DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő

Villeneuve: Miért nem megy Verstappen az Audihoz?

Az F1 nagy megmondóembereinek egyike, Jacques Villeneuve most aztán igazán nagyot mondott, és egy online szerencsejátékokkal foglalkozó oldalnak nyilatkozva feltette a kérdést, hogy miért ne menne Verstappen az Audihoz a Mercedes helyett, ha el akarja hagyni a Red Bullt. „Miért ne legyen az Audi? Miért ne építse fel őket? Verstappen úgy gondolja, hogy bármelyik csapattal nyerhet, szóval miért ne legyen ez az Audi?”

villeneuve-verstappen

„Ha megnézzük a Mercedest, az sem egy könnyű csapat” – folytatta az 1997-es világbajnok. „Már három év telt el, és még mindig nem oldották meg a problémáikat. Évről évre rosszabbá tették az autójukat! Ha annyi éven át könnyedén nyertél, elfelejted, hogy mi kell ahhoz, hogy akkor is nyerj, amikor nehéz. Nem könnyű újra lendületbe jönni. A Mercedes eddig csak a győzelmet ismerte, nem is tudják, milyen az, ha nem nyernek” – fejtette ki Villeneuve, aki szerint Verstappen egy új környezetben mutathatná meg igazán, mennyit is ér:

„Max mindig versenyzői üzemmódban van, és úgy tűnik, nem fárad bele. Ez egy hatalmas erőssége. Ha egy másik csapathoz kerülne, nem biztos, hogy ugyanilyen sikereket érne el, és nem is fogja ugyanazt a védelmet élvezni Marko részéről, aki részéről sok figyelem összpontosul Maxra. Ez egy új fejezet lenne, és ki tudja, hogy az apját ennyire közel engedik-e. Nagyon érdekes lenne megnézni, hogyan fejlődik az ismeretlen tényezők között. Ha megteszi ezt a lépést, akkor kiderül, milyen fából faragták.”

audi-f1

Íme a Mexikóvárosi Nagydíj hivatalos összefoglalója

Rekorddöntés, izgalmas taktikai csata, füstölő Alpine. Nézzétek meg a Mexikóvárosi Nagydíj legérdekesebb pillanatait. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

 

Ross Chastain kamikaze-előzésén ámuldozik mindenki, aki követi a NASCAR-t és aki nem

Ilyet autóversenyen még nem láttunk: a NASCAR martinsville-i futamának utolsó kanyarjában Ross Chastain rájött, hogy egyetlen esélye az előtte csatározó boly ellen egy eszement manőver: nagy gázt adva olyan tempóra gyorsított fel, amellyel nem tudott az íven maradni, így a külső falon végigsúrlódva öt autót előzött meg a kockás zászlóig.

Az igazi zsenialitás az, hogy Chastain ezzel a manőverrel megelőzte Denny Hamlint, így ő jutott be a phoenixi szezonzárón bajnoki címért küzdő négy versenyző közé a martinsville-i futamgyőztes Christopher Bell, valamint Joey Logano és Chase Elliott mellett.

Ezt a manővert mindenkinek látnia kell:

Mozgásban a Ferrari 499P Imolában

A Ferrari régóta várt vadonatúj versenygépét, a WEC 2023-as szezonjában debütáló Hypercart szombat este mutatták be stúdiófotók formájában, vasárnap pedig pályára is kiküldték: a Ferrari nagy évadzáró versenyhétvégéje, az Imolában zajló Finali Mondiali nézőit örvendeztették meg a háromliteres, ikerturbós V6-motoros 499P bemutatóköreivel. A prototípus kíséretében a márka új GT-modellje, a nyáron leleplezett Ferrari 296 GT3 látható a videón.

Rezeg a léc: Gasly az eltiltás határára került a mexikói hibájával

Pierre Gasly leterelte a pályáról Lance Strollt egy előzési kísérlet közben a Mexikói Nagydíjon, a felügyelők pedig emiatt ötmásodperces büntetést osztottak ki neki. Emellett viszont kapott egy büntetőpontot is, amellyel most már az eltiltás határára került: tíz egységnél tart, tizenkettőnél pedig egyfutamos eltiltás jár. A francia éppen mostanában csúszott túl többször is a határon, két büntetőpontot kapott Austinban, és szintén kettőt Japánban is, a licenszéről pedig 2023 május 23-áig nem tűnik el egy sem a tízből - vagyis addig nem jöhet neki össze a tizenkettő, különben egy futamról eltiltják.

Jövő május 23-áig viszont még rengeteg idő van: az idei szezonból hátra van két verseny, plusz a következőből további hét (!), vagyis kilenc versenyhétvégét kell kihúznia gyakorlatilag büntetés nélkül ahhoz, hogy ne kelljen versenyt kihagynia - új csapata, az Alpine aligha örülne ennek...

gas2

Olaszország végzett az éremtáblázat első helyén az Autósport Játékokon

Az autóversenyzés olimpiájának is nevezett FIA-eseménynek Marseille adott otthont – a versenyek többségével a Paul Ricard pályán –, ahova 72 ország képviselői érkeztek, akik 16 különböző versenyszámban harcoltak az érmekért.

A rendező Franciaország, valamint Olaszország is három-három aranyérmet szerzett (a franciák a Rally2-ben, GT Cupban és Cross Car Seniorban, az olaszok Formula-4-ben, Rally4-ben és Rally Historicban), így éppen a hétvége utolsó versenye, a GT Sprint döntött, ahol az olaszok ezüstérmet szereztek – így zöld-fehér-piros csapat bizonyult az Autósport Játékok legeredményesebbjének.

Az éremtáblázat harmadik helyén Belgium végzett, két aranyat szereztek, akárcsak Németország és Hollandia. Kilenc nemzet nyert aranyérmet, az említetteken kívül még Ausztrália, Lettország és Peru, 24 különböző ország pedig érmes lett. A magyar csapatból a legjobb eredményt László Martin és navigátora, Berendi Dávid érték el, akik ötödik helyet szereztek a Rally2-ben.

A vasárnap esti díjátadó ceremónián azt is bejelentették, hogy a következő, 2024-es játékokat Spanyolországban, Valenciában tartják.

Andrea Kimi Antonelli, a Formula-4-es versenyszám győztese – a fiatal olasz már most a Mercedes pártfogoltja

Itt az F1 intrója, mexikói zenével

A Mexikóvárosi Nagydíj hétvégjére egy kis extrával kedveskedett a rajongóknak a Formula-1. A Brian Tyler által 2018-ban komponált és már jól megszokott F1-es főcímzenét egy mariachi banda segítségével gondolták újra. Egészen jól sikerült!

 

Hamilton egy fotóval válaszolt Alonso megjegyzésére

Fernando Alonso velős véleményt fogalmazott meg egykori csapattársa, Lewis Hamilton bajnoki címeiről: „Nagy tisztelője vagyok Lewisnak, de az akkor is más, amikor úgy nyersz hét világbajnoki címet, hogy azokért csak a csapattársaiddal kell megküzdened. Azt gondolom, hogy egy bajnokságnak így kisebb az értéke, mint amikor valakinek kevesebb címe van, de más pilóták ellen kellett küzdeni értük, akiknek ugyanolyan vagy akár jobb autójuk volt ehhez” – fejtette ki véleményét Alonso, aki 2005-ben Kimi Raikkönennel, 2006-ban pedig Michael Schumacherrel szemben lett bajnok.

Később magyarázkodni is kényszerült emiatt a kétszeres világbajnok spanyol pilóta, akinek Hamilton egy Twitterre posztolt fotóval válaszolt, szavak nélkül. Alighanem azzal próbált odaszúrni a hétszeres bajnok, hogy egyetlen közös évükben - igaz, pontegyenlőséggel - legyőzte Alonsót.

 

Zárt kapuk mögött tesztelték az IndyCar hibrid erőforrásait

Az amerikai széria életében 2024-től új korszak kezdődik, hiszen akkor debütálhat majd a hibrid-csomag, amit egyelőre a nyilvánosságtól elzártan tesztelt a Honda. Bár idén tavasszal egy ízben már mindkét motorbeszállító tesztelte a pályán az új motorokat, ezúttal csak a Honda dolgozott az Indianapolis Motor Speedway road vonalvezetésén. A zárt kapuk ellenére a munkáról így is készült egy amatőr videó, a RACER pedig úgy tudja, hogy a japán gyártó programja kettő napon át tartott, ezen idő alatt pedig az ERS-t és az új fékrendszert is tesztelték. Az új szabályrendszerben az IndyCar autói 2.4 literes ikerturbós hibrid V6-os erőforrásokkal lesznek felszerelve, így nagyjából 900 lóerős teljesítményre lesznek képesek.

Tortával köszöntötte a születésnapos Strollt csapata

Október 29-én ünnepelte 24. születésnapját az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll, akit az időmérőt követően egy tortával és egy kis meglepetéssel köszöntött a csapat a jeles napon.

Videón Verstappen pole-köre

A képre kattintva megtekinthetitek Max Verstappen körét, amivel megszerezte az első rajtkockát a Mexikóvárosi Nagydíjon.

Verstappen nem nyilatkozik a Sky Sportsnak Ted Kravitz miatt

A múlt heti USA Nagydíjat követően a Sky Sports egyik szakértője, Ted Kravitz azt mondta, hogy Verstappen nem tud méltó módon bajnoki címet szerezni, Hamiltont pedig meglopták 2021-ben. A holland emiatt döntött úgy, hogy Mexikóban nem hajlandó nyilatkozni a Skynak, nemcsak a brit, de a német és az olasz stábnak sem. "Micsoda sztori lett volna, ha Hamilton végre versenyt tud nyerni, pont az ellen a pilóta ellen, aki megelőzte őt Abu Dhabiban, ahol meglopták a bajnoki címtől. Végül ez nem így alakult... ...Verstappen úgy sétálgat a paddockban, mint aki nagyon elégedett magával, mégsem tud normálisan bajnoki címet nyerni" - ezekkel a szavakkal illette Kravitz a kétszeres világbajnokot, ami miatt most "örök harag" alakult ki a felek között.

Ez történt a mexikóvárosi időmérő edzésen

Max Verstappen idei hatodik pole-pozícióját szerezte, miután ő autózta a leggyorsabb kört Mexikóban. Nézzétek meg a kvalifikáció legfontosabb történéseit hat és fél percbe sűrítve. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj napja: íme a vasárnapi program

A nap közbeni WRX után este a NASCAR-futam, illetve az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj vár ránk. Íme a menetrend.

Vasárnap (október 30.) 

09:00 - 13:30 WRX, Bemelegítő edzés, Superpole és Előfutamok 

15:00 - 15:30 WRX, Továbbjutó futamok 

17:00 - 18:00 WRX, Elődöntők és döntő 

20:00 NASCAR, Futam (tv: Match4, hétfő 13:45, felv.)

21:00 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)

-00122045_520

fotó: dppi

Lerántották a leplet a Ferrari Hypercarjáról – fotók és videó

Bár álcafestésben már láthattuk a tesztek során, szombat este teljes festésben mutatkozott be a Ferrari 499P-re keresztelt Hypercar, amellyel a maranellói gyártó fél évszázaddal a legutóbbi szereplése után visszatér az Endurance-világbajnokság csúcskategóriájába. A Ferrari 499P a WEC sebringi 1000 mérföldes szezonnyitó versenyén debütál majd márciusban, júniusban pedig természetesen ott lesz a Le Mans-i 24 órás rajtrácsán is – a Toyota, a Peugeot, a Glickenhaus és a szintén jövőre érkező Porsche és Cadillac társaságában. A fotóra vagy IDE kattintva galéria nyílik a versenygépről, alább pedig egy videón is mutatjuk a 499P-t:

FERRARI_LMH_09_alternative

Paddockpletyka: Turpisság a Mercedesnél az időmérőn?

Érdekes pletyka jutott a Formula.hu fülébe a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzését követően: a paddockban olyan híresztelés kezdett el terjedni, hogy a Mercedeseken a szabályokban foglalt maximum időnél néhány másodperccel tovább voltak fent a gumimelegítő paplanok a bokszból való kihajtást megelőzően a kvalifikáció során. A csapat versenyzői idei egyik legerősebb szombati szereplésüket tudhatják maguk mögött, hiszen George Russell második, a motorgondokkal is némileg küszködő Lewis Hamilton pedig harmadik lett, s egy ideig úgy tűnt, a pole-pozíció sem elérhetetlen számukra.

Mindenesetre csak pletykaként kapott szárnyra mindez a mexikói paddockban: a Formula.hu információi szerint sem vizsgálat, s ebből kifolyólag szankció sem várható az üggyel kapcsolatban. Az ügyben megkérdezett szakmabeliek szerint a gumimelegítő paplanok levételének időzítését az esetek túlnyomó többségében meglehetősen dinamikusan kezelik, emiatt a csapatok csak kirívó kihágás esetén tesznek panaszt egymás ellen.  

russell-mercedes-boksz-mexiko

 

Az F1 történetének második legnagyobb pénzbírságát kapta a Red Bull

Pénteken hosszú hetek után lezárult a költségplafonügy: az FIA bejelentette, hogy az 1,6 százalékos túlköltekezést produkáló Red Bull hétmillió dolláros pénzbírságot kapott, valamint tíz százalékkal csökkentették a következő 12 hónapra a szélcsatornában és CFD-teszteléssel tölthető idejüket. Bár Christian Horner csapatvezető szerint utóbbi az igazán drákói, mivel szerinte körönként akár fél másodpercükbe is kerülhet, a hétmilliós bírság is jelentős ahhoz képest, amilyeneket a Formula-1-ben ki szoktak osztani.

Minden idők legnagyobb pénzbüntetése azonban még a Red Bullét is sokszorosan felülmúlja: ez természetesen a McLaren nevéhez fűződik, akiket az emlékezetes 2007-es kémbotrány kapcsán, amely során kiderült, hogy a wokingiak birtokába jutottak a Ferraritól származó dokumentumok, 100 millió dolláros bírságra ítéltek (amellett, hogy a konstruktőri világbajnokságból is kizárták őket – ellenben a pilótáik, Lewis Hamilton és Fernando Alonso harcolhattak a címért, amelyet végül Kimi Raikkönen elhappolt előlük). A Red Bull mostani hétmillió dolláros szankciója viszont a második helyen áll az F1 történetében. A képzeletbeli dobogó alsó fokát a Török Nagydíj szervezői birtokolják, akik a 2006-os futam dobogóceremóniája során ellentmondásos politikai üzenetet közvetítettek azzal, hogy a győztesnek járó trófeát átadó vezetőt az  Észak-ciprusi Török Köztársaság elnökeként mutatták be.

A közelmúltból amúgy jelentős pénzbüntetést a Racing Point kapott még a 2020-as másolási botrány kapcsán: akkor a csapatot 400 ezres bírsággal sújtották. Most ugyanez az istálló 450 ezer dolláros büntetésben részesült, csak immár Aston Martinként, amiért eljárási hibát követtek el a költségsapkával kapcsolatban.

2007-mclaren-dppi-1

fotó: DPPI

Alonso visszatáncolt: „Minden vb-cím lenyűgöző, megérdemelt és inspiráló”

Nagy visszhangot váltott ki Fernando Alonso azzal a nyilatkozatával, amelyben kifejtette, hogy szerinte Max Verstappen és a saját vb-címei többet érnek, mint Michael Schumacher vagy Fernando Alonso sikerei, mivel nekik nem csapaton belüli ellenfeleik voltak a végső diadalért. A spanyol véleményét érthető módon felkapta a média, az Alpine pilótája pedig a Twitteren közzétett rövid bejegyzésben igyekezett elvenni a szavai élét: „Minden vb-cím lenyűgöző, megérdemelt és inspiráló. Összehasonlíthatatlanok egymással, és élvezzük a jelenlegi korszak bajnokait és legendáit. Fárasztó, hogy egyesek állandóan szalagcímeket kreálnak. Élvezzük őket” – írta Alonso.

alonso-hamilton-dppi

fotó: DPPI

McLaren: A jövőben erősebb szankciót remélünk a szándékos szabályszegőkkel szemben

Ahogy a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl is nyíltan kimondta, hogy mennyire enyhének tartja a Red Bull-lal szemben kiszabott büntetést, úgy az FIA felé korábban hivatalos levelet megfogalmazó Zak Brown sem hagyta szó nélkül az eseményeket. A wokingiak vezérigazgatója annak örül, hogy „kiderült az igazság”, és hogy „van következménye”, de számára sem kielégítő a szövetség döntése.

„Egy csapat megsértette a költségvetési szabályozást, míg másik kilenc a határon belül maradt. Ha az FIA a leghatékonyabban akar működni és a büntetéseivel leckéztetni akarja a többieket, hogy mi történik szabályszegés esetén, akkor a szankcióknak a jövőben sokkal erősebbnek kell lenniük. Reméljük, hogy a leckét most mindenki megtanulta, és innentől mindenki tisztában lesz azzal, hogy mit szabad, és mit nem. Annak örülünk, hogy történt valami, de azt remélnénk, hogy a jövőben az FIA erősebb szankciókat alkalmaz azokkal szemben, akik szándékosan szabályt szegnek” – mondta Brown a BBC-nek.

-00122023_407

fotó: dppi

Így zajlik egy értekezlet egy F1-es csapatnál két szabadedzés között – videó

A Red Bull tett közzé egy videót arról, hogy milyen is egy megbeszélés a harmadik szabadedzés előtt: az USA Nagydíj szombat reggelébe hallgathatunk/nézhetünk bele. Hannah Schmitz vezető stratéga felvázolja az FP3-ra szánt tervet, Sergio Perez belekérdez egy-két dologba, megszólalnak a versenymérnökök, és mindenki, akinek szava van a döntések meghozatalakor. Két perc:

Mielőtt elkezdődik a szombat F1-es program, nézzük meg, hogy mi is történt pénteken

Az első és a második szabadedzés videós összefoglalója ezen és ezen a linken megtekinthető, ahogy az alábbi képekre kattintva is - az írásos összefoglalóink pedig itt és itt olvashatók vissza. A mai F1-es program 19:00-kor kezdődik a harmadik szabadedzéssel, aztán 22:00-kor következik az időmérő.

fp1_1

fp2_4