DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Dicséri Bearmant a Haas, de nincs garancia az ülésükre

Lenyűgözte, de nem lepte meg Ayao Komatsut a ferraris beugró dzsiddai teljesítménye. De vajon számolnak-e a brittel a 2025-ös pilótafelállásukban?

A Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjének egyik sztárja kétségkívül Oliver Bearman volt, aki péntek dél körül tudta meg, hogy helyettesítenie kell a vakbélgyulladása miatt műtétre szoruló Carlos Saint.

A Formula-2-ben vitézkedő britnek mindössze egyetlen szabadedzése volt arra, hogy az időmérő előtt ismerkedjen a Ferrari autójával, ennek ellenére nem vallott szégyent: a kvalifikáción kis híján Q3-ba jutott, a szombati futamon pedig az előkelő hetedik helyen hozta be az SF-24-est, többek között Lando Norrist és Lewis Hamiltont is maga mögé utasítva.

f1-bearman-ferrari-dzsidda-3



Bearman a leintést követően beszélt is róla, hogy reméli, hogy „jól sikerült az állásinterjúja” és a dzsiddai produkciója megnyithatja előtte az ajtókat az állandó F1-es szereplés felé. Mindenekelőtt a Ferrari partnercsapatát, a Haast említette, ahol a Scuderiához hasonlóan tartalékpilótai státuszt is elfoglal – de vajon mit szólt az amerikai alakulat vezetője a 18 éves újonc teljesítményéhez?

„Lenyűgöző. Nem a legegyszerűbb ezen a pályán beugrani a harmadik szabadedzéstől kezdve. Úgyhogy nagyon-nagyon örülök neki, és lenyűgöző volt” – idézi Ayao Komatsu szavait a Motorsport.com szakportál.

 

Maradhat Magnussen és Hülkenberg

Komatsu ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fenti dicséret nem jelenti azt, hogy biztosan számolnak is Bearmannel a 2025-ös versenyzői felállásukat illetően, hiszen Szaúd-Arábiában például jelenlegi pilótáik is jól mentek:

f1-bearman-haas-2023_1

„Megérdemel egy esélyt jövőre, azt hiszem. De a büntetésektől eltekintve Kevin fantasztikusan teljesített a futamon. Nico is hozta a teljesítményt. Szóval hogyan ülhetnék itt és mondhatnám azt, hogy ő lesz jövőre a versenyzőnk? A mostani teljesítmény alapján Nico és Kevin lesznek azok.”

A Haas új csapatfőnöke megjegyezte: tudták már Bearman tavalyi két szabadedzéses szereplése alapján, hogy különleges fiatalról van szó. „Ez nemcsak a sebességről szól, hanem a teljes csomagról. Érti a célokat, nagyon jól kezelte a helyzetet. Még vezetés közben is képes elsajátítani az előző körben gyűjtött információkat, és aztán apró változtatásokat végrehajtani, hogy a következő még jobb legyen. Azonnal megmutatta az érettségét, mintha már néhány éve ezt csinálná.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: