DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda

Dixon megforgott, majd nyert Indianapolisban – videó

Szombaton rendezték az idei második versenyt az indianapolisi épített pályán az IndyCarban. Az első kör rögtön komoly káoszt hozott, amelybe belekeveredett többek között Alex Palou, Josef Newgarden, Scott Dixon és Romain Grosjean is. Dixon azonban végül a megforgása ellenére is győzni tudott, néhány tizedmásodperccel megelőzve a pole-ból indult Graham Rahalt, míg a dobogóra Pato O’Ward fért még fel. Az említett bajba került két bajnokaspiráns közül Newgarden kört is veszített és csupán 25. lett, miután felugratott Marcus Armstrong autójára, az őt egy kontakt révén kiforgató Palou azonban hetedik helyet mentett, aminek köszönhetően ismét 100 pont fölé tornázta az előnyét a tabellán az újabb szerződéses botrányba keveredett spanyol: jelenleg 101 ponttal vezet a Newgardent beelőző Dixonnal szemben.

Videón a verseny bővebb összefoglalója:

Tíz éve ezen a napon Alonso beült a Ferrariba és megnyerte a futamot

Fernando Alonso 2010. március 14-én állt először rajthoz a vörösökkel, ami egy emlékezetes nap lett mindkét fél számára. Erre mondhatná, hogy jött, látott és győzött.

Nem hiszed el, melyik cég támogatja a hétvége egyik talpon maradt sorozatát

Tudjuk, hogy a Corona sörgyárnak semmi köze a világot lázban tartó koronavírushoz, de a neve miatt érdekes információ, hogy a sok más szériával ellentétben kitartóan versenyző WRC aktuális fordulójának épp ez a cég az egyik támogatója. 

gwo6d80gydm41

Egy éve hunyt el Charlie Whiting

2019. március 14-én ébredt arra a Formula-1-es paddock: Charlie Whiting tüdőembóliában veszítette életét a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra készülve, Melbourne-ben. Whiting a Hesketh csapatánál kezdett dolgozni az F1-ben, leginkább azonban a Brabhamnél eltöltött évei alatt ismerték meg a sportág követői. A főszerelői pozícióig jutó brit tevékeny szerepet játszott Nelson Piquet 1981-es és 1983-as bajnoki címében, és egészen addig a csapatnál maradt, amíg Bernie Ecclestone túl nem adott a Brabhamen 1988-ban.A Forma-1 egykori első embere közbenjárásával Whiting a Nemzetközi Automobil Szövetség egyik technikai ellenőre lett, 1997-től pedig az FIA versenyigazgatójaként, valamint biztonságért felelős szakembereként folytatta munkáját. Ebben a minőségében ő felelt a pályák és az autók biztonságáért, a versenyhétvégék szabályoknak megfelelő lebonyolításááért. 

Whiting kiemelt szerepet játszott az F1 biztonságosabbá tételében az elmúlt több mint húsz év során, és ő volt az, aki a kezdetektől fogva kiállt a 2018-ban kötelezővé tett halo mellett. A szakember a történtek után kiemelte: hosszú évek kutatása és fejlesztése után váltak olyan biztonságossá az F1-es autók, mint manapság. Visszanézhetjük Sebastian Vettel tavaly mondott beszédét - egyúttal Isten nyugosztalja Charlie Whitingot!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

One year ago today, we lost our dear friend Charlie Whiting His passion and incredible commitment to Formula 1 will never be forgotten, and he is deeply missed

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Falmászással üti el az időt Hamilton

A hatszoros világbajnok Melbourne-ben maradt és az F1-es időmérő helyett talált magának más elfoglaltságot:

hamilton pf

hamilton pf2

Michelisz: Sajnálom, de nem lehet kérdés

"Törölték a WTCR szezonnyitóját a Hungaroringen a koronavírus-járvány miatt, ami azt jelenti, hogy idén nem lesz verseny Magyarországon. Sajnálom, mert mindig az a legkülönlegesebb, amikor hazai közönség előtt versenyezhetek, de nem lehet kérdés, hogy az emberek egészsége a legfontosabb. Vigyázzatok magatokra, és remélem, minél hamarabb találkozunk!" - írta közösségi oldalán Michelisz Norbert.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Törölték a WTCR szezonnyitóját a Hungaroringen a koronavírus-járvány miatt, ami azt jelenti, hogy idén nem lesz verseny Magyarországon. Sajnálom, mert mindig az a legkülönlegesebb, amikor hazai közönség előtt versenyezhetek, de nem lehet kérdés, hogy az emberek egészsége a legfontosabb. Vigyázzatok magatokra, és remélem, minél hamarabb találkozunk! The @fia_wtcr season opener is cancelled due to the #coronavirus outbreak, which means it is not possible to organise race in Hungary this year. I feel sorry, because racing in front of home crowd is always the most special weekend for me, but - no question - everyone's health is the most important. Take care and I hope we will meet as soon as possible!

Norbert Michelisz (@nmichelisz) által megosztott bejegyzés,

A McLaren csapatvezetője szolidaritásból ott maradt Ausztráliában

Bár a száguldó cirkusz java már maga mögött hagyta a szezonnyitó helyszínét, a McLarennek több mint egy tucat alkalmazottja nem utazhatott el Melbourne-ből. Mivel a csapat egyik tagja bizonyítottan megfertőződött a koronavírussal, a hatóságok mindenkit karanténba zártak, aki érintkezett a szóban forgó személlyel. A McLarennek így további 14 embere vár a vizsgálat eredményére, akik nem maradtak támogatás nélkül - szolidaritásból velük van Andreas Seidl, a csapatvezető is. A német szakember a sajtónak elárulta, ő volt az, aki az istálló visszalépéséről döntött, miután a teszteredmény pozitív lett, és most ő az, aki kizárólag az embereivel együtt utazik majd haza Európába.

seidl-2019-portre1

Fotó: DPPI

Videó: Porig égett a Ford WRC-autója Mexikóban

Futam közben kapott lángra Esapekka Lappi autója és már nem sikerült megmenteni.

Edzésötletek Daniel Ricciardótól, ha csak egy kerítés van kéznél

 

Törölte a hétvégi és következő három versenyét az IndyCar

Tegnap még úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok együléses szériája, az IndyCar megússza a koronavírus miatti versenylemondási trendet: csütörtökön a szervezők úgy döntöttek, megtartják a St. Petersburg-i évnyitó futamot most hétvégén, ám nézők nélkül, zárt kapuk mögött.

Pénteken azonban új közlemény érkezett az IndyCartól: elmarad nemcsak a március 14-15-i szezonnyitó, de a következő három forduló is Birminghamben, Long Beachen és Austinban. (A Long Beach-i futam törlését a promóter már csütörtökön közölte.). A lemondások értelmében május 9-én, az Indianapolis GP-vel kezdődik a szezon, majd következik az Indy 500.

A NASCAR ugyancsak lefújt két versenyt: a hétvégi atlantai és jövő hétvégi homesteadi viadalra nem kerül sor. A bajnokságból négy forduló már lement, a szezon jelen állás szerint március 29-én Fort Worthben folytatódik.

Barcelona: WRX halasztva, már keresik az F1 új időpontját

Közleményt adott ki a barcelonai pálya, amelyben a katalán kormányzat friss döntéseire hivatkozva törölte soron következő versenyeit. Az Ultimate Cup (március 21-22.), ELMS (április 4-5.) és WRX (április 17-19.) fordulóit halasztották el, a promóterekkel egyeztetnek a folytatásról. Április 5-ig a pálya minden foglalását törölték más tevékenységekkel egyetemben.

A Formula-1-es Spanyol Nagydíj május 8-10-i időpontja egyelőre változatlan, de a közlemény úgy fogalmaz, „már elemezzük a különböző elérhető opciókat a Formula-1-gyel”. Ez egybevág azokkal a hírekkel, melyek szerint a május végi Monacói vagy június eleji Azerbajdzsáni Nagydíjjal kezdődhet az idény.

Szó esett a MotoGP Katalán Nagydíjáról is, amelynek június 5-7-i időpontját nem érintik a jelenlegi intézkedések.

A WRC argentin fordulóját is elhalasztották

Bár a rali-vb mezőnye ezen a hétvégén Mexikóban zavartalanul versenyez, az áprilisi dél-amerikai fordulóra ez az állítás nem lesz érvényes. A szervezők a WRC promótereivel és az FIA képviselőivel közösen úgy döntöttek, a hónap utolsó hétvégéjére kiírt Argentin Ralit a világot eluraló járványra való tekintettel elhalasztják. 

Az országban jelenleg 31 fertőzött alanyról tudnak, és természetesen azon dolgoznak, ez a szám minél lassabban emelkedjen. A szervezők most azon vannak, hogy egy új időpontot találjanak a viadalnak, ám ehhez az is kell, hogy a fertőzésveszély jelentősen csökkenjen.

argentin-rali-20191

Fotó: DPPI

Ismét extravagáns sisakfestést villantott Ricciardo

Hirtelen nem is tudjuk eldönteni, hogy M-re vagy W-re hasonlít inkább a 3-as rajtszám rajta:

ricciardo-sisak-1

ricciardo-sisak-2

ricciardo-sisak-3

Hamilton úgy beszél, mint aki életében először nyitotta meg a Google Mapst

Lehet, hogy tényleg így van? A Mercedes brit pilótája ugyanis a következőt írta az alábbi Instagram-posztjához:

"Wow, ez a kék pont mutatja, hogy hol vagyok a világban."

90039097_204413897569588_5774700234107303574_n

Két hónapra teljesen leáll a Formula-E a koronavírus miatt

Az elektromos sorozat már eddig is élen járt a versenyhalasztásokkal a járvány kitörése óta: elsőként lépték meg ezt a Sanya ePrix (Kína) kapcsán, majd ugyanerre a sorsra jutott a római és az indonéz forduló is. Most pedig hivatalosan is bejelentették, amit már egy ideje sejteni lehetett: két hónapra teljes egészében felfüggesztik – vagy befagyasztják, ahogy tetszik – a 2019/2020-as szezont. A közlemény szerint a COVID-19 gyors terjedése megakadályozza, hogy biztonságosan rendezzenek versenyeket nagyvárosokban. Az még nem dőlt el, mikor folytatódhat az idény, de a Formula-E szervezői értelemszerűen folyamatosan figyelik a helyzet alakulását.

1-_J6I1666

Az MNASZ elnöke beszélt a magyar autósport helyzetéről

A koronavírus miatt hazánkban is töröltek futamokat, Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke a Sporthíradó vendége volt és beszélt a helyzetről.

Mennyit tudsz a 2000-es évek Formula-1-éről?

Tudásodat tesztelheted vonatkozó kvízjátékunkkal IDE vagy a képre kattintva!

schumacher-alonso-2006-dppi

Hiánypótló: koronavírus-fertőzések az F1-et fogadó országokban

Ezek március 12. reggeli adatok, amelyek már az elkövetkező napokban is nagyot fognak változni, de attól még érdekes állapotjelentés ettől a holland F1-es újságírótól: az adott pillanatban ennyi regisztrált koronavírus-fertőzött volt abban a 21 országban, amelyek a 2020-as Formula-1-es versenynaptárat alkotják (Kína nélkül). Magyarország a maga 16-jával kifejezetten jól áll.

Ebben a sorozatban folytatja a WTCR-ből 15 év után kimaradt Rob Huff

A túraautó-világkupa nagy távozója 2020-ban kétségtelenül Rob Huff, aki a 2005-ös indulástól jelen volt a WTCC/WTCR mezőnyében: 15 szezon során 350 futamon állt rajthoz, ebből 31 győzelmet szerzett, valamint 2012-ben megnyerte a világbajnoki címet. A 40 éves Huff csapata, a Sebastien Loeb Racing kiszállt, ő pedig nem kapott ajánlatot más istállótól.

Némileg meglepő, hol folytatja a brit versenyző: a TCR Scandinavia (más néven STCC) mezőnyében szerepel idén – szinte kizárólag svéd ellenfelek között. A szériába visszatérő Lestrup Racing pilótája lesz, egy Volkswagen Golf GTI TCR-rel, azzal a típussal, melyet az előző három évben alaposan kiismert.

Már visszanézhető az AFM márciusi adása

A tartalomban:

Stúdióvendégünk a Forma-1-es e-sportoló, Bereznay Dániel.

Kezdetét vette a rali-világbajnokság.

Előzetes: mindjárt itt a hazai rali szezon.

Kipróbálta a havas száguldást a téli olimpiai bajnok.

Michelisz Norbert a terveiről beszélt.

3D nyomtatással készül a Cupra TCR.

Teljes káosz: a Sky szerint lesz verseny, a BBC szerint törlik

A McLaren visszalépése óta folyhatnak az egyeztetések az Ausztrál Nagydíj helyszínén arról, megrendezzék-e a futamot vagy sem. Két általában megbízható forrás azonban ellentétes végeredményről adott hírt: a Sky Sports úgy tudja, hogy a wokingiak nélkül is lebonyolítják a melbourne-i hétvégét, a BBC viszont biztos források alapján arról számolt be, hogy lefújják a viadalt. Eközben olyan pletyka is napvilágot látott, hogy a tv-s közvetítéseken dolgozókat arra kérték, pénteken már ne menjenek az Albert Parkba, ami utóbbi teóriát erősítheti… Hivatalos közlemény egyelőre egyik féltől sem érkezett…

FRISSÍTÉS: A Sky Sports törölte a versenyrendezést vizionáló Twitter-posztját. A hírek szerint egy órán belül bejelentés lehet a törlésről vagy halasztásról.

f1-aus-dppi