Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin
https://formula.hu/parc-ferme/36029
Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.
Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.
A Formula-3 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 4 | L.Fornaroli | Trident | 1:45.520 | ||
| 2 | 6 | Oliver Goethe | Trident | 1:45.646 | 0.126 | |
| 3 | 23 | Pepe Martí | Campos Racing | 1:45.874 | 0.354 | |
| 4 | 24 | C.Mansell | Campos Racing | 1:45.909 | 0.389 | |
| 5 | 5 | G.Bortoleto | Trident | 1:45.910 | 0.390 | |
| 6 | 1 | Paul Aron | Prema Racing | 1:45.945 | 0.425 | |
| 7 | 15 | Gabriele Mině | Hitech Pulse-Eight | 1:46.040 | 0.520 | |
| 8 | 16 | Luke Browning | Hitech Pulse-Eight | 1:46.046 | 0.526 | |
| 9 | 10 | Franco Colapinto | MP Motorsport | 1:46.064 | 0.544 | |
| 10 | 27 | Taylor Barnard | Jenzer Motorsport | 1:46.155 | 0.635 | |
| 11 | 11 | Mari Boya | MP Motorsport | 1:46.163 | 0.643 | |
| 12 | 12 | Jonny Edgar | MP Motorsport | 1:46.169 | 0.649 | |
| 13 | 14 | S.Montoya | Hitech Pulse-Eight | 1:46.249 | 0.729 | |
| 14 | 8 | Grégoire Saucy | ART Grand Prix | 1:46.270 | 0.750 | |
| 15 | 25 | Hugh Barter | Campos Racing | 1:46.277 | 0.757 | |
| 16 | 3 | Zak O:Sullivan | Prema Racing | 1:46.332 | 0.812 | |
| 17 | 17 | Caio Collet | Van Amersfoort Racing | 1:46.468 | 0.948 | |
| 18 | 7 | Kaylen Frederick | ART Grand Prix | 1:46.620 | 1.100 | |
| 19 | 26 | Nikita Bedrin | Jenzer Motorsport | 1:46.732 | 1.212 | |
| 20 | 31 | M.Cresswell | PHM Racing by Charouz | 1:46.906 | 1.386 | |
| 21 | 18 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing | 1:46.971 | 1.451 | |
| 22 | 19 | Tom Smith | Van Amersfoort Racing | 1:47.037 | 1.517 | |
| 23 | 9 | Nikola Tsolov | ART Grand Prix | 1:47.054 | 1.534 | |
| 24 | 21 | Max Esterson | Rodin Carlin | 1:46.914 | 1.394 | |
| 25 | 20 | Oliver Gray | Rodin Carlin | 1:47.270 | 1.750 | |
| 26 | 22 | Ido Cohen | Rodin Carlin | 1:47.447 | 1.927 | |
| 27 | 28 | Alejandro García | Jenzer Motorsport | 1:47.560 | 2.040 | |
| 28 | 29 | Sophia Flörsch | PHM Racing by Charouz | 1:47.613 | 2.093 | |
| 29 | 30 | Roberto Faria | PHM Racing by Charouz | 1:47.778 | 2.258 | |
| 30 | 2 | Dino Beganovic | Prema Racing | 2:45.962 | 1:00.442 |
.jpg)
A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.
A Formula-2 időmérőjének végeredménye:
| Hely | No. | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | |
| 1 | 6 | Victor Martins | ART Grand Prix | 1:39.832 | ||
| 2 | 24 | Kush Maini | Campos Racing | 1:39.945 | 0.113 | |
| 3 | 11 | Ayumu Iwasa | DAMS | 1:39.952 | 0.120 | |
| 4 | 14 | Jack Doohan | Invicta Virtuosi Racing | 1:39.957 | 0.125 | |
| 5 | 8 | Oliver Bearman | Prema Racing | 1:39.989 | 0.157 | |
| 6 | 4 | Enzo Fittipaldi | Rodin Carlin | 1:39.991 | 0.159 | |
| 7 | 3 | Zane Maloney | Rodin Carlin | 1:40.001 | 0.169 | |
| 8 | 5 | Théo Pourchaire | ART Grand Prix | 1:40.019 | 0.187 | |
| 9 | 10 | Isack Hadjar | Hitech Pulse-Eight | 1:40.026 | 0.194 | |
| 10 | 7 | Frederik Vesti | Prema Racing | 1:40.052 | 0.220 | |
| 11 | 16 | Roy Nissany | PHM Racing by Charouz | 1:40.135 | 0.303 | |
| 12 | 12 | Arthur Leclerc | DAMS | 1:40.198 | 0.366 | |
| 13 | 2 | Jehan Daruvala | MP Motorsport | 1:40.314 | 0.482 | |
| 14 | 1 | Dennis Hauger | MP Motorsport | 1:40.368 | 0.536 | |
| 15 | 9 | Jak Crawford | Hitech Pulse-Eight | 1:40.400 | 0.568 | |
| 16 | 20 | Roman Staněk | Trident | 1:40.526 | 0.694 | |
| 17 | 22 | R.Verschoor | Van Amersfoort Racing | 1:40.561 | 0.729 | |
| 18 | 25 | Ralph Boschung | Campos Racing | 1:40.815 | 0.983 | |
| 19 | 17 | Brad Benavides | PHM Racing by Charouz | 1:40.950 | 1.118 | |
| 20 | 21 | Clément Novalak | Trident | 1:41.106 | 1.274 | |
| 21 | 15 | Amaury Cordeel | Invicta Virtuosi Racing | 1:41.457 | 1.625 | |
| 22 | 23 | J.M.Correa | Van Amersfoort Racing | 1:42.084 | 2.252 |
A legelső Bond-lányról nevezte el idei autóját Vettel
https://formula.hu/parc-ferme/28470
Amióta a Racing Point Aston Martinná alakult, hemzsegnek a James Bond-utalások a csapat körül. Nem kivétel ez alól Sebastian Vettel 2021-es versenygépének neve sem: a német pilóta rendre női neveket ad az F1-es autóinak, az AMR21-es pedig a Honey Ryder nevet kapta, aki nem más, mint az első Bond-filmben szereplő Bond-lány. „Ő volt az első, egy új történet kezdete, szóval szerintem megfelelő választás” – mondta Vettel a Sky Sports adásában.
Az alábbi videóban mutatunk is egy ikonikus jelenetet Honey Ryderről, akit Ursula Andress alakított az 1962-es első Bond-filmben. Vettel egyébként a Bahreini Nagydíjat megelőző sajtótájékoztatón – amelyen a Formula.hu is részt vett – azt is elárulta, hogy Sean Connery (ő játszott az emlegetett első filmben is) és Pierce Brosnan volt a két kedvenc Bond-színésze, míg a DB5-öst tartja a legikonikusabb Aston Martin autónak.
Aston-rajongó lettél, vagy mindig is Vettel-rajongó voltál? Szerezd be Sebastian Vettel új, hivatalos csapatsapkáját ide kattintva!
Osztály, vigyázz! Elkészültek a hagyományos MotoGP-csoportképek
https://formula.hu/parc-ferme/28469
Évek óta megszokhattuk, hogy az idénynyitó helyszínén összeáll a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának aktuális mezőnye néhány „családi fotóra”. Idén sem volt ez másként: mind a 22 motoros – köztük a Marc Marquezt helyettesítő Stefan Bradl – felsorakozott a katari célegyenesben a csoportképekhez, de készült olyan fotó is, amelyen csak a tizenegy csapat motorját láthatjuk:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!


Fotók: MotoGP Media
Teljesen bezöldül 2022-re az F1-es Bahreini Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/28467
Az idei szezonnyitó előtti csütörtökön jelentette be a Formula-1 és a bahreini pálya, hogy jövőre a nagydíjhétvége teljes energia-ellátását fenntartható energiaforrások fogják fedezni. Az erről szóló közlemény kiemelte: nemrég a fenntartható energiákért felelős bahreini hatóság megvalósíthatósági tanulmányt készített, amely alapján végeredményként a létesítményt teljes évi energiaszükségletét megújuló energiaforrásokkal fogják előállítani. Ez a bejelentés – ahogy azt Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója is kiemelte nyilatkozatában – összhangban van a száguldó cirkusz azon törekvésével, hogy 2030-ra teljesen karbonsemlegessé tegyék a sportágat.

Dobpergés: Megérkezett az F1 2021-es főcíme
https://formula.hu/parc-ferme/28468
Az utóbbi évek során a Formula-1 egyik védjegyévé vált a Brian Tyler által megkomponált dallam, valamint az azzal párhuzamosan bemutatott aktuális mezőny videója. Íme ennek 2021-es kiadása.
New season, new drivers, new intro...
— Formula 1 (@F1) March 25, 2021
Let's do this #F1isBack #F1 pic.twitter.com/ETOW1126qK
„Megjósolta” a szezonnyitó eredményét Mika Hakkinen, nem kockáztatott sokat
https://formula.hu/parc-ferme/28465
A kétszeres világbajnok egy fogadási oldalnak fejtegette az esélyeket, de ha valaki a finn meglátásai alapján szeretné megtenni tétjeit, nincs sokkal előrébb. Hakkinen csak a csapatok közül nevezte meg a legjobb hármat, ráadásul a sorrendet sem állította fel:
„Arra számítok, hogy a Red Bull Racing nagyon erős lesz a kvalifikáción. A McLarentől és a Mercedestől szintén jó szereplést várok. Nem tudom a pontos sorrendet, de szerintem ez lesz az első három csapat” – mondta el Mika Hakkinen.
Külön figyelemmel követi honfitársát, Valtteri Bottast: „Természetesen érdekel Valtteri idei teljesítménye is: hogyan tud fejlődni, és képes lesz-e megnyerni a bajnoki címet Finnország számára.”

Eladó a Toro Rosso, amellyel Gasly először állt dobogóra
https://formula.hu/parc-ferme/28464
Mindannyian jól emlékszünk még a 2019-es Brazil Nagydíjra, Pierre Gasly első tündérmeséjére: a szezon közben Red Bulltól Toro Rossóhoz visszaléptetett fiatal francia pályafutása legjobb eredményét, a második helyet szerezte meg a káoszfutamon.
A Racecarsdirect oldalon most eladásra kínálják ezt az autót, a 04-es karosszériaszámú STR14-et. A konkrét versenygép a 2019-es szezon ötödik hétvégéjén, Spanyolországban állt csatasorba, és egészen az évad végéig szolgált: Alex Albon nyolc, Pierre Gasly kilenc nagydíjon vezette a fentit is beleértve. Bár a francia használta utoljára, az orron és motorborításon mégis Albon rajtszáma, a 23-as látható.

A STR14/04 úgynevezett guruló karosszéria, azaz nincs benne motor, de ezt leszámítva minden alkatrész – sebességváltó, kormány, a Gasly által használt ülés – eredeti. A Toro Rossótól egyenesen Ron Renders autógyűjteményébe került, jelenleg Hollandiában található. A hirdető irányárat nem adott meg, ezért csak sejthetjük, hogy borsos összegért fog gazdát cserélni.



Ezeket a pályákat várja leginkább Schumacher
https://formula.hu/parc-ferme/28462
Édesapja első Formula-1-es futamát követően közel 30 évvel debütál Mick Schumacher a száguldó cirkuszban. Első évét a Haas istállójánál teljesíti, leginkább várt pályái pedig kivétel nélkül klasszikus vonalvezetések.
"Spát kifejezetten várom, szerintem ez a legikonikusabb versenypálya. Suzuka szintén ide tartozik, ahol eddig még nem versenyeztem. A szimulátorban számtalan kört megtettem rajta, így ez a leginkább várt vonalvezetés azok közül, amelyeken még nem jártam. Persze van több másik helyszín is, amit szeretek, például Monza. Örülök, hogy egy Formula-1-es autóval megtpasztalhatom ezeket a pályákat. Boldog és büszke vagyok, már nagyon várom" - írták a Haas szezonelőzetesében.

Mégsem vállalkozik a DTM-re Jenson Button csapata
https://formula.hu/parc-ferme/28463
A tavalyi év végén a 2009-es világbajnok formációja, Jenson Team Rocken RJN is bejelentette részvételét a Német Túraautó-bajnokság következő szezonjában, legalább egy McLaren 720S GT3-at állítva csatasorba. Három hónappal később azonban az istálló visszalépett a szerepléstől, helyette a GT World Challenge Europe sorozatra és a brit bajnokságra összpontosít majd.
Button tulajdonostársa, Chris Buncombe elmondása szerint a meghátrálás oka a Covid és Brexit keveréke, ilyen körülmények között Egyesült Királyságban levő központtal nem észszerű Németországban versenyezni. Ugyanakkor a tervek között szerepel a kontinensen is egy bázist létesíteni, és 2021 helyett 2022-ben csatlakozni a mezőnyhöz.
Nemrég még úgy tűnt, a McLaren népszerű választás lesz a DTM-ben, jelenleg azonban úgy néz ki, a csak három hétvégére nevező JP Motorsport – amelynek versenyzője Christian Klien lesz – indul a márkával. A bahreini 2 Seas Motorsport korábban kétautós nevezést jelentett be, de az istálló azóta eladta McLarenjeit és Mercedeseket vásárolt, DTM-es szereplése pedig bizonytalanná vált.

Látványos poszterrel indítja a szezont a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/28460
A jelek szerint a 2021-es szezonban is visszatérnek a Ferrari F1-es poszterei. A versenyhétvégék alkalmából készített alkotások legújabbja ez a képregényes stílusban rajzolt darab, amelyen természetesen már az idei pilótapáros és autó látható. A készítő az olasz Matteo Cremona, aki 2003 óta rajzol képregényeket.

Rögtön a szezonnyitón debütál az Aston Martin biztonsági autója
https://formula.hu/parc-ferme/28461
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Formula-1 az idei szezontól rendhagyó módon nem egy, hanem két különböző autógyártó biztonsági és orvosi autóival bonyolítja le a versenyhétvégéket. A Mercedes mellé az Aston Martin csatlakozott, ami 12:11 arányban osztozik a futamokon a német márkával. A hétvégi Bahreini Nagydíjon ők nyitják a sort: Albert Fabrega szakíró kiszúrta a Vantage biztonsági és a DBX orvosi autót a paddockban, később pedig az utóbbi járgány sofőrje, Alan van der Merwe Twitteren megerősítette a hírt.
En Baréin debuta los nuevos coches de seguridad y médico de Aston Martin.
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) March 24, 2021
The new @astonmartin safety and medical cars will make their debut in Bahrain#BahrainGP pic.twitter.com/L9vloHos41
Titeket is arra emlékeztet Mick Schumacher sisakja, mint minket?
https://formula.hu/parc-ferme/28459
A Formula-1-ben debütáló ifjú pilóta megszokott neonzöldjét a német zászló fekete, vörös és arany színeivel egészítette ki. A vörösről óhatatlanul a hétszeres világbajnok édesapa sisakja jut eszünkbe, és Michael Schumacherre utal a hátul megtalálható sárkányos logó, valamint a „Keep Fighting Foundation” felirat is.




Kiborult a Drive to Survive készítőire Claire Williams férje
https://formula.hu/parc-ferme/28458
A múlt héten jelent meg a Netflix Formula-1-es dokumentumfilm-sorozatának harmadik évada, amelyben a 2020-as szezon történéseit dolgozták fel. Számos izgalmas történetszál kapott helyet a tíz epizódban, néhány fontos elem azonban így is kimaradt. Ezek közé tartozott a Williams tulajdonosváltása és a Williams család F1-ből távozása is, amit csupán egy-két mondat erejéig említettek a monzai hétvége kapcsán. Ezen bukott a távozott helyettes csapatfőnök, Claire Williams férje, Marc Harris is, aki így írt Instagramon a Drive to Survive-ról:
„Nem tudom leplezni a frusztrációt és dühöt, amit a Netflix Drive to Survive című sorozatának új évada kapcsán érzek. A show lényege, hogy közelebb hozza a rajongókat a sporthoz, bepillantást engedve abba, hogy mi is történik, és elmesélve a szezon történéseit. Nehéz elhinni, hogy (a koronavírust leszámítva) volt fontosabb történet, mint a sport egyik történelmi és valaha volt egyik legsikeresebb és legértékesebb csapatának eladása. Ötven év alatt 16 világbajnoki címet szerzett a csapat, a legendás csapatfőnök Sir Frank Williams és családja elhagyja a sportot, amelynek formálásában ők is segítettek, és mégis alig kapnak említést. Gyalázatos. Ez a tisztelet teljes hiánya SFW, Claire és a teljes csapat irányába.”
„Micsoda lehetőség lett volna elmesélni, mennyire kemény is ez a sport, mennyire nehéz túlélni és milyen áldozatokat kell hozni ennek érdekében. Nem, nem kaptak belépést a filmes stábok (leszámítva a Williams sajátját) a legprivátabb pillanatokhoz, amikor Claire-nek el kellett mondania a csapatnak, hogy a családnak el kell adnia a csapatot és távoznia a sportból, amelyet imádnak és amelyért léteznek. De bőségesen biztosított az istálló felvételt, és a stábok bármikor máskor belépési engedélyt kaptak. Micsoda kár, hogy ezek nem lettek használva…”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Videó: Öt jó érzéssel eltöltő pillanat Bahreinből
https://formula.hu/parc-ferme/28455
Nem tudtuk szebben megfogalmazni, amit az F1 hivatalos YouTube-csatornája „feelgood” pillanatoknak nevez legújabb videójában, ugyanis eléggé változatos a felhozatal, kezdve Hamilton és Rosberg emlékezetes párharcától a pályára szaladó kutyán át Perez tavalyi győzelméig (a videó átkattintás után nézhető!):
Kezdődik a MotoGP-szezon: csatlakozz csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmiről!
https://formula.hu/parc-ferme/28456
A hétvégén elérkezik a pillanat, amire a motorsportrajongók hónapok óta várnak: a Katari Nagydíjjal kezdetét veszi a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2021-es idénye. Ha nem akarsz semmiről lemaradni a szezon során, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Újra lehet F1-es futam Németországban?
https://formula.hu/parc-ferme/28457
A Német Nagydíj 2019-ig volt állandó része a Formula-1-es versenynaptárnak, tavaly azonban már nem rendeztek volna futamot az országban, ha nem szólt volna közbe a koronavírus-járvány, amelynek köszönhetően Eifel GP néven a Nürburgring is a beugró helyszínek között volt. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója ugyanakkor elmondta: azon túl, hogy szeretnének ellátogatni Afrikába, valamint egy második amerikai fordulót, Németországot is újra bekapcsolnák a száguldó cirkusz vérkeringésébe.
„Németország egy fontos piac számunkra” – nyilatkozta Domenicali az F1-Insidernek. „Elárulhatom, hogy nemrég egyeztettünk a Nürburgring és Hockenheim illetékeseivel, hogy megvizsgáljuk a visszatérés lehetőségét. És remélem, a következő hónapokban megoldást is fogunk találni.”

Érdekes: 2017 óta rendre olyan pilóta debütál az F1-ben, aki Bahreinben F2-es futamot nyert
https://formula.hu/parc-ferme/28452
Különös mintázat rajzolódott ki a Formula-2 utóbbi néhány szezonja során: a szériában arra lettek figyelmesek, hogy évek óta olyan pilóta kap előléptetést az F1-be, aki abban az évben Bahreinben futamot nyert. 2017-ben Charles Leclerc az Alfa Romeótól, 2018-ban Lando Norris a McLarentől, 2019-ben Nicholas Latifi a Williamstől, 2020-ban pedig Yuki Tsunoda az AlphaTauritól kapot lehetőséget, és egyszer mindannyian a dobogó tetejére álltak a szóban forgó F2-es versenyhétvégén. Persze gondolhatnánk azt, hogy ők egyébként is jó teljesítményt nyújtottak, és év végén bajnoki címet szereztek, ám ez nem mindenki esetében igaz: debütálása előtti évében Norris és Latifi is a második helyen zárta az idényt.
#F2 winners in Bahrain:
— Formula 1 (@F1) March 23, 2021
2017: @Charles_Leclerc
2018: @LandoNorris
2019: @NicholasLatifi
2020: @yukitsunoda07
2021:
@Formula2 #BahrainGP #F1pic.twitter.com/oTS6eXMate
Húsz éve mutatta be a Toyota az F1-es autót, ami sosem indult nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/28454
A japán gyáróriás 2001. márciusában rántotta le a leplet első Formula-1-es autójáról, a TF101-ről, amivel érdekes módon sosem akart rajthoz állni. A típust annak érdekében fejlesztették ki, hogy Mika Salo és Allan McNish ezzel gyakorolva segítse a márka felkészülését a 2002-es idényre. A japánok csapata 2001-ben a világ több F1-es pályájára is ellátogatott, és az ott gyűjtött adatok alapján fejlesztette ki az első élesben használt versenyautót, a 2002-ben használt TF102-t. A márka 2009-ig versenyzett az F1-ben, legjobb eredménye pedig egy konstruktőri negyedik helyezés volt 2004-ben. Bár sokan várták tőle, futamot egyszer sem sikerült nyernie.



Fotók: DPPI
Dovizioso nagyot esett egy hétvégi motokrosszversenyen
https://formula.hu/parc-ferme/28453
Miután Andrea Dovizioso a Ducatival való tavaly év végi szakítása után úgy döntött, kihagyja a MotoGP-ben a 2021-es idényt, az olasz másik szenvedélye, a motokrossz irányába fordult. A hétvégén is indult egy versenyen Lombardiában, ám az első futamon nagyot bukott, így a többi viadalt már kénytelen volt kihagyni. A háromszoros vb-ezüstérmes az Instagramon fotót is posztolt arról, milyen sérülést szenvedett a sisakja, ami nagy becsapódásra enged következtetni, de szerencsére a versenyző azt is elárulta, hogy a CT-vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen sérülést nála.
A MotoGP-s karrierje szempontjából sem jött volna jókor egy sérülés az éppen ma 35 éves Doviziosónak, hiszen nemrég jelentették be, hogy áprilisban egy háromnapos tesztet fog teljesíteni az Apriliával, s bár egyelőre csak erről az egy alkalomról szól a megállapodása a noalei gyártóval, azt rebesgetik, hogy hosszabb távú is lehet az együttműködés, ha a többszörös nagydíjgyőztes és korábbi 125 köbcentis világbajnok elégedett lesz a katari teszten látottak alapján jelentős fejlődést bemutató RS-GP-vel.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bejelentés érkezik a magyar formulaautós tehetségtől?
https://formula.hu/parc-ferme/28451
Úgy tűnik, hogy nagy bejelentésre készül pályaautós reménységünk, Tóth László, aki az előző szezont a Formula Renault Európa-kupa mezőnyében töltötte. A 20 éves pilóta honlapján már fut egy visszaszámláló, amely jelzi: a jövőjével kapcsolatos bejelentés a szerdai nap folyamán történik majd meg.
Tóth tavaly a 16. helyen zárta a Formula Renault Európa-kupa küzdelmeit, míg az azt megelőző két idényben az olasz, a spanyol és a német F4-es bajnokságokban pallérozódott. 2019-ben a pilóta részt vett az FIA Autósport Játékokon is, ahol a magyar delegáció legjobb eredményét érte el azzal, hogy az F4-esek két futamából az elsőn 4., a másodikon pedig 7. lett a 19 fős mezőnyben. A honlapján látható grafika szerint Tóth továbbra is formulaautóval folytatja autóversenyzői pályafutását, így minden okunk megvan arra, hogy izgatottan várjuk a bejelentést!

Albont is Schumacher hatása csábította az autóversenyzés felé
https://formula.hu/parc-ferme/28450
Kedden ünnepli 25. születésnapját a Red Bull családjánál versenyző Alexander Albon, aki az alkalomból két kisgyermekkori fotót osztott meg magáról. Bevallotta, hogy óriási szurkolója volt Michael Schumachernek, de természetesen csak azért, mert a Red Bull akkoriban még nem versenyzett az F1-ben.
A pilóta idén a DTM-ben áll rajthoz, emellett az energiaitalos gárda F1-es autójának fejlesztéseit segíti.
25 today! Aka a quarter century old...
— Alex Albon (@alex_albon) March 23, 2021
I was a massive Schumi fan but only because @redbullracing didn’t exist of course!! pic.twitter.com/FLi2YC5RhH
