DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Valencia mentheti meg a vírustól a Formula-E szezonját

A két már elhalasztott mellett további három verseny sorsa is bizonytalanná vált a Formula-E jelenlegi szezonjában: a sorozat szélsőséges lépésekre készül, hogy értékelhető maradjon a 2019/2020-as bajnokság.

A nagy nemzetközi versenysorozatok közül alighanem az elektromos széria a legbalszerencsésebb koronavírus-szempontból, hiszen naptára több futamot is tartalmaz olyan országokban, amelyekben a legnagyobb a járványveszély. A kínai és az olaszországi hétvégét határozatlan időre már el is halasztották, így a következő két tervezett helyszín kiesésével jelen állás szerint április 18-án a Párizs ePrix-vel folytatódna a szezon. Franciaországban azonban szintén olyan ütemben terjed a fertőzés, hogy csekély az esélye a verseny megrendezésének egy hónap múlva, mint ahogy az utána következő szöulié és jakartaié is. Könnyen lehet tehát, hogy sorozatban öt állomás kiesik, a The Race értesülései szerint pedig a csapatok elvetették annak lehetőségét, hogy a rendkívüli helyzetre hivatkozva meghosszabbítsák a szezont, hogy az ne július 26-án Londonban érjen véget.

fe valencia



A Formula-E vezetői azonban már az előző hétvégi Marrakesh ePrix során kigondoltak egy vészforgatókönyvet: a futamot követően Marokkóból nem Angliába szállították vissza a sorozat és a csapatok felszerelését, hanem a közeli Valenciába, azon belül is a Ricardo Tormo versenypályára, méghozzá azzal a céllal, hogy ha a dolgok úgy alakulnak, ott meg tudjanak rendezni egy duplafutamos versenyhétvégét.

Bár a valenciai nem egy utcai, hanem egy épített versenypálya, az FE mezőnye számára mégis nagyon jól ismert, hiszen az elmúlt három évben itt rendezték a sorozat kollektív előszezoni tesztjét. A pályán több vonalvezetés is kialakítható, és az FE számára egy sikánt is elhelyeztek a célegyenesben. Mozgástér tehát bőven van egy az autók számára megfelelő nyomvonal megformálásához, és bár Mexikóvárosban és Marrakeshben a mezőny használt már részben épített pályákat, egy valenciai versenyhétvége mégis különleges lenne abból a szempontból, hogy most először tényleges bukóterek, sóderágyak között csatázhatnának egymással a pilóták.

Egyelőre csak stratégiai céllal, erre az eshetőségre is felkészülve állomásozik az FE-felszerelés Valenciában, ám ha zöld utat kap a versenyhétvége, két időmérőt és két futamot is lebonyolítanának, a tervek szerint az eredetileg a Róma ePrix számára kitűzött április 4-5-i hétvégén. De ez még nem minden, hiszen a szezon hátralévő részére is elkészült már a vészforgatókönyv, eszerint pedig Berlinben és New Yorkban is duplafutamos hétvégét rendeznének a kezdettől fogva annak tervezett londoni szezonzáró előtt.

A Formula-E hatodik évadának naptára 14 futamból áll, amiből eddig öt zajlott le, és ha mostantól már csak a négy duplafutamos hétvégét sikerülne lebonyolítani, akkor is eljutnánk 13-ig. A The Race úgy tudja, a sorozat vezetői a lehető leghamarabb szeretnének eljutni 8-10 versenyig, hogy szerződésbeli kötelezettségeiket teljesítsék. Ahhoz, hogy a szabálykönyv értelmében érvényes legyen a szezon végeredménye, legalább „hat eseményt” kell lebonyolítani. Egy esemény alatt a sorozat egy versenyhétvégét ért, és mivel a szaúdi idénynyitó szintén két futammal indult, egyelőre négy eseménynél tart a bajnokság. Tehát a beugró Valencia mellett legalább még egy helyszínen szükség lenne a versenyzésre, hogy bajnokot hirdethessen a sorozat a hatodik szezonban. A kiszámíthatatlan vírushelyzet miatt pedig most még lehetetlen látni, hogyan alakul majd a folytatás.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: