DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

Newey Angliában keres házat magának?

A Motorsport olasz kiadása szerint a Ferrarinak egyre rosszabbak az esélyei Adrian Newey megszerzésére, s a 65 esztendős tervezőlegenda következő állomáshelye a McLaren és az Aston Martin közül kerülhet ki – állításuk szerint a döntés szeptemberben születhet meg, ami egybevág azzal, amit Newey nemrég a Sky Sports kamerái előtt mondott azzal kapcsolatban, hogy őszre-télre megtudhatjuk-e, hol folytatja páratlanul sikeres karrierjét: „Igen, egyértelműen ez a cél, de még meg kell hoznom a döntést.”

Newey egykori iskolatársa, a Top Gear műsorvezetőjeként ismertté vált Jeremy Clarkson beledobott egy követ az állóvízbe, amikor a holland Viaplay mikrofonjába a következőt mondta bele: „Akarnak valami exkluzívat? Tudom, hogy Adrian Newey házat keres, méghozzá Oxfordshire-ben, nem Maranellóban!” Márpedig ez egy újabb jel lehet abba az irányba, hogy nem a Ferrari lesz a befutó...

newey-miami-4

A vitorlássportba száll be Sebastian Vettel

A 2022 végi visszavonulás után első nagy projektjébe vágott bele Sebastian Vettel: a négyszeres világbajnok, aki a Goodwoodi Sebességfesztiválon saját autógyűjteményének példányait fogja vezetni, némileg meglepő módon nem az autósportba, hanem a SailGP vitorlásbajnokságba szállt be. A 2019-ben indult szériában először vesz részt német csapat, melynek tulajdonosa Thomas Reidel, Vettel pedig társbefektető lesz.

„Régóta emlegetik a vitorlások és a Formula-1 közti párhuzamokat. A hajók lenyűgözőek, a sebesség a vízen pedig hihetetlenül gyors” – mondta az Express Sportnak Vettel. „A versenyek izgalmasok, és örülök, hogy motivált, fiatal vitorlázók társaságában vehetek részt rajtuk. Emellett a széria nem csupán a szél erejét használja, de a sportok fenntarthatósága terén is új normákat igyekszik felállítani.”

Az F50 katamaránoknak szóló SailGP 2023/24-es szezonjában Németország (a kétszeres olimpiai bronzérmes Erik Heillel kormányosként) tíz másik nemzeti csapat ellen versenyez, 12 különböző helyszínen Saint-Tropez-tól Aucklanden át Bermudáig.

„Hamilton nem illik a Ferrari filozófiájába”

Az elmúlt hetek egyik legérdekesebb pletykája volt, miszerint a Ferrari-elnök John Elkann 40 milliós ajánlattal csábítaná át magukhoz Lewis Hamiltont. Ezt aztán előbb Frederic Vasseur, a vörösök csapatvezetője, majd maga a hétszeres F1-es világbajnok is cáfolta, aki hozzátette, hogy közel járnak a megállapodáshoz a Mercedesszel a szerződéshosszabbítás kapcsán.

Most megszólalt a kérdésben a korábbi F1-es pilóta, a sokáig a Ferrari tesztpilótájaként, jelenleg pedig a nagyköveteként tevékenykedő Marc Gené is, aki szerint Hamilton nemes egyszerűséggel nem passzol a maranellóiakhoz: „Nem én döntök a versenyzőkről, de ismerve a mostani Scuderiát, nem passzolva a filozófiájukba, ezért úgy látom, a Mercedesnél fogja befejezni a pályafutását” – nyilatkozta Gené a sport.es lapnak.

f1-hamilton-ferrari

fotó: DPPI

Norris még inkább hisz a McLarenben és Zak Brownban

Néhány nappal ezelőtt jelentette be a McLaren, hogy újabb nagyágyút igazolt a mérnöki csapatába, méghozzá ezúttal a Red Bulltól: az energiaitalosok eddigi vezető mérnöke, Rob Marshall csatlakozik a csapathoz. Amikor a wokingiakat erősítő Lando Norrist arról kérdezték a Spanyol Nagydíj médianapján, hogy szerinte mit hozhat a szakember az alakulathoz, a tapasztalatát és a tudását emelte ki: „Hosszú-hosszú éveken át dolgozott a Red Bullnál, rengeteg sikert ért el. Együtt dolgozott az F1 legnagyobb elméivel, és egyértelműen ő is ennek a csoportnak a tagja” – mutatott rá a brit.

A McLarennek nem alakult a várakozásoknak megfelelően eddig a szezonja, de amikor azt kérdezték Norristól, hogy bízik-e Zak Brown elnök-vezérigazgató víziójában, így felelt: „Azt mondanám, nagyon, és még jobban is, mint korábban. Sosem akartam azt mondani, hogy nem hiszek bennük, és soha nem is mondtam ilyet, és valószínűleg nem is fogok. Egyértelmű, hogy az utóbbi néhány változtatás jó dolgokat szült, mind a hangulat szempontjából, de egyúttal a teljesítményt és a jövőt illetően is. Nem minden megy direktben a Formula-1-ben, sok dolog időbe telik, és szerintem mi is itt tartunk. Nyilvánvalóan előreléptünk, ezt magabiztosan kijelenthetem, de az az időigényes rész, amíg ez láthatóvá válik.”

f1-norris-barcelona-day0

Videó: alakul a fiesztahangulat Alonso miatt

Igazi Alonso-őrület várható ezen a hétvégén Barcelonában, erről az Aston Martin csütörtöki videója is tanúskodik:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

Kezdődik az F1-es Spanyol Nagydíj hétvégéje, íme a program

Formula-1, Formula-2, Formula-3 és WRC is szerepel a pénteki programban, íme a mai menetrend:

Péntek (június 2.)

8:40 WRC, első versenynap (előfizetés után WRC+)

9:55-10:40 Formula-3, szabadedzés

11:05-11:50 Formula-2, szabadedzés

13:30-14:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

15:00-15:30 Formula-3, időmérő (M4 Sport)

15:55-16:25 Formula-2, időmérő (M4 Sport)

17:00-18:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

A hétvége teljes menetrendje ezen a linken megtekinthető!

f1-spanishgp-2023

fotó: dppi

Fotó: A Ferrari Red Bull-ihletésű oldaldoboza

A Ferrari is beállt a sorba: miután Monacóban a Mercedes hagyta el saját oldaldoboz-koncepcióját a Red Bull megoldásának utánzatáért, Barcelonában a vörös autó jellegzetes, széles és felül bemélyedő, „fürdőkádas” oldaldobozai váltak múlttá, az RB19-et idéző kialakításért cserébe – annak ellenére, hogy a csapat folyamatosan azt kommunikálta, nem fog radikális változás történni.

A Ferrari eddigi megoldása befelé, a mostani azonban a Red Bullhoz és az ő nyomukban járó többi csapathoz hasonlóan lefelé tereli a levegő útját – az SF-23 kialakítása az Aston Martin, Mercedes és Alpine dizájnjához hasonlít legjobban. Ugyanakkor megmaradt az eddigi oldalszekrény több jellegzetessége, köztük a beömlő, az alávágás és az S alakú csatorna.

Az új megoldásról egyelőre egy lesifotó készült a bokszutcában:

Alfa–Haas: Egyelőre nem történt megkeresés

A Monacói Nagydíj hétvégéjén kapott szárnyra a hír, hogy az Alfa Romeo a Sauber csapatától való elköszönés után is maradna a Formula-1-ben szponzorként, mégpedig a Haas oldalán 2024-től. A beszámolók 20 millió dollárt és kétéves szerződést is említettek, de Günther Steiner barcelonai sajtókonferenciáján lehűtötte a kedélyeket:

„Sok ember mondta már nekem, egyedül az Alfa Romeo nem szólt róla. Persze vizsgálják, mi legyen a jövőben. Meglátogattak minket, ami bemutatás volt, semmi más” – mondta a Formula.hu jelenlétében az Alfa Romeo-vezérigazgatóval, Jean-Philippe Imparatóval Monacóban történt találkozóról, amely a pletyka egyik kiindulópontja volt. „Korábban soha az életemben nem találkoztam vele, ezért bemutatkoztunk egymásnak. Nincs mit titkolni, csak beköszönt, hogy helló és ennyi volt. Nem tudom, mit terveznek a jövőben.”

Steiner hozzátette, a Haas nyitott lenne egy megállapodásra, de csak a jelenlegi főszponzor, a MoneyGram mellett. Kiemelte, nem ismeri az Alfa Romeo terveit, nincs ajánlat az asztalon, ezért nem is foglalkoztatja aktívan az ügy.

Fotó: Haas

Egy harmadik „hazai” versenyző is szerepel a Spanyol Nagydíjon

Esteban Ocon a francia zászló alatt versenyez, Franciaországban is született, de ereiben nem is kevés spanyol vér csörgedez: nagyszülei az apai ágon spanyolok, ráadásul sok rokona épp a barcelonai pálya vonzáskörzetében lakik.

„Sok családtagom él a pálya környékén, a nagyszüleim is spanyolok. Nekem ez gyakorlatilag két egymást követő hazai versenyhétvége. Jó érzés idejönni egy nagyon eredményes hétvége után” – mondta Ocon a csütörtöki FIA-sajtótájékoztatón, melyen összehasonlította monacói dobogóját a 2021-es hungaroringi győzelemmel.

Fotó: DPPI

Mikor lesz a spanyol F1-es futam?

A Spanyol Nagydíj június 4-én, helyi és magyar idő szerint is vasárnap 15:00-kor veszi majd kezdetét. Normál hétvégéhez érkezik az F1-es mezőny, nem lesz sprint vagy egyéb fordulat, két pénteki szabadedzés, egy szombati gyakorlás, egy szombati időmérő, és a vasárnapi, európai idő szerint kezdődő futam szerepel a programban. A verseny 66 körös lesz majd.

A teljes hétvége részletes programja, a Spanyol Nagydíj menetrendje ezen a linken megtekinthető!

f1-spain2

fotó: dppi

Wolff: Nincs köze az Aston–Honda megállapodásnak a Mercedes-motorokhoz

A múlt héten jelentették be hivatalosan a felek, hogy 2026-tól a Honda az Aston Martin gyári partnereként tér vissza ténylegesen is a Formula-1-be (bár igazából most is jelen vannak a Red Bull Powertrains technikai segítőjeként). Ezzel a Mercedes elveszít egy ügyfélcsapatot a jelenlegi háromból, hiszen a silverstone-i istálló csaknem másfél évtizede már az ő erőforrásaikkal versenyzett. A hírre reagáló Toto Wolff Mercedes-főnök szerint azonban ez nem annak a jele, hogy a hajtásláncuk már ne lenne elég versenyképes:

„Nem gondolom, hogy annak, hogy a Mercedes ügyfélcsapatából Hondára váltanak, bármi köze lenne az erőforráshoz. Szerintem versenyképesek vagyunk a hajtásláncot illetően, de mindig is fel akarták szabadítani magukat és igazi gyári csapattá válni, és pontosan ezt is teszik. Exkluzív motorbeszállítói szerződésük lesz, saját üzemanyag-szállítójuk van, építenek egy nagy gyárat, ami a következő hónapokban áll működésbe – és Lawrence céljai sosem kicsik. Úgy vélem, ha versenyképes akarsz lenni és bajnokságokat akarsz nyerni, akkor ilyen lépéseket kell tenned” – vélekedett a RaceFans.net által idézett Wolff. Arról, hogy Strollék miért járnak jól a Hondával, itt írtunk bővebben.

f1-wolff-stroll-lawrence

fotó: DPPI

Fotók: Új sisakkal indul hazai futamán Sainz

Carlos Sainz megmutatta a barcelonai hétvégére szánt sisakját:

 

Videó: Ez történt tavaly Barcelonában

George Russell és Max Verstappen parázs csatájáról maradt emlékezetes a barcelonai futam, na meg a Ferrari első komolyabb technikai meghibásodásáról... A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Taylor Swift helyett... Ő lehet Alonso új barátnője

Az elmúlt hetekben bombaként robbant az a bulvárhír, hogy Fernando Alonso összeszűrte a levet az amerikai popsztárral, Taylor Swifttel. Azóta nem erősítette meg és nem is cáfolta ezeket az értesüléseket a spanyol, azonban ehelyett inkább húzta a sajtó agyát különböző élcelődéseivel. Mikor erről kérdezték Alonsót, csak annyit válaszolt "nem szeretem keverni a magánéletem és a karrierem. Szóval inkább nem kommentálnám a dolgot."

Az olasz La Repubblica úgy tudja, hogy Alonso új párja nem Taylor Swift, hanem egy újabb újságíró, aki eddigi barátnőjéhez hasonlóan az F1-es hétvégéken dolgozik, a spanyol DAZN csatornánál. A hölgy neve Melissa Jimenez, aki a futballista, Marc Bartra korábbi felesége és nem mellesleg Aleix Espargaro főmérnökének, Antonio Jimeneznek a lánya. A La Repubblica azt is megjegyzi, hogy a Monacói Nagydíj alatt a paddock csendes megfigyelője volt Alonso és előző barátnője, Andrea Schlager veszekedésének.

Zanzibár lehet a következő afrikai F1-es helyszín?

Sokáig úgy tűnt, hogy Kyalami érkezésével Spa-Francorchamps kiszorulhat az F1-es versenynaptárból, ezzel pedig Afrika visszatér az F1 térképére, azonban különböző problémák miatt egyre kevésbé valószínű, hogy Dél-Afrikába látogat a száguldó cirkusz.

Most az olasz Sportface értesülései szerint egy olyan új afrikai jelentkezője van az F1-es versenynaptárnak, amihez még Giancarlo Fisichellának is köze van. Az Afrika keleti partjainál fekvő Tanzánia szigetén, Zanzibáron épp zajlik egy 500 millió eurós beruházás, a helyi kormány támogatását élvezve. Zanzibári Nagydíj. Hogy hangzik?

Öt nagyszerű csata a Spanyol Nagydíjakról

Mansell és Senna csatájától, Barichello dupla Schumacher-előzésén át egészen a tavalyi Verstappen-Russell összecsapásig. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Játssz a Formula.hu F1-es tippjátékával, és nyerj!

Megéri játszani a Formula Tipperrel: aki a Formula.hu F1-es tippjátékán belül a Formula Bajnokság nevű pontvadászatban a legtöbb pontot gyűjti be a Spanyol Nagydíj hétvégéjén, az ajándékba kapja az Autósport évkönyv 2022 című kötetünket. 

A tippjátékunk ezen a linken elérhető, a szabályok és a lebonyolítás itt olvasható el - várunk mindenkit!

tipper1

Minden futamon legalább egy bokszkiállásnyi előnnyel nyert eddig a Red Bull

Monacóban az eső és minden egyéb ellenére 27 másodperccel győzte le a második helyett Fernando Alonsót Max Verstappen, ennek kapcsán érdemes megnézni, hogy átlagosan milyen különbségekkel emelkedik ki idén az RB19 a mezőnyből – az időmérőkön szorosabb a helyzet, a futamokon viszont meg sem tudják közelíteni őket eddig a riválisok.

Bahreinben a harmadik Alonso 38, Szaúd-Arábiában 20, Bakuban Charles Leclerc 21, Miamiban ismét Alonso pedig 26 másodpercet kapott a győztestől, mint legjobb nem Red Bull-pilóta, és a listából hagyjuk ki Melbourne-t, ahol biztonsági autó mögött gurult be a mezőny, de Verstappen fölénye addig is egyértelmű volt. Az öt számadatból az derül ki, hogy tiszta versenyben még nem fért be 20 másodperc alá a mezőny egyetlen futamon sem, és hogy a Red Bull átlagosan 26,4 másodperc a különbség, vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy több, mint egy bokszkiállás.

SI202305280235_hires_jpeg_24bit_rgb_resize

A közleményből tudta meg Villeneuve, hogy kirakták a Le Mans-i csapatból – otthagyja a WEC-et

Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy a Vanwall Racing Team ByKolles úgy döntött, a jövő hétvégi Le Mans-i 24 óráson Jacques Villeneuve helyett Tristan Vautier lesz Esteban Guerrieri és Tom Dillmann mellett a harmadik pilótájuk. Az 52 éves kanadai számára incidensekkel telt az Endurance-világbajnoki idény eddigi része, a csapat a közleményben viszont elsősorban a születendő kislányával és a kevés felkészülési kilométerrel indokolta a döntést. Most maga Villeneuve is reagált minderre: az 1997-es F1-es világbajnok állítása szerint ő is a közleményből értesült a dologról, a körülmények miatt pedig úgy döntött, hogy a többi idei futamon sem áll rajthoz már a WEC-ben.

„Mélyen elszomorít, hogy a Valwall Racing Team ByKolles május 25-i nyilvános közleményéből tudtam meg, hogy helyettesíteni fognak a soron következő Le Mans-i 24 óráson” – fogalmazott Villeneuve. „Mostanában nem érkezett felém hivatalos kommunikáció a csapat részéről, ami még meglepőbb annak fényében, hogy továbbra is érvényes szerződésem van a Le Mans-i 24 óráson való részvételről. A közlemény kiadásának időpontja furcsa módon egybeesett azzal, amikor megérkeztem a kórházba a kislányunk születésére, ami május 26-ra volt kiírva. ByKolles pontosan tudott erről a családi eseményről, ezért nem tudtam reagálni erre a hirtelen bejelentésre. Versenyző családként mindig sikeresen kiegyensúlyoztuk a családi életünket a versenyzői karrierünkkel, és a versenyzés mindig prominens helyet foglalt el nálunk.”

„Valójában alapos és jól szervezett volt a felkészülésem a Le Mans-i 24 órásra. Jelentős időt és energiát fektettem abba, hogy fizikailag és mentálisan is csúcsformában legyek erre az általam nagyon várt kihívásra. Miután megnyertem az Indy 500-at, az IndyCart és az F1-es világbajnokságot, a Le Mans-i 24 órás különleges jelentőséggel bír számomra. Emiatt mélységesen elkeserít, hogy igazságtalanul és önkényesen megtagadták a részvételem lehetőségét. Ilyen körülmények között úgy döntöttem, nem veszek részt a WEC-szezon további részében a ByKolles színeiben. Ehelyett a figyelmemet és az energiámat arra irányítom, hogy felkészüljek egy sikeresebb és professzionálisan kielégítő 2024-es idényre.”

wec-villeneuve

fotó: DPPI

Eső és zivatar kavarja meg az F1-es Spanyol Nagydíjat?

Érdekes előrejelzéseket láthatunk jelen pillanatban a hétvégi Spanyol Nagydíj kapcsán. A várakozások szerint péntek délelőtt napos, nyugodt körülmények között kezdődhet meg a hétvége, délutánra, a második szabadedzés idejére viszont már van esély némi esőre, az igazi fordulat azonban szombaton és vasárnap jöhet.

Mindkét napra napos délelőttöt, és záporos, zivataros délutánt jövendölnek az időjósok, a futam idejére jelenleg 55% az esély valószínűsége.

A régió biztos, hogy kapni fog valamennyit az égi áldásból, de az természetesen most még erősen kérdéses, hogy az éppen abban az idősávban eléri-e magát a pályát.

f1-spain

fotó: dppi

F1-gyerekverzió: A Magyar Nagydíjon debütál az alternatív közvetítés

Korábban példátlan újítást vezet be a Formula-1: a Magyar Nagydíjon először készül közvetítés, amelyet gyerekek részvételével gyerekeknek szánnak. A műsor angol és német nyelven készül el (a hagyományos közvetítés alternatívájaként), három gyerekkorú riporter mellett a korosztálynak szánt grafika és effektek jelennek meg a képernyőn.

Az angol verzió arca Jenson Button és Danica Patrick lesz, az ő munkájukat segíti három gyerekkorú riporter, akik interjúkat készítenek és műsort vezetnek a Sky Sports megszokott csapatát kiegészítve. Közülük ketten már korábban is szerepet kaptak az F1-es közvetítésben, a harmadik pedig egy gokartos. A német verzió még a kiválasztási folyamatnál tart, 10-14 év közti gyerekeket keresnek.

A hírről a grid kidek jutottak eszünkbe, még 2018-ból