DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő
F1

Verstappen nem rokonszenvez a McLarennel: „Mostanában amúgy is sokat panaszkodnak”

A sajtótájékoztatón már többet mondott a két vitatott előzési szituációról az F1-es USA Nagydíj harmadik helyezettje. „A fehér vonalon kívül nem előzhetsz” – hangsúlyozta.

Két vitás előzésnek is szereplője volt Max Verstappen az USA Nagydíjon: négy körrel a vége előtt őt előzte Lando Norris a pályán kívül, amiért a brit időbüntetést kapott és elbukta a harmadik helyezést – a McLaren részéről azzal érveltek, Verstappen is elhagyta a pályát, mindketten jogosulatlan előnyt szereztek.

A rivális csapat a rajtnál történt esetet is felemlítette, az első körben a holland kikényszerítette Norrist a pályáról. Ezt még a Mercedes-csapatfőnök is szóvá tette: Toto Wolff elfogultságot érez abban, hogy Verstappen a korábbi esetért nem kapott büntetést, Norrist azonban szankcionálták, akárcsak George Russell kiszorításért.



A leintés után, parc fermében adott első nyilatkozatában Verstappen nem akart érdemben beszélni a későbbi esetről. „Minden alkalommal, amikor valaki akciózott, nem tudtam elég későn fékezni. Kemény volt a csata, mindent megpróbáltam, hogy magam mögött tartsam Landót. Végül odaértem a dobogóra, ami nagyszerű eredmény” – mondta akkor a holland Jenson Buttonnak.

A sajtótájékoztatón már többet mondott Verstappen

Az FIA-sajtótájékoztatón, ahol a büntetésből kifolyólag megszerzett harmadik hely jogán vett részt, már kifejtette álláspontját a két esetről. Először is a rajtnál történtekről:

„Hely volt a belső íven, ezért megpróbálkoztam. Az a kanyar nagyon széles, sok lehetőséget kínál, hogy nagyon szélesen forduljunk vagy nagyon szűken próbálkozzunk. Én erre voksoltam, és így is másodikként jöttem ki belőle. Másodikként rajtoltam, másodikként jöttem ki az 1-es kanyarból, de ezúttal Charles volt előttem. Szerintem számomra jól működött a dolog, hiszen Charles amúgy is gyorsabb volt, ekkor is simán elhúzott” – mondta Verstappen a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón: Norrist mint a szenvedő felet azért kihagyta a leírásból.

Azután a második esetről szólt – ezt arra hegyezte ki, a szabály világosan kimondja, milyen esetben nem szabad előzni:

„Szerintem egyértelmű: nem előzhetsz a fehér vonalon kívül. Ezért én is kaptam ugyanitt, talán 2017-ben vagy mikor, amikor dobogós helyet vesztettem el miatta. Ennélfogva nyugodt maradtam, próbáltam tenni a tőlem telhetőt a folytatásban, hogy hazahozzam az autót, mivel a gumik miatt, ebben a helyzetben nem volt könnyű. De összességében élveztem a csatánkat.”

Az újságírói kérdések közül fogalmaztak egyet meg úgy: rokonszenvez-e a McLarennel, amely érvelhet azzal, hogy Norrisszal együtt Versappen is lecsúszott a 12-es kanyarban, azaz kikényszerítette őt?

„Nem. Mostanában amúgy is sokat panaszkodnak, de a szabályok egyértelműek. A fehér vonalon kívül nem előzhetsz. Én is kaptam érte a múltban” – jelentette ki határozottan Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: