DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappen-elsőséggel zárult a teszt, Tsunoda szorosan mögötte

A végére maradt a tűzijáték: a háromnapos bahreini gyakorlás utolsó órájában Tsunoda, Raikkönen és Verstappen is megfordult az első pozícióban. Hamilton megforgott gyorskörén, Vettel a bokszban vesztegelt.

A 2021-ben mindössze háromnaposra zsugorodó, Barcelona helyett Bahreinben megtartott téli tesztelés végére maradtak a látványos köridők. Bemelegítésként Sergio Perez már a délelőtti négy óra során megfutotta a három nap addigi legjobbját, 1:30,187-et. Bár az ebédszünet után a mexikói már nem ült vissza az RB16B-be, körideje egészen az utolsó két óráig az első helyen maradt – hogy aztán még több mint egy másodperccel megjavítsák.

Az autót átvevő csapattárs, Max Verstappen volt az első, aki 1:29-es köridőket produkált, aztán az utolsó óra kezdetén, miközben a pályára ráborult az éjszaka, beszállt a játszmába a mezőny legfiatalabb és legidősebb versenyzője, Yuki Tsunoda és Kimi Raikkönen is, akik szintén megfordultak az élen. A korábban megpördülő és kis híján éppen Raikkönennel ütköző Tsunoda a leglágyabb, C5-ös abronccsal egészen 1:29,282-re faragta a köridőt.

Ez még mindig nem a vége volt, a két Red Bull-tulajdonú csapat pilótái valóságos párbajt vívtak az első helyért a lágy gumikon. Verstappen tapasztalata győzött, a holland 1:28,960-as körével leggyorsabbként zárta a tesztet, de parádézott a japán újonc is a maga mindössze 0,093 másodperces hátrányával.



Carlos Sainz végül harmadik helyre hozta be a Ferrarit, amely Mattia Binotto elmondása szerint végre kiküszöbölte egyenesbeli lassúságát, a spanyol lemaradása azonban már fél másodperc feletti volt. A köröket szüntelenül nyüstölő Kimi Raikkönen negyedik helyen végzett az ígéretes tesztet teljesítő Alfa Romeóval, a Williams számára pedig szintén biztató jel volt George Russell hatodik helye. Ők zárták közre az ötödik, egyik gyorskörén megforgó Lewis Hamiltont a Mercedesszel, melynek idei tesztteljesítménye nagy talány: valódi problémák vannak a csapatnál, vagy csak rejtegetik a teljesítményüket?

A nap során nem csupán szikrázó köridőket, hanem rengeteg megtett kört is láthattunk: Kimi Raikkönen és George Russell – akik egyedüliként vezettek az egész napon át, a többi istálló pilótát cserélt a szünetben – a 150 körös határt is átlépték, a finn egészen 166-ig jutott. A roppant teszttáv azt is jelentette, hogy a harmadik nap műszaki problémák, balesetek, megszakítások tekintetében zökkenőmentesen ment, egyedül az Aston Martin vesztegelt sokat a garázsban, Sebastian Vettel autóján hátul ügyködtek, mielőtt paravánnal elrejtőztek a kíváncsi szemek elől, sajtóinformációk szerint motorhiba miatt.

Vettel és az AMR21-et délelőtt vezető Lance Stroll zártak a két leggyengébb köridővel, 6-7 másodperc abszolút hátrányban, messze mindenkitől: a csapat számára vasárnap egyértelműen nem a tempó volt a cél. Az utolsó öt között a szintén nem siető Valtteri Bottast és a Haas két autóját találjuk még.

A középmezőnyben találunk két csapatot, amelynek teljesítményét Lewis Hamilton a Red Bull mellett erősnek értékelte: a McLaren eredményesebb versenyzője Daniel Ricciardo lett a hetedik hellyel 1,1 másodperc lemaradásban, az Alpine-é Fernando Alonso kilencediikként 1,3 másodperccel Verstappen mögött.

Ennél sokkal részletesebben beszámoltunk a történésekről élő közvetítésünkben, melyet itt találtok meg.

A harmadik tesztnap eredménye:

  Versenyző Csapat Köridő/hátrány Körök
1 Max Verstappen Red Bull 1:28.960 64
2 Yuki Tsunoda AlphaTauri 0.093 91
3 Carlos Sainz Ferrari 0.651 79
4 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 0.806 166
5 Lewis Hamilton Mercedes 1.065 54
6 George Russell Williams 1.157 158
7 Daniel Ricciardo McLaren 1.184 76
8 Sergio Pérez Red Bull 1.227 49
9 Fernando Alonso Alpine 1.358 78
10 Charles Leclerc Ferrari 1.526 80
11 Lando Norris McLaren 1.701 56
12 Pierre Gasly AlphaTauri 1.868 76
13 Esteban Ocon Alpine 2.350 61
14 Nikita Mazepin Haas 2.571 67
15 Mick Schumacher Haas 3.093 78
16 Valtteri Bottas Mercedes 3.446 86
17 Sebastian Vettel Aston Martin 6.081 56
18 Lance Stroll Aston Martin 7.140 80
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: