alábbi tízes válogatás, amelybe még az első Magyar Nagydíj is bekerült Villeneuve, Mansell és Hill világbajnoki címe vagy a közelebbi múltból Maldonado győzelme és Massa pole-pozíciója mellett. (A videó a YouTube-ra átkattintva indul el.)
Tsunoda kihozta a sodrából Helmut Markót
https://formula.hu/parc-ferme/29006
Az AlphaTauri japánja az egyedüli F1-es pilóta, aki most először versenyez Monacóban. Elkövette a legnagyobb hibát, melyet zöldfülű itt elkövethet: a második szabadedzés közben a 15-16-os kanyarban elvesztette az autó irányítását, a falnak ütközött, így az értékes edzésidő többségét elveszítette.
A japán kisebbítette a baleset jelentőségét. „Nem ez a legrosszabb eshetőség, nem a világ vége” – mondta pénteken a riportereknek, kiemelve, hogy így legalább a szombati napra két szett lágy abroncsa maradt. A Red Bull-csapatok tanácsadója, Helmut Marko azonban már nem vette az esetet félvállról.
„Ezerszer is elmondtuk neki, egy dolog számít Monacóban, menni kell, menni kell, menni kell. Most már tényleg fegyelmet kellene tanulnia” – nyilatkozta nyilvános dorgálásnak beillően Marko, aki nem is olyan rég még a jövő világbajnokának kiáltotta ki Tsunodát, azóta viszont nem először feddte meg balesetei miatt.

Hajszál híján baleset, Herta a falat súrolva kerülte ki ellenfelét
https://formula.hu/parc-ferme/29003
Ijesztő pillanatokat élt át az IndyCar indianapolisi tesztnapján Colton Herta. Az Andretti Autosport 21 éves pilótája a mezőny többi tagjával az idei Indy 500-as viadal tesztjén vett részt, amikor komoly tempókülönbséggel utolérte az épp irányt váltó Scott McLaughlint. Herta számára centire pontosan akkora rés maradt a baleset elkerülésére, amilyen széles az autója volt, ez tisztán hallható az alábbi felvételen. McLaugin autójához és a falhoz is hozzáért, de megúszta. Santonio Ferucci nem volt ilyen szerencsés, számára egy csúnya ütközéssel ért véget a tesztnap.
That could have been a big one - collision between @ColtonHerta and @smclaughlin93 during #Indy500 practice:pic.twitter.com/MMGOj7WtkI#IndyCar
— RaceFans (@racefansdotnet) May 20, 2021
A 2021-es Indy 500-at május 30-án rendezik meg a legendás oválpályán.
Binotto elismerte, a Ferrari hátsó szárnya is hajlékony
https://formula.hu/parc-ferme/29004
Az év balhéja van kialakulóban az F1-ben. Minden ott kezdődött, hogy a Spanyol Nagydíjon Lewis Hamilton észrevett egy érdekes jelenséget a Red Bullon: az energiaitalosok autójának hátsó szárnya feltűnően hajlékonyan viselkedik. A trükkre az FIA egy szigorítással reagált, de a zúgolódást ez nem tudta csillapítani. Monacóban új szintre emelkedett a konfliktus, a Mercedes mellett többek között a McLaren és az Alfa Romeo is megszólalt az ügyben. Egyes források szerint nemcsak a Red Bull élt a trükkel, és ezt Mattia Binotto alátámasztotta. A Ferrari csapatfőnöke a sajtónak elárulta, az ő autójukon is hasonlóan viselkedik a hátsó légterelő.
"Igen, mi is kihasználtuk ezt. Alkalmazkodnunk kell majd, de nem hiszem, hogy ez jelentősen befolyásolná a teljesítményünket. Biztos vagyok benne, hogy az FIA alaposan megvizsgálta, mi helyes és mi helytelen, én teljes mértékben bízom bennük" - idézte a csapatfőnök szavait a Crash.net. A bizalommal nincs mindenki így, a McLaren például azt kifogásolta, hogy a szervezet nem tiltotta be azonnal a trükkös megoldást. További részletek a fent linkelt cikkekben.

Összehasonlítás: Melyik csapat gyorsult Monacóban 2019-hez képest?
https://formula.hu/parc-ferme/29002
Érdekes összevetést láthatunk az alábbi grafikán, ami azt szemlélteti, az F1 tíz istállója hogyan teljesített a csütörtöki második monacói edzésen a 2019-es alkalomhoz képest. Ahogy az jól látszik, mindössze három csapat gyorsult, és messze a Williams fejlődött a legnagyobbat. Az idei aerodinamikai szabályváltozásokból fakadóan a többség jó néhány tizedmásodpercet veszített a tempójából. Természetesen a szabadedzéses köridőket mindig fenntartásokkal kell kezelni, hiszen ezek célja a felkészülés a versenyhétvége lényegi részére, az időmérőre és a futamra.

Különböző keverékekkel készül a Pirelli a két osztrák F1-es fordulóra
https://formula.hu/parc-ferme/29001
Az izgalom és a változatosság érdekében eltérő gumikat szállít az idén nyárra kitűzött két Red Bull Ring-i Formula-1-es fordulóra a Pirelli. A június 27-i Stájer Nagydíjra a C2, C3, C4-es, az egy héttel később következő Osztrák Nagydíjra pedig a keményebb, C3, C4, C5-ös keverékekkel készülnek. Ez utóbbiakat használja a mezőny az e hétvégi Monacói Nagydíjon is - közölte a Racefans.

Fotó: DPPI
Lemaradtál az F1-es szabadedzésekről? Itt pótolhatod mindkettőt
https://formula.hu/parc-ferme/29000
Kétszer szűk három percben foglalta össze számunkra az F1 Youtube-csatornája a csütörtökön Monacóban történteket. Láthatjuk többek között Fernando Alonso, Carlos Sainz és Mick Schumacher fallal való találkozását, a McLaren új festését, valamint Nicholas Latifi tolatását is.
Szörnyen lassú körökre képes, mégis rajthoz állhat az F2-es futamon Deledda
https://formula.hu/parc-ferme/28999
Csütörtökön kora délután Monacóban rendezték meg a Formula-2 idei második időmérő edzését, ami egy meglehetősen szokatlan eredménnyel zárult. A HWA színeiben versenyző Alessio Deledda 1:27.744-es körrel úgy végzett az utolsó pozícióban, hogy a közvetlenül előtte leintett Jack Aitkentől 4,4 másodpercet, a pole-pozíciós Theo Pourchaire-től pedig 6,8 másodpercet kapott. Mivel a pilóta veszélyesen lassú a többiekhez képest, a 107%-os szabály értelmében rajthoz sem állhatna, de itt jön a csavar a sztoriban: a felügyelők hagyják őt elindulni a holnapi futamon.
Ezt a csapat kérte a felügyelőktől, akik meghallgatták az istálló menedzserét, majd hivatalos indoklás nélkül nyilvánosságra hozták döntésüket.
A Racefans arról ír, a 107%-os szabály alól csak kivételes esetben mentesíthetnek egy versenyzőt, például akkor, ha szabadedzésen értékelhető kört láthattunk tőle. Ez Deledda esetében nem mondható el, az olasz edzésen futott legjobb köre 1,5 másodperccel elmaradt a fent kiemelt legjobb időmérős eredményétől.

Hamilton minden bizonnyal így mutatta meg, hogy mennyire hajlékony a Red Bull hátsó szárnya
https://formula.hu/parc-ferme/28996
A Lollipopman Comics humoros animációját ne hagyjátok ki!
Alonso stílusosan érkezett meg a monacói hétvégére
https://formula.hu/parc-ferme/28995
Az év eleji kerékpáros balesete nem vette el Fernando Alonso kedvét a kétkerekűektől: Monaco sok F1-es pilótának hazai pálya, a kétszeres világbajnok pedig egy Aprilia sportmotorral érkezett meg a helyszínre. Természetesen saját cége, a Kimoa neve teljesen véletlenül most is tökéletesen jól láthatóan, tisztán olvashatóan, szemet megütő helyen szerepel a fotón.

F2: A mezőny legfiatalabbja a monacói pole-ban
https://formula.hu/parc-ferme/28998
A pálya rövidsége miatt két csoportra osztották a Formula-2-es mezőnyt a csütörtöki időmérő edzésen: páros és páratlan rajtszám alapján sorolták őket az A és B csoportba, melyeknek egy-egy 16 perces etap jutott.
Az A csoport 11 versenyzőjének legjobb körét az ART-s Theo Pourchaire futotta meg 1:20,985-tel: a francia ráérzett a monacói pályára, ahol életében először járt, közel fél másodpercet adott a második Oscar Piastrinak és a harmadik Jüri Vipsnek. A fiatal pilóta kiváló tempója ellenére arra lehetett számítani, hogy a pálya felgumizódása a B csoportot segíti – ráadásul itt indult a favorit, a reggeli szabadedzésen leggyorsabb Robert Svarcman.

Bár a B csoport is gyorsult a negyedóra végén, Svarcman legerősebb köre csak 1:21,403 volt, több mint négy tizeddel elmaradt Pourchaire-től, aki így már harmadik Formula-2-es hétvégéjén megszerezte első pole-pozícióját. A szombat délutáni főverseny rajtrácsa úgy áll össze, hogy a két csoport helyezettjei felváltva követik egymást: így a második Svarcman mögött a premás csapattárs Piastri, Dan Ticktum és Vips a sorrend, annak ellenére, hogy az észt körideje jobb volt, mint a brité.
A Formula-2-es futamokat a következő két nap során bonyolítják le: pénteken 11:45-kor, szombaton 8:20-kor és 17:15-kor.
A monacói főverseny rajtsorrendje:
| Versenyző | Csapat | Köridő | Csoport | |
| 1 | Theo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:20.985 | A |
| 2 | Robert Shwartzman | Prema Racing | 1:21.403 | B |
| 3 | Oscar Piastri | Prema Racing | 1:21.443 | A |
| 4 | Dan Ticktum | Carlin | 1:21.589 | B |
| 5 | Juri Vips | Hitech Grand Prix | 1:21.523 | A |
| 6 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:21.854 | B |
| 7 | Roy Nissany | DAMS | 1:22.102 | A |
| 8 | Christian Lundgaard | ART Grand Prix | 1:21.877 | B |
| 9 | Felipe Drugovich | UNI-Virtuosi Racing | 1:22.131 | A |
| 10 | Guanyu Zhou | UNI-Virtuosi Racing | 1:21.912 | B |
| 11 | Jehan Daruvala | Carlin | 1:22.244 | A |
| 12 | Liam Lawson | Hitech Grand Prix | 1:21.941 | B |
| 13 | David Beckmann | Charouz Racing System | 1:22.585 | A |
| 14 | Marcus Armstrong | DAMS | 1:22.168 | B |
| 15 | Bent Viscaal | Trident | 1:22.827 | A |
| 16 | Richard Verschoor | MP Motorsport | 1:22.758 | B |
| 17 | Lirim Zendeli | MP Motorsport | 1:22.933 | A |
| 18 | Marino Sato | Trident | 1:24.091 | B |
| 19 | Gianluca Petecof | Campos Racing | 1:23.344 | A |
| 20 | Guilherme Samaia | Charouz Racing System | 1:24.302 | B |
| 21 | Jack Aitken | BWT HWA Racelab | 1:23.353 | A |
| 22 | Alessio Deledda | BWT HWA Racelab | 1:27.744 | B |
Ez a különbség egy jó és egy kiváló kör között Monacóban - videó
https://formula.hu/parc-ferme/28994
Lewis Hamilton 2019-es teljesítményt elemzik ki nekünk az alábbi videóban - ment egy egészen jó kört, aztán javított rajta egy jelentősebbet egyszerűen azzal, hogy agresszívebben autózott a falak között. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Kétszer is gyorshajtáson kapták Ricciardót a szabadedzésen
https://formula.hu/parc-ferme/28997
A Monacói Nagydíj első szabadedzésén a stewardok tájékoztatása szerint kétszer történt sebességátlépés a bokszutcában, ráadásul mindkettőt ugyanaz a versenyző követte el, Daniel Ricciardo a különleges festésű McLarennel. A városi pályán 60 km/h a bokszutcai limit, melyet az ausztrál kétszer átlépett egy hajszálnyival: először 61,7 km/h, másodszor 61,3 km/h sebességgel haladt.
A versenyfelügyelők figyelmét nem kerülte el a szabálytalanság, ezért két csekket is írtak Ricciardónak egyenként 200 eurós bírságról. A 140 ezer forintnak megfelelő összeg láttán mi biztosan szitkozódnánk, de az első tréninget 15. helyen záró ausztrál számára ez csak aprópénz.



