DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Horner: A szabály az szabály

Christian Horner egyetértett a stewardok döntésével Lando Norris büntetésével kapcsolatban, viszont megérti a rivális McLaren frusztrációját az USA Nagydíjat követően.

Nagy port kavart Lando Norris időbüntetése az F1-es USA Nagydíj végén: a brit pilóta a verseny vége felé megelőzte Max Verstappent a harmadik helyért folytatott csatában, viszont a kemény küzdelem során mindketten lehajtottak a pályáról. A stewardok úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a McLaren-versenyző ezért büntetést érdemel, ez pedig azt jelentette, hogy elveszítette dobogós helyezését. Ezzel Verstappen 57 pontra növelte előnyét a bajnoki összetettben.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sports F1-nek azt nyilatkozta, hogy kérdés sem fér hozzá, hogy Norris büntetést érdemelt manővere miatt.

„Egyértelműen kemény versenyzés folyt közöttük. Lementek a pályáról, Lando a pályán kívül előzött. A szabályok nagyon-nagyon világosak. Max egyből szólt a csapatrádión, a versenyigazgató elég egyértelmű volt.”



Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke értelemszerűen elítélte az ítéletet, szerinte „a motorsport egy gyönyörű jelenetébe” avatkoztak be a stewardok. Stella véleményét Toto Wolff mercedeses csapatfőnök is osztotta, ő elfogultnak nevezte a döntéshozást. Horner reagált a riválisok vezetőinek véleményére is.

„Megértem a frusztrációt, de a szabály az szabály. A pilóták tudják, hogy ezeknek megfelelően kell vezetniük. Max pontosan tudta, hogy amint Lando áthaladt azon a fehér vonalon, kiment a pályán kívülre, és előzött, az szabálytalan” – mondta.

Horner a média képviselőinek ezen kívül azt nyilatkozta, hogy nem érti, a McLaren miért nem szólt Norrisnak, hogy adja vissza a pozíciót: „Világos volt, illetve elég világosnak tűnt, hogy ebből büntetés lesz. Úgy tűnt, hogy (Norris – a szerk.) vissza fogja adni a pozíciót az első kanyarban a McLaren autó- és gumielőnye miatt, amellyel a verseny azon pontján rendelkeztek. Volt ott egy kis félreértés. Ha azonnal visszaadta volna a helyet, lett volna elég tempója ahhoz, hogy újra megcsinálja az előzést.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: