DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 28. vasárnap

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak!

Nem tudod, mivel ajándékozd meg autósportőrült rokonodat vagy barátodat az ünnepekre? Van több ajánlatunk is! Ahogy az elmúlt években, idén is elkészítettük szerkesztőségünk két évösszefoglaló kiadványát: az F1-es szezon minden lépését bemutató és összegző Száguldás és Cirkusz 2023-ban megtalálható az idény teljes összefoglalója, a szakma által összeállított toplista és az év legfontosabb sztorijai is; a több mint ötven motorsportos széria évét összefoglaló Autósport Évkönyv 2023-ban pedig a rengeteg összefoglaló, beszámoló és értékelés mellett idén is megtalálható az esztendő legjobb hazai és nemzetközi versenyzőinek aktuális rangsora. Ha pedig mindez nem lenne elég, megjelent 2024-es F1-es falinaptárunk is, amelynek lapjain mind a tíz csapat autóiról láthatók fotók, valamint szokás szerint feltüntettük a jövő évi nagydíjak időpontjait is.

Az említett termékeinkért és további ajánlatokért látogass el a Formula.hu webshopjába IDE vagy a képre kattintva:

Hamilton meglepte a mangrove erdők önkénteseit

Lewis Hamilton meglepte Malajziában a mangrove erdők megóvásáért küzdő önkéntes csoportot, s a Mercedes hétszeres F1-es világbajnok pilótája maga is jelen volt a 30000. fa elültetésénél. A projektet a PETRONAS támogatja, amely a Mercedes névadó szponzora az F1-ben. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

A fecskében, lassítva futó Bottastól ma nem láttok furábbat

Az Alfa Romeo versenyzője nem megy a szomszédba egy kis meztelenkedésért, ezt jól tudjuk róla, hiszen a Drive to Survive-ban, jótékonysági naptárában és egy fotón is villantott már Valtteri Bottas. A finn pilóta az elmúlt napokat Kaliforniában töltötte, s ezzel a zavarba ejtő videóval intett búcsút a tengerpartnak. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Ez volt a legnagyobb F1-es lecke az újonc Piastri számára

Oscar Piastri mondhatjuk, hogy berobbant a Formula-1-be, hiszen bár csak egy sprintgyőzelmet szerzett, de Lewis Hamilton 2007-es bemutatkozása óta az ausztrál az első, aki bármilyen formában futamot tudott nyerni az F1-ben, újoncként. A McLaren ígérete elmondta, hogy mi volt számára a legfontosabb lecke, amit a Formula-1-ről tanult: "Itt nem fér bele egyetlenhiba sem. Ha hibázol, az sokkal többe kerül, mint bárhol máshol" - nyilatkozta a Speedcafénak Piastri.

"Minden pilóta elképesztően gyors és versenyképes, ami a csapatokra is igaz, és ha csak egy kicsit is elmélázol, könnyen sok időt vagy pozíciót veszíthetsz. Valószínűleg ez volt a legnagyobb lecke számomra, persze a vezetési stílusomat és az energiafelhasználást illetően is sokat tanultam, szóval sűrű évem volt."


Fotó: McLaren

Hivatalos: Elmarad a Szilveszter Rali

A Rally Szakági Bizottság közleményben erősítette meg, hogy elmarad a 2023-as Szilveszter Rali. Alább olvasható a hivatalos közlemény:

 

Hamilton újabb rekordjára közelít Verstappen

Több cikkünkben is említést tettünk már arról, mennyi-mennyi rekordot döntött meg idén a Red Bull és Max Verstappen kettőse, ahogyan arról is, hogy minden létező rekordot mégsem tudtak átírni. Viszont van egy olyan toplista, amelyen a következő szezon első felében ugorhat Lewis Hamilton elé a holland, ez pedig a legtöbb pontszerzés zsinórban. Érdekesség, hogy a Magyar Nagydíj nagyon gyakran volt fordulópont a listán.

  Versenyző Nagydíj Legtöbb egymást követő pontszerzés
1 Lewis Hamilton Brit 2018 – Bahrein 2020 48
2 Max Verstappen Imola 2022 - Abu Dhabi 2023 (folyamatban) 41
3 Lewis Hamilton Japán 2016 – Francia 2018 33
4 Kimi Raikkonen Bahrein 2012 – Magyar 2013 27
5 Michael Schumacher Magyar 2001 – Malajziai 2003 24
6 Fernando Alonso Európa 2011 – Magyar 2012 23
7 Valtteri Bottas Brit 2018 – Brit 2019 22
  Lewis Hamilton Bahrein 2023 - Abu Dhabi 2023 (folyamatban) 22
9 Sebastian Vettel Brit 2014 – Magyar 2015 21
  Max Verstappen Belga 2018 – Magyar 2019 21

Évkönyvek, falinaptár: tökéletes karácsonyi ajándékok F1-es és autósport-rajongóknak!

Nem tudod, mivel ajándékozd meg autósportőrült rokonodat vagy barátodat az ünnepekre? Van több ajánlatunk is! Ahogy az elmúlt években, idén is elkészítettük szerkesztőségünk két évösszefoglaló kiadványát: az F1-es szezon minden lépését bemutató és összegző Száguldás és Cirkusz 2023-ban megtalálható az idény teljes összefoglalója, a szakma által összeállított toplista és az év legfontosabb sztorijai is; a több mint ötven motorsportos széria évét összefoglaló Autósport Évkönyv 2023-ban pedig a rengeteg összefoglaló, beszámoló és értékelés mellett idén is megtalálható az esztendő legjobb hazai és nemzetközi versenyzőinek aktuális rangsora. Ha pedig mindez nem lenne elég, megjelent 2024-es F1-es falinaptárunk is, amelynek lapjain mind a tíz csapat autóiról láthatók fotók, valamint szokás szerint feltüntettük a jövő évi nagydíjak időpontjait is.

Az említett termékeinkért és további ajánlatokért látogass el a Formula.hu webshopjába IDE vagy a képre kattintva:

Horner: Verstappenre nincs hatással a pénz és a hírnév

A hírek szerint 2023 világbajnoka nagyjából 70 millió amerikai dollárnak megfelelő összeget vágott zsebre az idény során, azonban Christian Horner szerint sem a pénz, sem a sikerek, sem a hírnév nem változtatta meg Max Verstappent. 

"Szerintem nem változott meg azóta, hogy 18 éves korában csatlakozott hozzánk2 - mondta Horner a Sky Sports-nak. "Persze érettebb lett és most már egy fiatal férfi, de a lelkesedése, az odaadása és természetesen a fantasztikus vezetési készsége mit sem változott. Nem szállt a fejébe sem a hírnév, sem a vagyon, még mindig ugyanaz a srác."


Fotó: Red Bull Content Pool

Egy Mercedes-rekordnak a közelébe sem ért idén a Red Bull

Összesen tizenhat F1-es rekordot írt felül ebben a szezonban Max Verstappen – a Red Bull klasszisa a száguldó cirkusz történetének legdominánsabb szezonját hozta össze, és bár több helyen a versenynaptár vagy a pontrendszer is a kezére játszott, de így is elképesztő magasságokban jár. Van azonban egy rekord, amelyet csapata a Red Bull nem tudott megdönteni – noha ez aligha a hollandon múlt –, ugyanis az egy szezonban megszerzett legtöbb dobogós helyezés továbbra is a Mecedesé a 2016-os szezonból. Szám szerint 33 pezsgőt bonthatott meg a dobogókon Hamilton és Rosberg abban az évben, a második és harmadik helyen is a Mercedes áll egyaránt 32 dobogóval 2015-ből és 2019-ből, 2014-ben pedig 31 alkalommal állhatott fel a pódiumra a Hamilton–Rosberg kettős, s csak ezt követi az ötödik helyen a Red Bull idei 30 dobogója.

 

FIA-státuszt kap a TCR World Tour, itt a 2024-es naptár

A WTCR megszűnése után idén vette át a túraautózás nemzetközi csúcsszériájának szerepét az újonnan létrehozott TCR Világsorozat, amelynek fordulóit az egyes regionális vagy helyi TCR-szériák versenyeihez hozzácsapva rendezték meg. A széria, amelynek bajnoka Michelisz Norbert lett a BRC Hyundai színeiben, a második idényére rangot lép, ugyanis immár az FIA által szankcionált versenysorozat lesz, így a hivatalos neve is FIA TCR World Tour lesz 2024-ben (kiegészülve a névadóként is funkcionáló gumipartnerrel, a Kumhóval). Az FIA és a TCR jogait birtokló WSC között három évre szól a megállapodás.

Egyúttal a 2024-es versenynaptárt is közzétették a szervezők, amely ugyanúgy kilenc fordulóból áll majd, mint idén, viszont sokkal nemzetközibb lesz, hiszen a WTCC-s évekből ismert Marrakesh révén Afrikába, Mid-Ohiónak köszönhetően pedig Észak-Amerikába is ellátogat a sorozat. Ez viszont azzal jár, hogy Európában négy helyett mindössze egyetlen fordulót rendeznek majd: az évadnyitó vallelungai futamokat – ami azt is jelenti, hogy a felújítás alatt álló Hungaroring, a címvédő Michelisz hazai pályája sem szerepel a menetrendben. Összesen tehát egy európai, egy afrikai, egy észak-amerikai, két dél-amerikai, két ausztrál és két ázsiai helyszín szerepel a naptárban: a brazil állomás pontos helyszíne még ismeretlen, az említett Marrakesh és Mid-Ohio mellett pedig újdonság lesz a szeptemberi kínai pálya is.

Az FIA TCR World Tour 2024-es versenynaptára:

Április 19-21. Vallelunga, Olaszország
Május 3-4. Marrakesh, Marokkó
Június 7-9. Mid-Ohio, Egyesült Államok
Július 19-21. ???, Brazília
Augusztus 2-4. El Pinar, Uruguay
Szeptember 20-22. ZhuZhou International Circuit, Kína
November 1-2. Sydney Motorsport Park, Ausztrália
November 7-9. Bathurst Mount Panorama, Ausztrália
November 14-17. Makaó, Kína

tcr-makao_1

Videó: hány másodperc alatt cserélnek kereket a Red Bull F1-es szerelői totális sötétségben?

Érdekes kísérlet a világbajnok csapattól: vakon cseréltettek kereket a szerelőikkel. Az eredmény magáért beszél: az izommemória dolgozik...

„Mindenki Verstappent támogatná, ha Hamilton a csapattársa lenne”

Valószínűtlen párosítás, de időről időre mégis megpendítik, hogy Lewis Hamilton esetlegesen Max Verstappen csapattársa lehetne a Red Bullnál. A háromszoros nagydíjgyőztes tévés szakértő, Johnny Herbert azt fejtegette, miért nem működne egy ilyen kombináció, különösen abban az istállóban, ahol Hamilton lenne az új fiú.

„Az ilyet nem lehet kontrollálni. Megpróbálhatnak bármit, külön szobába zárhatják őket a hétvégére, ha a versenyre kerül sor, gondok lesznek, jönnek az incidensek, mint Senna és Prost között. Ugyanez lenne Lewisszal és Maxszal is, két ilyen elit versenyző azonos csapatban nem lehet, mert képtelenség kézben tartani” – mondta a PlanetF1.com-nak Herbert.

„Lewis tisztában lenne vele, hogy Christian Horner, Helmut Marko és a csapatban mindenki elsődlegesen Maxot támogatja, mert tudják, ő hozza az eredményeket. Megosztanák ezt a támogatást, hogy ugyanazt kapja Lewis Hamilton is? Nem működne. Szerintem a versenyzők tudják, hogy ez nem működne. Azt mondanám, Max lenne előnyben, mert Lewis érkezne a csapatába, de végül irányíthatatlan egóharccá fajulna a dolog. És ki nyerne? Gyanítom, hogy egyszerűen az, aki többet mesterkedne.”

Alonso: Más a fontos nálunk, mint az Alpine-nál, mi nyerni akarunk

Bevitt egy újabb horgot volt csapatának Fernando Alonso – a spanyol nem tért ki a válaszadás alól, mikor arra kérték, hasonlítsa össze az Alpine és az Aston Martin prioritásait, a felelt pedig csípősre sikerült.

„Talán van különbség az Alpine-hoz képest, sőt biztosan. Szerintem ez a csapat arra fókuszál, hogy nyerjen, és a következő évek versenyeire. Ez nem azt jelenti, hogy nem akarunk autókat eladni, mert az is segíti ezt a projektet. De igen, az elsődleges fontosságú a győzelem a Formula-1-ben, és csak azután jön magától a többi dolog” – idézi a PlanetF1.com Alonsót – a sorok között olvasva Alpine-nál épp ellentétes sorrendet tapasztalt.

Fotó: Aston Martin

Hivatalosan is nevet módosított az Aston Martin F1-es csapata

Nem kell nagy változásra gondolni, csak a már korábban bejelentett módosítás vált hivatalossá: az Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team elhagyja egyik névadó szponzorát, és 2024-ben már Cognizant nélkül, egyszerűen Aston Martin Aramco Formula One Team néven fog működni.

Az Aramco 2022-ben csatlakozott az istállóhoz névadó partnerként, és 2024-ben már megkérdőjelezhetetlen főszponzora lesz Lawrence Stroll istállójának.

GP2302_142524MS1_6207_resize

Rangos F1-es díjat ítéltek Lando Norrisnak

A Lorenzo Bandini trófeát vehette át Lando Norris Olaszországban: a díjat nem az elért eredmények alapján ítélik oda, hanem a karakterért, a hozzáállásért, és azt, hogy hogyan tudott sikeres lenni. Az egyes F1-es nagydíjgyőztesről elkeresztelt elismerés neves díjnak számít, és 2023-ban Norrisnak ítélték oda: 2022-ben Kevin Magnussen kapta, de Max Verstappen, Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Kimi Raikkonen, Michael Schumacher, Jenson Button és Jacques Villeneuve is elnyerte korábban.

 

Perez: A második hely után az F1-es vb-cím a célom

A világbajnoki cím Sergio Perez célja 2024-ben – ugyan idén minden idők legnagyobb különbségével lett második a csapattársa mögött, de nem tűzhet ki maga elé mást azok után, hogy 2021-ben  negyedik, 2022-ben harmadik, 2023-ban pedig második helyen zárt az év végén.

„Ez a fő cél számomra, mert második helyezett már voltam. Leginkább az érdekel, hogy egy helyezéssel jobbat érjek el, és tisztában vagyok az ezzel járó kihívással. Tényleg arra kell szánni ezt a téli időszakot, hogy megpróbáljuk a szezont magasan kezdeni, majd azt a magas szintű kiegyensúlyozottságot fenntartani az idény során” – mondta Perez.

SI202303190526_hires_jpeg_24bit_rgb_resize

„Ha úgy koncentrálnának, mint Max, talán elérnék a szintjét” – Villeneuve üzent az F1-eseknek

Max Verstappen valósággal letarolta a 2023-as Formula-1-es idényt, hiszen a 22 futamból 19-et megnyert, és csupán egyetlen futamon nem fért fel a dobogóra. A holland rengeteg rekordot döntött meg a harmadik világbajnoki címe felé vezető úton, és bár ezt sokan a Red Bull RB19-es technikai fölényének tudják be, az 1997-es F1-es világbajnok Jacques Villeneuve ez nincs így:

„A Red Bull nem jár annyival mindenki előtt. Amikor a pole-pozícióikat szerezték, fél-egy tizedmásodperc volt az előnyük, azaz rendkívül szoros volt, ez nem dominancia. Ez nem olyan, mint a Mercedes évei voltak, amikor egy másodperccel voltak mindenki előtt, és ez mindenkinek megfelelt, ott nem volt ebből gond” – magyarázta a PlanetF1.com portálnak nyilatkozva a kanadai expilóta, aki Verstappen riválisainak is üzent:

„Max jelenti a különbséget, mivel a nap 24 órájában ezzel foglalkozik. Sosem fárad el. Kiszáll a versenyautóval, de még akkor is a versenyzésre gondol. Csak ez létezik számára. A szimulátorban, gokartban, bármiben. Nem látom, hogy más versenyző ezt csinálná. Talán Fernando még kicsit, de mindenki más elfoglalt más dolgokkal. Kiszállnak az autóból és számos más egyebet csinálnak. Ha ugyanúgy fókuszálnának, mint Max, talán az ő szintjén lennének.”

f1-verstappen-vegas-podium

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló album és falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel megvásárolhatóak!

A nap képe: Verstappen, Perez, az RB19-es és a Red Bull összes 2023-as F1-es trófeája

Szerdán a Red Bull csapata, beleértve a két versenyzőt, Max Verstappent és Sergio Perezt, valamint a csapatfőnök Christian Hornert, az alakulat Milton Keynes-i bázisán ünnepelték meg azt, hogy megvédték egyéniben és konstruktőriben is a Formula-1-es világbajnoki címüket, sőt a pilóták értékelésében az istálló fennállása során először elhozták az első két pozíciót. A Red Bull emellett egy fotót is készített a két pilótáról, a 22 futamból 21-et megnyerő RB19-esről és az összes idei trófeájukról – döbbenetes látvány így együtt az összes serleg:

f1-redbull-trofeak

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló album és falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel megvásárolhatóak!

„Michael rengeteg dolgot jobbá tett az F1-ben” – Alonso

Néhány hét múlva lesz a tizedik évfordulója Michael Schumacher borzalmas síbalesetének, amely során súlyos sérüléseket szenvedett, s amely óta csak apró információmorzsák látnak napvilágot a hétszeres F1-es világbajnok állapotával kapcsolatban. Hazájában, Németországban december 14-én jelenik meg egy ötrészes sorozat a pilóta kapcsán, amely a „Being Michael Schumacher” címet viseli (szabad fordításban „Michael Schumachernek lenni”), s amelyben többek között két világbajnok riválisa is méltatja a legendát versenyzőt:

„Egy teljes mértékben nagyszerű versenyző. Megnyerte a versenyt, amelyiken Ayrton meghalt. Megnyert mindent!” – fogalmazott a Schumacher rekordjait jórészt megdöntő, szintén hét vb-címig jutó Lewis Hamilton, míg a 2006-ban a német ellen konkrét világbajnoki párharcot is vívó és megnyerő Fernando Alonso így nyilatkozott egykori riválisáról:

„Többet veszítettem ellene, mint amennyit nyertem! Hihetetlen versenyző, inspirációt jelentett a generációm összes versenyzőjének, amikor gokartoztunk vagy a juniorszériákban versenyeztünk, hogy láthattuk, ahogy Michael dominálta a sportot. Valóban megváltoztatta a versenyzéshez való hozzáállást, a fizikai felkészülést, az eltökéltséget, a munkamorált a versenyhétvégéken a mérnökökkel. Rengeteg dolog vált jobbá a sportban Michaelnek köszönhetően.”

f1-alonso-schumacher-2006

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló album és falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel megvásárolhatóak!

„El tudom képzelni, hogyan érzett a Mercedes” – Jos Verstappen 2021 Abu Dhabiról

A minap volt a kétéves évfordulója a 2021-es F1-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjnak, ahol Max Verstappen az utolsó körben bemutatott előzéssel happolta el a világbajnoki címet Lewis Hamilton elől. Tette mindezt ellentmondásos körülmények között, miután Michael Masi akkori versenyigazgató úgy vezényelte le a biztonsági autós fázist követő újraindítást, hogy csupán a két bajnokaspiráns közötti lekörözöttek vehették vissza a körüket, és nem is az erről szóló üzenetet követő kör végén, hanem rögtön kijött a bokszba a safety car. A Mercedes azóta is emlegeti az így elbukott vb-elsőséget, és még Verstappen édesapja, a korábban az F1-ben szintén megforduló Jos is együttérez a riválissal:

„Végső soron el tudom képzelni, hogyan érzett a Mercedes, de nekünk ehhez nem volt közünk… Nem mi hoztuk azokat a döntéseket” – nyilatkozta idősebb Verstappen a PlanetF1.com oldalnak. „Az F1-es rajongók számára és persze Max apjaként beszélve, nem is alakulhatott volna jobban. Rendkívül izgalmas volt az utolsó pillanatig. Természetesen számunkra jó volt a végkimenetel. El tudom képzelni, hogy Lewis és Toto számára kevésbé. De ez van, el kell fogadni.”

f1-jos-max-verstappen-2021

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló album és falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel megvásárolhatóak!