DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 27. péntek

Montoya: Engem seggfejnek tartanak, Ricciardót kedves srácnak

Az aktív versenyzéstől tavaly visszavonuló, de időről időre még most is autóba pattanó egykori F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya a sportágból távozni kényszerű Daniel Ricciardo számára Mick Schumachert hozta fel pozitív példaként azzal kapcsolatban, hogy koránt sem ér véget a világ azzal, ha valaki kikerül a száguldó cirkuszból – persze mindenekelőtt döntenie kell, hogy mit szeretne kezdeni a jelenlegi helyzettel.

ricciardo-2018-monaco

„Vajon kellően élvezi-e a versenyzést, vagy inkább a Red Bull nagyköveti pozíciója és az azzal járó közösségi szerep tetszene neki? Inkább járkálna a versenyekre és eseményekre, és élvezné mindezt a vezetéssel járó nyomás nélkül, vagy inkább köszönetet mond, és távozik? Mert ha számára elegendő az, hogy versenyezhet, és ez az egész igazából erről szól a számára, akkor bárhol találhatna helyet.”

„Ha akarod, van élet az F1 után is, a legjobb példa erre Mick Schumacher. Komoly problémái voltak az F1-ben, és nem úgy nézett ki, hogy valaha is lesz még helye valahol. Most viszont a Mercedes nagykövete, és az Alpine színeiben versenyez az endurance-világbajnokságban. Danny is képes lenne erre. Nagyszerű személyiség, hatalmas rajongótábora van, és nagyon népszerű.

„Ha rám gondolsz, mindenkinek az jut eszébe, hogy egy seggfej vagyok. Ha Danielre gondolsz, akkor viszont az, hogy ó, ő egy olyan kedves srác! Talán többet kéne Instagramoznom!”

montoya-verstappen

Koronavírus-fertőzés miatt két napot kórházban töltött Nelson Piquet

A világjárvány nemcsak az aktív Formula-1-es pilótákat – csak az utóbbi hetekben Lando Norrist és Charles Leclerc-t –, hanem a korábbi klasszisokat is érinti: brazíliai jelentések szerint Nelson Piquet is elkapta a koronavírust. A háromszoros világbajnoknak ugyan enyhei tünetei voltak csupán, ám mivel már a veszélyeztetett korosztályba tartozik, elővigyázatosságból kórházba szállították, ahonnan viszont két éjszakán át tartó megfigyelés után ki is engedték Piquet-t.

piquet-nelson-id-dppi

Fotó: DPPI

Schumacher rendes volt Baumgartnerrel, Montoya morgolódott

A Formula Podcast legutóbbi adásában vendégünk, Baumgartner Zsolt elmesélte, hogyan álltak hozzá a mezőny tagjai, amikor újoncként belépett a száguldó cirkuszba, s azt is, kiktől kapott pozitív visszajelzéseket, s kik voltak türelmetlenebbek vele és más ifjú tehetségekkel. Az adás ezen részét 40:13-tól hallgathatod meg!

 

A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Navigátor vezet világtalant, ő meg autót

A Hyundai WRC-csapatának különös játéka elérkezett harmadik felvonásához: Thierry Neuville-ék és Ott Tanakék után ezúttal Dani Sordo igyekszik bekötött szemmel is utat találni a bóják között Borja Rozada iránymutatásai alapján. A virágpermetező itt sem maradhatott el.

Bottas helytállt a kőkemény havas finn raliverseny első napján

Az Arctic Lapland Ralin versenyez péntek-szombaton Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es pilótája. Bottas egy régebbi fejlesztésű Citroen DS3 WRC-vel áll rajthoz a kőkemény, havas megmérettetésen, ahol elég speciálisak a körülmények - ez a mezőny harmadik legjobb autójának számít, de tegyük hozzá, hogy az egy-két esetben gyári támogatással érkező R5-ös autók bizonyos szempontból már megütik a régebbi WRC szintjét.

Bottas az első napot a nyolcadik helyen zárta szűk két perc lemaradással a futamot vezető, korábban a Skoda és a Toyota gyári pilótájaként is dolgozó, a japánok friss Yaris WRC-jével induló Juho Hanninenhez képest - három szakasz alatt közel kilenc kilométert kellett eddig megtenni, holnap pedig további 130 vár a mezőnyre.

bottas_2

„Kemény éjszakád volt, tesó?” – parádésan folytatódott Raikkönen hóemberes sztorija

Kimi Raikkönen néhány napja osztotta meg azt a fotót, amelyen egy frissen épített hóember társaságában látható, amelyet „harmadik testvérnek” nevezett, utalva arra, hogy vélhetően gyermekei, Robin és Rianna is segédkeztek az építésben. Nos, a legutóbbi, az Instagram-sztorijában közzétett fotó alapján Finnországban enyhébbre fordult az időjárás, a hóember ugyanis kissé megroggyant – az erről készült kép mellé pedig jégemberes humorát megcsillogtatva csak annyit írt a 2007-es F1-es világbajnok: „Kemény éjszakád volt, tesó?”.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1 (@f1) által megosztott bejegyzés

Ilyen autót várhatunk, ha a McLaren csatlakozik a Formula-E-hez

A hét egyik híre volt, hogy a McLaren opciós szerződést írt alá a Formula-E-vel: a sorozatban szereplő 12 csapathely egyikét a wokingi istállónak tartják fenn. Olvasónk, Veres András – akinek már több grafikáját megmutattuk – fantáziáját is megmozgatta a hír, és elképzelte, hogyan fog kinézni a narancssárga FE-gép.

Magyarázat nélkül kukázta oroszországi szezonnyitóját a DTM

A GT3-as bajnoksággá alakuló DTM már hetekkel ezelőtt közzétette 2021-es menetrendjét, most azonban újra kiadták a versenynaptárt, amelyben találhatunk egy igen lényeges változtatást. Eltűnt a sor elejéről ugyanis a május végére tervezett oroszországi évadnyitó forduló, amelyet az új Igora Drive Circuiten rendeztek volna meg.

A Német Túraautó-bajnokság nem fűzött semmilyen magyarázatot a forduló elmaradásához, és nem is fogják helyettesíteni az ottani versenyhétvégét, ami azt jelenti, hogy összesen nyolc állomásból – köztük négy német és négy egyéb európai helyszín (Monza, Zolder, Spielberg és Assen) szerepel – fog állni a megújuló széria idei szezonja, amely így június közepén Monzában fog rajtolni.

dtm-naptar-2021_1

Elözönlik a Red Bull utánpótláspilótái az F2-t és F3-at

Pénteken egy sor bejelentést tett a Red Bull juniorcsapata, kijelölve, a kötelékbe tartozó versenyzők melyik sorozatban és csapatnál folytatják. Az indiai Jehan Daruvala – aki a Formula-2 utolsó futamán megszerezte első győzelmét – marad a Carlinnál még egy szezonra. A Hitech formációhoz ketten csatlakoznak, Jüri Vips, aki tavaly beugróként dobogós helyet szerzett, valamint Liam Lawson, a Formula-3 ötödik helyezettje. Az új-zélandi a DTM-ben is indul Alex Albon társaként, ha nem lesz ütközés a naptárak között.

Úgy tűnik, a Hitech – Nyikita Mapezin tavalyi istállója – Red Bull-ificsapatként fog működni. A gárda Formula-3-as részlegéhez is az osztrákok két juniorja érkezik: Jak Crawford és Ayumu Iwasa egyaránt újoncok, előbbi a német F4-ben lett második, utóbbi a francia sorozatot nyerte meg. Az ugyancsak bikás logóval versenyző német Formula-4-es bajnok, Jonny Edgar pedig a Carlinnal folytatja az F3-ban.

Új korszak: Bemutatkozott a Toyota Hypercar

Az LMP1 ideje lezárult a WEC-ben, a prototípusokat az LMH (Le Mans Hypercar) kategória váltja fel. A Toyota új versenygépe, a GR010 hibrid, akárcsak elődje, 2,4 literes helyett azonban 3,5 literes hathengeres motor hajtja, csúcsteljesítménye pedig 670 lóerő.

A két autót a szokásos pilótahármasok vezetik: a #7-es számút a Kobayashi, Conway és Lopez címvédő trió, a #8-ast Buemi, Nakajima és Hartley. Galéria ide kattintva található.

Ezzel az 55 lóerős autóval kezdődött az Aston Martin története

Ma már hihetetlennek tűnik az a motorteljesítmény, amivel az előző évszázad elején egy jármű versenyautónak minősült. Manapság a legkisebb utcai kocsik is kétszer annyi lóerő leadására képesek, mint az Aston Martin 1910-es években használt, még típusmegnevezés nélküli versenyautója. A képen látható gép 135 km/órás végsebességre volt képes, és a pilóta mellett egy extra üléssel rendelkezett, ami az utazó szerelő kényelmét szolgálta.

Elmenekült Baumgartner mellől az IndyCar-klasszis

Emlékeztek még Ryan Briscoe-ra? A Formula Podcast legutóbbi adásában Baumgartner Zsolt felidézte, hogyan menekítették ki mellőle F3000-es csapatukból az akkori Toyota-tesztpilótát. Az adás ezen részét 30:20-tól hallgathatod meg!

 

A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

MotoGP: Meghosszabbítják a katari tesztet, biztató hírek Marquezről

Mint arról beszámoltunk, a Malajziában a koronavírus-járvány terjedése miatt életbe lépett veszélyhelyzet miatt néhány napja kénytelenek voltak törölni a MotoGP sepangi tesztjét. A világbajnokság szervezői és a királykategóriás csapatok éppen ezért csütörtökön online összeültek, hogy megvitassák, hogyan módosítsák az előszezoni programot. A minap már felröppent, hogy a másik teszt helyszínéül szolgáló Katarba helyezik át a shakedownt, amelyen a tesztcsapatok, az újonc versenyzők, valamint kedvezménnyel rendelkező gyártóként az Aprilia motorosai vehetnek részt.

Nos, ez így is lesz, annyi módosítással, hogy a háromnapos gyakorlásnak csupán az első napja lesz hivatalosan shakedown, a második és harmadik már hivatalos tesztnapnak fog minősülni, amelyen a teljes mezőny részt vehet. Ez azt jelenti, hogy összességében a versenyzők csupán egyetlen napot veszítenek az eredetileg tervezett hathoz képest (plusz két napnyi shakedownt a gyártók tesztcsapatai), viszont a teljes felkészülési időszakot egyetlen pályán bonyolítják le.

Arról egyelőre nem szól a hivatalos közlemény, hogy a minap felröppent sajtóértesüléseknek megfelelően módosítják-e az évadnyitó Katari Nagydíj időpontját, egy héttel a tervezettnél előbbre hozva azt, hogy időben közelebb kerüljön a teszthez, s ezáltal a csapatok a sivatagi országban maradhassanak: erről vélhetően hosszabb egyeztetések szükségesek a felek (például a tv-társaságok és a katari szervezők) között.

A katari teszt módosított programja:

Március 3-4.: Előkészületek a bokszban/paddockban

Március 5.: Shakedown (tesztcsapatok, újoncok, Aprilia versenyzői)

Március 6-7.: Hivatalos teszt

Március 10-12.: Hivatalos teszt

FRISSÍTÉS: Az egyébként, hogy később kezdődik a felkészülési időszak, jól jöhet a kartörését követő harmadik műtétjéből lábadozó Marc Marqueznek. Vele kapcsolatban szintén csütörtök esti fejlemény, hogy a Repsol Honda közleménye szerint a nyolcszoros világbajnok ma orvosi ellenőrzésen járt a Hospital Ruber Internacional kórházban hat héttel az operációt követően, ahol megerősítették, hogy a tervek szerint és kielégítő ütemben halad a felépülése. Ugyanakkor a korábban talált fertőzés miatt folytatnia kell az antibiotikus kezeléseket is, valamint az egészségügyi állapotának megfelelő funkcionális rehabilitációt is.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

katar-motogp-teszt-dppi

Ijesztő balesetet úszott meg a a dubai F4-es futam éléről kieső pilóta

Pepe Marti az Egyesült Arab Emírségek 2021-es szezonjának első futamán szenvedett csúnya balesetet, amikor az élről állva betonfalnak ütközött. A becsapódást követően az autója a motor környékén lángra kapott, ám az ifjú pilóta magánál volt, így pillanatok alatt saját lábán távozott a helyszínről. A baleset körülményeiről egyelőre nincsenek további információk, de a pilóta jól van. Az eset az alábbi videón látható, alatta pedig a teljes futam megtekinthető angolul.

Így kell otthon a szobában raliversenyzőset játszani

Nem ő szerepel ugyan rajta (bár belőle is kinéznénk hasonló őrültséget), de a jelenleg a Dakaron szereplő Tom Coronel osztotta meg az alábbi videót, amelyen a @leealexanderbrown névre hallgató TikTok-felhasználó mutatja be, hogyan lehet egy nappaliban szimulálni a ralizást – többek között egy vasalót is használva…

Furcsa helyzet: Albon Red Bull-színekben, Ferrarival versenyezhet a DTM-ben

A Red Bull Racingből és teljes Formula-1-ből kikerülő Alex Albon az energiaitalos cég támogatásával a Német Túraautó-bajnokságban folytatja – érkezett a hír január elején. Arról azonban nem volt információ annak idején, melyik csapatnál és milyen autóval indul a GT3-as szabályrendszerre váltó sorozatban.

A Motorsport.com szerint a Honda, amely a logikus választást képviselné, nem érdeklődik a DTM iránt, mivel számára nem jelent nagy reklámértéket a széria. A lap információi alapján Albon – valamint a szintén Red Bull kötelékébe tartozó Liam Lawson – Ferrari 488 GT3-mal fog versenyezni, egyszerre képviselve két Formula-1-es riválist. Ami a csapatot illeti, a forrás szerint a befutó az AF Corse lehet, ami szintén ironikus, hiszen az olasz formáció szoros kapcsolatot ápol a Ferrarival, a WEC-ben gyári státuszban szerepel.

A lap arról is ír, hogy azokon a versenyeken, melyeken Albon F1-es tartalékpilóta státusza miatt nem tud részt venni, Nick Cassidy, a Super GT 2017-es és Super Formula 2019-es bajnoka vezetheti az autót, aki szintén Red Bull-támogatott sportoló. Azonban Cassidy esetében is van akadály: ő a Formula-E-ben teljesíti első szezonját 2021-ben, ami szintén ütközéseket jelenthet DTM-hétvégékkel.

Amikor a navigátor virágpermetezővel locsolja a bekötött szemű versenyzőt

Akkor egész biztosan a Hyundai őrült kihívását nézzük, ahol Ott Tanakék után ezúttal Thierry Neuville-en és Nicolas Gilsoulon van a sor, hogy minél kevesebb bója ledöntésével átnavigálják magukat a pályán. Vizesárkok helyett most arcon locsolás a nehezítés.

Sarkvidéki versennyel pótolja a kieső Svéd Ralit a WRC

Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy máris bele kellett nyúlni a Rali-világbajnokság 2021-es naptárába a koronavírus-járvány miatt, ugyanis törölték a Svéd Ralit. A helyére viszont bekerül egy másik esemény, nevezetesen az Arctic Rali, amelyet február utolsó hétvégéjén rendeznek meg a szezon második állomásaként Finnországban (ahol így a nyári Finn Ralival együtt két fordulót is tartanak idén).

A helyszín egész pontosan Lappföld központja, Rovaniemi lesz, ami az északi sarkkör közvetlen közelében található, a küzdelmeket viszont már a sarkvidéken belül rendezik, így értelemszerűen havas-jeges versenyről lesz szó. A WRC idénye így továbbra is 12 fordulót tartalmaz – így fest jelenleg a kalendárium:

wrc-naptar

A Rotax Max Challenge Grand Finalsre is lecsapott a koronavírus

Úgy tűnik, a 2021-es év eleje sem telhet el a pandémia miatti versenytörlések nélkül. Most a Rotax Max Challenge Grand Final szervezői jelentették be, hogy a korábbi halasztás után – eredetileg Bahreinben rendezték volna meg novemberben, onnan került át januárra és Portimaóba – kénytelenek véglegesen törölni a 2020-as eseményt. A fő akadályt a portugál kormány által bejelentett komoly lezárások jelentik, amelyek ellehetetlenítik a Világdöntő megrendezését.

Pedig a megmérettetésen több honfitársunk is indult volna: a hazai bajnokság győzteseiként MicroMaxban Gáspár Benett, MiniMaxban Krausz Dániel, Max Juniorban Krepcsik Áron, Max Seniorban Sövér László, DD2-ben pedig Major Bence képviselte volna a magyar színeket.

Jó hírek Zanardiról: orvosa szerint újra képes beszélni

Alex Zanardi még tavaly nyáron szenvedett súlyos fejsérüléssel járó balesetet egy kézzel hajtott kerékpárversenyen. Azóta többször is megműtötték már az F1-et is megjárt pilótát, aki egy ideig mesterséges kómában is volt. Olasz lapok – így a Corriere della Sera és az Autosprint – most arról számoltak be, hogy egy újabb, „ébresztő” műtét után a paralimpián aranyérmet nyerő sportoló újra képes a beszédre.

„Érzelmes pillanat volt, amikor elkezdett beszélni, senki nem akarta elhinni. De jelen volt, és utána a családjával is beszélt” – nyilatkozta a legutóbbi műtétet végző, a milánói San Raffaelle Kórházban dolgozó Dr. Federica Alemanno.

zanardi-dppi_4

Zajlanak a barcelonai 10-es kanyar átalakításának munkálatai

Mi is beszámoltunk róla néhány hete, hogy a Formula-1 Spanyol és a MotoGP Katalán Nagydíjának otthont adó barcelonai pályán átszabják a 10-es kanyart. Korábban egy elnyújtott balos volt a hátsó egyenes végén, amelyet aztán előbb az F1-ben, majd Luis Salom 2016-os halálos balesete után a motorosoknál is felváltott az új, élesebb kanyar. Most a két verzió között alakítanak ki egy harmadikat, amellyel a cél, hogy egyfelől szélesítsék a bukóteret, másfelől visszatérjenek a nyomvonal eredeti szellemiségéhez, így újfent egy tempósabb kanyart teljesítenek majd a versenyzők. A munkálatok javában zajlanak Barcelonában – íme, néhány fotó erről: