Mansell: Norris ostoba hibát követett el Ausztriában
https://formula.hu/parc-ferme/38505
Az 1992-ben világbajnoki címet szerző Nigel Mansell meglehetősen kritikusan nyilatkozott honfitársáról, a 11. britként világbajnoki címet szerezni vágyó Lando Norrisról, aki szerinte hatalmas hibát követett el Ausztriában, amikor a kiesésével végződő kockázatos támadást indított Max Verstappen ellen: „Nem lehet kívülről megelőzni egy többszörös világbajnokot. És az a futam az övé lehetett volna” – mondta a 71 éves egykori versenyző, akit arról kérdeztek, hogy a McLaren hibázott-e azzal, hogy nem állították be már a szezon korábbi szakaszában Piastrit Norris mögé.

„Nem igazán, mert mindkét pilóta követett el hibákat a szezon elején. Lando ostoba hibája Ausztriában 25-26 pontot jelentett, szóval mindenfélével lehetne érvelni” – felelte Mansell. „Úgy gondolom, hogy a McLaren hihetetlenül profi módon viselkedett mindkét versenyzővel. Lenyűgöző munkát végeztek értük, és gratulálni kell nekik” – fejtette ki a brit „oroszlán”, s nem csak ezért illette dicsérő szavakkal a wokingiakat, hanem az elmúlt időszak kommunikációjáért is:
„Előálltak és megosztották velünk az álláspontjukat arról, hogy mi fog történni az év hátralévő részében” – mondta, majd hangsúlyozta, hogy Norris sorsa a saját kezében van: „Szerintem most Landón múlik minden, mert legalább olyan gyorsnak, ha nem gyorsabbnak kellene lennie, mint Oscar, és meg kell csinálnia. És ahogy ő maga is mondta, szeretné a sikert saját érdemei alapján elérni.”
Fotó: DPPI
A kicsik sem viccelnek: gyönyörű előzéseket hozott az F2 barcelonai futama
https://formula.hu/parc-ferme/22019
Szegény Zhou többször is a dolog rossz oldalála került, Aitken viszont... A videó erre a linkre kattintva megtekinthető!
Mutatjuk a Spanyol Nagydíj legjobb belső felvételeit
https://formula.hu/parc-ferme/22018
A szokásos onboard válogatás erre a linkre, vagy az alábbi helyen a Youtube-ra átkattintva elérhető:
A kis Checo elfoglalta apja autóját
https://formula.hu/parc-ferme/22017
A Racing Point pilótájának másfél éves fia, Sergio Perez Jr. Barcelonában közelről szemügyre vette apja munkaeszközét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Még mindig nem tudjuk, mi épül a Hungaroring M3-as lehajtójánál...
https://formula.hu/parc-ferme/22016
Várjuk olvasóink tippjeit!

A legemlékezetebb pillanatok a Holland Nagydíj történetéből
https://formula.hu/parc-ferme/22015
A Formula-1 hivatalos csatornája gyűjtött össze öt emlékezetes momentumot az 1985-ig megrendezett versenyből: van köztük legendás bajnok első győzelme, három keréken versenyzés, élmenők ütközése.
A videó YouTube-ra átkattintás után indul.
Spici: Raliból a ralikrossz élvonalába
https://formula.hu/parc-ferme/22014
Interjú Spitzmüller Csabával, a 2008-as abszolút ralibajnokkal, aki az utóbbi években már a ralikrossz szakágban ér el egyre komolyabb sikereket.
20 éves orosz a Mercedesben: Ők tesztelnek szerdán
https://formula.hu/parc-ferme/22012
A barcelonai kétnapos teszt második napjának felállása: a csapatok nagy része most is tesztpilótának adott lehetőséget, az esetek közül a legérdekesebb a Mercedest vezető Nyikita Mazepin. A Ferrari és a Racing Point a Pirellinek is tesztel, ezért két autóval mehetnek, a McLaren pedig délután cserél.
Mercedes: Nyikita Mazepin
Ferrari: Antonio Fuoco, Charles Leclerc (Pirelli)
Red Bull Racing: Dan Ticktum
Renault: Jack Aitken
Haas: Kevin Magnussen
McLaren: Sergio Sette Camara (délelőtt), Oliver Turvey (délután)
Racing Point: Nick Yelloly, Lance Stroll (Pirelli)
Alfa Romeo Racing: Kimi Raikkönen
Toro Rosso: Alexander Albon
Williams: Nicholas Latifi

A leglágyabb keverékeket viszi a Pirelli Monacóba
https://formula.hu/parc-ferme/22011
Az FIA közölte a Pirellivel a csapatok gumiválasztását a május 26-án esedékes Monacói Nagydíjra. A Mercedes és a Ferrari eltérően választottak, a legkonzervatívabb elosztás pedig a Williamsé. A C3-as lesz a kemény, a C4-es a közepes, a C5-ös pedig a lágy abroncs, ami azt jelenti, hogy a leglágyabb keverékekkel érkezik a Pirelli a hercegségbe. A múltból eredő tapasztalatokat követően minden csapat a lágy keverékből kérte a legtöbbet a versenyhétvégére.

Motorosok segítettek átkelni a kacsacsaládnak
https://formula.hu/parc-ferme/22010
Ennek a gyanútlan kacsacsaládnak bizony nagy szerencséje volt, hogy egy ilyen lágy szívű emberekből álló motoros csapat előtt próbálkoztak meg átkelni az úton, akik a segítségükre siettek.
25 éve szerezte pályafutása első pole-pozícióját Michael Schumacher
https://formula.hu/parc-ferme/22008
A hétszeres világbajnok német 1992-ben szerezte első nagydíjgyőzelmét, azt viszont kevesebben tudják, hogy első bajnoki évében, 1994-ben rajtolt csak először pole-pozícióból, és bár abban az évben megnyerte az első három nagydíjat, csak a negyediken indult az első rajtkockából – az első három versenyen Ayrton Senna indult az élről. 1994. május 14-én, a tragikus imolai versenyhétvégét követően, Monacóban szerezte meg Schumacher végül a pole-pozíciót.
További érdekesség, hogy a második helyezéssel későbbi riválisa, Mika Hakkinen szintén addigi legjobb rajteredményét érte el. Másnap Schumacher első monte-carlói, szezonja negyedik és pályafutása hatodik győzelmét érte el.

Már a Holland Nagydíj pályabemutató videója is itt van
https://formula.hu/parc-ferme/22009
A 4,3 kilométeres zandvoorti pályán az egyenesek nem túl hosszúak – a legnagyobb is csak 678 méter –, a 180 fokos első kanyar viszont tartogatott a múltban bőven izgalmat.
Az idei Ferrari és a V8-as motorhang
https://formula.hu/parc-ferme/22004
Hogy tetszik ez a kombináció?
Szenzációs felvétel az 1961-es Monacói Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/22006
Kiváló minőségű négyperces videó Stirling Moss nagy győzelméről a hercegségi pályán.
Még az állatvilágot is érdekelte a WRC Chilében
https://formula.hu/parc-ferme/22005
Az alábbi videón az látszik, hogy még egy csiga is felemelte a fejét és végignézte, ahogy elfordul előtte egy WRC a rali-világbajnokság chilei futamán:
Már mutatunk is egy Verstappen-kört Zandvoortból
https://formula.hu/parc-ferme/22007
Hivatalosan is bejelentették, hogy a Formula-1 2020-ban Hollandiában is versenyezni fog, ott lesz a naptárban Zandvoort. A pályán Max Verstappen korábban már végigment a Red Bull-lal, mutatunk is erről egy videót:
Jump on board with Max for a lap of the Zandvoort circuit as #F1 announces the return of the #DutchGP More here https://t.co/8FhaFTuz2o pic.twitter.com/NJbn8lI6fo
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. május 14.
Vettel bokszkiállásra utasítja a Ferrarit, a két Haas nem bír magával - így szólt a csapatrádió Barcelonában
https://formula.hu/parc-ferme/22003
A Spanyol Nagydíj legjobb rádióüzenetei erre a linkre, vagy alább a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők:
A kör, ami plusz egy pontot jelentett Hamiltonnak
https://formula.hu/parc-ferme/22002
Barcelonában szerezte meg első olyan pontját Lewis Hamilton, amelyet a versenyben futott leggyorsabb körért kapott - a hajrában, egész pontosan az 54. körben, lágy gumikon repesztett egy 1:18,492-t, ezzel szűk három tizedmásodpercet vert Valtteri Bottas leggyorsabb körére. Érdekesség, hogy a futam harmadik leggyorsabb köre ennél jóval lassabbra sikerült, Max Verstappen 1:19,769-cel jegyezhette ezt fel. Egyelőre egyébként csak Charles Leclerc-nek van két leggyorsabb körért járó extra pontja, rajta kívül Hamilton, Bottas és Pierre Gasly gyűjtött be egyet-egyet.
Pályafutása legjobb eredménye után ült be stúdiónkba a magyar raliversenyző
https://formula.hu/parc-ferme/22001
Német László a harmadik helyet szerezte meg az idei Miskolc Ralin, ezzel eddigi pályafutása legjobb eredményét szállította - az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójának stúdiójában beszélt minderről.
Neymar is beköszönt a Red Bull új motorhome-jába
https://formula.hu/parc-ferme/22000
A Paris Saint-Germain két brazil futballistája, Neymar és Daniel Alves is meglátogatta a hétvége egyik "sztár" épületét, a Red Bull vadonatúj luxus motorhome-ját:
Bringing some Brazilian flair to the #SpanishGP pic.twitter.com/qtCCAtRlAg
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. május 13.
Egyértelmű: videós összehasonlítás a Mercedesről és a Ferrariról Barcelonában
https://formula.hu/parc-ferme/21999
Ha az F1-ben már szabad szemmel is simán meg lehet állapítani, akkor az bizony teljesen egyértelmű: márpedig a Mercedes és a Ferrari közötti különbséget a lassú kanyarokban zongorázni lehetett Barcelonában. Íme Valtteri Bottas és Sebastian Vettel időmérős köre összehasonlítva: