DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

„Hamilton agya már nem száz százalékban a versenyzésen jár”

Bár Lewis Hamilton és Toto Wolff is arra utalt nemrég, hogy rövidesen aláírhatják a hétszeres F1-es világbajnok új szerződését a Mercedesnél, ez egyelőre nem történt meg – legalábbis nem jelentették be a felek. Mindeközben folyamatosak azok a pletykák, miszerint a Ferrari is csábítgatná a britet, még ha ezt a Scuderia és maga Hamilton is cáfolta. A korábbi kétszeres vb-győztes Mika Hakkinen szerint nem fog átigazolni a 38 éves pilóta, viszont azt is megjegyezte, hogy aligha az F1 számára már a prioritás:

„Meglepetés lenne, ha Lewis Hamilton csatlakozna a Ferrarihoz” – írta a finn expilóta az Unibetnél vezetett rovatában. „Vajon a pénz motiválja a versenyzőket? Tudom, hogy Lewis agya már nem száz százalékban a versenyzésen jár. Ez teljesen normális. De a pénz jelent motivációt? Persze, hogy igen, de rengeteg a kockázat is. Szerintem igen valószínűtlen, hogy csatlakozik a Ferrarihoz. Azt mondanám, ahogy az ember idősödik, megváltoznak a prioritások az életében. A Formula-1 egyszerűen már nem lesz a legfontosabb dolog többé. Nem lepődnék meg, amikor egyre keményebbek az ellenfelek és megjelennek a fiatalok, amit például George Russell csinál most Lewisszal eredmények tekintetében, az nem egyszerű helyzet. Megvan-e Lewisban az energia, hogy minden reggel felkeljen, mindent beleadjon és hozza az eredményeket, hogy legyőzze a csapattársat? Ez a megfelelő jövő számára?”

f1-hamilton

fotó: DPPI

Toyota-uralom a WEC szezon előtti prológján

A hétvégén rendezték az Endurance-világbajnokság idény előtti tesztjét Sebringben, ahol először láthattuk egyszerre pályán a hét gyártót, amely idén a Hypercar kategóriában rajthoz áll (ide kattintva galéria is nyílik róluk). A tempót a címvédő Toyota diktálta: a négy etapból háromszor is a japán márka volt a leggyorsabb. A legjobb időt a #7-es Toyotában ülő Jose Maria Lopez érte el még szombat délelőtt, 1:48,208-as ideje ezredekkel maradt az élen a testvérautót vezető Brendon Hartley vasárnap délutáni 1:48,216-os körével szemben. A Toyotákhoz a mezőny egyetlen Cadillacje került a legközelebb: Earl Bamber 1:48,429-es ideje a szombat délutáni szakasz legjobbja volt. Ezután jött a két LMDh Porsche: Michael Christensen 1:48,957-et ért el, Kevin Estre 1:49,285-ös eredménye viszont már több mint egy másodperccel elmaradt az etalon időtől. A Ferrarik közül Nicklas Nielsen az utolsó órában ugrott fel a hatodik pozícióba, az #51-es egység viszont a vasárnap jelentős részét kénytelen volt kihagyni, miután James Calado összetörte az autót az 1-es kanyarban. Így az Antonio Giovinazzi nevével is fémjelzett csapat elé a két Peugeot is befért, míg a maradék két gyártó közül a Vanwall több mint egy másodperccel megelőzte a Glickenhaust.

Ami a többi géposztályt illeti: az LMP2-ben a United Autosports bizonyult a leggyorsabbnak Filipe Albuquerque 1:50,577-es ideje révén, megelőzve a WRT-s Robert Kubicát, aki az utolsó etapot az élen zárta, valamint a Premát erősítő Doriane Pint. A GTE Am összesített eredménylistáját pedig a Porsche uralta, a Project 1 színeiben szereplő Matteo Cairoli 1:59,170-es időt futott, míg a második helyen Michelle Gatting köre révén a női egység, az Iron Dames végzett.

A WEC prológja ezzel véget ért, a hétvégén – egész pontosan – pénteken a Sebringi 1000 mérföldessel pedig elrajtol a 2023-as szezon és vele a sportautózás új (arany)korszaka is.

wec-toyota-sebring-prolog

Videón László Martinék látványos borulása az ERC-évadnyitón

Mint arról beszámoltunk, idejekorán véget ért az egyik magyar egység, László Martin és Berendi Dávid számára a Rali-Eb portugáliai első fordulója, miután felborultak és összetörték a Skodát. Szerencsére a pilóta és a navigátor is épségben megúszta a balesetet – amelyről készült nézői felvétel, amely alapján kisebb csoda, hogy csak az autó sérült:

Pont ellentétes irányba halad az FIA – Hamilton

Nagy felzúdulást váltott ki az év elején, amikor a Nemzetközi Automobil Szövetség bejelentette, hogy mostantól engedélyhez kötik a politikai és vallási megnyilvánulásokat a pilóták számára. Az FIA azóta pontosította az előírásokat, de ez sem csitította el a kritikus hangokat – beleértve a hétszeres F1-es világbajnok Lewis Hamiltont, aki így beszélt minderről még Bahreinben a Formula.hu jelenlétében:

„Amikor olvastam a hírt, ez azt mutatta nekem, hogy rossz irányba megyünk: ez épp ellentétes, amit próbálok elérni a csapattal, valamint a sport részvényeseivel zajló párbeszéd során. Még mindig sokan vannak, akik nem teljesen értik vagy hiszik el, mennyire fontos, hogy befogadó környezetben éljünk. Úgy gondolom, az én feladatom és a mi feladatunk rávilágítani ennek pozitívumaira.”

Érdemes megemlíteni, hogy míg az FIA-t kritizálta Hamilton, addig az F1 vezérigazgatóját, Stefano Domenicalit méltatta ugyanebben az ügyben: „Stefano egy nagyszerű vezető és rendkívül családközpontú. Nagyon jól érti ezt, és már fel is szólalt mindez ellen, úgyhogy tovább fogunk dolgozni azért, hogy a helyes irányba menjünk.”

f1-hamilton-bahrein

Két új győztes csapattal indult az Extreme-E szezonja

A hétvégén Szaúd-Arábiában, a Sivatag xPrix-vel vette kezdetét az elektromos tereprali-bajnokság 2023-as kiírása, amelyben immár helyszínenként két-két versenyt rendeznek. A szombati első fordulót egy büntetés döntötte el: hiába ért célba elsőként a döntőben a Johan Kristoffersson, Mikaela Ahlin-Kottulinsky fémjelezte Rosberg X Racing, sárga zászló hatálya alatti gyorshajtásért hátrasorolták őket, így a győzelmet az első diadalát arató Veloce Racing örökölte meg Kevin Hansennel és Molly Taylorral.

 

Vasárnap aztán szintén egy olyan alakulat nyert, amely korábban még egyszer sem: az első versenyen második helyezést elérő Sainz XE Team húzta be a szezon második fináléját, a volánnál Mattias Ekströmmel és Laia Sanzcal. Akárcsak előző nap, ismét a Veloce Racing és Rosbergék tették teljessé a dobogót. A fenti és a lenti videóban visszanézhető mindkét nap döntős eseményei:

Az új csapatfőnök kijelentette: marad a Williams név az F1-ben

A Williams család néhány éve teljesen kiszállt a Dorilton Capital által felvásárolt csapat vezetéséből, így azóta időről időre felmerülnek aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy esetleg a Williams név is eltűnhet a rajtrácsról. A legtöbb statisztikai mutatóban a Ferrari mögött második-harmadik helyen álló alakulat nemrég kinevezett új csapatfőnöke, a Mercedestől érkezett James Vowles azonban mindenkit megnyugtatott: nem lesz névváltás. „A Williams egy ikonikus márkanév, és nem látok rá okot, hogy elhagyjuk a sport legikonikusabb brandjét a Ferrarin kívül” – jelentette ki Vowles a Motorsport-Total.com szaklapnak nyilatkozva.

Vowles egyébként arról is beszélt, hogy még idén véglegesítenék, hogy ki lesz a motorpartnerük a 2026-tól induló új érában – erről itt írtunk bővebben. A Williams egyébként pontszerzéssel indította a 2023-as évadot: Alexander Albon szerint a tavalyhoz képesti fejlődésük az Aston Martiné mögött a legjobb a mezőnyben.

f1-williams-bahrein

fotó: DPPI

Felborultak László Martinék az ERC-szezonnyitón

A hétvégén rendezik Portugáliában a Rali-Eb 2023-as nyitányát, a Rally Fafét, amelyen két magyar egység is rajthoz állt. László Martin és Berendi Dávid párosa számára azonban idő előtt véget ért a verseny: a vasárnap késő délelőtti szakaszon ugyanis felborultak és összetörték a Skodát. Szerencsére a Topp-Cars Rally Team jelentése szerint a pilóta és a navigátora is jól van a baleset után. Az ERC másik magyar indulója, Csomós Miklós a 13. szakaszt követően a 13. pozíciót foglalja el az ERC összetettjében.

 

Elkezdődtek a munkálatok: a monacói F1-es pálya több mint felét újraaszfaltozzák

Bár még két és fél hónapot várnunk kell a Formula-1-es Monacói Nagydíjra, máris megkezdődtek a helyszínen a munkálatok – igaz, a száguldó cirkusz előtt még a Formula-E is ellátogat a hercegségbe május elején. A Motorsport.com francia kiadása szerint idén nagyjából a nyomvonal felét újra is aszfaltozzák a nagydíjat megelőzően: a lap arról írt, hogy többek között a célegyenest magába foglaló szakasz, valamint az alagút is új aszfaltot kap. A Monacói Automobil Klub szerint mindez 15 ezer négyzetméternyi és ezáltal 1800 tonnának megfelelő aszfaltot igényel. A munkálatokra jórészt éjszaka kerül sor, ezzel is minimalizálva a forgalomban okozott fennakadást.

f1-monaco

Zajlik a WEC-prológ: mozgásban a Ferrari, a Toyota és a többiek – videók

A jövő hétvégi szezonnyitó helyszínén, Sebringben tesztel az Endurance-világbajnokság mezőnye: szombaton az első etap során a két Toyota diktálta a tempót, a második szakaszban viszont már egy hajszállal a Cadillac volt a leggyorsabb, miközben a Ferrarik a negyedik-ötödik helyen végeztek. Az alábbi videóban mozgásban is megcsodálhatjuk a hétgyártóssá (Toyota, Peugeot, Ferrari, Porsche, Cadillac, Glickenhaus, Vanwall) duzzadó Hypercar/LMDh-élkategória és persze a többi géposztály versenygépeit (ide kattintva pedig galéria nyílik az elitkategóriáról):

Alonso egyik első villanása

A Formula–1 múltjának legkülönlegesebb mozzanatait bemutató, s a sportág kiscsapatai iránt különös vonzalommal viseltető UnracedF1 Twitter-csatornája Fernando Alonso F1-es karrierjének egyik korai hőstettét elevenítette fel: a sergeghajtó Minardival versenyző spanyol újonc már az időmérőn is remekelt, hiszen mindkét Benettont és az egyik Jaguart is megelőzte, az alábbiakban pedig azt láthatjuk, amint a szezon során még dobogót is szerző Giancarlo Fisichellát kergeti le a pályáról annak a csapatnak az autójával, mely ekkor már több mint másfél éve pontot sem szerzett.

Cancuni Nagydíjat rendezhetnek már 2024-ben?

Sergio Perez édesapja, Antonio (avagy Perez papa, ahogy sokan emlegetik), a Marcának nyilatkozva kifejtette, hogy akár már 2024-ben F1-es nagydíjat rendezhetnek a Mexikó igazi ékkövének számító Cancunban. Az ezzel kapcsolatos pletykák már két évvel ezelőtt felmerültek, s mostanra – legalábbis az idősebb Perez elmondása szerint – már az FIA és az F1 is nyitott a kezdeményezésre.

„A múlt héten találkoztam több mexikói üzletemberrel az ügyben. Előkészítettük a szándéknyilatkozat, szerintem július közepén nyújtjuk be a pálya terveivel együtt, s ekkorra már minden készen fog állni a munka megkezdéséhez” – mondta Perez, majd így folytatta: „A legfontosabb, hogy az FIA és az F1 már elfogadta az elképzelés, kinyitották előttem az ajtót. Ma azt mondanám, 60 százalék az esély a megvalósulásra.

Antonio Perez arról is biztosított mindenkit, hogy a Cancuni Nagydíj nem a mexikóvárosi futam helyére pályázik – azaz e tervek szerint két futamot rendeznének Mexikóban, tovább folytatva az F1 észak-amerikai terjeszkedését.

cancun

Nem maradt el az újonc köszönete

Az F1-es pilóták debütálása és pályafutásuk más mérföldköveik alkalmával jellemzően kifejezik köszönetüket családjuk és a csapatuk vezetői felé. A Williamsszel nagyon szép bemutatkozást produkáló Logan Sargeant sem tett másként, s nem feledkezett meg arról az emberről sem, aki autós pályafutása kezdete óta mellette áll.

sargeant-jacobs

„Feltétlenül meg kell említenem valakit, aki végigcsinálta velem ezt az utazást: a személyi tréneremet, Ben Jacobsot” – mondta Sargeant az ausztrál szakemberről, aki nemcsak edzője, hanem első számú szurkolója is. „Az elmúlt hat esztendőben kulcsfontosságú volt a versenyzői felkészülésemben a közös munka.”

„Persze a megfelelő fizikai formába is ő hoz engem évek óta, de ennél többet is tesz. Nem egy olyan felkészülési időszak volt, ahol mindent megváltoztatott a jelenléte, egy baráté, aki velem utazik, aki mellett komfortosan érzem magam, s a versenyhétvégéken is ő segít nyugodtnak maradnom.”

Grosjean majdnem a Formula–E-ben folytatta

A Mahindra istálló korábbi vezetője, Dilbagh Gill egy interjúban korábban felidézte, mennyire közel állt Romain Grosjean ahhoz, hogy F1-es pályafutásának lezárását követően a Formula–E-ben folytassa karrierjét. A döntésig azonban nem juthattak el azt illetően, hogy már 2021-ben versenyzői szerződést kapjon e tőlük, hiszen a bahreini baleset közbeszólt, majd mire felvehették volna a fonalat, már megérkezett Grosjean ajánlata az IndyCarból, pedig már egy szimulátoros próbán is túl voltak.

Még felmerült egy közös teszt 2021-ben, ám erre végül nem került sor, mivel a francia egyre inkább az IndyCarra koncentrált. A Formula–E akkori sportigazgatója, Frederic Espinos most elárulta, hogy Grosjeant nagyon komolyan foglalkoztatta 2020 őszén, hogy az elektromos szériában folytassa: „Úgy tűnt, hogy érdekli a dolog, a mérnököket is lenyűgözte, az utcai pályákat mindig szerette, és sikeres is tudott lenni rajtuk. Még a versenynaptár kialakítása is kedvére volt, hiszen jól össze lehetett hangolni a családi élettel.”

„Az időzítés nem volt ideális, előbb a baleset, aztán az IndyCarból érkező ajánlat miatt. Szerintem Romain a világ egyik legjobb versenyzője, hatalmas sztori lett volna, ha összejön.”

grosjean-indycar

Leclerc találkozót kért a Ferrari elnökétől

Az olasz Gazzetta értesülései szerint Charles Leclerc a Bahreini Nagydíjat követően találkozót kért John Elkann Ferrari-elnöktől, hogy átbeszéljék a csapat jelenlegi helyzetét és biztosítékokat kérjen a jövőre nézve. Mint az közismert, a monacói versenyző szerződése 2024 végén jár le a Ferrarival, s az elmúlt hónapokban többször is felmerült, hogy a Mercedes érdeklődik utána.

A legalább négy önhibáján kívül elveszített tavalyi verseny után Leclerc az idénynyitón egy biztosnak tűnő dobogós helyet bukott el a Ferrari meghibásodása miatt.

leclerc-bahrein-2023

Túlélés a hajszáért: Steiner buzgón dedikálja a könyvét

Survive to Drive címmel jelenik meg jövő hónapban Günther Steiner önéletrajzi könyve, melyet az első vásárlók a Haas csapatfőnöke által dedikáltan szerezhetnek meg – az alábbi kép tanulsága szerint az F1 legszabadszájúbb csapatvezetője már buzgón dolgozik e példányokon. A könyv ajánlója egy Steiner-idézettel kezdődik:

"Az emberek arról beszélnek, hogy mekkora a nyomás a futballmenedzsereken. Higgyék el nekem, ez semmi. Az igazi nyomás az, amikor látod az egyik pilótádat 300-zal a korlátba csapódni, majd az autója a szemed láttára robban fel..."

pf-steiner

„A Honda az F1 nélkül egy átlagos cég lesz”

Utolsó Formula-1-es nagydíján vett részt Bahreinben Yasuaki Asaki, aki az elmúlt öt évben a motorprogramot vezette a japán főhadiszálláson. A Hondától áprilisban végleg távozó mérnökkel a The Race lap készített interjút – Asaki a gyártó és a Formula-1 különleges kapcsolatáról beszélt:

„A Honda mindig arról volt híres, hogy különleges mérnökei vannak. Amikor az F1-es projekthez csatlakoztam, a cég kezdett átlagossá válni, unalmas mérnökökkel, akik mindennapi szóhasználattal beszéltek. De amint világbajnokságot nyertünk, újra a különleges mérnökök társaságává váltunk. Azt akarom, hogy a Honda ilyen maradjon” – mondta Asaki, aki a 2021-es motort emlegette: abban az évben, mikor Max Verstappen először világbajnok lett, a gyártó egy kompaktabb erőforrással állt elő, köszönhetően a mérnöki stáb rendhagyó gondolkodásának.

„A régi idők Hondája, amelyet megszerettem, mindig az F1-ben volt. Nem volt egy átlagos cég. Talán az F1 nélkül a Honda átlagossá válik. De remélem, hogy a régi, a különleges Honda megmarad” – beszélt arról, hogy távozása ellenére is bízik benne, a Honda folytatja az F1-ben 2025 után.

Fotó: Red Bull Content Pool

Ricciardo és Vettel távozásával hiány van az egyéniségekből az F1-ben?

Ezt állítja a Sky Sports bokszutcai riportere, Ted Kravitz: álláspontja szerint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és a kétszeres vb-bronzérmes Daniel Ricciardo személyében nem csupán két eredményes versenyző került ki a mezőnyből, de két egyéniség is.

A riporter elmondása szerint már a versenyhétvége nulladik napján érződött a két versenyző hiánya. „Csütörtöktől éreztem ezt és most is érzem, hiányoznak ezek a srácok. Nagy karakterek voltak” – mondta saját műsorában. Úgy érzi, a jelenlegi rajtrácson hiány van a hasonló egyéniségekből, ezért a mezőny jelenlegi tagjainak össze kell kapniuk magukat, hogy pótolják az űrt.

„Ha az F1 változatlanul népszerű akar lenni, akkor ezeknek a versenyzőknek fejlődniük kell, hogy elég nagy egyéniségek legyenek és pótolják a srácokat, akiket elvesztett a sport. Biztos vagyok benne, hogy képesek lesznek rá, az F1-ben mindig így történt, de azért jelzi, mekkora forma volna Danny Ric és Seb, hogy azt érezzük, hiányoznak” – fogalmazta meg Kravitz.

„Beletelik néhány évbe, mire lesz női F1-es versenyző” – Susie Wolff

Idén indul útjára a Formula-1 saját női tehetségkutató bajnoksága, az F1 Academy, amely a kezdő lépcsőfokot kívánja megadni a feltörekvő hölgypilóták számára. Összesen 15 versenyző állhat rajthoz a hét egyenként háromfutamos állomás során, amelyek közül az elsőt április végén a Red Bull Ringen rendezik majd. A széria főnökévé nemrég Susie Wolffot, a Mercedes-vezér Toto Wolff feleségét nevezték ki, aki maga is csapatvezetőként tevékenykedett néhány évig a Formula-E-ben, s aki máig az utolsó női pilóta, aki nagydíjhétvége keretein belül F1-es autót vezethetett (a 2014-es Német Nagydíj szabadedzésén ülhetett be a Williamsbe). Susie Wolff szerint türelmesnek kell lenniük, mivel évekbe telhet, mire az F1-be juttathatnak egy hölgyversenyzőt (futamon egyébként 1976-ban állt rajthoz utoljára nő Lella Lombardi személyében – 1992-ben Giovanna Amatinek három próbálkozásból egyszer sem sikerült a kvalifikáció):

„Tudom, hogy lehetséges egy nő számára ilyen szinten versenyezni, és ilyen szempontból fontos a tapasztalat, főleg átadni azt a fiatalabb generációnak. Úgy gondolom, hogy az, hogy az F1 teljes mértékben az F1 Academy mögött áll, azt jelenti, hogy a megfelelő emberek és döntéshozók támogatnak minket abban, hogy a tehetségek megérkezzenek. De kezelnünk kell az elvárásokat: ez időbe fog telni. Fontos bővíteni a merítési lehetőséget a tehetségek terén, tudatosabbá tenni és inspirálni a következő generációt, valamint elérhetőbbé tenni a sportot azok számára, akik beszállnának. Egyértelmű, hogy ez bele fog telni néhány évbe. Szerintem lehetnek sikereink rövid távon is, de ahhoz, hogy találjunk egy sikeres lányt, aki a Formula-1-ben versenyezhet, közép távon kell gondolkodnunk, ezt pedig azt jelenti, hogy türelmesnek kell lennünk.”

susie-wolff

Két és fél évtizede nem kezdett olyan dominánsan csapat az F1-ben, mint most a Red Bull

Könnyed kettős győzelmet aratott a múlt vasárnapi évadnyitó Formula-1-es Bahreini Nagydíjon a Red Bull Max Verstappennel és Sergio Perezzel: a harmadik helyezett Fernando Alonso már 38,637 másodpercet kapott a győztes hollandtól. Ennél nagyobb fölénnyel legutóbb 25 éve, 1998-ban indított egy csapat: akkor Melbourne-ben a McLaren úgy aratott kettős diadalt Mika Hakkinen és David Coulthard révén, hogy a harmadik Heinz-Harald Frentzen kört is kapott a Williamsben. Az azóta eltelt két és fél évtizedben 2004-ben és 2015-ben indult hasonlóan dominánsan egy istálló számára az adott évad: mindkétszer 34 másodperccel nyert Michael Schumacher, illetve Lewis Hamilton a harmadik Alonso, illetve Sebastian Vettel előtt a Ferrari, valamint a Mercedes színeiben. Aggasztó lehet a szoros vb-küzdelemben reménykedők számára, hogy 2004-ben és 2015-ben is tükörsimán lett világbajnok a szezonnyitó győztese – igaz, 1998-ban viszont csak az évadzárón húzta be az elsőséget Hakkinen Schumacherrel szemben.

f1-verstappen-perez-redbull-bahrein-2

„Norris Verstappen és Leclerc szintjén van”

Bár a bő négy Formula-1-es szezonja során a futamgyőzelem még nem jött össze neki, Lando Norrist így is generációja és az egész mezőny egyik legjobbjának tartják. Így van ezzel a korábbi kétszeres világbajnok Mika Hakkinen is, aki az Unibetnél vezetett rovatában írt a fiatal britről: „Egy nagyon gyors versenyző, aki már sokat elért, vagy inkább legalábbis folyamatosan meggyőző eredményeket szállít. Elképesztően tehetséges, ez nem is kérdés. Ugyanolyan szinten van, mint Leclerc, Verstappen és Sainz. Nagyon komoly szintet képvisel sebesség tekintetében.”

A fentiek miatt is kérdéses sokak számára, hogy vajon meddig marad türelmes az idén is borzalmas idénykezdetet produkáló McLarennel a pilóta. Norrist 2025-ig köti szerződés a wokingiakhoz, s eddig rendre kifejezte hűségét a csapat iránt – ám Hakkinen is úgy érzi, hogy az áttörésre még várnia kell a britnek: „Nem gondolom, hogy a McLarennek nagy várakozásai lennének erre az évre. Tudják, hogy a szponzoraik és partnereik mind technológiai óriások. Élvezi a csapat a támogatásukat, de az eredményekre még pár évet várni kell. Hosszú távon terveznek és jó partnereik vannak ehhez. Lehet, hogy lesznek eredményeik idén is, de szerintem az igazi teljesítményt néhány év múlva láthatjuk majd tőlük.”

f1-norris-mclaren-2023

fotó: DPPI

Sajtó: Rendkívüli megbeszélés és ultimátum a Mercedesnél?

Csalódáskeltő szezonkezdésen van túl a Mercedes: mindössze az ötödik és hetedik helyen értek célba a Bahreini Nagydíjon, ráadásul az Aston Martin előrelépésével már csak a negyedik erőnek tűnnek jelenleg az F1-ben. Toto Wolff és Andrew Shovlin egyaránt arról beszélt a versenyhétvégét követően, hogy radikális változtatásokra van szükség a W14-esen, amely ugyan már nem pattog, mint az elődje, de számos más problémát megörökölt tavalyról, s összességében is hiányzik a leszorítóerő – ami némi kritikát ki is váltott Lewis Hamiltonból, aki szerint csapata nem hallgatott rá.

Az olasz Formu1a.uno értesülései szerint a halovány bahreini produkció és Hamilton kritikája odáig vezetett, hogy a Mercedes egy válságmegbeszélést tart arról, hogyan menthetnék meg a 2023-as idényüket. A lap ráadásul úgy tudja, hogy Mike Elliott technikai igazgató „ultimátumot” is kapott.

Fontos azért hangsúlyozni, hogy ez csak sajtóhír, s egy ilyen ultimátum egyáltalán nem illene bele a Mercedes filozófiájába, amely Wolff irányítása alatt látványosan sosem keresett bűnbakokat az esetleges melléfogásokat vagy rossz szereplést követően.

f1-hamilton-mercedes-bahrein-2

Fotó: DPPI