DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
Motor

Bagnaia elkapta Martint, Marquez a dobogón

A címvédő olasz a Katalán GP hajrájában érte utol a vb-éllovast, idei harmadik győzelmét aratva. Marquez 11 helyet javítva harmadik, Acosta dobogós helyről bukott.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

David Alonso Moto3-as és Ai Ogura Moto2-es sikere után következett a barcelonai versenynap fő eseménye, a MotoGP Katalán Nagydíja. A pole-ból Aleix Espargaro várhatta a 24 körös futam startját, a sprinthez hasonlóan azonban veszített néhány pozíciót, így a legjobban elrugaszkodó Francesco Bagnaia és Pedro Acosta ragadta magához az első két pozíciót, míg mögöttük Jorge Martin és Brad Binder vívott egymással.

A harmadik körben Acosta megtámadta a hátsó egyenesben Bagnaiát, a címvédő azonban azonnal visszavette a vezetést. Egy körrel később aztán már hátrafelé kellett figyelnie Acostának, ugyanis megérkezett rá Martin, aki meg is előzte őt – sőt, egy körrel később a pramacos már Bagnaiának is beszúrt, így az élre állt a vb-éllovas.

motogp-bagnaia-ducati-barcelona-futam



Bagnaiát aztán Acosta is elkapta, a spanyol újonc pedig Martinnal együtt elkezdte lerázni magáról a Ducati gyári versenyzőjét és a többi üldözőt. A nagy tempó azonban soknak bizonyult Acosta számára, a féltávhoz közeledve elcsúszott a 10-es kanyarban, így idei második bukását könyvelhette el futamon. Így Martin mögött újra Bagnaia volt a második, míg a dobogó alsó fokán már Espargaro haladt, megelőzve Raul Fernandezt, valamint a 14. rajthelyről ismét szép felzárkózást bemutató Marc Marquezt.

A táv utolsó harmadára aztán Bagnaia elkezdte ledolgozni egy másodperc körüli hátrányát Martinhoz képest, sőt hat körrel a vége előtt utol is érte a márkatársát és átvette tőle a vezetést. Utána pedig már vissza sem nézett: Bagnaia idei harmadik győzelmét aratta a regnáló világbajnok.

Martin másodikként is magabiztosan őrzi a vb-vezetést, míg a pódium alsó fokára az Espargarót a hajrában elkapó Marquez állhatott fel, ezúttal 11 helyet javítva. Fernandez, Fabio di Giannantonio, Alex Marquez, Brad Binder, a yamahás Fabio Quartararo és Miguel Oliveira fért még be az első tízbe, miután a duplán hosszúkörös büntetéssel sújtott, de azokat le nem töltő Enea Bastianinit hátrasorolták. Acosta az esése után is bejött a három pontot érő 13. helyen. Folytatás egy hét múlva a mugellói Olasz Nagydíjjal.

A futam végeredménye:

1. Francesco Bagnaia Ducati  
2. Jorge Martín Pramac Ducati 1.740
3. Marc Márquez Gresini Ducati 10.491
4. Aleix Espargaró Aprilia 10.543
5. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 15.441
6. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 15.916
7. Álex Márquez Gresini Ducati 16.882
8. Brad Binder KTM 18.578
9. Fabio Quartararo Yamaha 20.477
10. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 20.889
11. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 21.023
12. Maverick Viñales Aprilia 22.137
13. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 31.967
14. Takaaki Nakagami LCR Honda 32.987
15. Joan Mir Repsol Honda 33.132
16. Johann Zarco LCR Honda 34.554
17. Luca Marini Repsol Honda 36.689
18. Enea Bastianini Ducati 50.615
19. Stefan Bradl Honda 55.295
20. Alex Rins Yamaha 1'03.428
  Franco Morbidelli Pramac Ducati  
  Augusto Fernández Gas Gas Tech3  
  Jack Miller KTM  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: