Kimi Antonelli zárta az élen az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj pénteki napját, miután a második szabadedzésen egyértelmű fölényt autózott ki a többiekkel szemben.
A Mercedes friss világbajnoka a kemény keverékű „bemelegítő” körök során is a leggyorsabbnak bizonyult, majd a lágy abroncsokon futott időmérős szimulációk alatt is átlépte a mezőnyt: végül két és fél tizedmásodperccel volt a leggyorsabb, a Mercedes különösen a lassú kanyarokban mozgott magabiztosan. A Senna-ihletésű sisakban versenyző olasz így elégedett lehet: a tehertől mgszabadzlva egyértelműen ő volt a legjobb ezen a pénteki napon.

Mögötte a másodiktól az ötödik helyig szinte egált autóztak a többiek: az első szabadedzésen leggyorsabb Lando Norris jött be most másodiknak, de a harmadik Max Verstappen alig hat ezredmásodpercet kapott tőle, George Russell két századot, Oscar Piastri pedig szintén csak nyolc századot bukott a 2025-ös bajnokhoz képest. A McLarenek az új első szárnnyal biztatóan mozogtak ma, Norris tempója mellett Piastri jó köre is optimizmusra adhat okot számukra.
Russell egyelőre kevésbé kapta el a ritmust, az első edzésen, és itt, a második gyakorláson is végig egyértelmű hátrányban volt Antonellihez képest, míg a Red Bullnál Verstappen panaszkodott erre-arra az autó viselkedésével kapcsolatban – de így sem futott rossz időt, ellentétben a lemaradó Isack Hadjarral.
A Ferrari nem lehet elégedett: Lewis Hamilton már közel fél másodpercet bukott az első helyhez képest és csak hatodik lett, Charles Leclerc pedig szinté nem volt túl ígéretes körön, a célegyenesben pedig feltartotta őt Rafael Camara, ezért lett ennyire rossz a végeredményt.
Az élcsapatok mögötti sorrend egyelőre nehezen olvasható azt leszámítva, hogy a Cadillac a leglassabb, és valószínűleg a Williams a hátulról második erő – a többiek viszont hasonló tempóra voltak képesek, az Hadjart is megelőző Bortoleto és az Audi lógott ki kicsit felfelé, de egyébként szinte ugyanazt hozták ők, a Haas, az Alpine és a Racing Bulls is. Az Audi viszont így sem lehetett maradéktalanul elégedett: az első edzésen megállt az autó Freddie Slater helyett, amit nem is tudtak összerakni Nico Hülkenbergnek a második gyakorlásra.
A debütáló Rafa Camara fél másodperccel volt gyorsabb Oliver Bearmannél a Haason belül.
Az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:
| Helyezés | Pilóta | Csapat | Köridő |
| 1. | Kimi Antonelli | Mercedes | 1:10,763 |
| 2. | Lando Norris | McLaren | +0,253 |
| 3. | Max Verstappen | Red Bull | +0,259 |
| 4. | George Russell | Mercedes | +0,273 |
| 5. | Oscar Piastri | McLaren | +0,321 |
| 6. | Lewis Hamilton | Ferrari | +0,450 |
| 7. | Charles Leclerc | Ferrari | +0,720 |
| 8. | Gabriel Bortoleto | Audi | +1,017 |
| 9. | Isack Hadjar | Red Bull | +1,076 |
| 10. | Oliver Bearman | Haas | +1,228 |
| 11. | Franco Colapinto | Alpine | +1,233 |
| 12. | Arvid Lindblad | Racing Bulls | +1,245 |
| 13. | Liam Lawson | Racing Bulls | +1,279 |
| 14. | Pierre Gasly | Alpine | +1,346 |
| 15. | Fernando Alonso | Aston Martin | +1,775 |
| 16. | Rafael Camara | Haas | +1,798 |
| 17. | Carlos Sainz | Williams | +1,979 |
| 18. | Lance Stroll | Aston Martin | +2,179 |
| 19. | Alexander Albon | Williams | +2,190 |
| 20. | Sergio Perez | Cadillac | +2,553 |
| 21. | Valtteri Bottas | Cadillac | +2,620 |
| 22. | Nico Hülkenberg | Audi | köridő nélkül |