DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

Indy 500: Penske-tarolás az első időmérőn, Ericsson veszélyben

Szombaton rendezték a jövő hétvégi Indy 500 kvalifikációjának első napját, amelyen hármas Penske-siker született: Will Power teljesítette a leggyorsabb négykörös átlagot 376,197 km/h-s (233,758 mérföld/órás) átlaggal, megelőzve Scott McLaughlint és Josef Newgardent. A top 12 rajtsorrendje egyébként vasárnap dől majd csak el, a legjobb rajthelyekről döntő szakaszba bejutott még például két McLaren Alexander Rossi és Pato O’Ward révén, a kétszeres Indy 500-győztes ex-F1-es Takuma Sato is, illetve az autótörés után az utolsó pillanatokban javító Rinus VeeKay.

Nincs ott ellenben az első 12-ben például Colton Herta és a bajnoki címvédő Alex Palou sem: ők a 13. és 14. helyekről vághatnak neki a jövő vasárnapi ötszáz mérföldesnek. Scott Dixon is alulteljesített a 21. rajthelyével, míg Romain Grosjean 26. lett. Az utolsó négyes pedig szintén újra pályára gurul ma, hogy eldöntsék, melyikük marad le a futamról (a 34 nevezőből 33 indulhat): a névsor legnagyobb meglepetése Marcus Ericsson, aki a hétközi egyik edzésen nagyot is bukott. Ott van még a „kiesőzónában” az újonc és szintén autót röptető Nolan Siegel, a mezőny női versenyzője, Katherine Legge, valamint a tavaly eredetileg nem kvalifikáló, de végül a megsérülő Stefan Wilson helyére beülő Graham Rahal. Folytatás este 21 órától, amikor kialakul a végleges rajtfelállás.

Az Indy 500 kvalifikációjának első napja (a 13-30. rajthelyek eldőltek):

1. Will Power Penske
2. Scott McLaughlin Penske
3. Josef Newgarden Penske
4. Alexander Rossi McLaren
5. Kyle Kirkwood Andretti
6. Kyle Larson McLaren/Hendrick
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank
8. Santino Ferrucci Foyt
9. Takuma Sato RLL
10. Pato O’Ward McLaren
11. Rinus VeeKay Carpenter
12. Ryan Hunter-Reay DRR-Cusick
13. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian
14. Alex Palou Ganassi
15. Callum Ilott McLaren
16. Marcus Armstrong Ganassi
17. Ed Carpenter Carpenter
18. Kyffin Simpson Ganassi
19. Marco Andretti Andretti/Curb-Agajanian
20. Helio Castroneves Meyer Shank
21. Scott Dixon Ganassi
22. Agustin Canapino Juncos Hollinger
23. Sting Ray Robb Foyt
24. Christian Rasmussen Carpenter
25. Tom Blomqvist Meyer Shank
26. Romain Grosjean Juncos Hollinger
27. Linus Lundqvist Ganassi
28. Christian Lundgaard RLL
29. Conor Daly DRR-Cusick
30. Pietro Fittipaldi RLL
31. Marcus Ericsson Andretti
32. Nolan Siegel Coyne
33. Katherine Legge Coyne/WR
34. Graham Rahal RLL

indy500-power-penske

Vadonatúj finn pálya, Makaó, Nordschleife – a versenyzők ötletei Szocsi pótlására

Az orosz-ukrán háború kitörése után a Formula-1 törölte az Orosz Nagydíjat a 2022-es versenynaptárból, sőt később a jövőre vonatkozó szerződést is felbontották a promóterrel. A sportág vezetői ugyanakkor mindenképp ragaszkodnának a 23 futamos menetrendhez, Stefano Domenicali szerint pedig nem is lesz nehéz beugrót találniuk. A bahreini teszt utolsó napjának versenyzői sajtótájékoztatóján – amelyen a Formula.hu is jelen volt – a jelenlévő pilóták meg is kapták a kérdést, hogy ők milyen helyszínnel pótolnák Szocsit, s a valószínűsíthető helyszíneknél extrémebb opciókat dobtak be:

„Finnországban van egy új pálya, amit a MotoGP-re építettek, olyan létesítményekkel, amelyek alkalmasak lennének F1-es versenyzésre is, úgyhogy én a Finn Nagydíjnak szurkolok” – kezdte Valtteri Bottas. Esteban Ocon egy amerikai városi pályát próbálna ki, mivel még nem tudta elég jól felfedezni az Egyesült Államokat: egy New York-i utcai verseny például az ínyére lenne. Mick Schumacher hazabeszélt, ő a Német GP visszatérésének szurkol, s a Nürburgringet favorizálja.

Charles Leclerc így fogalmazott: „Az egyik eléggé irreális, de Makaóban szívesen versenyeznék F1-es autókkal, bár most már túl nagyok… Emellett pedig ott van Afrika: még soha nem voltam ott, szeretném felfedezni Afrikát, szóval egy ottani pálya jó lenne” – mondta el a monacói, míg volt csapattársa, Sebastian Vettel ugyancsak extrém választ adott: „Nordschleife. Nem leszek már itt a végtelenségig, szóval talán ez az utolsó lehetőség, hogy a Nordschleifén versenyezzek!”.

f1-nurbrugring-dppi

Peterhansel történelmet írt: először nyert terepraliversenyt az elektromos Audi

Az ötnapos Abu Dhabi Desert Challenge-dzsel folytatódott a Dakarral elrajtolt új Tereprali-világbajnokság, amely történelmi sikert hozott, ugyanis Stephane Peterhansel húzta be az összetettet az új Audi RS Q e-tron volánjánnál. Ezzel a már a Dakaron is szakaszokat nyerő részben elektromos hajtású modell először győzött összetettben egy komoly terepraliversenyen. A francia legenda közel fél órát osztott ki a második helyezett Martin Prokopnak, aki egy Ford Raptort terelgetett. Eközben a Dakar idei két élharcosa, Nasser Al-Attiyah és Sebastien Loeb egyaránt gondokkal szembesült Abu Dhabiban, utóbbi végül mégis a nyolcadik helyen tudott zárni, így a szakaszok részeredményeiért járó pontokkal együtt egyetlen egységgel átvette katari ellenfelétől a vezetést a világbajnoki tabellán.

Ami a motorosokat illeti: a néhány hónapja második Dakar-sikerét szerző Sam Sunderland diadalmaskodott a GasGas színeiben, megelőzve a Honda duóját, Ricky Brabecet és Pablo Quintanillát. Értelemszerűen az összetettben is növelte az előnyét a brit.

peterhansel-audi-abudhabi-dppi

Módosítania kellett az Ukrajnát támogató sisakfestésén Vettelnek

Sebastian Vettel háborúellenes és Ukrajna mellett kiálló bukódizájnnal rukkolt elő a bahreini Formula-1-es teszten, amelyen mindenekelőtt az ukrán zászló és egy a békét szimbolizáló galamb látható. Emellett viszont több más zászló is feltűnt a sisak alján, az egyik pedig szemöldökráncolást váltott ki a Ciprusi Automobil Szövetségből. A zászlók között ugyanis feltűnt Észak-Ciprusé is – vagy hivatalosan Észak-ciprusi Török Köztársaságé –, márpedig az 1983-ban a saját függetlenségét kikiáltó államot pillanatnyilag csak az ott befolyást szerző Törökország ismeri el önálló országként. Emiatt a ciprusi szövetség reklamált az FIA-nál Vettel sisakja miatt – a reakció nem maradt el: az Aston Martin megerősítette a RaceFans.net szaklapnak, hogy a négyszeres világbajnok már módosított a sisakfestésén.

Ezért volt a Honda a Katari Nagydíj legnagyobb nyertese

Bár a sokáig vezető Pol Espargaro végül csak a dobogó alsó fokára állhatott fel a MotoGP idénynyitóján, Marc Marquez pedig mindössze ötödik lett, összességében mégis talán a Honda nyújtotta a legmeggyőzőbb produkciót a szinte teljesen átalakított új motorjával. Hogy miért, arról a Formula Motocast friss futamértékelő adásában is beszéltünk – a vonatkozó rész 30:46-tól hallgatható:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Vajon mire emlékeztet Lewis Hamilton rajtszáma?

A Mercedes ismét ezüstös lett idén, Lewis Hamilton pedig szintén új dizájnt hozott, mégpedig a rajtszámát illetően. A hétszeres világbajnok továbbra is a jól bevált 44-est használja, ám ez 2022-ben már sárga színekben pompázik. Erre a szakértők és a rajongók is felkapták a figyelmüket, a többségnek pedig egyértelműen Valentino Rossi ikonikus 46-osa jutott eszébe. Az érdekesség ebben, hogy a doktor néhány éve kipróbálta a német istálló versenygépét, amire az olasz versenyző rajtszámát is felfestették.

 

A naplementében gyönyörködött a Pirelli

A bahreini pálya kivilágított állapotában igazán kivételes látványt nyújt, amit a rajongók és a mezőny tagjai egyaránt szeretnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak az esti időszakban lenne érdemes megnézni a szezonnyitó helyszínét, a naplemente is egészen különleges tud lenni, amire a Formula-1 hivatalos gumibeszállítója is igyekezett felhívni a rajongók figyelmét.

Sainz és Verstappen egy pillanatra elfeledkezett arról, hogy ez még nem a verseny – videó

A bahreini teszt első napján Lance Stroll és Fernando Alonso adott ízelítőt abból, milyen csatákra lehet kilátás 2022-ben a Formula-1-ben, pénteken pedig a ferraris Carlos Sainz és a Red Bull-os Max Verstappen között alakult ki némi adok-kapok az utolsó órában:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Időn túli büntető: Magnussen a leggyorsabb pénteken Bahreinben!

A hivatalos tesztnap helyi idő szerint 19 órakor véget ért a szahíri pályán, ám mivel a Haas felszerelése rajtuk kívül álló okok miatt késett a gyakorlás kezdete előtt, ezért a csapatok belementek abba, hogy péntek este plusz egy órát (valamint szombaton reggel és este is) tölthessenek a pályán. A Formula-1-be egy év kihagyás után visszatérő Kevin Magnussen pedig ki is használta ezt, hogy jól megtréfálja a nap végi tudósításokat már megíró sajtótermékeket, ugyanis 1:33,207-es időt repesztett a lágy gumin, ezzel pedig három tizeddel a napot hivatalosan az élen záró Carlos Sainznál is gyorsabbnak bizonyult!

magnussen-bahrein-teszt-dppi

Fittipaldi: Csalódott vagyok és fáj, de megértem a döntést

Néhány nappal ezelőtt még a tesztpilóta Pietro Fittipaldi tűnt a fő esélyesnek arra, hogy átvegye az elküldött Nyikita Mazepin helyét a Haasnál: a barcelonai teszten maga Günther Steiner csapatvezető fogalmazott úgy, hogy ő lehet az első számú jelöltjük. Végül azonban korábbi versenyzőjüket, Kevin Magnussent hívták vissza: Steiner szerint Mazepin szerződésbontása után egyből a dánnal beszélt először, mivel egy tapasztalt és bevált pilótára volt szükség, Fittipaldi pedig egy újabb újoncként kockázatot jelentett volna. Ezt persze a brazil is megérti, ennek ellenére szomorú, hogy nem kapott lehetőséget:

„Günther azt mondta, hogy két jelöltet vettek igazából a számításba: az egyik voltam én, a másikat viszont nem tudtam, ki az. Kiderült, hogy Kevin, és végül mellette döntöttek” – idézi a bahreini teszt első napján még autóba ülő Fittipaldit a GiveMeSport.com. „És tiszteletben tartom a csapat választását. Nyilván versenyzőként csalódott vagyok és fáj, mert tudom, milyen potenciál lett volna bennünk és mit tudtam volna nyújtani. Steiner azt mondta, valaki tapasztaltra volt szükségük, és ezt megértem, és ez nem változtat a csapat melletti elköteleződésemen, a történetünk itt nem ért véget. Továbbra is keményen fogok dolgozni. Már eddig is rengeteg nehézség ért a karrierem során, ez is egy ilyen, amit pedig tehetek, hogy továbbra is dolgozom keményen. Jön majd még lehetőség.”

fittipaldi-haas-bahrein-teszt-dppi

Versenyt fut az idővel a McLaren, Wokingból várják a felmentést

A sikeres barcelonai teszt után Bahreinben eddig küszködik a McLaren: az MCL36 első fékei hevülnek túl a sivatagi forróságban. A wokingi gyárban megkongatták a vészharangokat, és villámgyorsan új fékcsatornák gyártását kezdték meg. Ezeknek az elemeknek azonban a szombati utolsó tesztnapra meg kell érkezniük.

„A sikeres teszt után Barcelonában ez a másfél nap egyértelműen nem terv szerint alakult” – mondta Andreas Seidl csapatfőnök a riportereknek. „Váratlan problémánk jelentkezett az első tengelyen a fékkel, amit meg kell oldanunk. Versenyt futunk az idővel, hogy megkapjuk a módosított elemeket.”

Így oltotta Williamsét Latifi (videó)

A pénteki tesztnap első felének leglátványosabb incidense Nicholas Latifihez fűződött, akinek Williamse a kavicságyba csúszott műszaki hiba miatt, majd rögtön ki is gyulladt. Az autó túlhevült gumija épp akkor durrant ki, mikor egy sportbíró megkezdte az oltást – akinek aztán Latifi maga is besegített. A bahreini teszt eseményei élőben itt követhetők.

Alonso szerint Verstappenről már lekerült a nyomás

Érdekes kérdést kapott Fernando Alonso pénteken a nap közbeni sajtótájékoztatón: mit gondol, Max Verstappenen extra nyomás lesz most, hogy világbajnoki címvédőként kezdheti meg a szezont? A kétszeres vb-győztes spanyol nem így látja...

"Én nem hiszem. Sőt, ha valami változik, akkor pont hogy kisebb lesz a nyomás, hiszen már elérte az egyik legnagyobb álmát, beteljesítette azt. Mostantól inkább több lesz az élvezet, úgy mehet el a versenyhétvégékre, hogy egyszer már megnyerte a világbajnokságot. Nyilván harcolni fog a másodikért és a többiért, de szerintem most nem lesz rajta akkora nyomás" - reagált Alonso a Formula.hu jelenlétében.

FNjEhVRVkAg8tPf

fotó: BWT Alpine F1 Team

Verstappen megnézi a Drive to Survive új évadát, de nem akar szerepelni a sorozatban

A regnáló F1-es világbajnok már korábban kijelentette, hogy nem akar szerepelni a Netflixen futó Drive to Survive-ban, mert az elferdíti a valóságot. Erre ismét rákérdeztek nála Bahreinben, hiszen most mutatják be az F1-es sorozat új évadát, de a címvédő nem változtatott az álláspontján.

"Már az első évad után tönkrement. Én olyan srác vagyok, aki két lábbal áll a földön, tényeket akarok, nem elferdítést. Azt megértem, hogy a Netflix miért csinál ilyet, az embereknek ez kell, minden más sorozatnál, vagy dokusorozatnál ez van. Csak ez nem az én világom. Valószínűleg megnézem majd, aztán folytatom az életemet és megnézek mást is a Netflixen" - mondta Verstappen.

FMTNe02XwAQ_bzE

Videó: ez volt Gasly leggyorsabb köre az első bahreini tesztnapon

Amíg zajlik a második nap, nézzük meg, hogy milyen körrel vitte el az első helyet Pierre Gasly csütörtökön. A videó ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf2_15

Baleset után: csak feljegyezték az esetet vagy vizsgálják is?

A versenyeket nézve egy incidens után gyakran láthatjuk, hogy előbb a „noted” („feljegyezve”), majd később az „under investigation” („vizsgálat alatt”) felirat jelenik meg az információs sávban. De pontosan ki jegyez fel és mit? És ki dönt arról, hogy maga a „vizsgálat” elkezdődjön-e egy „feljegyzést” követően? Sok más mellett erről is beszélgettünk Móni István sportfelügyelővel a Formula Podcast legújabb adásában, melynek e szakasza 12:25-től hallható.

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Perez volt a leggyorsabb, Russell a leglassabb

A Formula-1 közzétette az első bahreini tesztnap végsebesség-adatait - ebből persze egyelőre nagy következetéseket nem érdemes levonni, az eltérő motormódok és a különböző tesztprogramok miatt nagy jelentősége nincs, de érdekes, hogy Sergio Perez érte el a legnagyobb tempót, George Russell pedig a legalacsonyabbat.

Red Bull Perez 326.2

AlphaTauri Gasly 326.0

Williams Albon 325.4

Ferrari Leclerc 322.9

Alfa Romeo Zhou 322.5

McLaren Norris 322.3

Alpine Alonso 322.1

HaasFittipaldi 319.2

Aston Martin Vettel 318.3

Alfa Romeo Bottas 317.1

Mercedes Hamilton 317.0

Ferrari Sainz 316.8

Alpine Ocon 316.5

Aston Martin Stroll 316.4

Mercedes Russell 311.8

che_4

fotó: Oracle Red Bull Racing

Be kellene-e tiltani a Ducati fejlesztését vagy sem?

Ahogy azt az előző években már megszokhattuk, ismét a bolognaiak járnak az élen az innováció terén a MotoGP-ben: a fejlesztések egyik fő területévé váló magasságállító eszközt – vagy legalábbis annak egy formáját – azonban a riválisok betiltatnák. A Formula Motocast katari futamértékelő adásában arról is beszéltünk, hogy jó irány-e, ha illegálissá tesznek ilyen újításokat – a vonatkozó rész 19:57-től hallgatható:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Eddigi legjobb pillanataival köszönti az F1 a visszatérő Magnussent

A Haas szerda este jelentette be, hogy Kevin Magnussent szerződtette le az elküldött Nyikita Mazepin helyére, így a korábban négy évig náluk versenyző dán lesz Mick Schumacher csapattársa 2022-ben. Magnussen eddigi Formula-1-es karrierjének legfontosabb momentumaiból készített válogatást a sorozat hivatalos Twitter-oldala, benne többek között az első futamán elért dobogóval és a Haasnál történt villantásaival:

Saját fejlesztésén viccelődik a Mercedes

Egy ideje már pletykáltak arról, hogy a Mercedes csapata egy új trükköt vethet be az utolsó szezon előtti háromnapos teszten. A Bahreinben csütörtökön elindult gyakorláson végül a korábbi híresztelések igaznak bizonyultak, ugyanis a konstruktőri címvédőnél nagyon szűkre szabták az oldaldozokat. Erről maga a csapat is közzétett néhány fotót, illetőleg egy olyan posztot, amiben az új fejlesztéseikre szerették volna felhívni a figyelmet.

 

„Állatoknak emberséggel”: jótékonysági vacsora a Macskaárvaház fejlesztéséért

Jótékonysági vacsorát szerveznek Egerszalókon a St. Andrea Szőlőbirtokon a Macskaárvaház fejlesztéséért április 22-én, pénteken este. A rendezvény Facebook-eseményének leírásából kiderül, hogy az este során árverést is rendeznek. A vendégek között természetesen ott lesz Kiss Norbert háromszoros kamionos Európa-bajnokunk is.

További részletek IDE KATTINTVA a menüvel és a további vendégekkel/felépőkkel.

macskaarvahaz