DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 13. kedd

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Bolondnak nevezte Russellt a Sky kommentátora

George Russell nemrég arra panaszkodott, hogy nagyon kevés a három tesztnap egy teljes F1-es szezon előtt, hiszen ez azt jelenti, hogy egy pilóta csak másfél napot ülhet az autóban a két szezon között, ami távolról sem elég, példaként pedig azt hozta fel, hogy például Rafael Nadal sem ilyen felkészüléssel vág neki egy világversenynek. A Sky Sports F1-es riportere, Ted Kravitz viszont nem fogta vissza magát, amikor erről kérdezték:

„Bárki, aki azt mondta, hogy a három nap nem elég, az alapvetően egy bolond. Azért, mert elég volt. Rengeteget mentek az autók, minden pilóta megtett vagy három versenytávot. Szóval jól van ez így” – mondta Kravitz, akinek tavaly volt egy komolyabb összetűzése már a Red Bull-lal, amikor egészen minősíthetetlen módon kommentálta Max Verstappen eredményeit, ami miatt a komplett Red Bull nem állt szóba vele egy hétvégén keresztül.

f1-russell-mercedes-bahrein-2023

fotó: dppi

A Red Bull Verstappen véleményét is kikérte a motorgyártókról

Az energiaitalosok Max Verstappen révén hosszú évek után ismét világbajnoki címeket tudtak nyerni, F1-es csapatuknál pedig jelentősen megbecsülik ezért a hollandot. Ennek egyik jele, hogy amikor arról döntöttek, kit választanak partnernek az erőforrásokat illetően, akkor fiatal pilótát is bevonták a háttérben zajló folyamatokba. Erről a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko beszélt nemrégiben a De Telegraafnak adott interjúban.

„Amikor a Renault motorjaival gondban voltunk, tudtam, hogy tennünk kell valamit. Mindig is nyitottak voltunk Max felé. Elmondtuk neki a helyzetet, a problémákat és a lehetőségeket” – mesélte Marko, aki elárulta, tartottak attól, hogy Verstappen máshová igazol. „Amikor a Hondával akartunk leszerződni, először vele beszéltünk, és elmagyaráztuk neki, hogyan látjuk a dolgot a mi szemszögünkből. A Porschéval, majd később a Forddal folytatott tárgyalásokba Verstappent is szorosan bevonta a csapat. Ez pontosan azért történt így, mert Max a legfontosabb része a csapatunknak” - zárta gondolatait a tapasztalt szakember.

Ilyen volt az első F1-es nap Bahreinben

Helyszíni tudósítónk, Mészáros Sándor egy hanganyag formájában összegezte tapasztalatait még a pénteki napról - a tervek szerint szombatról és vasárnapról is készít majd összefoglalót olvasóink/nézőink/hallgatóink számára.

 

Ezzel a körrel húzta be a pénteket Alonso: videó

Belsőkamerás felvételen Fernando Alonso pénteki első helyet és szenzációt érő köre: ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

(A pénteki erősorrendről írt értékelésünk itt olvasható!)

alonso_1

NASCAR: Operáción esett át a 2020-as bajnok

Kénytelen kihagyni a NASCAR királykategóriájának következő futamát Chase Elliott. Bár a Hendrick Motorsports pilótája egy héttel ezelőtt kiváló teljesítménnyel a 33. helyről indulva lett második a fontanai pályán, a most következő Las Vegas Motor Speedwayen rendezendő versenyen már biztosan nem lehet jelen. Ennek oka, hogy Elliott pénteken snowboardozni volt Coloradóban, ahol megsérült a bal lába, éjszaka pedig műteni kellett. Hogy pontosan milyen típusú sérülésről van szó, azt egyelőre nem árulták el, ugyanakkor magyar idő szerint szombaton reggel a csapat tulajdonosa, Rick Hendrick az AP hírügynökségnek elmondta, pilótájának operációja jól sikerült. A csapat korábbi közleményében azt is megerősítette, hogy versenyzőjük egészsége most az első, így mindenben támogatják őt, és amiben lehet, segíteni fognak számára.

Kritika a Drive to Survive-nak: Túl kevés nőt jelenít meg a sorozat

A Formula-1-es sorozat ötödik évadában visszavettek a korábban tapasztalt valóságferdítésből, de más is hiányzik a szériából: a nők jelenléte. Erre a Females in Motorsport (Nők a Motorsportban) szervezet világított rá: kiszámolták, hogy a Drive to Survive legújabb évadában mindössze 6 perc és 7 másodperc erejéig szólalnak meg nők, ami a 6,5 óra teljes játékidő mindössze 1,54 %-át teszi ki. Ez az eddigi legrosszabb arány, de az öt szezont tekintve is 32 óra játékidőből kevesebb mint egy órát kapnak a nők.

Közleményükben megjegyezték, hogy az ötödik évadban csupán hat szereplő nő nevét írták ki a képernyőre: ők az újságíró Jennie Gow, a McLaren kommunikációs főnöke, Sophie Ogg, a W Series csapattulajdonosa, Caitlyn Jenner, valamint családtagok, Gertraud Steiner, Corinna Schumacher és Geri Horner. Négy epizódban egyáltalán nem neveznek meg nőt, továbbá „a nők többnyire a háttérben jelennek meg rajongókként, ételt felszolgálva vagy a versenyzőket sminkelve.”

Az egyik epizódban egy sajtótájékoztatón Claire Cottingham tesz fel kérdést, de csak a hangját játsszák be, őt nem mutatják. „Az egyetlen nő voltam a teremben. Felteszek egy kérdést a sorozatban, de nem mutatják az arcom, helyette egy férfi újságírót vágnak be” – kifogásolta a BBC-nek Cottingham, aki szerint ha az F1-ben szerepet vállaló nőket nem mutatják meg, az azt a tévképzetet eredményezi, hogy a nők azt gondolják, nem is vállalhatnak szerepet az F1-ben.

Fotók: Strollt úgy kellett kisegíteni az autóból a szabadedzés után

Többen kétkedve fogadták, hogy a kerékpáros balesete és a műtéte után, még láthatóan nem egészséges kézzel hogyan tud majd autóba ülni Lance Stroll ezen a hétvégén, amikor csütörtökön váratlanul bejelentették, hogy mégis a kanadai fog versenyezni az Aston Martinnál. Stroll aztán jó teljesítményt is nyújtott pénteken, de a második edzésen egyszer már bemondta a rádióba, hogy nem tudja a megfelelő ívet autózni a keze miatt, az alábbi fotókon pedig az látszik, hogy a gyakorlás után úgy kellett kiszedni az autóból, meglehetősen rossz állapotban volt. Helyszíni információk szerint egyébként a lába sem 100%-os, bár erről nem szólnak a hírek.

 

Horner segítőjét igazolta le a Mercedes, mostantól Wolffnak ad tanácsot

A legnagyobb riválistól igazolt a Mercedes: a pénteki nap folyamán a Red Bull korábbi működésért felelős vezetőjével, Jayne Poole-lal látták a bahreini paddockban Toto Wolffot. A Mercedes azóta megerősítette, hogy Poole-t senior tanácsadóként leigazolta az istálló: Poole korábban Christian Horner segítőjeként dolgozott, általában vele látták a bokszutcában, neki adott tanácsokat műveleti vezetőként és HR-esként.

A Motorsport információi szerint Poole azt fogja monitorozni, hogyan működik jelenleg a Mercedes struktúrája, és ha kell, akkor javaslatokat fog tenni bizonyos változtatásokra.

f1-wolff-mercedes_2

fotó: dppi

Domináns Pourchaire-pole az F2 időmérőjén

A Formula-1-gyel párhuzamosan a juniorkategóriáknak is kezdetét vette a 2023-as szezon, az F3-asok időmérőjén a Hitech fiatalja, Gabriele Mini szerezte meg a pole-pozíciót. A Formula-2 mezőnye kilenc újonccal a soraiban vágott neki az idei év első időmérőjének.

Az első gyors körök után Theo Pourchaire állt az élre közel fél másodperces előnnyel, a tavalyi szezon ezüstérmese sokak szerint a 2023-as bajnoki cím legfőbb várományosa. Mögötte a mezőny legtapasztaltabb pilótája, Ralph Boschung és a tavalyi F3-as bajnok, Victor Martins következtek. A hétvégén debütáló Arthur Leclerc is jól kezdett, negyedik helyen állt a DAMS versenyzője az időmérő első fele után.

Az időmérő második felében aztán tovább gyorsultak az ART pilótái: Pourchaire megjavította saját idejét, hét és fél tizedes előnnyel szerzett pole-pozíciót, míg csapattársa, Martins feljött a második helyre. Mögöttük Richard Verschoor, a Van Amersfoort Racing versenyzője végzett, az első ötöt pedig Dennis Hauger és Frederik Vesti egészítették ki.

A megszokott formátum szerint az időmérő első tíz helyezettje fordított sorrendben kezdi meg a szombati sprintfutamot, ahol így Ralph Boschung indulhat majd az élről, mellőle pedig a Trident debütánsa, Roman Stanek várhatja a rajtot.

Nem tudja használni a hétvégére hozott új hátsó szárnyát a Ferrari

Egy új hátsó szárnyat hozott az első szabadedzésre a Ferrari, ám a kissé bizonytalan lábakon álló alkatrész olyan szintű mozgásokat végzett egyik oldalról a másikra, hogy azonnal felmerültek a kérdések a stabilitásával kapcsolatban. Fred Vasseur, a Scuderia csapatfőnöke végül meg is erősítette a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón, hogy nem fogják bevetni az elemet, mert nem bizonyult megfelelőnek. Mint mondta, múlt héten nem tudták használni, most kipróbálták, de nem tűnt túl jónak, úgyhogy a hétvége további részében nem fogják bevetni, marad a másik verzió.

f1-ferrari-bahrain

fotó: dppi

Korábbi időpontban tartják meg az Európa-bajnokság magyar versenyét

Átvariálták a Ralikrossz-világbajnokság és Európa-bajnokság 2023-as versenynaptárát, és szokatlan módon nem későbbre halasztottak versenyeket, hanem előbb kerül sor öt eseményre, köztük a magyar hétvégére.

Az eredetileg május 20-21-re kitűzött magyar fordulót Nyirádon (ahol tavalyhoz hasonlóan csak az Európa-bajnokság két kategóriája versenyez) három héttel korábban, április 29-30-án tartják meg. De három héttel előbb kezdődik a világbajnokság is a tervezettnél. Norvégiában, Hellben június 17-18-án tervezték az évad első versenyét: a norvég hétvége nem is változott, Portugália viszont augusztus vége helyett június 3-4-én kerül sorra, így két héttel korábban veszi kezdetét a világbajnokság.

Hellhez hasonlóan (ahol a WRX 100. versenyét tartják) Höljes, Lydden Hill és Mettet változatlan marad, viszont három héttel korábban tartják meg a német versenyt, valamint kettővel korábban Dél-Afrikát és az ázsiai szezonzárót.

A WRX módosított 2023-as versenynaptára:

Fotó: AFM / MK_Racing Photography

Megkérdeztük Mario Isolát, hogy mennyit nyom egy F1-es gumi

A bahreini paddockban dolgozó kollégánk, Mészáros Sándor nekiszegezte a kérdést Mario Isolának, a Pirelli F1-es főnökének azzal kapcsolatban, hogy mennyi az idei F1-es gumik súlya. Isola (mint mindig), most is készséggel válaszolt: az első abroncsok 10,7, a hátsók pedig 13 kilogrammot nyomnak, amihez bőven hozzátesz még a felni, a hátsók azzal együtt már 22 kilogrammosak. 

isola

Mérföldkövek Bahreinben – ki mit érhet el az F1-es szezonnyitón?

A Bahreini Nagydíj a 2023-as idény első versenye lesz, sokak számára pedig egy-egy komolyabb állomás elérését jelentheti karrierjük során. Ilyen Fernando Alonso is, aki huszadik szezonját kezdi meg a hétvégén, amelyről már korábban is értekeztünk az idei rekordok között.

Ebbe a csoportba tartozik továbbá a szahíri aszfaltcsíkon bemutatkozó Logan Sargeant. A Wiliiams versenyzője az első amerikai pilóta Alexander Rossi 2015-ös, öt futamig tartó Formula-1-es pályafutása óta, sőt, 2007 óta nem vett részt szezonnyitón pilóta az Egyesült Államokból. Mindemellett a 22 éves versenyző egy fél évszázados szünetnek vethet véget, ha egy pontszerzéssel sikerül felülkerednie csapatának nehézségein, ugyanis az 1973-as Dél-Afrikai Nagydíj óta nem szerzett pontot debütáló amerikai.

Azonban az élmezőny sem maradhat ki a felsorolásból, egyfelől a Ferrari állhat igen komoly eredmény kapujában. Ha a gárda mindkét versenyzője, Carlos Sainz és Charles Leclerc is az első háromban végez Bahreinben, ahogyan azt tavaly is tették, akkor a maranellóiak elérik nyolcszázadik dobogós helyezésüket történelmük során.

A mezőny elejének másik oldaláról pedig Max Verstappen esetleges győzelméről érdekes beszélni, hiszen ha a holland nyer vasárnap, akkor a huszonkettedik különböző pályán arat majd sikert, amellyel megelőzné a ranglistán Sebastian Vettelt és felzárkózna Alain Prost mellé a dobogóra. Ráadásul a regnáló világbajnok csapata, a Red Bull 2013 óta nem tudott ezen a helyszínen nyerni, amikor az említett Vettel végzett az első helyen az osztrák csapat színeiben.

Button csapatával száll be az Extreme-E-be az F1-es Magyar Nagydíj korábbi győztese

Egy korábbi Formula-1-es versenyzővel színesedik az Extreme-E mezőnye a jövő hétvégi szaúd-arábiai évadnyitót megelőzően: a Jenson Button nevével fémjelzett JBXE alakulata leigazolta Heikki Kovalainent, így ő lesz a csapattársa az egység női tagjának, Hedda Josasnak.

Kovalainen 2007-től 2012-ig versenyzett a Formula-1-ben (valamint 2013-ban is beugrott az idény végén), ez idő alatt egyetlen győzelmet aratott: 2008-ban nyerte meg a Magyar Nagydíjat Felipe Massa kiesése után a McLarennel. Az F1-es karrierje lezárultával a finn a japán Super GT-ben szerepelt, sőt 2016-ban bajnok is lett, de ugyancsak a távol-keleti országban belekóstolt a ralizás műfajába is, ahol pedig 2021-ben ért fel a csúcsra.

kovalainen-extreme-e-jbxe

Törölt idők és olasz pole-pozíció az F3-as szezonnyitón

A Bahreini Nagydíj pénteki napján, a Formula-1 szabadedzései között tartották meg a juniorkategória időmérőjét, ahol a 30 autóból álló mezőnyből 17 pilóta újoncként vághatott neki az idénynek. Az első rajthelyért folytatott harcot Gabriel Bortoleto, a Trident versenyzője várhatta bizakodóan, hiszen az F3-asok szabadedzésén ő szerezte meg az első helyet.

A félórás küzdelem első fele a pálya letapogatásával zajlott, rengeteg időt vettek el a felügyelők a szahíri aszfaltcsík elhagyása miatt. A mért idők törlését követően Gabriele Mini, a Hitech Pulse-Eight pilótája állt az élen, tőle a vezetést egy kis időre Caio Collet vette át a Van Amersfoort Racing színeiben.

Az utolsó körök előtt Mini visszavette a pozíciót, és kisebb javításának köszönhetően már senki sem tudta őt megelőzni. A második helyen az említett Bortoleto, a harmadik helyen pedig Gregoire Saucy végzett, így ők hárman várhatják a legnagyobb reményekkel a vasárnapi főfutamot.

A megszokott formátum alapján szombaton sprintversenyt rendeznek a kategóriában, amelynek rajtrácsa az első tizenkét helyezett megfordításával kerül kialakításra, így az első sorból holnap Josep Maria Martí és a tavaly már két szombati győzelemig is eljutó Collet várhatja a verseny kezdetét.


Csatlakozz a Formula.hu F1-es tippjátékához

A hétvégén kezdődő F1-es szezonra mi is beizzítjuk egyik újításunkat, a Péter Loránd által fejlesztett Formula Tippert, ami főoldalunk menüsorában a Tippjáték fülre kattintva elérhető! A szurkolók ezen a platformon összemérhetik tippelési tudásukat a Formula–1-es futamok kimenetelét illetően. A tippelés megkezdéséhez csatlakozni kell egy bajnoksághoz vagy létrehozni egy újat, azon belül lehet versengeni.

Csatlakozzatok a Formula.hu tippbajnokságához vagy készítsetek másikat: a részletek ezen a linken olvashatók!

tipper1

Új szezon, régi nóta: megint állt a bál Hamilton ékszerei körül, de megúszta

Tavaly az idény első felének vissza-visszatérő témája volt az FIA által újonnan szigorúan betartatni kívánt ékszertilalom, amely előírás értelmében a pilóták semmilyen fémkiegészítőt vagy órát nem hordhatnak magukon az autóban ülve. Lewis Hamilton eleinte látványosan tiltakozott a szabály ellen, amikor egy sajtótájékoztatóra ékszerek sokaságával ült be, végül azonban szinte az összeset eltávolította – leszámítva az orrpiercingjét egy fertőzés miatt.

Az új évad beköszöntével azonban ismét előkerült az ügy, az FIA technikai ellenőrzéseket összegző dokumentumában ugyanis feltűnt ez a sor: „A Mercedes-AMG Petronas Formula One Team nem erősítette meg a leadott ellenőrző papírjukon, hogy a versenyzőjük, Lewis Hamilton megfelel az előírásoknak, miszerint nem viselhet semmilyen ékszert piercing, fémnyaklánc vagy órák formájában” – írta az FIA a bahreini dokumentumban. Egyelőre sem a Mercedes, sem az FIA nem részletezte az ügyet.

FRISSÍTÉS: Az FIA nem sokkal az első szabadedzés kezdete előtt úgy döntött, nincs szükség további intézkedésre az ügyben. Mint írták, fennállna a kockázata egy esetleges „elcsúfításnak”, ha továbbra is folyamatosan megpróbálnák eltávolítani a szóban forgó ékszert. Később azt is megerősítették, hogy a tavalyi évhez hasonlóan egészségügyi szempontból kapott felmentést a Mercedes hétszeres világbajnoka.

f1-hamilton-ekszerek-bahrein

Hamilton: Ostobaság a B autó

A Mercedes a tavalyi küszködés ellenére is kitartott a zéró oldaldobozos koncepciója mellett 2023-ra: az istálló vezetése és szakemberei szerint nem az oldalszekrény szűk kialakításának voltak betudhatók a tavalyi gondjaik. Ennek ellenére Toto Wolff és Mike Elliott technikai igazgató is utalt rá, hogy változhat a karosszéria az idény közben – azt azonban utóbbi kizárta, hogy a Red Bull koncepciója felé mozdulának el. A pletykált B autó tervét maga Lewis Hamilton is cáfolta a Bahreini Nagydíj sajtónapján a Formula.hu jelenlétében:

„Akik a B tervről beszélnek… nincs B terv, ez ostobaság. Elvégre a költségsapka korában élünk, nincs időnk egy szezonon belül visszamenni az alapokhoz és újratervezni az autót, úgyhogy ez nincs tervben. Ezt az autót fogjuk továbbfejleszteni és megpróbálni a határokat feszegetni vele. Tudom, hogy a legjobb csapat áll mögöttem ahhoz, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat.”

f1-hamilton-mercedes-bahrein-teszt-2023-2

Új alkatrészek jöttek a Mercedeshez péntek reggelre

A Bahreini Nagydíj paddockjában dolgozó kollégánk, Mészáros Sándor által készített fényképeken az látszik, hogy a Mercedes F1-es csapata ma reggelre új alkatrészeket kapott: zajlik a kicsomagolás, és az elemeket a mai szabadedzéseken bizonyára ki is fogják próbálni.

A várakozások szerint a W14-es egyelőre hátrányban van a riválisokhoz képest, nehezen vezethető és több problémával is küzd, erről többek között Lewis Hamilton is beszélt, meglátjuk, hogy mennyit sikerül javítaniuk a helyzeten a hétvége során.

merc1_1

merc2_1

merc3_2

Csapattagját gyászolja az Alpine Bahreinben

„Csapattagunk, Paul Chesterman emlékére” – ez a felirat jelent meg a szezonnyitó F1-es Bahreini Nagydíj helyszínén az Alpine autóinak hátsó szárnyain. Mint az a francia istálló közösségi oldaláról kiderül: Chesterman hosszú ideje Enstone-ban dolgozott CNC-gépkezelőként, őt gyászolja most az alakulat. „Nagyszerű személyisége volt, vidám és őszinte, egy tehetséges gépész és egy szerető családember. Az elhivatottsága és bátorsága inspirációként szolgál az egész csapatnak” – írták róla az alábbi posztban.