DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

NASCAR: Larson a falat is eltalálta, mégis győzni tudott Las Vegasban

Elindult a Cup Series rájátszásának következő fordulója, ahol a tét már a bajnoki döntő. A legjobb nyolc közötti csatározások végén már csak négy pilótának lesz esélye a bajnoki cím elhódítására, amiért a szezonzáró futamon küzdhetnek meg a Phoenix Racewayen. Az első jegyet ide a 2021-es bajnok, Kyle Larson váltotta meg, aki félelmetesen erős volt vasárnap a Las Vegas Motor Speedwayen.

Az 5-ös autó pilótája már az időmérőn is nagyszerűen szerepelt és az első sorba kvalifikált a pole-t megszerző Christopher Bell mellé, aki vele együtt szinte végig az élmezőnyben maradt, ám a futam történéseit látva nem volt egyértelmű, hogy pont ők vívnak majd hatalmas csatát az utolsó métereken. Larson ugyanis alapvetően dominálta a futamot, megnyerte az első és a második szakaszt is, egy ponton azonban majdnem elúszott a versenye. A South Point 400 középső etapjában eltalálta a falat, ugyanakkor egy hatalmas mentést mutatott be, ráadásul szerencséje is volt. Az eset után ugyanis még 21 kört biztosan kint kellett volna töltenie a kopott abroncsokon, hogy ne kerüljön stratégiai hátrányba, ám erre nem volt szükség csapattársa, Alex Bowman incidense miatt, aki hasonló helyzetbe került, igaz neki ez a futam végét jelentette.

Emiatt szinte mindenki kijött friss gumikért és üzemanyagért, Larson pedig az élmezőnyben maradt. Idővel újra átvette a vezetést, majd egy egészen tisztességes előnyt épített ki, ami viszont a futam vége felé elfogyni látszott. Bell ekkor rákapcsolt, az utolsó körben már többször is támadta az éllovas autóját, a célvonalnál pedig már mellette volt, de Larson megtartott 82 ezredet az előnyéből. Győzelmével tehát már biztosan ott van a legjobb négy között, a következő két futamon pedig az is kiderül, kik csatlakoznak majd hozzá. Larson és Bell mögött egyébként Kyle Busch, Brad Keselowski és Ross Chastain zártak még a legjobb öt között, a futam krónikájához pedig hozzátartozik Ryan Blaney kizárása is, akinek autóján a bal-első lengéscsillapító hossza nem felelt meg a szabályoknak. 

Frissítés: Ryan Blaney mégis megtarthatta a pályán megszerzett hatodik pozíciót, miután a NASCAR visszavonta kizárását. Mint utólag kiderült, a szervezet szakemberei hibás eszközzel dolgoztak a technikai ellenőrzés során.

A folytatás október 22-én következik a Homestead-Miami Speedwayen.

Ilyen egy kör Misanóban a pilóta szemszögéből az Alpha Taurival

A minap már be is járatták az ex-Toro Rosso első autóját az olasz pályán, az első métereket pedig az egyre több autós versenysorozatban elterjedő Driver’s Eye kamerából is megtekinthetjük:

 

Tíz baleset, amelyet az F1 szerint elfelejtettünk

Legalábbis a videó címe alapján azt gyanítják a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornáján, hogy nem emlékszünk Ralph Firman hungaroringi bukására, amelynek köszönhetően Baumgartner Zsolt bemutatkozhatott, vagy épp Nick Heidfeld és a safety car bizarr incidensére… Ezek és ehhez hasonló baleseteket szedtek össze a videosorozat második felvonásában (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Pattanj be Hamilton mellé a 2020-as Mercedesszel teljesített első körére!

Pénteken filmforgatási nap keretében vitte pályára a W11-est a címvédő, most pedig onboard felvételen is láthatjuk a brit pilóta első megtett métereit az idei versenygéppel:

 

Lemaradtál a Formula-E mexikói futamáról? Mutatjuk a lényeget!

Parádés csatákat, ütközéseket és drámát hozott a szombati verseny a sima győzelmet arató Mitch Evans mögött, itt is az összefoglaló róla:

 

Visszatér régi sisakszíneihez Esteban Ocon

Néhány hozzáadott dologgal, ahogy ő fogalmaz. A megvalósítás az ő és a barátai közös ötlete volt.

 

Soha nem élt még át hasonlót az IndyCar újonca

Alex Palou saját megfogalmazása szerint gyorsabban ment átlagban (!) az IndyCar téli ováltesztjén, mint addig szárazföldön valaha.

 

Már a McLaren is mozgásban – videó!

Nemcsak a csapatbemutatók zajlanak az F1-ben, hanem egyre több istálló pályára is viszi az autóját: a Red Bull, a Mercedes, az Alfa Romeo és az Alpha Tauri után ezúttal a McLaren volt a soron, az MCL35-össel Lando Norris hajtott ki a bokszból Barcelonában, ahol ma még filmforgatós napot tart a wokingi gárda, de néhány nap múlva megkezdődik az első hivatalos teszt is. Íme, az új McLaren első megtett méterei:

 

 

Ne feledd: 13 órakor kapcsolj a FIX TV-re!

Merthogy akkor kerül adásba szerkesztőségünk Motorsporthíradójának legújabb adása, benne többek között Michelisz Norberttel, az Africa Race-szel és Bernd Maylanderrel. Szóval vasárnap 13 óra, FIX TV!

afm-motorsporthirado

 

 

Kiszivároghattak az első fotók az új Racing Pointról: eltűnt a névadó szponzor

Bár a csapat csak hétfőn tartja a hivatalos bemutatóját, a Redditen és egyéb internetes felületeken már szombat este terjedni kezdett néhány kép az istálló 2020-as autójának festéséről. Ha a fotók valódiak, akkor a színvilágot továbbra is a rózsaszín és némileg a kék határozza meg, viszont eltűnt róla a tavalyi névadó szponzor, a SportPesa. Hétfőn kiderül, hogy valóban ilyen lesz-e Sergio Perez és Lance Stroll idei versenygépe:

 

 

Az F1-től még olasz nyelvleckéket is kaphatunk

A mai kifejezésünk a Grazie ragazzi.

 

Lökdösődés, kakaskodás és 0,010 másodperc különbség a NASCAR Truck-futamának befutójánál

A sorozat történetének legszorosabb finise.

 

A Rosberg-család Valentin-napi fotója szinte már a retro kategóriája

A feleség, Vivian Instagram-bejegyzésében szereplő kép 18 éves korukban, azaz, ha utánaszámolunk, immár 16 éve készült, a szerelem pedig azóta is töretlen.

 

Raikkönenék Valentin-napi fotóin a gyerekek a főszereplők

„Legyen minden nap Valentin-nap!” - hirdeti Minttu Raikkönen Instagram-posztjában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Make every day Valentine's Day

Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Az Alpha Tauri is megtette első lépéseit

Miután péntek este Salzburgban bemutatkozott a rajtrács nevében új istállója, az Alpha Tauri, a csapattagokat, köztük Pierre Gaslyt és Danyiil Kvjatot magángépre ültették. A cél Olaszország, Misano volt, ahol egy napra kibérelték a pályát, hogy bejárassák az AT01-et.

Számos csapat – a szabályokban foglalt filmforgatási nap lehetőségével élve – döntött úgy, hogy a jövő heti kollektív barcelonai teszt előtt megfuttatja új autóját rendszerellenőrzések céljából. A Red Bull szerdán Silverstone-ban, a Mercedes pénteken Silverstone-ban, az Alfa Romeo pénteken Fioranóban már pályára küldte az új konstrukciót, az Alpha így negyedik a sorban.

Vasárnap Motorsporthíradó a FIX TV-n

Hírek és érdekességek az autóversenyzés világából: az AFM Motorsporthíradó februrári adásában szerepet kapnak az F1-es csapatbemutatók, az Africa Race, valamint a Michelisz Norbert és Bernd Maylander, akikkel interjú készült. Az időpont: vasárnap, 13 óra a FIX TV-n.

Most egy motoros csapathoz kerültek a Rich Energy szponzormilliói

Egy csonka szezonban is nagy zajt csapott a Formula-1-ben a brit energiaitalcég, a Rich Energy, amely hangzatos fogadkozással – a Red Bull legyőzését emlegetve – érkezett, majd a szezon végét sem megvárva, közösségi médiás ámokfutással egybekötve szakított a csapattal. Arról továbbra sincs konszenzus, a Rich Energy valóban létező, nagy példányszámban gyártott energiaital-e.

Nem számítottunk rá, hogy a Haas-bejelentésre egy évre a cég újra versenycsapat főszponzoraként kerül a hírekbe. Pedig ez történt, habár a szakállas nagyfőnök, William Storey ezúttal alacsonyabbra célzott: most csak a brit Superbike-bajnokság tavalyi futamgyőztes csapatával, az OMG Racinggel társultak, de a csapat közleménye szerint „több millió font értékű együttműködéssel”.

A fekete-arany színek idén James Hillier és David Johnson motorját ékesítik a BSB-ben, Man-szigeti TT-n és North West 200-on, míg a Haas visszaváltott hagyományos, szürke, fekete és piros dizájnjához.

Így hűtötte le magát Vogel Adrienn

Vogel Adrienn Finnországban, Armin Schwarz segítségével készül fel az idei szezonra, a kemény edzés után pedig a legegyszerűbb módját választotta annak, hogy lehűtse a testét: kiállt a hóra -14 fokos hidegbe, egy szál ujjatlan felsőben.

 

Melyik papaja színű McLaren a kedvenced?

Az F1-es istálló 2017-ben tért vissza az ikonikus színhez, amit azóta is használ. Most mind a négy típust közelről megvizsgálhatod az alábbi képen, ami kattintásra még nagyobbá válik.

mclaren-2017-2020nagy

Itt követheted élőben az Alpha Tauri leleplezését

Az autóbemutatók hetén az imidzsváltáson átesett Alpha Tauri szolgáltathatja a a legnagyobb meglepetést, hiszen az istálló immár nem a Red Bull energiaitalát, hanem a cégcsoporthoz tartozó ruházati márkát fogja népszerűsíteni. Ennek köszönhetően minden esély megvan rá, hogy az autó és a csapatruházat drasztikus változáson ment keresztül. Minderre fény derül este nyolc órakor, amikor ezen és ezen a linken elindul az élő közvetítés.

 alphatauri-logo

Vandoorne lesz Hamilton tartalékpilótája

A Formula-E bajnokságának jelenlegi éllovasát, a korábban McLarennél versenyző Stoffel Vandoorne-t nevezte ki tartalékosnak a Mercedes istállója. A belga versenyző 2018 végén szorult ki az Formula-1-ből, tavaly óta a német márka Formula-E-s csapatát erősíti. Mivel az FE versenynaptára több ponton is ütközik az F1-ével, ezért a csapat Esteban Gutierrezre, a meglévő harmadik számú versenyzőjére továbbra is számít. Ők ketten váltva teljesítenek majd szolgálatot a 2020-as szezon során.

vandoorne-portre-20191