Két esélyes is marad jövőre a Moto2-ben – de kié lesz akkor a második Gresini Ducati?
https://formula.hu/parc-ferme/36342
Nem lehet azt állítani, hogy ne lenne gazdag fordulatokban a pilótakeringő idén a MotoGP-ben: legutóbb Johann Zarco LCR-es átigazolása okozott komoly meglepetést. Most pedig két olyan motoros hosszabbított szerződést a Moto2-ben, akiket előzőleg esélyesként emlegettek a Gresini Racing Ducatijára Alex Marquez oldalán. Az egyikük a középső géposztályban a címért harcoló Tony Arbolino, akit főleg akkor emlegettek esélyesként, amikor még vezette az összetettet Pedro Acosta előtt, a másikuk pedig a vb-tabellán harmadik Jake Dixon, akinek kapcsán pedig a brit szálat érezték sokan erős szempontnak. Viszont Arbolino a Marc VDS-szel, Dixon pedig a Gas Gas Asparral írt alá 2024-re a napokban – igaz, láthattunk már korábban arra példát, hogy valaki ennek ellenére is fellépett a MotoGP-be.

De így vajon kié lesz az ülés? Jelenleg Fabio di Giannantonio ül a GP22-es Desmosedicin, de meglepetést okozna, ha egy harmadik idényre is lehetőséget kapna a nyolc ducatis közül egyértelműen a leghaloványabb teljesítményt nyújtó olasz. Korábban emlegették a Yamahától távozó Franco Morbidelli nevét is arra az esetre, ha Marco Bezzecchi maradása miatt nem lenne neki hely a fő opciónak tartott VR46-nál. Ám noha a honfitárs vélhetően nem megy fel a Pramac Racinghez, Zarco említett átszerződése okán mégis megüresedett egy gyári specifikációjú Ducati a bolognaiak első számú szatellit alakulatánál, amelyre így most Morbidelli a fő esélyes.
A SpeedWeek.com portál szerint emellett továbbra sem lehet kizárni, hogy a Repsol Hondánál csak küszködő Joan Mir valahogy kiszabadul a szerződéséből (ahogy azt Alex Rins is tette az LCR-től), s a 2020-as világbajnok köthet ki a Gresininél. Azt a The Race szaklap kizárta viszont, hogy Mir csapattársa, Marc Marquez tegye meg ugyanezt akár a Pramac, akár a Gresini irányába: a lap azzal érvelt, hogy aligha csábította volna át Zarcót a Honda, ha pont azzal nyitottak volna utat a legfőbb értéküknek számító nyolcszoros világbajnok előtt a távozásra. Így viszont a lap szerint elképzelhető, hogy a Gresini egyelőre üres második motorja jelenti majd a megoldást a KTM ötversenyzős dilemmájára, és „kölcsönbe adják” nekik Pol Espargarót vagy Augusto Fernandezt, hogy helyet csináljanak Acostának. Az átigazolási piacról a Formula Motocast friss, a spielbergi élménybeszámolót is tartalmazó adásában is beszéltünk:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Valaki teljesen megőrült a Rich Energynél, és valószínűleg pont a főnök
https://formula.hu/parc-ferme/22591
A kollégánk által a silverstone-i paddockból szerzett információk szerint még a Haas vezetősége és pilótái sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy mi a helyzet névadó szponzorukkal, a Rich Energyvel, amely a héten először Twitteren bejelentette a szerződés velük való felbontását, majd a részvényesek visszakoztak, végül pedig kiderült, hogy az ügyvezető igazgató, William Storey áll az egész cirkusz mögött, aki látszólag saját cége ellen indított hadjáratot. Az mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy a kétes hátterű energiaitalcég Twitter-fiókjához továbbra is csak Storey fér hozzá, illetve olyanok, akik osztják az álláspontját, hiszen legutóbb az alábbi üzenetet posztolták, ismét ócsárolva F1-es partnerüket:
"A Haas annyira szereti a Rich Energyt (nem hibáztatjuk őket, hiszen jobb, mint a Red Bull), hogy még azok után is megtartották a festésünket az autójukon, hogy kirúgtuk őket a gyenge teljesítményük miatt."
Később egy másik bejegyzést is közzétettek, amely azzal kapcsolatos, hogy a - szerintük - kisebbségi részvényesekkel való legutóbbi találkozó után egy másik cég kapta meg az energiaitalaik értékesítési jogát, a cég pedig teljes mértékben Storey kezében marad. Eközben az is kiderült, hogy a velük logóhasználat miatt jogi vitában álló Whyte Bikes a Rich Energy felszámolását kezdeményezheti a bírság feléjük történő ki nem fizetése miatt.
Nem tudni, mi lesz ennek a vége, de ha nem ez lesz az év legnagyobb autósportos balhéja, akkor megesszük a kalapunk, vagy még aktuálisabban megisszük a Rich Energynket, amíg nem tűnik el a Haas motorhome-jának hűtőszekrényéből.

Buemi mindenkinek odapörkölt az időmérőn, Vergne a 10. rajthelyen is közel a címvédéshez a Formula-E-ben
https://formula.hu/parc-ferme/22590
A Nissannal versenyző Sebastien Buemi szezonbeli harmadik pole-pozícióját szerezte a Formula-E szezonzáró New York-i hétvégéjének első versenyére. A svájci pilóta jelentős, több mint négytizedes előnnyel múlta felül legközelebbi üldözőjét, Pascal Wehrlein Mahindráját. Mögötte Lynn, Abt, Sims és Bird azok, akik még bejutottak a superpole-ba.
Bár a hétvégén két futamot rendeznek, a bajnokságot vezető Jean-Eric Vergne 32 pontos előnye így is tetemes, így amiatt sem kell hogy igazán fájjon a feje, hogy ezúttal csak a 10. helyre kvalifikált, hiszen legközelebbi üldözője, Lucas di Grassi még tőle is hátrébb, a 14. rajthelyre került. Ha a brazil nem tud legalább négy pontot hozni Vergne-en a szombat este közép-európai idő szerint 22:00-kor startoló futamon, kiesik az esélyesek közül.
Vergne azonban még ebben az esetben sem biztos, hogy már ma ünnepelheti címvédését, hiszen rajta kívül nem kevesebb, mint hét pilótának van még matematikai esélye a bajnoki címre - noha mindannyiuknak csekély. Jelen állás szerint még Buemit is szemmel kell tartania, aki mostani pole-jával 51 pontra zárkózott, amikor még 55 szerezhető. Ha a svájci tökéletes napot tudna zárni szombaton és vasárnap is, Vergne pedig mindkétszer bajba kerülne, akkor akár idén is drámai lehet a bajnoki végjáték. Ehhez persze előbb még futamot kellene nyernie a Nissannak, ami a szezonban még sem Buemivel, sem Oliver Rowlanddel nem sikerült nekik.

Ezzel a körrel szerezte meg a Brit Nagydíj első rajthelyét Valtteri Bottas
https://formula.hu/parc-ferme/22588
A videó a Megtekintés a YouTube-on opcióra kattintva érhető el.
Nézd vissza a Brit Nagydíj időmérő edzésének legjobb pillanatait!
https://formula.hu/parc-ferme/22587
A videó a Megtekintés a YouTube-on opcióra kattintva tekinthető meg.
Pályára vitte közös hiperautóját a Red Bull és az Aston Martin
https://formula.hu/parc-ferme/22586
A lelkes silverstone-i közönség élőben figyelhette, ahogyan életre kel a részben Adrian Newey fejéből kipattanó Aston Martin Valkyre hiperautó - a Red Bull tweetjének tanúsága szerint a csapat tervezőguruja is elérzékenyült, látva "gyermeke" első métereit.
Adrian: "To see the @AstonMartin Valkyrie running today, five years from the first moment I started sketching what it might look like, is very emotional."
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. július 13.
The running of the Valkyrie #BritishGP pic.twitter.com/bpCgXA7P5x
A special start to the weekend The @astonmartin Valkyrie takes to the Silverstone track #BritishGP pic.twitter.com/iUL2CsF4q8
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. július 13.
Felemás napja volt a Red Bull védenceinek a világban
https://formula.hu/parc-ferme/22585
Az energiaitalosok fiatal észt pilótája, Jüri Vips szezonbeli második győzelmét aratta a Formula-3 silverstone-i fordulójának főversenyén, a világ másik felén azonban kevesebb babér termett a Red Bull színeit viselő pilótáknak. Lucas Auer a 15. helyről várhatja a Super Formula idei negyedik futamát, Fujiban, de még mindig jobban járt, mint a két hete még a Red Bull Ringen, az F2-ben bemutatkozó, a japán sorozatban pedig Dan Ticktum helyét ezen a hétvégén átvevő Patricio O'Ward: a mexikói kivezető körén megpördült, elásta magát a kavicságyban, így az utolsó pozícióból lesz kénytelen nekivágni a vasárnapi küzdelemnek.
Outlap.. spin.. engine stall.. quali session over tomorrow will be fun starting from last in the rain
— Patricio O'Ward (@PatricioOWard) 2019. július 13.
•
Salí de pits.. trompíe.. motor murió.. sesión de quali abandonada mañana estara interesante salir desde atras en lluvia @SUPER_FORMULA pic.twitter.com/RqodeXxMpW
Vettel vagy Leclerc gyorsabb a dalfelismerésben?
https://formula.hu/parc-ferme/22584
Játékra invitálta versenyzőit a Ferrari, a melynek vezetője ezúttal nem más volt, mint Marc Gené, a Ferrari tesztpilótája - a spanyol egy kicsit eltévedt a számolásban, ezért a küzdelem végén megkapta a jól megérdemelt "büntetését".
Ilyet még nem láttál: Pirelli-gabonapehely
https://formula.hu/parc-ferme/22583
Egyelőre nem tudunk róla, hogy a száguldó cirkusz marketingfőnökei tervezik-e a kereskedelmi forgalomba hozatalát, mindesetere egyszerre menő és szokatlan a teljes kiőrlésű zabból készült, az F1-es gumiknak megfelelően fekete színű és három féle jelöléssel ellátott gabonapehely.

Videó: ezzel a gyakorlattal készül Daniel Ricciardo
https://formula.hu/parc-ferme/22578
Hasonló gyakorlatokat többször láttunk már F1-es pilótáktól a hétvégékre való felkészülésként, vagy akár futamok előtti bemelegítésként, Daniel Ricciardo most egy ilyenről posztolt a közösségi oldalán:
Melyik csapat nyer biciklis turmixban?
https://formula.hu/parc-ferme/22580
Ebben a különös versenyben mérték össze erejüket a Virgin és a Mahindra pilótái a Formula-E szezonzárója, a New York ePrix előtt.
Te visszahoznád a tankolást az F1-be?
https://formula.hu/parc-ferme/22582
Jean Todt, az FIA elnöke szimpatizál az ötlettel, de most a te véleményedre vagyunk kíváncsiak! Szavazz, hogyan döntenél?
Amikor nem az nyeri a futamot, akit elsőként intenek le
https://formula.hu/parc-ferme/22560
Sebastian Vettel montreali esete friss példája volt a címben jelzett esetnek, és három hét múlva egy ideig úgy tűnt, az Osztrák Nagydíj szintén hasonló körülmények között érhet véget, ám ott Max Verstappen végül megtarthatta győzelmét. Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában összegyűjtöttük az ebbe a sorba beillő eseteket az F1 történetéből.

Motorsport reggeltől estig: íme a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/22571
Egészen késő estig le leszünk terhelve a különböző sorozatokkal szombaton - íme:
10:10-10:45 TCR Europe, időmérő
10:25-11:10 Formula-3, első futam (18:20-tól M4 Sport)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
13:30-14:15 Formula-E, első szabadedzés
15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
15:05-15:30 TCR Europe, első futam (Sport 1)
16:00-16:30 Formula-E, második szabadedzés
16:45-17:50 Formula-2, első futam (M4 Sport)
17:45-18:50 Formula-E, első időmérő és Super Pole (Eurosport 1)
18:00-18:20 Superbike, harmadik szabadedzés
20:00-20:25 Superbike, Super Pole (22:15-től Spíler 1)
20:00-21:10 IndyCar, időmérő
22:00-23:00 Formula-E, első futam (Eurosport 1)
23:00-23:40 Superbike, első futam (Eurosport 1 és Spíler 1)

fotó: dppi
Raikkönen még a műszaki hibát is úgy kezeli, mint egy király
https://formula.hu/parc-ferme/22581
A Brit Nagydíj első szabadedzésén megállt alatta az Alfa Romeo, mire ő a piros zászló alatt felült autója orrára, és onnan vezényelte a szekerét tologató pályabírókat.
Kimi going for a ride while the marshall push his car away #BritishGP pic.twitter.com/h9EUZt78hk
— Junaid #JB17 (@JunaidSamodien_) July 12, 2019
What's Kimi pointing at?!
— Formula 1 (@F1) July 12, 2019
Marshals push Raikkonen off track after the Finn breaks down in FP1 #BritishGP #F1 pic.twitter.com/zNH6Oo7Ecc
Így örült Hamilton hazatérésének a kutyája - videó
https://formula.hu/parc-ferme/22577
Lewis Hamilton szerint kutyája, Coco meglehetősen lusta, nem nagyon szokott csak odarohanni senkihez, azonban amikor a brit pilóta múlt hétvégén hazatért, kitörő örömmel fogadta. Nagy volt a boldogság...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Videó: Norris eldobta az utcai McLarent, a csapat küldi a számlát
https://formula.hu/parc-ferme/22576
"Küldjük a számlát" - ezzel a szöveggel posztolta az alábbi videót a McLaren. Lando Norris autózott Silverstone-ban egy utcai McLarennel, de nem sikerült tökéletesen a mutatvány és ahogy az arcát elnézzük, talán ő is a számlára gondolt...
We'll send you the bill, @LandoNorris. #F1PirelliHotLaps pic.twitter.com/p3dYNsFEcM
— McLaren (@McLarenF1) 2019. július 11.
Videón Grosjean kínos balesete a bokszutcában
https://formula.hu/parc-ferme/22579
A Haas francia pilótája már az első szabadedzés első félórájában elhagyott egy első szárnyat, mégpedig meglehetősen kellemetlen úton-módon: a bokszkijárat kanyarjában forgott meg és törte le az elemet. Mutatjuk az eset videóját – sajnos éppen a felvétel kritikus pillanatában lépett fel egy képhiba.
Négy idegtépő bajnoki finálé után jöhet az ötödik a Formula-E-ben
https://formula.hu/parc-ferme/22574
A hétvégén rendezik a Formula-E szezonzáróját, a New York ePrix-t, ami a jó (vagy rossz, mindenki eldöntheti maga) szokás szerint dupla futamos hétvégével érkezik. Egyetlen futam esetén Jean-Eric Vergne már bajnok lenne, hiszen 32 ponttal vezet Lucas di Grassi előtt, így viszont a két nap során összesen 58 pont lesz még megszerezhető. Érdekes, hogy a szezonban végig rendkívül kiegyenlített és zűrzavaros, vagy tíz bajnoki esélyest felvonultató pontosztozkodásnak pont a végére tudott Vergne ennyire elnyúlni, de matematikailag még mindig nyolc pilóta lehet bajnok, és ebben a sorozatban hiba lenne bármit is biztosra venni. Különösen az elmúlt négy év feszült végjátékai után, amiket az alábbi videóban gyűjtöttek össze.
Ezzel a körrel volt pole-ban tavaly Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/22575
A Brit Nagydíj 2018-as pole-köre ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Raikkönen az 1950-es Alfa Romeóval bemutatózik a hétvégén
https://formula.hu/parc-ferme/22573
Sok más töltelék-tevékenység mellett arra sem nagyon lehetett rávenni Kimi Raikkönent karrierje során, hogy történelmi F1-es autókkal bemutatózzon, ám ezen a hétvégén kivételt tesz. Vasárnap, a pilótaparádé kezdetekor a finn azzal az Alfa Romeo 158 "Alfetta" modellel fog megtenni egy kört Silverstone-ban, amely ugyanezen a helyszínen megnyerte az F1 legelső világbajnoki futamát 1950-ben Giuseppe Farina irányítása alatt. Az autó már megérkezett a paddockba, és Raikkönen is megkezdte az ismerkedést vele.
As cockpits go, this is far from the usual fare... #BritishGP #Alfetta #Kimi7 pic.twitter.com/ysvbL7aJDl
— Alfa Romeo Racing (@alfaromeoracing) July 11, 2019
History comes back to life in Silverstone...Stay tuned! #BritishGP #AlfaRomeoRacing #Alfetta #SauberMotorsport @alfa_romeo @AlfaRomeoMuseo pic.twitter.com/EAfI82dWLP
— Alfa Romeo Racing (@alfaromeoracing) July 11, 2019