DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

Versenyt fut az idővel, de bizakodik 2026-os F1-es motorprojektje kapcsán a Red Bull

Komoly új kihívással néz szembe a 2026-ban érkező új motorszabályok kapcsán a Red Bull, hiszen először fejlesztenek teljesen egyedül – a Ford némi támogatásával – egy új Formula-1-es hajtásláncot. A Red Bull Powertrains kapcsán sokszor merülnek fel kérdőjelek a sajtóban, egyes találgatások szerint a 2026-os projekttel kapcsolatos bizonytalanságok is közrejátszhatnak abban a csapaton belüli feszültség mellett, hogy Max Verstappen esetleg a 2028 végéig szóló szerződése ellenére idejekorán elhagyhatja az energiaitalosokat. Maga a regnáló világbajnok néhány hete egy erre irányuló kérdésre úgy válaszolt, hogy ennyi erővel azon is aggódhatna, hogy másnap felkel-e, de persze nem becsülik alá a kihívás mértékét.

A Red Bull F1-es csapatvezetője, Christian Horner a Motorsport.com portálnak arról beszélt, hogy az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatok – de hogy ez mit jelent a versenytársakhoz képest, azt persze jelenleg nem tudni: „A motort illetően egy agresszív úton haladunk, hiszen új motorgyártó vagyunk. De a csapat igazán felnő ehhez a kihíváshoz. A létesítményeink elkészültek, tesztelési és fejlesztési szempontból egyaránt a próbapaddal, a gyártási kapacitással. De két év rendkívül rövid időszak az erőforrások világában. Meredek tanulási görbén haladunk, de haladunk az úton és azon a pontján tartunk, ahol arra ebben a pillanatban számítottunk is. Teljesítjük azokat a célokat, amelyeket magunk elé kitűztünk. Azt mindig nehéz tudni, hogy ezek a célok hogyan állnak a riválisokhoz képest. De óriási erőfeszítések zajlanak a háttérben, mert ez szó szerint egy versenyfutás az idővel 2026 elejére.”

f1-redbull-powertrains

Videó: ilyen volt az idei F1-es Monacói Nagydíj

A Verstappen-győzelmet és némi esőkáoszt hozó futam összefoglalója ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf2_27

Videó: bokszbalesettel ment el a pole-ból induló Palou győzelmi esélye az Indy500-on

91 kört sikerült zöld zászló alatt teljesítenie a mezőnynek az idei Indy500 kezdetén, ám az első kavarodásoknál áldozatul esett a pole-ból induló, és győzelemért harcoló Alex Palou: a spanyol pilóta vétlen volt, Rinus Veekay forgott bele még a bokszkijáraton. Palou győzelmi esélyei ezzel elszálltak.

 

Így állnak az F1-es tabellák a Monacói Nagydíj után

Verstappen meglógott, Pereznek már inkább Alonsóra kell figyelni, a Mercedes a második helyért támad: így áll az F1-es pontverseny a Monacói Nagydíj után.

https://formula.hu/bajnoksag-allasa  

alonso_2

fotó: dppi

Videó: Hajmeresztő eset az F2-es futamon, kis híján elütötte a sportbírókat a pilóta

Victor Martins kis híján tragédiát okozott az F2-es futamon Monacóban: biztonsági autós fázis alatt, dupla sárga zászlózás mellett sikerült kis híján elütnie a ténykedő sportbírókat.

Horner: Nem tudom, Fernando milyen tablettákat szed

Viccesen odaszúrt ellenfelüknek Christian Horner. A Red Bull csapatfőnöke elárulta, tisztában vannak azzal, hogy milyen veszélyt jelent rájuk az Aston Martin kétszeres világbajnoka a rajtnál, egyúttal arra is kitért, a pályán látottak alapján sokban hasonlítanak egymásra Max Verstappennel. „Fernando és Max között nagy a tisztelet, de nagyon hasonló karakterek. Ugyanabból a fából faragták őket, mindketten kemény versenyzők. Szeretnék megnyerni ezt a versenyt, és biztos vagyok benne, hogy Fernando látja az esélyt. Tudja, milyen értékes a rajt. Az első 500 méter az, ami igazán meghatározó lesz ezen a nagydíjon” – fejtette ki a Sky kamerái előtt, majd kicsivel később a Servus TV adásában ennél is érdekesebb megjegyzést tett, amikor Alonso formája volt a téma.

„Mindent be fog vetni a rajtnál. Nem tudom, hogy Fernando milyen tablettákat szed, de nagyon jó formában van. Max és Fernando elég hasonlóan vezetnek és nagyon tisztelik egymást, pedig akár az apja is lehetne!” – utalt Alonso életkorára Horner.

F2: Vesti győzelmét még a piros zászló sem vehette el

Folytatódott a Formula-2 hétvégéje is Monacóban vasárnap. Szombaton Ayumu Iwasa szerezte meg harmadik győzelmét, a japán pedig ezzel a pontversenyben is átvette a vezetést, de mindösszesen kettő pont volt az előnye Theo Pourchaire előtt, valamint négy egység Frederik Vestivel szemben. Ebből a hármasból Vesti várhatta a legjobb helyről a lámpák kialvását, hiszen a pole-pozícióból indulhatott, mellőle Victor Martins várta a rajtot, Pourchaire a harmadikról startolt Jack Doohan mellől, míg a bajnoki éllovas a kilencedik pozíciót foglalhatta el.

A rajtnál gond nélkül eljött a mezőny, Vesti megtartotta a vezetést, Pourchaire pedig jól indult ugyan, de Martinst nem tudta megelőzni. Az elején nem volt túl sok izgalom, tíz kör után viszont megkezdődtek a kerékcserék, egyúttal folytatódott Arthur Leclerc balszerencséje. Charles Leclerc öccse az időmérőn összetörte az autóját, így kvázi az egész hétvégéjét tönkretette, hiszen szombaton sem tudott túl sokat javítani, ma pedig fékhiba miatt volt kénytelen kiállni. Bár nem sokkal később Enzo Fittipaldi elfüstölő autója miatt volt egy VSC-fázis a 20. körben, az igazi őrület majd három körrel később követezett. Az élmezőny tagjai még ekkor sem tudták le kötelező kiállásukat, Jack Doohan balesete után viszont jöhetett a biztonsági autó, mivel a versenygép rossz helyen állt meg, illetőleg kigyulladt. Ez jó esélyt kínált azoknak, akik még nem voltak kint friss abroncsokért, Pourchaire számára pedig ez volt a mázli, hiszen jelentős időt bukott volna azok után, hogy a kerékcseréje során leejtették az autóját.

Ezt követően a versenyirányítás a piros zászló mellett döntött, mivel a korlát is sérült, így elég sokáig állt a verseny, ami 15 körrel a leintés előtt folytatódhatott, ám végül ezt nem tudták lefutni, miután átlépte volna az időlimitet. Az újraindítás után mindenesetre Vesti elég hamar elnyúlt az üldözőktől megfogni pedig már nem tudták, így átvette a vezetést tabellán. Mögötte Pourchair zárt a második helyen, aki egy jó meccset vívhatott volna Martins ellen, erre azonban nem volt szükség. Csapattársa kapott egy áthajtásos büntetést, mivel jelentős sebességgel haladt el sportbírók mellett a dupla sárga alatt, ezáltal jó néhány pozíciót elbukva. A dobogóra még Zane Malonay fért fel, mögötte pedig Vesrschoor, Hauger, Maini, Stanek, Martint, Crawford és Iwasa zárt még a legjobb tízben.

 

Hamilton Alonso pole-jának szurkolt Monacóban

Hihetetlen izgalmas végjátékot hozott a Formula-1-es Monacói Nagydíj időmérője szombaton, az utolsó percekben előbb Esteban Ocon, majd Charles Leclerc is vezetett, majd Fernando Alonso tört az élre – hogy aztán végül Max Verstappen elorozza előlük a rajtelsőséget. A hatodik helyen végző, de Leclerc büntetése révén az ötödik kockából startoló Lewis Hamilton a kvalifikáció után elhintette, hogy még szurkolt is egykori nagy riválisának és csapattársának, Alonsónak, hogy közel 11 év után újra pole-t szerezzen az F1-ben:

„Ha belegondolunk, jelenleg másokra kell hagyatkoznunk. Úgyhogy amikor Checo falnak ment, akkor úgy voltunk vele, hogy köszönjük” – magyarázta a Mercedes hétszeres világbajnoka a Formula.hu jelenlétében. „Ocon a semmiből került elő, nagyszerű kört futott. Nagyon reméltem, hogy Fernandóé lesz a pole a végén: láttam, és arra gondoltam, hogy ’oh, ez lenyűgöző lenne számára’. A Red Bull azonban egyszerűen túl gyors volt. De egyébként wow, az Aston most majdnem egy szinten van azzal a Red Bull-lal? Fenomenális munka. Nagyon örülök az Astonnak, és igen, reméljük, rövidesen mi is ott leszünk.”

f1-alonso-aston-monaco

F3: Mini magabiztos teljesítménnyel iratkozott fel a győztesek listájára

A Formula-3 idei hatodik futamát rendezték meg vasárnap reggel Monacóban. A hercegség utcáin szombaton az a Josep Maria Martí szerezte meg a futamgyőzelmet, aki így Gabriel Bortoleto mellett a 2023-as év második duplázója lett a futamgyőzelmek szempontjából, vasárnap viszont a pole-ból induló Gabriele Mini tűnt a legesélyesebbnek. Az élről indulóra a rajtnál senki sem jelentett komolyabb veszélyt, a nagy csaták ellenére pedig úgy tűnt, megússza baleset nélkül a mezőny a futam elejét, ám sajnos már az első kört követően szükség volt a biztonsági autóra. A 12-es kanyarban ugyanis Ido Cohen került a falba, így csak öt körrel később folytatódhatott a száguldás.

A verseny azonban innentől elég sokáig egy vonatozásra hasonlított, bár idővel elkezdett szétszakadni valamelyest a mezőny. A futamot továbbra is Mini vezette, akit nagyjából egy másodperces lemaradással követett Dino Beganovic, Paul Aron, Luke Browning, valamint Caio Collet és Sebastian Montoya, végül utóbbi két pilóta gondoskodott az izgalmakról. Collet egyre lassabb volt, Montoya pedig többször is megkísérelte megelőzni, de elég türelmetlen módon tette mindezt, így a kolumbiainak az első szárnya bánta, ellenfele pedig defektet kapott. A futam ezek után sem volt már unalmas, hiszen Mini abroncsai a végére elég rossz állapotba kerültek, így az utolsó öt körben Beganovic folyamatosan lopta a távolságot, előznie viszont nem sikerült, így tehát a 18 esztendős olasz pilóta ünnepelhetett, mégpedig karrierje során először ebben a kategóriában. Mögöttük. Aron, Browning, Bortoleto, Colapinto, O’Sullivan, a kisebb időbüntetést begyűjtő Barnard, Martí, valamint Saucy zárta a legjobb tízet.

Szükséges-e megfelezni a mezőnyt a monacói időmérőre?

A Formula.hu jelenlétében nemcsak arról kérdezték Carlos Sainzot, hogy mennyire elégedett a szombati teljesítményével, hanem arról is, hogy szerinte szükség van-e változtatásra az időmérő lebonyolítása kapcsán Monacóban. A Q1-ben a mezőny könnyedén feltorlódott a körök megkezdése előtt a harmadik szektorban, ennek veszélyeire pedig a spanyol is igyekezett kitérni.

„A Q1 túl sok. Ezekkel a széles autókkal ez túl veszélyes, és találnunk kellene egy megoldást, hogy elválasszunk kétszer 10 autót az időmérőre, minden csapatból egyet. Biztos vagyok benne, hogy ez könnyítene a Q1-ben látott káoszon" – magyarázta a Ferrari-pilóta.  Az F2-ben és az F3-ban jelenleg is osztott mezőnnyel mennek a pole-pozícióért a versenyzők, Sainz javaslata is egy hasonló megoldást sugall.

Hülkenberg még érzi a potenciált a Haas autójában

Jubileumi 150. nagydíjára készül a Haas istállója, amelyet eredetileg Imolában futottak volna, ám az a futam elmaradt a helyi áradások miatt, így az ünnepre egy szintén legendás helyszínen Monacóban kerülhet sor. Bár korábban Günther Steiner arról beszélt, hogy ezt egy pontszerzéssel akarják megünnepelni, valójában erre most még azzal együtt is kevés esély mutatkozik, hogy a hercegség utcáin sok dolog megtörténhet. Kevin Magnussen csak a 17. helyen zárt, Nico Hülkenberg pedig a 18. hellyel kellett beérje az időmérő edzés végén. A német pilóta azonban úgy érzi, volt elég potenciál az autóban.  

„Csalódást keltő kvalifikáció, mert mindannyian tudjuk, ez milyen fontos Monacóban. A piros zászló után lehetőségünk volt két kört is teljesíteni. Mások rögtön a zöld zászlót követően kimentek, és kint is maradtak, de nekünk a gumi csak az első körben működött igazán. Én is azt hittem, hogy egy kicsit gyorsabbak vagyunk, illetőleg azt, hogy bent leszünk a Q2-ben, de végül hiányzott a tempó” – idézte Hülkenberg szavait a Motorsport.

Leclerc nem úszta meg a büntetést

Bár nagyszerűen teljesített és a harmadik helyen zárt az időmérőn Charles Leclerc, már a leintés után egyértelművé vált, hogy vizsgálódni fognak ellene, miután az alagútban kifejezetten veszélyes módon tartotta fel a mögötte nagy tempóval érkező Lando Norrist. A döntést a kora esti órákban hozták meg végül, melynek értelmében a monacói pilóta három rajthelyes büntetésben részesült, így a vasárnapi futamot csak a hatodik pozícióból kezdheti majd meg. Az incidens az alábbi videón tekinthető meg.

Segít-e Alonsónak nyerni Verstappen? „Át fogom gondolni!”

Bár egy darabig úgy tűnt, Fernando Alonso csaknem tizenegy év után újra pole-t szerezhet a Formula-1-ben, ami Monacóban fél győzelemmel is felér, végül Max Verstappen néhány századdal megelőzte őt a Q3 legvégén. Persze a spanyol az első sorral is elégedett volt, s mint azt a sajtótájékoztatón elmondta: ez Monaco, semmi sem garantálja, hogy mindenki épségben célba ér. Verstappen és Alonso ráadásul kifejezetten jó viszont ápol, így a hollandnak neki is szegezték a kérdést, hogy segíteni fog-e a spanyolnak, hogy újra futamot nyerjen: „Hát, szeretném látni őt győzni, de szeretném magamat is győztesként látni! Nehéz ez. Át fogom gondolni!” – felelte nevetve a Red Bull világbajnoki címvédője.

f1-alonso-verstappen-monaco

„Észrevehetően más autó lesz” – megvan, mikor érkezik a McLaren nagy fejlesztése

Bakuban vetette be az első komolyabb újításait a McLaren, amelyek azonban nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, továbbra is roppant hullámzó a csapat produkciója. Viszont még egy ideig várniuk kell Lando Norriséknak a következő nagyobb csomagra, ugyanis Andrea Stella csapatvezető szerint a Brit Nagydíjon érkeznek az újabb nagy fejlesztések – amelyek azonban elmondása alapján tényleg jelentősek lesznek!

„Azon dolgozunk, hogy a fejlesztések legfontosabb körét Ausztria és Silverstone között vessük be. Egy észrevehetően nagyon más autó lesz. Reményeink szerint a nyári leállás után is jön egy újabb adag fejlesztés” – tette hozzá a Speedcafénak nyilatkozva Stella.

f1-norris-monaco-mclaren

fotó: DPPI

Csaknem félmilliárd forintért eladó a soha el nem készült balatoni MotoGP-pálya

Egy nyilvános pályázati felhívás szerint négyzetméterenként 240 forintért eladó az eredetileg 2009-ben, majd 2010-ben a MotoGP Magyar Nagydíj helyszínének szánt 200 hektáros terület – írta meg a 24.hu. A Sávolyi Motorcentrum Fejlesztő Kft. tulajdonában álló ingatlant 470 millió forintos minimáláron kínálja eladásra a felszámoló Cég-Controll Kft., ugyanis a projekt nélkül maradt társaságot 2015 májusában a bíróság megszűntnek nyilvánította. A pályázatban az olvasható, hogy a fejlesztési terület a rekultivációra alkalmatlan, az ingatlant „jelenleg elburjánzott növényzet jellemzi”, és a jelenlegi szabályozás értelmében a területen sportlétesítmények létesíthetők.

A 2008-ban megtervezett pálya soha el nem készült Balatonring először 2009-ben adott volna otthont a MotoGP hazai fordulójának, de végül sem abban az évben, sem 2010-ben nem látogattak ide Valentino Rossiék. A pálya nem keverendő össze a magánberuházból épült, néhány hete átadott Balaton Park Circuittel, amely a tó másik oldalán, Balatonfőkajárnál nyitotta meg kapuit.

balatonring

Új grafikai elem a közvetítésben

A monacói harmadik szabadedzéstől egy új grafikai elem kerül az F1-es közvetítésbe a FOM tájékoztatása szerint. A „Közel a falhoz” infografika különleges kamerák és számítások alapján azt jelzi ki, mekkora a távolság a fal és az autók legközelebbi alkatrésze között. Az innováció célja, hogy megmutassa, mennyire pontosnak kell lennie egy versenyzőnek Monacóban és az utcai pályákon, hogy baleset nélkül megússza.

Inkább ralikrosszozna rali helyett az F1 után Verstappen

A kétszeres világbajnok sokszor beszélt már arról, hogy Formula-1-ből való távozása után – amely akár 2028 végén megtörténhet, ha lejár szerződése – más szakágakat próbálna ki. Elsősorban a Le Mans-i 24 órás és hosszú távú versenyzés mozgatja, most azonban a ralizásra is kitért.

„Máshol is versenyeznék, például az endurance-ben. Az IndyCar nem annyira érdekel, de máshol próbálnék győzni” – mondta az AS lapnak. „Rali vagy Dakar? Apám ralizik most, de én inkább zárt pályán csinálnám, a ralikrossz formájában, biztonságosabbnak tűnik. Nagyon kockázatosnak tűnnek, amikor fák között törnek össze az autók, sokkal veszélyesebb, mint a Formula-1” – folytatta Verstappen, hozzátéve: „Jelenleg nem számolok ezzel.”

Jachtról jelentkezett be kollégánk a Monacói Nagydíj edzésnapján

A katari és mexikói rendezők beharangozó eseménye, a Ferrari erős kezdése és a Mercedes fejlesztései: ezeket a híreket szállította Mészáros Sándor, a Formula.hu tudósítója a monacói paddockból és kikötőből. A videót a képre vagy ide kattintva találod!

Még több hír egy helyen a frissülő hétvégi hírfolyamban található.

Ne maradj le semmiről szombaton: jön az F1-es Monacói Nagydíj időmérője, és sok más minden

Íme a szombati nap motorsport-programja:

Szombat (május 27.) 

02:30 NASCAR Truck Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

10:40-11:15 TCR Világsorozat, Időmérő 

11:00 Formula-3, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

12:30-13:30 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

13:30 DTM, 1. futam 

14:15 Formula-2, Sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

15:30 TCR Világsorozat, 1. futam 

16:00-17:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

19:00 NASCAR Xfinity Series, Futam (tv: Aréna4, élő)

f1-monaco

fotó: dppi

Russellt és Tsunodát is megbüntették péntek este

George Russell és Yuki Tsunoda is büntetést kapott a felügyelőktől a Monacói Nagydíj pénteki napjának végén, de egyikük sem kapott pénzbüntetésnél súlyosabbat. Mindketten túllépték a Monacóban 60 km/h-s bokszutcai sebességhatárt, de Russell tényleg csak épphogy: 60,2 km/h-val mérték be, amiért egy százeurós bírságot kapott a Mercedes, Tsunoda viszont 76,2 km/h-val haladt, ami ezer eurót ért. A hivatalos dokumentum szerint Tsunoda beismerte, hogy elfelejtette benyomi a sebességkorlátozót.

f1-russell-mercedes-monacogp

fotó: dppi

Formula-2: Leclerc autót tört, Vesti pole-t szerzett az időmérőn

Az F3-hoz hasonlóan a Formula-2 mezőnye is két csoportra bontva gurult ki a monacói időmérőre a sok hibával és piros zászlókkal tarkított csütörtöki szabadedzést követően.

Az A-csoport futása közben rögtön jött is a piros zászló: a helyiek pilótája, Arthur Leclerc mérte el az utolsó kanyart és csapta a falhoz autóját. Az újraindítás után Victor Martins és Jack Doohan ugrottak az első két helyre, a többieknek pedig nem volt esélye beérni őket, miután másodjára is meg kellett szakítani a kvalifikációt, Jehan Daruvala a Mirabeau-kanyarban szemlélte meg közelebbről a falat. A bakui hős Bearman csak a nyolcadik lett csoportjában. A B-csoport nagyon szoros küzdelmet hozott az élmezőnyben, végül a Clement Novalak hibája okozta idő előtti befejezés Frederik Vestinek kedvezett, Theo Pourchaire-nek pedig be kellett érnie a második hellyel.

Mivel a Prema dánja gyorsabb kört futott, mint Martins az A-csoportban, így ő kezdi pole-pozícióból a főfutamot, Vestit az ART párosa és Doohan követik. Iwasa a kilencedik, Bearman pedig csak a 16. pozícióból indulhat majd vasárnap. A sprintfutamos rajtelsőség Isack Hadjart illeti meg szombaton.