Verstappen Hamilton előtt a Forbes kereseti listáján
https://formula.hu/parc-ferme/37919
Közzétette a legjobban kereső sportolók listáját a Forbes. A lap a tavaly májustól idén májusig tartó 12 hónapos időszakot vizsgálta, e szerint pedig Max Verstappen lett a legtöbbet kereső Formula-1-es versenyző. A Forbes szerint a regnáló világbajnok ez idő alatt 81 millió dollárt keresett, ebből 76 millió származott a Red Bull-os szerződéséből, és 5 millió az egyéb pályán kívüli tevékenységeiből. Ezzel Verstappen a lista 17. helyet kaparintotta meg, így négy pozícióval előzi a hétszeres F1-es világbajnok Lewis Hamiltont, aki 21. lett. A Mercedes britjének bevétele 69 millió dollár volt az előző 12 hónapban, viszont ő ebből 12 milliót keresett a pályán kívüli szerződéseivel, és „csak” 57 milliót kapott a csapatától. A Forbes-listát amúgy a labdarúgó Cristiano Ronaldo vezeti 260 millió dolláros bevétellel.
„Amilyennek a jövő F1-ét szeretném” – a sokszínűséget biztosítja filmjében Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/34787
Korábban mi is írtunk róla, hogy Lewis Hamilton a versenyzés mellett egy Formula-1-es tematikájú filmen is dolgozik, amelynek Brad Pitt lesz a főszereplője. A Mercedes szerdai csapatbemutatóját követő sajtóeseményen – amelyen a Formula.hu is részt vett – ez a téma is előkerült, így a hétszeres világbajnok elmondta, jelenleg hol tartanak az előkészületek és mit szeretne látni a filmben:
„Most tartunk a folyamatnál, amely során kiválasztjuk a karaktert, aki Brad mellett fog játszani. Izgalmas. Alapvetően abból áll ez, hogy megnézzük őket. Videókat küldenek be, vannak felvételeink bizonyos jelenetekről, azokon megyünk keresztül. Együtt ülünk az irodában Jerryvel [Bruckheimer, a producer], Joe-val [Kosinski, a rendező] és Braddel, nézzük őket, és arról adunk visszajelzéseket.”
„Az én feladatom és szerintem felelősségem, hogy azt biztosítsam, hogy sokszínű legyen. Olyannak akarom készíteni a filmet diverzitás és reprezentációja szempontjából, amilyennek a jövő F1-ét is szeretném látni, és amilyennek most is lennie kellene, de a jövőben olyan is lesz. Szóval szeretnék női szerelőket, és nagyon szeretnék női versenyzőt látni.”
Csendben áthelyezték az Aston Martin technikai alapemberét
https://formula.hu/parc-ferme/34786
Andrew Green a legismertebb technikai szakemberek közé tartozik a Formula-1-ben. Már 1991-ben, a Jordan legelső autóján is dolgozott, majd egy BAR-Hondánál és a Red Bullnál tett kitérő után 2010-ben tért vissza az akkor már Force India névre hallgató alakulathoz. Onnantól kezdve technikai igazgatóként tevékenykedett a csapatnál, amely idő közben több átalakuláson is átesett (futott Racing Point, majd 2021-től Aston Martin néven), mígnem két éve júniusban hivatalosan a technikai vezetői pozíció lett az övé, miközben Lawrence Stroll csapata folyamatosan vette fel az újabb szakembereket. Köztük volt Dan Fallows is, aki a Red Bulltól érkezett, s aki a felmondási ideje lejárta után, némi vitát követően 2022 áprilisában átvette a technikai igazgatói posztot. Azóta a legtöbbször ő szólal meg az F1-es istálló és autó műszaki kérdéseivel kapcsolatban, a hétfői bemutatón is ő beszélt, miközben Green szép lassan eltűnt a nyilvánosság elől.
Mint kiderült, ez nem véletlen: az ismert szakembert az Aston Martin áthelyezte az F1-es csapattól az Aston Martin Performance Technologies, azaz a technológiai részlegre. A váltás csak nemrég történt meg Mike Krack csapatfőnök szerint, így Green az AMR23-as fejlesztésében még részt vett: „Növekszik a vállalatunk, és szükségünk volt egy komoly technikai tapasztalattal rendelkező szakemberre, aki felügyeli a projekteket, amiket csinálni akarunk. Logikus döntés volt, ilyen tekintetben szerencsések voltunk, hogy egy olyan ember állt rendelkezésünkre, mint Andrew” – magyarázta a Motorsport.com által idézett Krack a lépést. „Még eléggé érintett volt az AMR23-as fejlesztésében, csak nemrég történt a váltás. Meglátjuk, mindez hogyan alakul, de úgy éreztük, szerencsések vagyunk, hogy velünk van az üzletünk szélesítése kapcsán, legyen szó akár versenyzéssel vagy nem azzal kapcsolatos projektekről.”
Hamilton inkább eltávolodott a versenyzéstől a szünetben
https://formula.hu/parc-ferme/34785
Sokan gokartoznak és még többen szimulátoroznak az F1-es pilóták közül a holtszezonban, Lewis Hamilton azonban egyáltalán nem: mint mondta, inkább igyekszik eltávolodni ilyenkor a versenyzés minden formájától. A Mercedes autóbemutatóját követő sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy sok egyéb sportot űz, fallabdázik, úszik, rengeteget szörfözik, és folyamatosan fut, ezt már nagyon beépítette a napjaiba, olyannyira, hogy még karácsony napján is felfutott egy hegyre.
Hozzátette, hogy ilyenkor jut ideje több mindenre, például haladnak a Brad Pitt-tel közösen tervezett F1-es filmjükkel, és ilyenkor tud a családjával lenni, ami nagyon fontos számára: ebben az időszakban egyszerűen ki kell kapcsolnia, neki nincs szüksége semmilyen szimulátorra vagy gokartra a szünetben.
fotó: Mercedes
Már az idény első futamán debütál a vadonatúj F1-es gumi
https://formula.hu/parc-ferme/34784
A Pirelli erre a szezonra létrehozott egy új keveréket az F1-es gumikínálatban: a tavalyi legkeményebb, C1-es abroncs idén C0 névre hallgat, és az, valamint a C2-es közé kerül be egy új C1-es verzió, ami a tervek szerint csökkenti a két keverék közötti teljesítménykülönbséget. Ez pedig a gumigyártó kiadott közleménye szerint már az idény első futamán, a Bahreini Nagydíjon debütál is: a C1, a C2 és a C3 használható majd fel a szezonnyitón.
Egyúttal az is kiderült, hogy a második-harmadik versenyhétvégén, Szaúd-Arábiában és Melbourne-ben a C2-es, C3-as és C4-es keverékeket használhatják a csapatok.
fotó: dppi
Hamilton az FIA döntéséről: Én továbbra is ki fogom mondani, amit gondolok
https://formula.hu/parc-ferme/34783
Természetesen Lewis Hamilton is kapott kérdést a Mercedes mai autóbemutatója után azzal kapcsolatban, hogy mit gondol az FIA szólásszabadságot kissé korlátozó szabályáról, mely szerint a pilótáknak engedélyt kell kérniük bizonyos megszólalások előtt. Hamilton válasza nem okozott meglepetést:
„Nem igazán követtem a híreket a tél folyamán, de erről a tiltásról hallottam. Nem igazán lepődtem meg, de semmi sem fog meggátolni abban, hogy beszéljek azokról, amik a szenvedélyeimet jelentik vagy a meglévő problémákról. A sportunknak felelőssége van abban, hogy beszéljen bizonyos dolgokról, hogy nyilvánosságot adjon fontos témáknak. Buta lennék direkt büntetéseket begyűjteni, de továbbra is ki fogom mondani, amit gondolok. Stefano Domenicali támogatása csodálatos, és szerintem minden pilóta egyöntetűen felsorakozott a szólásszabadság mellett” – mondta Hamilton a Formula.hu részvételével zajló eseményen.
fotó: dppi
„Remélem, egyikük sem kap ételmérgezést egy haltól” – Wolffot emlékeztették, hogy Hamilton vegán
https://formula.hu/parc-ferme/34782
A Mercedes szerdai bemutatójára jutott egy megmosolyogtató pillanat, amely kapcsán elnevették magukat a stúdióban. A tartalékpilóta Mick Schumacher fontosságáról beszélő Toto Wolff kiemelte, a német azért különösen értékes számukra, hiszen az elmúlt szezonokat F1-es versenyzéssel töltötte, így nagyon értékes visszajelzéseket tud adni a szimulátorban.
Az osztrák poénkodva hozzátette: „Megérdemelne egy autót, de remélem, a fiúk egyike sem kap ételmérgezést egy haltól!” Viccének volt egy buktatója, Lewis Hamilton közbe is szúrta: „Amúgy sem eszem halat.” Ezután a műsor egyik házigazdája, Natalie Pinkham is megjegyezte, a hétszeres világbajnok vegán.
„Akkor avokádómérgezést!” – korrigálta magát Wolff, majd a nevetés után komolyabb hangnemben folytatta. (A pillanat 10:30-tól hallgatható vissza a bemutató közvetítésében.)
Videó: Először gurult pályára az új F1-es Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/34781
Két nappal a hétfői bemutatót követően megtette az első métereket Silverstone-ban Fernando Alonso és Lance Stroll új F1-es versenygépe, a 2023-as Aston Martin. Elsőként Stroll ülhetett be a volán mögé a rövid videó tanúsága szerint, de a nap során várhatóan Alonso is autóba ül – nem mellesleg ugyancsak a brit helyszínen tartja majd a bejáratását még a mai napon a Mercedes is.
First time on track for the #AMR23. pic.twitter.com/YaUsRBKZkU
— Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team (@AstonMartinF1) February 15, 2023
Shining in that Silverstone Sun. #F1 #AMR23 pic.twitter.com/W16zLmXMT2
— Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team (@AstonMartinF1) February 15, 2023
Tsunoda falevelei, feketébe boruló Ocon – özönlenek az F1-es pilóták új sisakfestései
https://formula.hu/parc-ferme/34780
Nemcsak az autókat mutatják be ezekben a napokban és hetekben a Formula-1-ben, hanem a versenyzők is előállnak a sisakfestéseikkel – mármint az alapdizájnnal, hiszen rendre láthatunk különleges színezéseket az egyes nagydíjakon. Fernando Alonso bukójáról külön is beszámoltunk a minap, de azóta többek között láthattuk a Ferrari párosának, Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak a piros által dominált sisakját:
New car, new season AND new helmets
— Formula 1 (@F1) February 14, 2023
Check out @Charles_Leclerc and @Carlossainz55's lids for the season ahead
x @ScuderiaFerrari #F1 pic.twitter.com/f8iUHdjKXE
Yuki Tsunoda sisakján eközben az őszi falevelek jelentik a fő motívumot:
.@yukitsunoda07’s fresh look for 2023 pic.twitter.com/rw04nxxtbn
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) February 14, 2023
Az Alpine-t erősítő Esteban Ocon bukósisakja pedig feketébe borul 2023-ra:
What do you think? pic.twitter.com/TW7MUK4ag6
— Esteban Ocon (@OconEsteban) February 14, 2023
„Nem lehetünk száz százalékig biztosak benne” – Horner az esetleges újabb túlköltekezésről
https://formula.hu/parc-ferme/34779
2021-ben vezették be az F1-ben a költséglimitet, amelynek első szezonjában egyedül a Max Verstappen révén egyéni vb-címet ünneplő Red Bull költekezett túl. Igaz, mivel csak minimális mértékben – és főként nem a versenyzéshez szorosan kapcsolódó területeken elköltött pénzek okán –, az istálló „megúszta” hétmillió eurós pénzbírsággal és a szélcsatornában eltölthető idejük tízszázalékos csökkentésével (főleg ez utóbbiról gondolják azt a Red Bullnál, hogy éreztetni fogja a hatását).
Nyilván a botrány után az energiaitalosok tavaly különösen ügyeltek a költségsapkára, de vajon biztosan nem lesz-e túlköltés? „Sosem lehetsz 100 százalékig biztos benne” – fogalmazott Christian Horner az Auto Motor und Sportnak adott interjúban. „De egyértelmű, hogy figyelembe véve azokat a tényezőket, amelyek miatt túlköltekeztünk 2021-ben – amiről ne feledjük, hogy a legelső éve volt egy roppant összetett szabálynak –, magabiztosak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy belül maradtunk a limiten.”
Horner arra is rámutatott, hogy kevesebb nem várt kiadásuk volt autótörések miatt, mint előtte évben: „2022-ben a fejlesztéseink száma és főleg a baleseti kár jelentősen kevesebb volt. Szóval amíg nem kapjuk meg a tanúsítványt, addig semmi sem száz százalékig biztos, de nagyon meglepődnék, ha nem maradtunk volna a sapka alatt.”
Itt nézheted élőben a Mercedes W14 bemutatását!
https://formula.hu/parc-ferme/34778
Utolsó előttiként a csapatok közül a Mercedes tartja meg szezonindító eseményét. A kezdés időpontja 10:15, innentől fogva követhető a bemutató a beágyazott YouTube-élőn keresztül – képekért és hírekért pedig a Formula.hu-t érdemes figyelni!
„Elégedett a súllyal? – Mármint rólam beszélünk?” – ismét a humorát csillogtatta Vasseur
https://formula.hu/parc-ferme/34777
A Ferrari nemrég kinevezett F1-es csapatfőnökét, Frederic Vasseurt a paddock egyik legviccesebb figurájának tartják, különösen a csapatvezetők között, amit már az Alfa Romeónál is többször megmutatott. A legelső ferraris sajtóbeszélgetése is jó hangulatban telt, s ugyanez volt elmondható a Scuderia keddi bemutatója utáni eseményen is, ahol többször is mosolyt csalt az újságírók arcára.
A legnagyobb derültséget akkor váltotta ki Vasseur, amikor az egyik kérdező a Ferrari festésében megjelenő fekete részekről érdeklődött (ami egyébként valóban tendencia idén, és nyilván tényleg a súlycsökkentést szolgálja):
„– Gondolom, ez nemcsak optikai elem, hanem a súlycsökkentést is szolgálja. Szóval elégedett már a súllyal?
– Mármint most rólam beszélünk?” – kérdezett vissza a Ferrari új főnöke, nagy nevetéseket kiváltva.
Nyolcversenyzősre duzzadt az Alpine versenyzői akadémiája
https://formula.hu/parc-ferme/34776
Ismertette versenyzői akadémiájának tagjait és idei bajnokságaikat az Alpine, aki jelentősen bővítette a programját 2022-höz képest. A két zászlóvivő Jack Doohan és Victor Martins lesz: előbbi második idényére készül a Formula-2-ben, méghozzá a Virtuosi színeiben, míg utóbbi a Formula-3 bajnoki címe után debütál az F1 közvetlen előszobájában az ART Grand Prix-vel. Az F3-ban is két érdekeltje lesz az Alpine-nak Gabriele Mini és Nyikolaj Colov személyében – utóbbi mostantól az Akadémia teljes értékű tagja. Ugyanezt mondhatja el magáról Abbi Pulling, Matheus Ferreira és Kean Nakamura: Pulling, az akadémia hölgytagja az F1 által újonnan indító női sorozatban, az F1 Academyben fog rajthoz állni, Ferreira az olasz Formula-4-ben szerepel majd, míg Nakamura egyelőre gokartban pallérozza a tehetségét. Szintén csatlakozik a programhoz Aiden Neate, aki jelenleg az arab F4-ben versenyez, a későbbi terveire pedig egyelőre nem derült fényt.
Az Akadémiáról kikerül ugyan Olli Caldwell, viszont marad az Alpine kötelékeiben: az Endurance-világbajnokságon (WEC) fog szerepelni a franciák LMP2-es alakulatában. A közlemény kihangsúlyozza, hogy az Akadémia és a sportautós részleg igyekszik szorosabbra fűzni a szálakat annak fényében, hogy 2024-ben az Alpine immár LMDh-autóval a legmagasabb kategóriában is újra jelen lesz. Végezetül a bejelentésben említést tesznek Caio Colletről, akiről csak annyit árultak el, hogy már nem lesz az Akadémia hivatalos tagja, de kapcsolatban marad az Alpine Racinggel.
Az új csapathoz új sisak is dukál: íme, Alonso 2023-as bukódizájnja
https://formula.hu/parc-ferme/34773
Az Aston Martin hétfő este tartotta az autóbemutatóját, másnap pedig fény derült új igazolásuk, a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso idei sisakfestésére is. A korábbi évekkel ellentétben a BWT-rózsaszín eltűnt belőle, helyette viszont a kék és a spanyol zászló piros-sárga színei dominálják a dizájnt, némileg emlékeztetve Alonso karrierjének korábbi szakaszaiban látott bukósisakokra:
2023 Helmet @AstonMartinF1 pic.twitter.com/tR8x4RE6jJ
— Fernando Alonso (@alo_oficial) February 14, 2023
A Ferrari árnyékában: először hajtott pályára az AT04 – videó
https://formula.hu/parc-ferme/34775
A Ferrari bemutatójával egyidőben hajtott ki először 2023-as autójával a pályára a másik olasz székhelyű csapat, a faenzai AlphaTauri, Yuki Tsunodával a volán mögött. A japán versenyző Misanóban járatta be az AT04-et.
the AT04 hits the track for the first time with @yukitsunoda07 behind the wheel! pic.twitter.com/mjdIOayCG5
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) February 14, 2023
A tifosi előtt járatta be új F1-es autóját a Ferrari – videó
https://formula.hu/parc-ferme/34774
Az elmúlt évek alighanem leghangulatosabb autó- és csapatbemutatóját tartotta a Ferrari: egy egész lelátónyi tifosi előtt köszöntötték a pilótákat, és leplezték le az SF-23-ast. A korona az egész eseményen viszont egyértelműen az volt, hogy a közönség előtt egyből be is járatták az új F1-es gépet: Charles Leclerc vitte el két körre az autót Fioranóban, a szurkolók éljenzése és ujjongása közepette.
Charles Leclerc takes the 2023 Ferrari out on track for the first time! pic.twitter.com/S2CIvcAbWa
— Sky Sports F1 (@SkySportsF1) February 14, 2023
Itt nézhetitek élőben a Ferrari F1-es autóbemutatóját
https://formula.hu/parc-ferme/34772
Valentin-napra időzítette 2023-as autójának bemutatóját a Ferrari. Az új versenygép az SF-23 nevet viseli majd, a bemutató pedig 11:25-kor veszi kezdetét, melyet a YouTube-on élőben követhettek, ide vagy a képre kattintva!
Stroll: Én inkább Schumachernek drukkoltam, mint Alonsónak
https://formula.hu/parc-ferme/34771
Szenzációs jelenet az Aston Martin bemutatójáról! A csapattal első szezonját kezdő kétszeres világbajnok Fernando Alonso a nála jóval fiatalabb Lance Stroll társa lesz idén, aki nem kertelt, mikor egy fiatal rajongó megkérdezte tőle, ki volt a gyermekkori kedvence: "Michael Schumacher! Nem fogok hazudni. Azokban az időkben Fernando sorra nyerte a versenyeket és a világbajnoki címeket, de én Michaelnek drukkoltam" - mondta új csapattársának a kanadai, nagy derültséget okozva a helyszínen, amin még Alonso is csak nevetett. Ráadásul az említett fiatal rajongó utána elárulta, hogy neki viszont Alonso a példaképe, amire még zseniálisabb reakciót adott a spanyol:
When your team mate used to cheer for your biggest rival #F1 @AstonMartinF1 pic.twitter.com/Gu4jll1yVF
— Formula 1 (@F1) February 13, 2023
„Máris április elseje van?” – Ralf Schumacher reagált Alonso nyilatkozatára
https://formula.hu/parc-ferme/34769
Igazán egyedi véleményt fogalmazott meg néhány napja az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso: Világbajnok-alapanyagnak tartja a spanyol újdonsült csapattársát, Lance Strollt. Lehet csupán véletlen egybeesés, hogy a páratlan dicséretekkel illetett kanadai pilóta Alonso új főnökének, az Aston Martin csapatot birtokló Lawrence Strollnak a fia, mégis sokak felvonták a szemöldöküket a kétszeres világbajnok nyilatkozatát olvasva.
Így volt ezzel a volt Formula-1-es pilóta, Ralf Schumacher is: „Hát persze! Az F1-es autók meg tudnak repülni. Vagy máris április elseje van?” – reagált Instagram-posztjában Michael Schumacher fivére.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Még be sem mutatta, de már pályára vitte új F1-es autóját az Alpine
https://formula.hu/parc-ferme/34770
A csapatok közül utolsóként, csütörtök este tartja a csapat- és autóbemutatóját az Alpine, de a franciák nem várták meg a leleplezést azzal, hogy megtegyék az első métereket az A523-assal: a közösségi oldalukra feltett poszt alapján ma Silverstone-ban tartottak bejáratást a 2023-as versenygéppel (ahogy egyébként a Williams is így tett hétfőn). Persze a fotó távolról és naplementében, rossz fényviszonyok mellett készült, nehogy idejekorán eláruljanak bármilyen részletet is a gépről…
Az Alpine közleményéből az is kiderült, hogy Esteban Ocon kilenc, a csapat új igazolása, Pierre Gasly pedig nyolc kört tett meg az autóval a brit pályán. Mind a pilóták, mind Matt Harman technikai igazgató kiemelte: simán, problémáktól mentesen zajlott az A523-as shakedownja.
Silverstone Shakedown #Alpine #F1 pic.twitter.com/NXWQT9aQSp
— BWT Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) February 13, 2023
A Ferrari partnereként folytatja a Williamsnek hátat fordító szponzor
https://formula.hu/parc-ferme/34768
Zajlik az élet az F1 háza táján, az autóbemutatók mellett ugyanis a csapatok egyre-másra osztják meg a képeket az új autókról, csapatruházatokról, vagy épp sisakfestésekről. A sorból nem maradhat ki természetesen a Ferrari sem, a maranellói alakulat a hivatalos weboldalán jelentette be, hogy a 2023-as versenygépen a Bang & Olufsen logója is feltűnik majd. A hangtechnikai és elektronikai berendezéseket gyártó dán vállalat 2022-ben még a Williamsszel kötött hosszú távú szerződést, a jelek szerint azonban felek idő előtt megváltak egymástól.
„Nagy örömmel üdvözöljük a Bang & Olufsent a fedélzeten mint a csapat új hivatalos partnerét. A vállalat az elmúlt közel egy évszázadban egyet jelentett a legmodernebb hangtechnikával, a legfejlettebb dizájnnal párosulva. Akárcsak a Ferrari, a Bang & Olufsen is referanciaként szolgál a saját iparágában, a két vállalat pedig sokban hasonlít egymásra, épp ezért nagy várakozásokkal kezdjük el ezt az együttműködést” – reagált a Ferrari közleményében a Scuderia vezérigazgatója, Benedetto Vigna. A maranellóiak 2023-as versenygépe, az SF-23 február 14-én debütál a nagyközönség előtt.